A Fidesz és Orbán népszerűségvesztéséről írt vélemények között az elsőként jöttek az érintetteket már temetők, legitimitásukat, hátralévő teljes idejüket kétségbe vonók, majd következtek a körülmények megváltozását, átfordulását említők, végül pedig a népszerűségvesztés akár átmeneti voltát kiemelők.

Az egyre finomodó álláspontok közül az utóbbi kettő még össze is egyeztethető, és mi a  harmadik igazságát helyben hagyva a középső mellett állnánk ki. Ugyanaz történik most a Fidesszel, mint a legutóbbi választáson az MSZP-vel: elveszített egy nimbuszt. A szocialisták a választási "megkerülhetetlenség", a Fidesz pedig a hatékonyságban, a politikai élet egyedüli és mindent biztosan megértő mozgatójának szerepében gyengült.

Bebizonyosodhat az a tétel, amit régebben emlegettünk: az első ütés jön a legnehezebben, mert nemigen támadják - mert nem merik támadni - azt, aki népszerű. Amint ebből veszít, átszakadnak a gátak, az ellenfelek felbátorodnak, a finom hangú kritikusok beleerősítenek, a barátok kinyitják a szájukat, a barátnak hitt riválisok és megélhetésiek pozíciófoglalásba kezdenek.

Bármi is lesz a vége ennek, a politikai kultúrának (vagyis a közösség politikáról való vélekedésének) mindenképp jót tesz. Higgyék el azok is, akiknek szeretett pártja most  épp megszenvedi a maga vereségeit, hogy bizony ez így szokott lenni, és mellesleg: akiket eddig gyűlöltek, azokkal is ez történt.

S hasonlóképp a politikáról hivatásszerűen gondolkodóknak is jó lecke, hogy a legrövidtávúbb, legpopulistább (Csizmadia Ervinnek: legpopulárisabb), legerőszakosabb, legönzőbb lépés vagy lépéssorozat se nem "ügyes", se nem "jólcsinálja", ha kiötlői fejére egyszer visszahull. Maradjunk most abban, hogy bizonyos, a politikai mezőben közös (!) értékekhez és normákhoz tartás igenis megéri.

Amint látjuk, Orbán beleáll a munkába, nem hátrálhat, mert nincsen hová: változtathat a politikáján, de minimum presztízsből nem változtathat a rendszerén, legalábbis "visszafelé" nem. Márpedig a fő bírálatok, kölönösen a külsők a rendszert illetik. Nem tudom, akadt-e kezdetben Orbánnak olyan tanácsadója, aki figyelmezteti: csak olyat csinálj felülről, amit alulról is kibírnál, hogy krisztusi elvből vagy puszta számításból, mindegy. Amikor Medgyessyék kezdeti népjóléti intézkedéseik révén szétnyerték magukat az önkormányztai választásokon, még akadt figyelmeztető politológusi hang (már nem emlékszem, kicsodáé), hogy a túl nagy térnyerésban nagy a kockázat, mert minden kormányzati sikertelenség vissza fog hullani a helyiekre, és egyszerre dőlhet be minden. Aztán olyan nagyszerűen fejlődtünk, hogy idővel korlátok emlegetése is a pártosság vádját váltotta ki.

Még egy orbáni beleállásról, arról, hogy Vida Ildikót "perrendtartásra" utasította a miniszterelnök. A Nívó blog végigmegy az opciókon, mások Orbán csapdába sétálásáról értekeznek, de szvsz egy háttérelv rendre kimarad. Egy ilyen miniszterelnöki beleállás általában csak akkor opció, ha már a háttérben minden el van rendezve. Orbán ilyen határozottan csak akkor állhat bele az ügybe, ha annak felgöngyölítése során őt vagy az övéit semmi terhelő nem érintheti. Ha volt ilyen, már nincsen, ennyi idő éppen elég szálakat elvágni vagy összecsomózni, például visszamenőlegesen minisztériumi feljegyzéseket gyártani, hogy a miniszterelnök környezete foglalkozott a dologgal, csak vagy elakadt a folyamat, vagy az adózók és az ország érdekei miatt óvatosan léptek stb.

Csak egy jóslat a végére: ha a kormányzat népszerűségvesztése folytatódik, akkor nem népszerű intézkedések várhatóak, hanem semmilyenek (ennek neve a békés, nyugodt építkezés, az eredmények beérése, bársonyos reformok stb.), egészen az újabb választási rendszer kialakításáig.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus