Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2013. december 08. 09:28 - politologus

Egy össze-nem-esküvés elmélet

Az ellenzékről mostanában írt értékelések szinte biztos eleme, hogy semmilyen lehetőséget nem tudnak megragadni önmaguk erősítésére és a kormány gyengítésére.

Erre az a sablonválasz, hogy az ellenzéknek különösen az előző ciklusokhoz köthető része, az MSZP, az Együtt és a DK inkompetens, tehetségtelen és hiteltelen. Szerintem e képességek még mindig másodlagosak, mert a körülmények inkább meghatározóbbak, és önmagában az ellenzékiség körülménye alapjáraton meghatározhat bizonyos viselkedéseket, cselekvéseket, közléseket. Ráadásul egy általános tétovaság az egész ellenzékre, így az LMP-re és a Jobbikra is jellemző. 

Az LMP még a ciklus elején panaszkodott, hogy nem bírják tempóval és emberrel a kormányzat gyors tematizációját. Ez érthető is volt, azonban hosszú távon már nem lehet magyarázat az ellenzéki magatartásra.

Rendre azt kérdezik sokan, ezt és ezt a magas labdát most miért nem csapta le az ellenzék. Sőt, mintha a minél magasabb labdát annál biztosabban nem csapnák le. Nekem meggyőződésem, hogy a tehetségtelenségnél valószínűbb a félelem: félnek vagy a Fidesztől, vagy 2014-től, vagy a kettőtől egyszerre.

Először is emlékezzünk arra, amiről néhány hónapja Török Gábor is elmélkedett, hogy az elemző a felszínen is érzékelhető politikai jelenségeket racionálisan megfogható politikai okokra vezeti vissza. Ennyit tehet, de közben felsejlik valami megfoghatatlanabb a háttérben, olyan érdekek, érdekcsoportok és személyek, amelyek akár igazán képesek mozgatni a szálakat, ám ez az elemző számára is rejtve marad.
Mi is szóltunk róla, hogy még a politikai döntések között is van számos olyan, amelynek háttere elképzelhetetlen az átlagember számára (és hogy kapcsolatok révén beszerezhetők ilyen információk, de ettől még nem kiáltja azokat senki világgá).

A Fidesz szeret beijeszteni, szereti gerjeszteni maga körül a félelmet (a hatékony működés, a gőzhengeszerű haladás, a tömegtámogatás felmutatása stb. révén). Ez a hívek jó részének is imponál, úgy gondolják, helyes, hadd tojjanak be kicsit a nemzetveszejtő komcsik meg az idegenszívű libsik, úgyis eltűnésre vannak ítélve.
Most épp lásd Kövér László büntetgetéseit: ha ezt megteszik nyilvánosan, mi mehet a színfalak mögött? A félelemkeltés és beijesztés természetesen érinti a választókat is (pl. manyup-felszámolás), és a gazdaságot (akár pénzszerző céllal, lásd régebbi írásunkat: Trafikmutyi márpedig nincs).

A korábbi ciklusokban az ellenzéknek ott volt a kétharmados törvényekhez szükséges támogatása, ami alkupozícióban tarthatta, és védte a kormányzati agressziótól. Ilyen adu ma nincs. Talán összeesküvés-elméletnek tűnik, de számolnunk kell azzal az eshetőséggel is, hogy az ellenzéki pártok a háttérben be vannak fenyítve.
Úgy egy éve a tévében politológusok beszélgetése alatt előkerült, hogy kétharmaddal simán hozható például olyan szabály, ami csak a már hat éve működő pártoknak engedi a választásokon való részvételt, de kizáró ok lehet a pártállami múlt, ésatöbbi, ésatöbbi. De még idáig sem kell eljutni: akadnak tudott pénzügyi műveletek, összefonódások, személyes ballépések, létezhetnek titkosszolgálati információk, ügynökakták.

És ami a legfőbb, bármikor hozhatók a pártalakítással, a választási szabályokkal, meg a párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos olyan törvényjavaslatok vagy törvények, amelyekből kismilliót láttunk már eddig is. Tavaly májusban ugye az idei pártpénzek megvonásával riogatott a kormánypárt. Ja, hogy az ilyenek miatt sem borítja fel az asztalt az ellenzék, és akár bele is mehet a számára hátrányos kimenetelű játékba? Nos, ők talán kaptak csak úgy szóban, a folyosókon terjedő pletykák által első verziót is, de még ez sem kell, ha már elhiszik, hogy mindig lehet számukra rosszabb verzió. Sőt, még partnerré is lehet válni, védeni azt, ami már megvan.

A választási szabályozáscsomag a Fidesz legfőbb és legfunkcionálisabb alkotása. Egyrészt a szövetségkötési kényszerrel sikeresen ugrasztja össze az ellenzéki pártokat. Másrészt nem véletlenül mondogattuk sokan, hogy a magyar politika megújítása civil oldalról történhetne: így a választási törvény sem véletlenül fekszik ennek keresztbe a párttá alakulás szorgalmazásával: gyere be, találkozz pénzzel, veszítsd el ártatlanságodat, megutálnak téged is. Ezt már csak ki kell egészíteni azokkal az új szabályokkal, amelyekről most újra hallani, hogy az állami kampánytámogatást vissza kell fizetni két százalékos eredmény alatt, meg hogy a pártvezetők a személyes vagyonukkal feleljenek a párt vagyonáért. Értsd: a parlamenten kívüli formációknak ismertté válni se legyen módjuk, a kicsiknek csak kockázat jut, a nagyok, akik évek óta kapják a pénzt, itt is biztosra mennek. (A szabályok kimondott célja a választásokon pénzszerző célzattal való indulás akadályozása, és kétségtelen, ez ellen is jó.)

Az effajta szabályozást a parlamenten belüli ellenzék is vígan támogathatja, hiszen általa a kívüliek vagy eleve hátrányból indulnak, vagy rákényszerülnek beállni egy belüli párt uszálya alá. Igaz, ez a kis belülieket is a szövetségkötés felé terelné, de az már így is, úgy is adottság. Sőt, amint azt többen felteszik, az ellenzéki pártok céljai annyiban ki is merülhetnek, hogy megszűrődjön a mezőnyük, és mind magának vindikálja a parlamentbe bejutó “második erő” posztját, hogy onnan legyen esélye 2018-ban.

A 2010 óta tartó szituációt “új politikai rendszernek” is tekinthetjük, bár erre nincs sablon. A politikai publicisztika mindenesetre megtartotta a “NER” fogalmát a második Fidesz-kormányzás leírására. Szerintem kár átvenni egy kormányzati öndefiníciót, viszont az új rendszer feltételezése jogos. Mivel ezt a rendszert a Fidesz gyakorlatilag százszázalékosan kitölti és belakja, az ellenzék nehezen úszhatja meg a rendszerellenességet, de legalább az erős rendszerkritikát.

Márpedig az ellenzék éppen ezt tette, picit sem vált összeesküvővé a rendszer ellen, maga is szépen betagozódott. Bizonyosan lennének módok akadályozni a rendszer működését, ha annyira akarnák, erre akár az ellenzéki Fidesz is bőséggel szolgáltatott eszközpéldákat. Egy publicisztikában olvastam, hogy annak idején a Fidesz egy országot hívott háborúba Gyurcsányék ellen. Vagyis ott tett keresztbe, ahol csak tudott, és az amúgy nem feltétlenül szeretett piszkoskodásoknak is lehetett valami felsőbb célt adni. Végül is a szavazók jutalmazták ezt, nem igaz? Persze jelen ciklusban az ellenzéki megosztottság is akadályozta az összefogást, de egyfajta rendszerellenesség választása úgyis nagyobb horderejű lett volna.

A rendszerellenesség elmaradása pedig oka lehet az ellenzék jelenlegi kényszerpályájának, hogy csak egymás között meccselgessenek úgy istenigazából. Azt már nem lehet állítani, hogy az össze-nem-esküvés csak és kizárólag a Fidesztől való félelem következménye. Elegendő korlát lehetett az is, hogy az ilyen viselkedés többnyire hiányzik az ellenzék viselkedési kultúrájából, vagy hogy a szavazóikról úgy gondolják, riasztólag hatna rájuk egy ilyen ellenzékiség. Az ébren tartott félelem viszont éppen elég ahhoz, hogy a már elértek elvesztésétől féljenek, ami egyébként az átlagos (magyar) polgár reakciója is, amikor a megszokott életmódja kerül veszélybe.

Nem lehet állítani továbbá, hogy az ellenzék Fidesz általi fenyegetettsége egyáltalán annyira erős, vagy a legmeghatározóbb volna-e az ellenzék teljesítményét illetően. Viszont annál inkább felvethetőbb, és kellően erős érv az ellenzék általános tehetségtelensége mint kizárólagos magyarázat hirdetésével szemben.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr615681199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.08. 11:43:39

Baromi hosszú írásban levezetted, hogy tulajdonképpen az ellenzék töketlenségéről is a Fidesz tehet.

Noormális ?

kézműves étcsokimikulás 2013.12.08. 11:48:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
:))))

még nem tanultad meg,hogy ebben a csöpp országban mindenről csak és kizárólag a zorbán és a fidesz tehet a ballibákok szerint???

amúgy ekkora marhasághalmazt már rég olvastam,köszönet érte,feldobta az álmos vasárnapom...

Mária 2013.12.08. 12:00:24

"Nekem meggyőződésem, hogy a tehetségtelenségnél valószínűbb a félelem: félnek vagy a Fidesztől, vagy 2014-től, vagy a kettőtől egyszerre."

Vagy attól, hogy elesnének a háttérben kialkudott honoráriumtól, ami csak addig jár nekik, amíg kirakat-ellenzékként a kormánypártok legitimitását biztosítják.

Erő e-meló 2013.12.08. 12:13:27

"az ellenzéknek különösen az előző ciklusokhoz köthető része, az MSZP, az Együtt és a DK inkompetens, tehetségtelen és hiteltelen."

Ott tartunk, hogy már hazudni se bírnak rendesen. A bajai kamuvideóval például rögtön megbuktak, miután sikerült elhitetniük, hogy ezen múlik a 2014-es választás

Kalmár 2013.12.08. 12:36:27

Kedves blogger ha két megoldás is látható, akkor többnyire az egyszerűbb az igaz.

Lehet, hogy azért nem sikeres az ellenzék, mert a kormány olyan szinten megfenyegete őket, hogy Szanyi kapitány és Fletó nem meri ki sem mondani.
Pont azon kevés pillantban fenyegették meg őket, amikor nem volt bekapcsolt magnjó a zsebükben.

De lehet, hogy csak hiteltelen dilettáns politikai hullák, akik egyszer már csődbe vitek minket, így a nép a pokolba kivánja őket, nem a kormányba!

Mit gondolsz?

Nekem kissé már szomorú, hogy még van írástudó, aki ennyire bekötött szemmel keresi a valóságot.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.08. 12:40:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem, arra utalt, hogy az imádott fidesz és a gyűlölt mszp ugyanazt a hajót evezi EGYÜTT. Remélem ettől olyan tudathasadást kapsz, hogy írni is elfelejtesz.

Egyébként ez valószínűleg így is van. Ezt a két bandát kéne ezavarni, mert amíg ezek ketten EGYÜTT tartják sakkban az oszágot, addig nincs kiút.

Te meg véded az egyiket körmödszakadtáig, te fasz. Ebből profitálnak, hogy megosztják az országot.

♔batyu♔ 2013.12.08. 12:56:38

"Az ellenzék semmilyen lehetőséget nem
tud megragadni a kormány gyengítésére?"

Mindenesetre próbálkozik. Balliberális módra elsősorban csalással, amivel aztán Orbánékat vádolhatja.
(Vádolhatta volna, ha mindkétszer le nem buknak).

zobod 2013.12.08. 13:13:40

Ha a külföldön terjesztett hazugságpropagandát, az ország alaptalan lejáratását, a Magyarországon folytatott gyűlölködést, a hazugságok valóságnak láttatását nem számítjuk, akkor valóban alig csinál valamit az ellenzék... legkevésbé érdemi munkát, színvonalas ellenzéki alternatíva kialakítását nem csinálja.

Mr. Waszabi 2013.12.08. 13:15:18

Nem az ellenzéki pártokról szól majd a 2014-es választás. Hanem a szavazókról. Nonszensz, hogy ezt a fideszes, mindent egy párt konglomerátum vagy semmit, beszopta az összes újságíró, vagy azok ,akik magukat annak tekintik. A szavazás sok millió magyar választó polgár szavazatáról szól, nem pedig az ezres nagyságrendű közvélemény kutatásokon alapuló vélelmekről. Én szégyellem magam az írástudók helyett, hogy ennek a fideszes maszlagnak bedőltek. Orbán fél, mint üregi nyúl a rókától, retteg, hogy mi ne legyen áprilisban. De meglesz, orbitális vereséget szenved. Mert számára a most kinéző 48-52 %-os többség orbitális vereség. Ugyanis az megszünteti a törvénygyárat, amit az elmúlt 4 évben megszokott. Kurva nagy szopűs lesz, valóban. Ha ennél is rosszabb arányt ér el a választásokon, az meg egyenesen a pokol lesz a fidesz számára. Az embereket lehet ugyan vakítani kormányzatilag, közpénzen, ám a végeredmény mutatja majd meg, hogy sikerült-e. Erre egyre kevesebb esélyük van. Sajnálom, hogy Orbán ennyire hülye volt az elmúlt 4 évben, de magának köszönheti csak, amit elért. Lehetett volna jobban is csinálni, akkor több rdményt érhetne el tavasszal. De már nem fog, elbaszta.

tisztapista 2013.12.08. 13:16:35

Márpedig az egész a pénzről szól. Azt látjuk, hogyan mennek változatos csatornákon keresztül a nagy pénzek a Fidesz közeli vállalkozókhoz. (Mivel a 2/3 azt jelenti, hogy a szavazók fele a Fideszre szavazott, ezért a vállalkozók 50%-a Fidesz közeli).

No, de hol vannak a szoci vállalkozók? Hol van Leisztinger, hol vannak a többiek? Megmondom én, hogy hol: a Fideszes nagykutyák előszobájában. Azt már látják, hogy a Meisterhauser fiú nem fog nekik pénzt csinálni jövő tavasszal, ezért odamennek, ahol a pénzek vannak - a Fideszhez. És megköttetnek a háttéralkuk, és ezek a derék szoci urak már nem is annyira akarják az MSZP feneketlen vedrébe önteni a választási támogatásokat - feleslegesen, hiszen a Fideszt úgyse verik meg.

Semmi új nincs ebben, a 2002-2010 időszakban úgyanígy megvoltak a háttéralkuk, csak a Fidesz mögötti vállalkozók hűségesebbek a párthoz, és mindvégig a nagy dobásra készültek. 2010-ben ez sikerült is, azóta a Fidesz háttérgazdaság megerősítése folyik, a szoci háttérgazdaság letaposásával egybekötve.

tisztapista 2013.12.08. 13:18:59

@Mr. Waszabi: "Orbán fél, mint üregi nyúl a rókától, retteg, hogy mi ne legyen áprilisban. De meglesz, orbitális vereséget szenved."

A szómágián kívül erre valami TÉNYADATOT is tudsz hozni? Pillanatnyilag az MSZP megsemmisülését lehet előrevetíteni, míg a kistestű ballib dögevők (Együtt-PM, DK, LMP) majd jól belakmároznak az MSZP hulláján.

Mr. Waszabi 2013.12.08. 13:24:54

@tisztapista: őcsém, majd meglátod. Engem nem érdekel, hogy most ki mit mond, miben nagy az arca - mert nem számít. Az számít, ami lesz. Erről ennyit. De ennek felismeréséhez neked még tanulnod kell a jelek szerint.
Amennyiben Orbán még is többséget szerez jövőre, úgy az az országnak és népénel további előrehaladás a Rákosi rendszer felé. Ha meg nem, akkor esélyt szavazott magának e nép a demokráciára és a boldogulásra. Személy szerint magasról leszarom, hogy Orbán Viktor mit álmodott meg az én adómra, munkámra. Elmehet a picsába, sűrű elnézés kérések közepette. De ez utóbbit nem várom el, a lényeg, hogy elhúzzon az annyjába vissza, mintha sose létezett volna. Aki követi, az szintén.

tisztapista 2013.12.08. 13:34:02

@Mr. Waszabi: "Az számít, ami lesz. Erről ennyit. De ennek felismeréséhez neked még tanulnod kell a jelek szerint."

Nagy az arc, kispajtás. Mikor szavaztál először? Most fogsz, vagy már 2014-ben is elmúltál 18?

"Amennyiben Orbán még is többséget szerez jövőre, úgy az az országnak és népénel további előrehaladás a Rákosi rendszer felé. "

Erre bármilyen bizonyítékot is fel tudnál sorakoztatni hagymázas rémálmaidon kívül?

"a lényeg, hogy elhúzzon az annyjába vissza, mintha sose létezett volna. Aki követi, az szintén."

Még jó, hogy ennél az antiszociális hozzáállásnál még a legsötétebb MSZP-sek is jobbak. Nem küldheted el az ország felét a francba. Viktor megtette 2002-ben, és jó nagyot bukott. És 2006-ban is. 2010-ben már máshogyan állt hozzá, és nem szól be lépten nyomon a "panelproliknak", hanem inkább rezsit csökkent nekik.

multi84 2013.12.08. 13:49:18

@Mr. Waszabi: Remélhetőleg így is lesz mert egyvalami kiderült az elmúlt 4 évben, mégpedig az hogy egy valami rosszabb annál hogy koalíciókat kell alkotni hogy a legkisebb dolgokat is megszavazzák mégpedig a 2/3!

2014-ben visszatérünk a régi mederbe egyik párt sem fog tudni döntéseket hozni a másik miatt ezért kevesebbet fog szopni a nép, szopni fog így is úgy is de nem ennyire. Lehet elővenni megint az ügynökkérdést és mutogatni hogy az ellenzék miatt nem sikerült tisztázni már megint az ügyet, amit ma 1 nap alatt tisztázni lehetne. Ebből is látszik hogy az elmúlt 15 évben mindegyik párt csak látszólag akarta de mikor semmi nem hátráltatná akkor sem teszik meg....

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.08. 14:02:31

Az ellenzéknek egyetlen üzenete van: "Fidesz nem!", ez pedig nem elég, mert az emberek nagy része számára a Fidesz maradt a kisebbik rossz, nincs kormányváltó hangulat.

Az ellenzék egy esetben nyerhet még: ha a Fidesz elbízza magát és túl kevesen mennek el szavazni.

Erő e-meló 2013.12.08. 14:26:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Az ellenzék egy esetben nyerhet: ha egy járány kipusztítja az összes 65 évnél fiatalabb szavazót

Akkor jönne el az aranykor a szocik, gyurcsányisták, de részben még a bajnaisták számára is. Legalább arra a néhány évre, ameddig értük is el nem jön a kaszás

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.12.08. 14:39:57

@Mr. Waszabi: Tudod mit lehet csinálni az olyan magas lóról, ahol ülsz? :)

_most_ 2013.12.08. 14:41:51

@Erő e-meló: azért ha megnézed a békemenet életkora is 65 év felett van :D

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.12.08. 14:42:45

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: pontosabban a Fidesz kétharmados többsége tehet, ha tehet. Ha a múltban gesztusokat tettek a kormánypártok az ellenzéknek, hogy meglegyen egy fontos törvény kétharmados többsége, akkor annak fordítottja is elképzelhető. És igen, azt hiszem, az ellenzék többszöri beijesztése tudatos volt. Felőlem lehet az ellenzék béna, de ebből ugyanolyan nehéz kivonni a kormányoldalt, mint a kormányzati sikerek mögül az ellenzék szerepét. Márpedig ha úgysem lehet kivonni, érdemes gondolkodni a hátterén.

_most_ 2013.12.08. 14:45:09

a fidesz minden eszközt bevet, hogy a többi pártot ellehetetlenítse, ami elég veszélyes a demokráciára nézve, persze a fidesz szavazókat ez nem zavarja, nekik régen is megfelelt az egypártrendszer :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.08. 15:03:57

@_most_: Ezidáig csak és kizárólag az MSZP veretett ellenzékieket beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, ők alázták meztelenre fogdákban meztelenre vetkőztetve, azokat akik tiltakozni merészeltek az MSZP diktatúra ellen.

Erő e-meló 2013.12.08. 15:11:26

@_most_:
"a fidesz minden eszközt bevet, hogy a többi pártot ellehetetlenítse"

Semmi ez ahhoz képest, amit a demokratikus ellenzék önmaga ellen csinál

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.08. 15:19:26

@_most_:

Javaslom figyelmedbe az alábbi grafikont:

mandiner.blog.hu/2013/11/19/a_fidesz_es_a_fiatalok_megis_tetszik_a_rendszer

A Fidesznek stabil 45-48%-os tábora van minden korosztályban.

Ehez képest az MSZP-t láthatóan minössze a munkásőr és a kriptokommunista 60+ os bázisa tartja életben.

_most_ 2013.12.08. 15:20:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Eddig csak és kizárólag a fidesz szervezett erőszakos tüntetéseket a törvényes magyar kormány megdöntésére, eddig csak a fidesz által irányított huligánok gyújtottak fel épületeket, autókat, szedtek fel térköveket és támadtak rendőrökre.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.08. 15:23:44

@_most_:
Ez természetesen hazugság.

A Fidesz az Astóriánál rendezett békés ünnepséget.

Az MSZP által kivezényelt karhatalmistáknak egy teljes napjukba (reggel 8-tól este 7-ig) tartott, hogy a Kossuth-térieket rátereljék a békés tömegre, hogy egyként üthessenek mindenkit, aki utálja a Gyurcsány és az MSZP féle diktatúrapárti patkányokat.

Erő e-meló 2013.12.08. 15:26:43

@_most_:
A látszat csal. Itt vannak a pontos adatok a pártpreferenciáról életkor szerint

Az MSZP sehol sincs a fiatalabbaknál, csak 65 felett erősödik a Fidesz közelébe. Az alsó korcsoportokban egyedül a Jobbik tudja a Fideszt megszorítani

Az adatok önmagukért beszélnek. A szocik és a déká is tipikusan öregek pártja, bár utóbbi nem annyira, mint az anyapárt ahonnan levált

hvg.hu/itthon/20131118_Nezze_meg_hogy_az_MSZP_vagy_a_Jobbik_all

J.László 2013.12.08. 16:14:11

2 éve még forradalmat akartak csinálni a ballibák. Meg kétharmadot (lásd: Szanyi). Ebből annyi maradt, hogy örülni fognak, ha nem kétharmaddal nyer megint a Fidesz. Ilyen ellenzékkel a Fidesz ezer évig fog kormányozni.

Balt 2013.12.08. 16:53:05

@Magyarország jobban teljesít: "Egyébként ez valószínűleg így is van. Ezt a két bandát kéne ezavarni, mert amíg ezek ketten EGYÜTT tartják sakkban az oszágot, addig nincs kiút."

Ne zavarja meg a tisztánlátásodat, hogy a zegyütt-PM épp szövetségben indul a maszoppal, a DK isa nagyon igyekszik, hogy bekényszerítse magát hozzájuk. Az LMP - sajnos - az 1%-os sem fogja megugorni, Flipper nyíltan civil létre készül. Tehát számodra marad a dzsobbik, mint alternatíva. :) Örülök, hogy segíthettem.

Balt 2013.12.08. 16:56:02

@tisztapista: "Mert számára a most kinéző 48-52 %-os többség orbitális vereség."

:))) Jé, tényleg tápláld be a mandátumbecslőbe, ez bőven 3/4-es parlamenti többséget fog eredményezni, csak hogy Orbán kedvedre retteghessen. :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.08. 19:29:50

@Balt: Nem zavarja a tisztánlátásomat, és nem kértem a segítségedet. Miből gondolod, hogy okoskodhatsz, meg kioktathatsz másokat? Ki jogosít fel erre?
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása