"S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”
(Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról)

Jó néhány napja Török Gábortól hangos a sajtó: egy új blogposzt, sok válaszcikk, megosztások és hozzászólások, végül a szerzővel készült interjúk harsogják a kiváló politológus jelenvalóságát.
A reakció mutatja magát a blogbejegyzést is, mert az írás nehezen vitatható igazságtartalmai mellett ott az egész mély kiszámítottsága: a legjobb időben, a legmegosztóbb témáról, már a kezdéssel, amely a “ne olvassa el” közléssel jóhogy azokkal olvastatja el, akiktől mintha óvná az írást, olyan fő tétellel, aminek magja hatalmas közhely, és így tovább. Ez visszatérésnek volt szánva, nagy bummnak, ami persze hozza az interjúkat, bár akár azok is előre tervezettek voltak. Látszik, hogy Török Gábor kiváló újságíró és kommunikációs szakember is. 

A kritikusok pedig rögtön nekiállnak úgy általában a politológusok szidásának is, meg hogy TG már milyen politológus. Ez így nem oké, ne legyen az a lényeg, hogy mit mondhat és mit nem egy politológus, hanem az érveinek minőségére kell figyelni. Nevezheti-e Orbánt - vagy bárki mást - jó politikusnak? Igen, tegye, ha úgy gondolja! Meg jósoljon is, mondjon erőset is, oktasson. És még innen bőven messzebbre lehet menni, akár neki is, még ha eddigi szerepválasztásának határát döntögeti, akkor is.

A kritikusok tévednek, Török nem semmitmondó és mellébeszélő. Inkább óvatosnak nevezném, de azt se felejtsük el, hogy piacképesnek kell maradnia, több irányba is, ezért küzd a középért. Az óvatósság és a közép miatt szögezi le mindig, hogy jelenleg csak ezt tudjuk, ebből tudunk kiindulni, és ezért reflektál visszafelé jó meglátásaira és hibáira, főleg ez utóbbira. A közép azonban elvileg széles, ezért lenne még ott hely, de Török és hívei megnyilvánulásaiból gyakran süt a kizárólagosság hirdetése, hogy egy elemző ezt teheti csak, amit ő. Mert ezekben a keretekben ő lesz az, akinek igaza van. Csakhogy ez a játék nem az igazságról szól, hiába gondolják hívei. A pártatlanság vagy a pártatlanság látszatának védelme mindig arra sarkall, hogy vonjunk vissza az igaznak érzett - és érvekkel is bőven alátámasztható - állítások erejéből a csupán védhető szintre, mert így a véleményt még nem tartják ítéletnek, és nem csak egy oldalon fog tetszést aratni az igazság vélelme.

Amint többször is írtam, Török politológusi szerepe nem eleve adott, hanem választott szerep. Mondhatja ő és szerzőtársai a politológusokról írt tanulmányukban, hogy mi tartozik e szerephez, az tudományos álláspont marad, és mint ilyen, akár cáfolható, meghaladható. Ő is nyugodtan tarthatja magát az elemző munkáját leíró paradigmához, ha abban megtalálja a hangját, az érveit, a számításait. Török írásainak, azok elejét sokszor foglalja el e szereppel vívott birkózás, ami tiszteletreméltó is valahol.

Azt is írtam már, hogy tévedés a teljes értékmentesség hirdetése vagy elvárása a politológustól, és nem igaz, hogy a nagy politikatudósok nagyságát valami ilyesmi adná. Emiatt és a a TG-féle rendkívül tudatos szerepválasztás miatt nem tetszett soha, amikor a TG-t bírálókra évekig az jött, hogy nem értik meg, TG mit is akar. Ugyan már miért ne értenék? Egyetérteni viszont nem kell. Amint TG mondandója, úgy szerepvállalása vagy szerepének kitöltése is vitatható, mint minden választás eredményezte álláspont.

Nincs mit támadni hősünk tudásán. TG képzett, tudja, amit kell, de hiába gondolják egyesek, hogy politológusként az egyetemen szerezte meg politikai éleslátását, ez attól függetlenül történt. TG másokhoz hasonlóan elvéthet sok mindent, viszont mindenkinél jobban érzi és előbb veszi észre a lényeges témát, jelenséget, irányt.

Török Gábor és mondandója pótszer is sokaknak, egyeseknek akár kábítószer. Amire hősünk maga is utal a blog fejlécében, a “józan észt” pótolja. Török léte támasz mindazoknak, akik a politika láttán elvesztették hitüket a józan ész létezésében, vagy legalábbis politikai jelenlétében, de pláne manifesztációjában. És ami a legdurvább, ez a pótszer mindenkinek kell, még azoknak is, akikkel szemben elvileg létrejött, akikben túltengenek a politikával kapcsolatos érzelmek. Mert az elfogult rajongó szeretné a legjobban, hogy a másik, az utált fél a józan ész által is jól le legyen húzva. Hiszen ő is belátja saját elfogultságát, talán szégyelli is, de milyen jó látni, hogy egy józan eszű, pártatlan és elfogulatlan, nagy tudású elemző is azt mondja, amit ő! (Persze ellene is szól néha, de az csak az önkritikát, és annak helyességét erősíti tovább, és be is zárul a kör.) Emlékezzünk csak, Török milyen látványos megoldást fejlesztett ki az érzelmek megítélésére, amikor azt ajánlotta jobboldali olvasóinak, hogy az ő politikusaik által mondottakat képzeljék el Gyurcsány szájából elhangzónak, vajon hogyan vélekednének akkor róla.

TG tehát megadja nekünk azt, amit a pártok nem. Vagy ha lennének is pártok, amelyek megadják, TG lenne az első, aki ennek sikertelenségre ítéltségét észrevenné.

A Törökgáborelemez személy-körüli blog volt és majdnem maradt is (lásd mindjárt), ennek legnyilvánvalóbb jele a szerzőről akár rossz véleményt mondók kéjes elhelyezése oldalt bazinagy terjedelemben. Ez szerintem túlélte önmagát, már nem kell sem Török Gábort bemutatni, sem az elhatárolódást érzékeltetni az idézettek véleményalkotói minőségétől.

TG valamikor a múltkor (amikor Orbánnal volt valami fotón) reagált, hogy személye került az érdeklődés középpontjába, és most is azt mondogatja, hogy sajnálom, ez vagyok, ilyen vagyok, tényleg. Sajnos itt Török téved. Ő ugyanis nem egyszerű ember, hanem már intézmény. Nemcsak súlya van a szavának, hanem minden szava tett is, dolgok létezését vagy nem-létezését, mondhatóságát vagy nem-mondhatóságát, elfogadhatóságát vagy elfogadhatatlanságát dönti el százezrek számára. Török már nem politika-véleményező, hanem politikacsináló. Ezt tudomásul kell végre vennie, de szerintem nagyon is tudja, mert szerephelyezkedése efelé viszi, ha mellette magas nívójú embernek is bizonyul (akit lehet követni).

Nyilván lehet ez ellen ímegni-ámogni, hogy nem ez volt a szándék. Azért még egy filmrészletet hozok illusztrációként (reménytelen küzdelem a megértésért?): A főhős sok pénzt elverve azzal a jelszóval kampányol a vele együtt háromszereplős választásokon, hogy “semelyiket a három közül”. A sikeres kampány során aztán figyelmeztetik, hogy hiába mondja a magáét maga ellen is, egyenesen halad afelé, hogy őt válasszák meg.

Nem lehet azzal takarózni, hogy csak egy ember vagyok a magam véleményével. Ezen már túl vagyunk, azt hiszem, elég régóta. Amikor Török demokratának titulálta Orbánt a 2006-os népszavazási ötletekor, elsimította a forradalomelmlegetés miatt Orbán iránt érzett averziókat, és ugyanezt teszi most is. A demokráciával kapcsolatos kijelentései hasonlóan "mederbe terelők", ezekről magamat idézem:

“A demokrácia ugyanis nagyon tág fogalom, ezért teszem azt akár ellenzéki képviselők parlamenti tevékenységének ellehetetlenítése, vagy akár letartóztatásuk, népszavazások elszabotálása trükközésekkel, ellenzéki tüntetések szétveretése stb. sok kombinációban és nagy dózisban is belefér a demokráciába. Ezért aztán a publicisták demokráciaféltő szövegeire mindig rányikkanhat a politológus, hogy ez feleslegesen riogat, az éppen aktuális nem szép kormányzati lépéstől (meg a korábbiaktól is) még bőven demokrácia van. És egyébként tényleg. A lelkiismeretes, de billegni épp nem akaró politológus persze azt is megjegyezheti, hogy a demokráciákat (meg a pártrendszereket, a politikai kultúrát stb.) osztályozni is lehet, és a skálán el is lehet mozdulni valamerre, és hogy az a valamerre jól érzékelhető életvitelbeli különbségeket is jelent.” (Politológusi szerepek 2.)

Ami TG általában kitűzött szerepe, hogy segítse az események értékelését, az eligazodást, ilyenkor megbicsaklik, mert nem szól demokrácia és demokrácia közötti nagy különbség lehetőségéről. Elképzelhetetlen, hogy Török ne értené, hogy a jelenleg diktatúrát kiáltók jó része a demokrácia milyenségét, annak megváltozását panaszolja a maga módján. Töröknél ekkor a pártatlanságőrzés mint vezérelv beőrli az emberek eligazítását mint másik vezérelvet (mert ha olyan megengedően tág a demokrácia-definíciója, akár a diktatúra-definíciója is lehetne olyan). Szerintem egyébként nem értékalapon áldozza fel egyik vezérelvét, hanem piaci megfontolásból, lásd fentebb.

Továbbá: amennyire igaza van Töröknek abban, hogy apokalipszis kell ide, a választóknak kell megérni arra, hogy a professzionalizálódott politikán, akár annak logikáján változtasson, annyira nem érti a folyamatban való eddigi részvételét. Török “értékmentes” felfogása épp ezt a professzionalizálódást fogadtatta el az emberekkel, a politikai logika ezerszeres harsogásával, és gyakran a sok más körülménytől való eltekintéssel maga is a profi politikának segített be, és nem annak elszámoltatásába. Akaratlanul, legyünk megértőek, de ha egy intézmény rábólint mindenre, hogy ezt is meg lehet tenni, meg azt is, mert ez állt érdekében, meg mert neki volt erre képessége és lehetősége, meg a politika játékát csak így játszhatják, satöbbi-satöbbi, akkor nem csodálkozhatunk, ha az emberek az intézményben bízva szépen elfogadják mindazt a kérlelhetetlen racionalitás megbólogatásával, vagy a lemondó legyintéssel kísérve. 
Nekem is biztos többet számít Török értelmezése valami politikai jelenségről, mint egy nyavalyás kis parlamenti határozat vagy nyilatkozat ugyanarról, hiába utóbbi egy igazi intézmény, az előbbit igaziság nélkül is erősebb intézménynek vélem, ha a véleményemre való ráhatását veszem.

Sokáig gondoltam azt, hogy TG egy korán jött mandulafa Pannónia földjén, aki olyankor és úgy hozta be az értelmesség igényét és realitását a politika értelmezésébe, amikor az fájóan hiányzott (vagyis mindig). Ez talán így is történt, és a hazai tél zúzmarája is töbféleképp fogta be rügyeit. Ma már inkább úgy vélem, hogy a blog fejlécének “a józan ész pártján” mottójának második fele is beteljesült: Török Gábor párt.

Kedvelői igazi párthívek, akik ezelőtt leharapták volna bárki más fejét, ha politológusként / politikai elemzőként “jó politikust”, meg “ezek soha nem fogják megverni”-t kiált, de most ezért is megvédik (egyébként szerintem helyesen). Adott továbbá a brand, adott a nyilvánosság, a bejáratott szemlélet pedig maga a koalícióképesség.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus