Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2011. június 01. 18:18 - politologus

Ezek egyeztetnek

 Már-már félhettünk attól, hogy minálunk a politikai oldalak, kormány és ellenzék között a fizun kívül nincs egyeztetés, meg hogy nincs kontinuitás a kormányzásban.

Hát van, kérem szépen, és mi észre sem vesszük.

Miután magunkévá tettük a MOL-t, megtudtuk, hogy az ügyletet már a Bajnai-kormány elkőkészítette, az Index pedig kiszagolta, hogy ennek során: 

"legalább informális jóváhagyásra lett volna szükség a Fidesztől. Ez ügyben folyt is tárgyalás a Bajnai-kormány és az akkor még ellenzéki párt között (...) A Fidesz azonban akkor elutasította a megállapodást: míg a Malév-ügyben kvázi szabad kezet adtak Bajnaiéknak, a Mollal kapcsolatban azt mondták, ezt az ügyet ők akarják megoldani."

Írtunk itt és mindenütt a húzós árról meg az IMF-hitelről így-úgy, pedig nem az rongyos 500 milliárd számít ebben az ügyben. Hanem hogy ezek már nem(csak) lopnak, de egyeztetnek is.

Kemény idők járnak, választások jönnek, nagy a titkolózás a pártprogramok körül, nehogy ellopják vagy számonkérjék, bizalmatlanság mindenütt. Komoly, nagyhatalmú férfiak kémlelnek jobbra-balra, félrenéznek és félrehúznak, suttognak zárt ajtók mögött, bizalmasom, szólj bizalmasan a választók bizalmát már élvező következő Megbízott bizalmasának, lenne itt valami, amit menedzselni kéne, találka éjjel, jelszónk lészen "Molinda".

Aztán megállapodtak tisztességgel, senki nem kukorékolta ki, és helyes, menjenek az ügyek a ciklusok között is. Egyszer még odáig is eljutunk, mint az angolok: az Igenis, Miniszter úr! című sorozat első részében láttuk, hogy a közigazgatási államtitkárság a miniszter beiktatása előtti hónapokban kidolgozta a még ellenzékben lévő politikus javaslatait, hogy majd a kormányváltás után készen várja...

És ezzel még nem értek véget a múlt heti "kontinuitási" meglepetések. Bizony isten, a kormányoldal jó néhány gazdasági intézkedését csak Orbán arcával és személyiségjegyeivel tudtam volna magyarázni, mert irányvonallal biztos nem. Erre kiderül egy briliáns és hiánypótló cikkből, hogy Orbán és Matolcsy energia- és privatizációpolitikája az évtizednyi állandóság csodaszámba menő példája. Mi több, a cikk a múltból, 2006 környékéről is felidézi a nagy egyeztetést:

"Bár a felszínen Orbánék a szocialista kormányt ekézték, a háttérben kevés dologgal kapcsolatban volt akkora egyetértés, mint az energetikai kérdésekben. »Valóságos nagykoalíció alakult a Fidesz és az MSZP között, közös volt ugyanis az az érdek, hogy legyen egy nagy állami energetikai vállalat, amely a jelenleginél nagyobb hatalmi teret ad a politikának, amin keresztül a piac szereplőit közvetlenül lehet befolyásolni.(...)"

Átmenet, kontinuitás, váltógazdaság, a bizalom köre, mi? Hát látják, tisztelt hölgyek és urak a politika és a politikai publicisztika két oldalán, ezért nem kell végleg kicsinálni egymást. Nő a fogyasztás, persze, de nem kell kiszúrni a téli gumit, visszateszed te azt még.

Visszatérve a Bajnai-kormány idején történtekre, az általam utált, de a közbeszédünkben elterjedt legitimáció-értelmezés sem marad érintetlen. Az esett meg ugyanis, hogy "egy senki által meg nem választott" kormány egy fontos, "nemzeti" ügyben átenegedte a döntés jogát egy még meg sem választott (hm, minek is? képviselőcsoportnak?) kormánynak. Akik ki is mondták, hogy ők akarják, és passz.

Ezzel a történéssel telt meg nemes tartalommal az amúgy technokrata "válságkezelő kormány" kifejezés: Bajnaiék egy legitimációs válságot is sikerrel kezeltek!

 

(az illusztrációért köszönet Tóta W. Árpádnak)

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

8 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr212949441

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hullaházba küldtek közmunkára egy nőt Miskolcon 2011.06.02. 09:26:28

A szociális segély fejében hullamosónak küldték közmunkára....

Trackback: Hullaházba küldtek közmunkára egy nőt Miskolcon 2011.06.02. 09:25:25

A szociális segély fejében hullamosónak küldték közmunkára....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na__most__akkor 2011.06.02. 09:14:02

"A Fidesz azonban akkor elutasította a megállapodást: míg a Malév-ügyben kvázi szabad kezet adtak Bajnaiéknak, a Mollal kapcsolatban azt mondták, ezt az ügyet ők akarják megoldani."
Hagylak kaszálni, de légggggyyyszi te is hagggyyyá mán...

sronti 2011.06.02. 09:45:52

Nehéz úgy beszélni ezekről az ügyekről, hogy az ember ne hozza szóba azokat a hihetetlen pénzeket, amik az energiaszektorból a politika felé áramlanak nem éppen legálisan, neked sikerült.
Van még elég sok olyan terület, ahol vannak olyan lobbik, amik mindkét oldalon felvásárolták a képviselők kritikus tömegét, és még a kampányba is megfelelő mennyiségű pénzzel szálltak be, ezeken zökkenőmentesen folynak a dolgok. Az egyik ilyen terület az energia-politika.

Mr. Waszabi 2011.06.02. 11:00:47

A képlet egyszerű. Rendszert váltani és privatizálni azért volt szükség, mert a központosított elosztó állam kiszívta a tőkét a tulajdonában álló vállalatokból, megölve, versenyképtelenné téve azokat.
Akkor most mitől lenne jó ötlet ezt visszarendezni?
Jelen pillanatban pedig ez folyik. Hiába állítj abe Orbán ezt eredeti gazdasági zsenialitásának, inkább szenilitásról beszélhetünk. De sjanos a magyar emebr is szenilis, ha már 20-25 évre sem tud visszaemlékezni, mik történtek s miért.
A kínaiak vagy az oroszok útja számunkra azért nem mérvadó, mert mindkettő kizárólagos ásványkincs készlet boldog tulajdonosa, amelyre alapozhatják az állami tulajdon gyakorlatát, azaz a világgazdaság az aktuális politikai rezsimtől függetlenül ki van szolgáltatva nekik. No, ez az, amit Magyarország nem mondhat el magáról, tehát teljességgel alaptalan Orbán képzelgése az erős Magyarországról. Egyetlen realitás az átlagos adottságokkal bíró kis országok szorgalmas és belátó útja. Ha élni akarunk, s nem 40 évenként beáldozni az országot és lakóit a történelmi butaság oltárán.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.06.02. 17:43:12

@sronti: Valami azt súgja, hogy a legbiztosabb, legelemibb, legbiztosabb piacú dolgokban vannak ott ezek az "egyeztetések", energia mindig kell, meg gyógyszer, meg utak és épületek. A másik, hogy az ágazathoz lehessen jó sok beszállítót "csatolni".

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.06.02. 17:52:10

@waszabi: Egy vezető politikus "erős ország" szlogenjének léte épp azt mutatja, hogy ugyanazt gondolja, mint Te, de azt nem szeretik az emberek, vagyis vágy, kereslet keletkezik, és hát az emberek vágyait kell neki, a politikusnak megfogalmaznia. Szóval, bocsi, de ha - szigorúan négyszemközt! - beszélsz majd Orbánnal, egyetértés lesz közöttetek... :)

Mr. Waszabi 2011.06.02. 19:07:05

@politologus: szerintem mellé olvastál, ezt nem nekem akartad írni.

tambibá 2011.06.02. 20:07:03

Csak az volt bolond, aki azt gondolta, hogy ilyen nálunk nem létezik! Nem ellenségeik ők egymásnak, hanem az oszd meg és uralkodj elv alapján az embereket uszítják egymának, a háttérben pedig minden le van vajazva. Ezért mondtam én sokszor, hogy az a a 386 ember a feje tetejétől a talpáig csupa szar! Vagy összekente magát, vagy a többiek összekenték! Aztán ezután olyan mindegy, hogy kit választasz, a dolgok úgy sem ott dőlnek el! Mindent a kapcsolatok és a pénz ural!

sronti 2011.06.03. 01:12:20

@politologus:
Szerintem a profit nagysága, és a piaci koncentráció a mérvadó inkább.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása