A legfrissebbek szerint Orbán az E.ON gázüzletágának megvételére konkrét ajánlatot is tett. Egy évvel ezelőtt hallottunk erről először, hogy a kormány az MVM-en keresztül hajtaná végre a tranzakciót. Ugyanekkor az MVM energiapiaci szerepének növeléséről Lázár János is szólt, bár az E.On említése nélkül. Ezen a blogon is volt már szó a kormány energiapolitikájáról, a MOL-ügyletről és a nagyívű háttéregyeztetésről is.
Az idáig vezető folyamatot hosszúnak is vélhetjük. Azt írta egyszer TGM, hogy hiába mondják, Magyarországon sohasem volt szocializmus, a Kádár-rendszer időszaka kőkemény államkapitalizmus volt. Amilyen ma Kína, befelé kommunista lózung és bolsevik hatalomtechnika, kifelé a kapitalista rendszer fogaskereke (motorja), és persze mindkettő szigorúan piaci, keresleti alapon. Van erre igény ma is, mit tagadjuk, íme a legfrissebb.
Már az előző Orbán-kormány is államosítani akart: kétéves vita után 2002-ben - már a vesztes választások után, vagyis csuda erős felhatalmazással - a MOL lakossági gázüzletágát akarta átvenni, az azonban pár év múlva az E.On-hoz került, most meg jöhet vissza az államhoz.
Emlékszem arra is ebből az időszakból, amikor valami "gázos" ügy volt napirenden (vagy az előbbi, vagy a gázár meghatározása), a kormányszóvivő bejelentette, hogy a miniszterelnök az elmúlt kilenc napban komplett gázipari szakértővé képezte magát, mutatta is a tévé a dolgozóasztalt tele aktákkal, az egyikben még lapozgatott is Orbán.
Ugyanekkor szokás volt, amit ma már anakronizmus felidézni (nem érdekel, akkor is), hogy a kormány létrehozta az Magyar Fejlesztési Bankot, és minden állami adásvétel mögé azt állította, hogy kikerülje a privatizációs törvény előírásait, ill. hogy egyes tételek ne a költségvetés hiányát növeljék.
Nyilván megtehető, hogy egy baromi nagy magánvállalkozásban az állam komoly részesedést szerez, ill. egy másik nagy magánvállalkozás egy részét megvásárolja. Csak mindezt miért, ugye, mi a szorongató ok, mi a beteljesítendő idea, mi a végső cél?
Vajon a Fidesz és kormánya ilyenkor polgárai érdekeit (nagy mamutvállalatokat teremteni közérdek), vagy önmaga kormányzástechnikai igényeit elégíti ki (ha ők kormányoznak, akkor ilyen tulajdonviszonyok mellett tudnak dolgozni)? Az előbbire komoly érvek sorakoznak, hiszen az állam egy méretes cégen keresztül képes piaci módszerrel leszorítani a gáz árát, valamint egyes politikai külkapcsolatok erősebb gazdasági becsatornázást kapnak. A másikra is adott a gyanú, hogy Orbán pont ott folytatja, ahol abbahagyta, mert csak így képes gondolkodni, mamutkormányhoz mamutvállalat dukál.
És persze menni is fog az új gázügy szivárgásmentesen és nagy nyomással: politikai hátterét az olcsó gázt igénylő mammut-szavazótábor, gazdasági hátterét mammutgazdaságunk biztosítja, mammut-közmunkaprogramunkkal pedig vidáman lehet gázvezetékeket és tárolókat építeni.
Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.30. 12:33:02
Trackback: Könnyem ontom, mikor bontom 2012.08.30. 11:00:08
Trackback: Könnyem ontom, mikor bontom 2012.08.30. 10:58:39
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
politologus · http://politologus.blog.hu 2012.08.30. 06:43:48
barli 2012.08.30. 11:21:05
a) olcsóbb lesz a gáz
b) nem lesz olcsóbb a gáz, de a nyereség legalább itt marad, és jó esetben jó dolgokra használják fel.
bónusz: az állam vagyona, érdekérvényesítő képessége nő, nem csökken, mint eddig.
Ésszelteli 2012.08.30. 11:21:48
Minden országban ismeretes az államosítás. Ez önmagában semmi problémát fel sem vethet. Ezt jogilag és nemzetközi jogilag is ismert és elfogadott dolog, erről lehet nemzetközi ítéleteket is olvasni. Ha a blog írója ezt nem tudja akkor nagyon sajnálatos, hogy tudása nem terjed ki a nagyobb, akár nemzetközi példákra és összefüggésekre. Gazdaságilag sem értelmetlen és nem az Audi államosításáról van szó. Tehát gazdaságilag is vannak érvek, hogy milyen szektorra kerülhet leginkább sor.Az EU jog is lehetővé tesz akár ilyen típusú megoldásokat.
Szóval akkor mi lehet a baj?
Talán a jogálamisággal lehet, mert jobb lenne ha nem lenne jogrendszer hanem valami ököljogi szabály?
Gyenge ez a blog, nagyon gyenge. Szerintem az efféle tolforgatás kihalásra van ítélve, ma már ezt senki sem veszi be.Laasan már egy 10 évesnek sem lehet eladni ezt az eszmefuttatást. Akkor kiknek és milyen korosztálynak íródott? 0-5 éves korig talán vagy 90-10 éves korosztálynak, talán azok még elhiszik mert más már aligha.
Eizogembird 2012.08.30. 11:40:22
_ng_ 2012.08.30. 11:41:14
Mamutvállalat.
Mamutkormány.
Politológusoknak is.
Le_Penseur 2012.08.30. 11:47:20
Éltem abban a korban, amikor gyakorlatilag minden állami volt, mégsem jutottunk ötről a hatra.
Tételezzük fel, hogy a kormány irdatlan pénz élköltésével felvásárolja a gázüzletágat. Miként lenne olcsóbb a gáz? A gázt ezután is importálni kellene, mint eddig, a vezetékeket és tárolókat is üzemeltetni kell ez pedig pénzbe kerülne!
Az államosítással hatalmasat bukhatunk és nem csak pénzre gondolok!
Tételezzük fel, hogy a kormány irdatlan pénz élköltésével felvásárolja a gázüzletágat. A fejlesztésre, a karbantartásra és a felújításra nem, vagy alig költ. A céget a szakemberek helyett ellephetik a politikai ejtőernyősök. Minderre a legjobb példa a MÁV állapota, ahol az a csoda, hogy még járnak egyáltalán a vonatok!
Mivel járna ez a gáz esetében? Drága, és cserébe rossz szolgáltatással, akadozó ellátással.
barli 2012.08.30. 11:55:22
nem az a fontos, hogy csak az állam legyen ott a piacon, hanem hogy az állam IS ott legyen a piacon.
Mert a "piaci verseny" az egy nagy humbug. Nem baj az, ha egy nagy állami cég is ott van a pályán és letöri az árakat, ha a multik nagyon elszemtelednének.
SzCsaba 2012.08.30. 11:56:22
Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.08.30. 12:01:44
Erről a régi kárdárkori vicc jut az eszembe:
"Mi lenne a sivatagban bevezetnék a Szocializmust?
- Rövidesen importálni kellene a homokot"
Dr. No 2012.08.30. 12:11:48
Igen ám, csakhogy az állítólag nem létezett szocializmus gazdálkodásának immanens eleme volt a hiány, és csak a szocialista (közös tulajdonú) gazdálkodásnak. A kapitalizmus velejárója, mint jól tudjuk, a ciklikus túltermelési válság. Ez a legegyszerűbb cáfolata TGM gondolatának. Ezért nem hasonlít a jelenlegi Kína (amely most már az iszonyatos mértékű tartalékok felhalmozódásával küzd) a kádári Magyarországra (a kivehető ajtajú NDK turmixgéppel).
viragimado 2012.08.30. 12:11:56
Vannak cégek, iparágak, amiket úgy hívnak katonai szempontból stratégiai fontosságú létesítmények. Ilyen a gáz, villamos áram, egyéb enegia, vasút, stb. Ezeket egy normális állam sem adja el, főleg nem külföldinek. Csak nálunk már akkor sem voltak normálisak. Sokkal ésszerűbb, ha visszakerül állami kézbe. Bár én törvényt is hoznék, hogy soha többé ne is lehessen eladni, hiszen kormányok jönnek menne.
Ésszelteli 2012.08.30. 12:15:25
Aki szerint ez nem így van az iratkozzon be a Corvinus egyetemre és járjon legalább 2 félévet, de legjobb ha elvégzi hamár arra járt.
Ha az EON vesztességes és közgazdasághoz értő vezetője van és tőkés a tulajdonosa akkor már régen el akárná adni.Ez is közgazdasági axióma.
Győrfi 2012.08.30. 12:17:48
Mindez abban a tekintetben nevetséges, hogy közben az alternatív anyagokra nem fordít az állam semmit, pedig lehetne csökkenteni a gáz és az orosz függőséget. Alternatív anyagokban nincs is hiány! A geotermikus energia kiaknázatlan és sajnos a jogszabályok is ellehetetlenítik, ezek felé kellene fordulni. Mindezek környezet kímélőek és a CO2 kibocsátásunkat is csökkenthetnénk, a fennmaradó keretet pedig értékesíthetnénk. Az E.On gáz megvétele csak pénz kidobás és a választási hajrá kezdetébe beleillő népszerítő kampány része. Ne feledjük, a MOL megvásárláskor is kemény milliárdokat buktunk.
Link Elek 2012.08.30. 12:18:00
>a) olcsóbb lesz a gáz
dragabb lesz a gaz, most a hozzaerto tulajdonosok jelentos profit nyomasa miatt a rendszer _sokkal_ hatekonyabb, mint amilyen akkor volt amikor meg allami tulajdonban volt az egesz.
minden alkalmazott abban lesz erdekelt, hogy minel lasabban, tobben, dragabban csinaljon meg valamit. pont olyan lesz, mint a BKV, vagy a MÁV
krva draga, kibaszott szar es mindenki utalni fogja.
>b) nem lesz olcsóbb a gáz, de a nyereség legalább itt marad, és jó esetben jó dolgokra használják fel.
nem lesz nyereseges, hanem _nagyon_ veszteseges lesz, mert az allam minden evben ki fogja potolni a veszteseget, mivel nem akarja, hogy gazhiany legyen.
vicces nezni, hogy a sok agyhalott fideszes mennyire nem erti miert mukodik a kapitalizmus, es miert nem mukodik a kommunizmus.
kina is ossze fog omlani, az allami bankok altal kiadott hitelek kozul vagy 1000milliard szar hitel, amit soha sem fognak visszafizetni, es csak az osszedolot hidak/... maradnak utana
Átvitel honvéd 2012.08.30. 12:18:33
Szevasztok 2012.08.30. 12:26:52
Tudom, nem leszek vele népszerű, de éppen a gáz az aminek nem kellene olcsóbbnak lennie.
Miért is? Az "olcsó" gáz egyvalamire jó, hogy konzerválja az energiapazarlást.
A "drága" gáz viszont ösztönözné az energiahatékonyság javítását, ezáltal segítené egy kicsit a döglődő építőipart, ami most rövidtávon lenne előnyös, a kisebb gázfogyasztás pedig hosszú távon.
Netuddki. 2012.08.30. 12:29:57
Netuddki. 2012.08.30. 12:31:03
Netuddki. 2012.08.30. 12:32:46
Dr. No 2012.08.30. 12:36:45
2012.08.30. 12:44:33
2012.08.30. 12:47:22
Szeretném megkérdezni, hogy mennyi ideig tartott kapni egy telefonvonalat, amikor az állam csinálta, és mennyi ideig, miután a Telekom? Milyen minősége volt a telefonnak mielőtt / miután? Mennyibe került előtte / utána?
nemsirunk 2012.08.30. 12:55:37
Összességében nem lesz olcsóbb, csak nem az fogja fizetni aki igénybe veszi, hanem az én adómból fog menni. Pontosan úgy, mint a nyugdíjasok „ingyenes” utazásainál a MÁV és a BKV esetén.
Egyrészt az állam részéről egy újabb kifizetőhely lesz, ahol milliárdokat lehet juttatni a haveroknak, másrészt pedig a gáz fogyasztói árát ugyan mesterségesen alacsonyan tartják majd, de a valós ár és a számlázott ár közti különbséget beszedik az én adómból.
Ugyanolyan pénznyelő fekete lyuk lesz, mint a MÁV és a BKV, ugyanúgy milliárdok mennek majd el a semmire, miközben a szolgáltatás színvonala ugyanúgy katasztrófa lesz, és a fejlesztésekre sem lesz pénz. Ne akarjunk újabb BKV-kat és MÁV-okat, ezek sem működnek. Ez csak azoknak lesz jó akik élvezik az állami osztogatás előnyeit, tehát a kormánynak meg a nyugdíjasoknak.
nemsirunk 2012.08.30. 13:02:25
Pont úgy, ahogy a BKV-nál is van. Drágább a BKV-jegy mint Nyugat-EU-ban, miközben a szolgáltatás színvonala nulla, fejlesztések nincsenek.
Kabbe (törölt) 2012.08.30. 13:02:55
Magyar Posta vagy MÁV:)
hajrá:)
politologus · http://politologus.blog.hu 2012.08.30. 13:05:52
1.) politikusok döntenek,
2.) az adófizetők pénzéről, többféle csatorna kapcsán is;
3.) politikai filozófiához, hatalomfelfogáshoz, vezetési stílushoz kötődik;
4.) általában érinti a káderpolitikát is.
Egy ilyen ügyletet nagy figyelemmel kell kísérni, gyanúval is, ha úgy tetszik. Kinek árt az?
barli 2012.08.30. 13:07:44
politologus · http://politologus.blog.hu 2012.08.30. 13:07:49
barli 2012.08.30. 13:08:40
Matróz Kommandó 2012.08.30. 13:10:08
A sok okosnak üzenem, hogy minden Áramszolgáltató, az EOn is az MVM-től kapja az áramot. És az MVM állami és kibaszott nyereséges.
A gáztározás stratégiai érdek, akinek ez jó, hogy nem magyar kézben van, az szimplán gazdasági idióta.
Kabbe (törölt) 2012.08.30. 13:20:28
ez a "stratégiai érdek" jó duma, mekkora bullshit.
nekem az a jó, ha a szolgáltatás jó(szarok rá kinek a kezében van)
barli 2012.08.30. 13:22:05
Le_Penseur 2012.08.30. 13:24:19
Többen leírtuk aggályainkat, te meg szajkózod, hogy örüljünk! LOL!
Ha már előjött a "megint el lehet adni az egészet" kártya, akkor kérdeznék valamit:
Ki kutatta a Pénzügykutatási Intézetben a tulajdonreform lehetőségeit?
Ki volt Antall József miniszterelnök személyes gazdasági tanácsadója?
Ki volt a Privatizációs Kutatóintézet, majd az ebből alakult Növekedési Intézet igazgatója?
Nos ez az ember a rendszerváltás környékén privatizált, ma államosít...
A privatizációt is alaposan elszúrták, az államosítást is elfogják.
Kabbe (törölt) 2012.08.30. 13:34:04
előbb elzárják azt a magyar államnak, mint az EOnnak(egyik legnagyobb ügyfelük)
-asszem:)
barli 2012.08.30. 13:36:26
Le_Penseur 2012.08.30. 13:38:01
"Hagyjuk már ezt a szocializmusban így volt dumát."
Ne hagyjuk, nem szeretnék újra szocializmust!
"A sok okosnak üzenem, hogy minden Áramszolgáltató, az EOn is az MVM-től kapja az áramot. És az MVM állami és kibaszott nyereséges."
Most az EON gáz üzletágának megvásárlásáról van szó...
Győrfi 2012.08.30. 13:57:06
_ng_ 2012.08.30. 15:05:51
Továbbiak: mamut-szavazótábor, mamutgazdaságunk, mamut-közmunkaprogramunkkal.
Ésszelteli 2012.08.30. 17:34:39
Nemcsak a tankönyvekben van így, azaz,hogy az állami cég termékei, szolgáltatásai olcsóbbak a magas profitot kivivő cégeknél. Persze nem minden országban dolgoznak a kapitalista cégek ekkora marzzsal mint nálunk ez külön érdekes, persze. Az amerikai és svájci bankok nem érik el a magyar bankok jövedelmezési rátáját, írta az egyik nyugati szaklap.Nem érdekes, a kapitalizmus hazájában kisebb a marzs? Mégsem akarnak a bankok becsukni arra hivatkozva, hogy ha ez így megy tovább magyarországra költöznek ! Ahol nem így van ott nem a közgazdaság igazságait kell tagadni.Ott más okok vannak, mint például a korupció.
Már láttuk , ha már a BKV példájánál maradtál, ott például nyugodtan lehetett nyugdíjba menni, hatalmas jutalommal több tízmilióssal majd mégis tovább dolgozni.Bár az önkormányzati tulajdon volt de nagyon hasonló az állami szektorhoz.Akkor ennek nem az a megoldása,hogy ne legyen államosítás mert rosszak a tapsztalataink.Talán bűnözés ellen kellene fellépni, nemde.nekem érdekes ez ugrik be és nem más.
Ésszelteli 2012.08.30. 17:39:34
eszkep 2013.02.01. 11:08:08
Mindez az értetlenség 2013-ban már több, mint ciki. Akkor kellett volna értetlenkedni, amikor eladták.
eszkep 2013.02.01. 11:11:53
Nyugtass meg, hogy csak viccelsz... Ez már tényleg nagyon égő. Azt nem írta meg a népszabi, hogy az Eon a német piacra alacsonyabb -, a magyar piaca magasabb árban állapodott meg az oroszokkal. Mi drágábban kapjuk a gázt, mint a németek (meg az osztrákok) és nálunk veszteséges a gázüzletág???
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.02.03. 22:50:24
A boldogabb országokban azért nem privatizálják, mert eleve magán, ha már az értelmi képességeknél tartunk.