Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. december 14. 12:23 - politologus

Beleállás az első ütésbe

A Fidesz és Orbán népszerűségvesztéséről írt vélemények között az elsőként jöttek az érintetteket már temetők, legitimitásukat, hátralévő teljes idejüket kétségbe vonók, majd következtek a körülmények megváltozását, átfordulását említők, végül pedig a népszerűségvesztés akár átmeneti voltát kiemelők.

Az egyre finomodó álláspontok közül az utóbbi kettő még össze is egyeztethető, és mi a  harmadik igazságát helyben hagyva a középső mellett állnánk ki. Ugyanaz történik most a Fidesszel, mint a legutóbbi választáson az MSZP-vel: elveszített egy nimbuszt. A szocialisták a választási "megkerülhetetlenség", a Fidesz pedig a hatékonyságban, a politikai élet egyedüli és mindent biztosan megértő mozgatójának szerepében gyengült.

Bebizonyosodhat az a tétel, amit régebben emlegettünk: az első ütés jön a legnehezebben, mert nemigen támadják - mert nem merik támadni - azt, aki népszerű. Amint ebből veszít, átszakadnak a gátak, az ellenfelek felbátorodnak, a finom hangú kritikusok beleerősítenek, a barátok kinyitják a szájukat, a barátnak hitt riválisok és megélhetésiek pozíciófoglalásba kezdenek.

Bármi is lesz a vége ennek, a politikai kultúrának (vagyis a közösség politikáról való vélekedésének) mindenképp jót tesz. Higgyék el azok is, akiknek szeretett pártja most  épp megszenvedi a maga vereségeit, hogy bizony ez így szokott lenni, és mellesleg: akiket eddig gyűlöltek, azokkal is ez történt.

S hasonlóképp a politikáról hivatásszerűen gondolkodóknak is jó lecke, hogy a legrövidtávúbb, legpopulistább (Csizmadia Ervinnek: legpopulárisabb), legerőszakosabb, legönzőbb lépés vagy lépéssorozat se nem "ügyes", se nem "jólcsinálja", ha kiötlői fejére egyszer visszahull. Maradjunk most abban, hogy bizonyos, a politikai mezőben közös (!) értékekhez és normákhoz tartás igenis megéri.

Amint látjuk, Orbán beleáll a munkába, nem hátrálhat, mert nincsen hová: változtathat a politikáján, de minimum presztízsből nem változtathat a rendszerén, legalábbis "visszafelé" nem. Márpedig a fő bírálatok, kölönösen a külsők a rendszert illetik. Nem tudom, akadt-e kezdetben Orbánnak olyan tanácsadója, aki figyelmezteti: csak olyat csinálj felülről, amit alulról is kibírnál, hogy krisztusi elvből vagy puszta számításból, mindegy. Amikor Medgyessyék kezdeti népjóléti intézkedéseik révén szétnyerték magukat az önkormányztai választásokon, még akadt figyelmeztető politológusi hang (már nem emlékszem, kicsodáé), hogy a túl nagy térnyerésban nagy a kockázat, mert minden kormányzati sikertelenség vissza fog hullani a helyiekre, és egyszerre dőlhet be minden. Aztán olyan nagyszerűen fejlődtünk, hogy idővel korlátok emlegetése is a pártosság vádját váltotta ki.

Még egy orbáni beleállásról, arról, hogy Vida Ildikót "perrendtartásra" utasította a miniszterelnök. A Nívó blog végigmegy az opciókon, mások Orbán csapdába sétálásáról értekeznek, de szvsz egy háttérelv rendre kimarad. Egy ilyen miniszterelnöki beleállás általában csak akkor opció, ha már a háttérben minden el van rendezve. Orbán ilyen határozottan csak akkor állhat bele az ügybe, ha annak felgöngyölítése során őt vagy az övéit semmi terhelő nem érintheti. Ha volt ilyen, már nincsen, ennyi idő éppen elég szálakat elvágni vagy összecsomózni, például visszamenőlegesen minisztériumi feljegyzéseket gyártani, hogy a miniszterelnök környezete foglalkozott a dologgal, csak vagy elakadt a folyamat, vagy az adózók és az ország érdekei miatt óvatosan léptek stb.

Csak egy jóslat a végére: ha a kormányzat népszerűségvesztése folytatódik, akkor nem népszerű intézkedések várhatóak, hanem semmilyenek (ennek neve a békés, nyugodt építkezés, az eredmények beérése, bársonyos reformok stb.), egészen az újabb választási rendszer kialakításáig.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

141 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr846981293

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Államcsőd kéne már! 2014.12.15. 14:47:14

És ez nem egy kocsmatöltelék óhaja, hanem Magyarország vezető befektetési alapkezelői mondják*. Nem kérdezik, hanem mondják. Azt mondják egyes alapkezelők, hogy akkora a korrupció, hogy képtelenek dolgozni. Csak hogy értsd: ez olyan, mintha egy hentes ...

Trackback: Minden ukrán katonának megássák a sírját? 2014.12.14. 19:33:52

Felelősek a Majdan ostoba tüntetői százezrek haláláért és milliók gyászáért? 250 ezer főre növelik az ukrán hadsereg aktív állományának létszámát, és ugyanennyi sírhely megásására alkalmas új katonai temetőt nyitnak Ukrajnában. Bizarr. Jelenleg az ukr...

Trackback: Mi lenne, ha mi is kínvallatással szednénk ki Goodfriendből a bizonyítékokat? 2014.12.14. 19:29:19

Az USA vezető politikusai szerint a kínvallatás egy legális módszer, jogilag sem támadható. A CIA vallatási technikái is teljesen legálisak, a szenátus világszerte nagy vihart kavart jelentése meg úgyse nem nyújt az amerikai állampolgároknak semmilyen ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DarthVader 2014.12.14. 13:34:21

"Egy ilyen miniszterelnöki beleállás általában csak akkor opció, ha már a háttérben minden el van rendezve."

Feltéve, ha tudják, miről szól a történet. A hisztériás "konkrétumokat!" kiáltozásból nem úgy tűnik. Viszont Orbán vagy annyira idióta, hogy a konkrétumok eddigi hiányát tények hiányával magyarázza, vagy valaki hozzáértő megsúgta neki, hogy ennek a vidai feljelentgetősdinek nem lesz semmi jelentősége, mert Goodfriend nem fog bíróság elé állni. Ugyanis az amerikai külügy- vagy akkorra a nagykövet - hozzájárulása nélkül nem is teheti, még ha akarja sem. Na az meg kérdéses.
A szar viszont Orbánékra szárad.

U.i.: ezt fekete háttér-fehér szöveg kombót nem kéne átgondolni? Vagy csak engem idegesit? :)

wantaan 2014.12.14. 13:41:00

Nem hinném ,hogy Orbán esetében bármely politológus vagy tanácsadó, közvélemény kutató ne azt mondaná-hozná ki amit Orbán elvár. Legfeljebb keresik a megfelelő szót amit így is és úgy is lehet majd később magyarázni. A politológusi , közvélemény kutatói "szakma" már rég elvesztette a hitelét (talán 2002 nyara óta Machin Róberttel és Kolosi Tamással (a közvélemény kutatók esetében).
....de láthattuk Mráz Ágoston pártos ténykedését az önkorm. választások előtt ....vagy tudhatunk Mellár Tamástól a Századvéges pénzmosodáról.

Persze ezektől függetlenül egy részletes elemzés jó lenne ....de a kisördög már az olvasóban van , hogy kiknek az érdekében íródna?

toportyánzsóti 2014.12.14. 14:05:52

Csuti orálmuzsiknak sikerült amit a nemzeti oldal évszázadok óta össze tud hozni,a vesztes oldalra állt.40 év csatorna vár megint a jobberekre.

polgári kór 2014.12.14. 14:06:31

persze hogy folytatódik a népszerüségvesztés, 2012ben majdnem a ballenzék szintjére csökkent a fidesz népszerüsége te hol éltél? Hol vannak még attól most?

A lényeg 2018, a számot tudod:2/3

polgári kór 2014.12.14. 14:08:53

@wantaan: ja, a fidesz közvéleménykutatói mindig hazudnak....:)

a számot tudod, 2/3

A független szakértő '1évmúlvaminiszterelnökleszek' Gordon deviszont igazat szólt, azt hitte a 2%-kal is kinevezi gutfrend, de rábaszott

a számot tudod, emléxel a számra?

Khonsu 2014.12.14. 14:26:35

@polgári kór: Ugyan hagyd már.

A legelvakultabb droidokon kívül mindenki érzi, hogy valami megváltozott.
Az előző ciklusban még a Fidesz-ellenesek is reménykedtek valamennyire, hogy azért majd hátha lesz belőle valami, a fideszesek meg pláne.
Annyi változott, hogy most már mindenki előtt kezd világossá válni, hogy a beígért csoda csak kamu, nem lesz itt felvirágzás, legjobb esetben is csak a vergődést tudják elnyújtani óriási szenvedés, áldozatok árán.
Most nem ott vannak, mint 2010 után, amikor még mindenki remélt, hanem ott ahol Gyurcsányék voltak 2006 után. Innentől ellenszélben küszködhetik végig a ciklust és mindenki csak azt várja, mikor takarodnak már el végre a fenébe.

Khonsu 2014.12.14. 14:35:15

Amúgy megjegyzem, a Fidesszel nem is az a legnagyobb baj, amiket csinált, hanem az ahogy csinálta.
Tulajdonképpen jó ötleteket valósítottak meg rosszul, és ez a kettősség az, ami miatt a kudarc ellenére is mégy ennyien támogatják. Sokan nehezen értik meg, hogy egy jól hangzó elképzelésnek is csúnya vége lehet, ha rosszul csinálják meg.

polgári kór 2014.12.14. 14:39:58

@Khonsu: miféle ellenszélről beszélsz? a fidesznek 2/3-a van a parlamentben, orvbánnak 3/3-a a fideszben.

Az MSZP népszerüsége 2006tól mindig a fideszé mögött van, most éppen a 2xese van a fidesznek mint az egész ballib összefogásnak, a népszerüségvesztés után.

Ugyanúgy nincs kit választani a fideszen kivül, mint 2010ben és 2014ben a 3 választáson.

És 2018ban sem lesz, legfeljebb büdösebb lesz a fideszre szavazni újra.

2014.12.14. 14:52:38

@Khonsu: Nagyjából én is így látom. Gyurcsiék idejében mindenki remélt - én is. Most ez elszállt. A sorozatos hanták, a korrupció, a hirtelen, látványosan (nyilván az "adófizetők pénzéből") dúsgazdaggá váló kormányoldali politikusok és a sleppjük, a gyurcsányihoz hasonló lekezelő stílus megtette a hatását. Hónapok óta egy emberrel se találkoztam, aki, ha szóba került a politika, ne szidta volna őket. Csak annyiban különbözik a 2008 előtti helyzettől, hogy most nincs az a jelölt, akire úgy tekintene bárki, hogy na, majd talán ő. Azt hiszem, hogy minden idők legérdektelenebb választása lesz a 2018-as. Már ha lesz.

Khonsu 2014.12.14. 15:04:56

@polgári kór: Lépjünk ki végre ebből a bináris gondolkodásból és máris egészen más a kép.

A ballib ellenzéknek vége. Sok inkább ballib érzelmű választó párt nélkül van. A Fidesz szintén ebbe az irányba tart, sok jobbos is párt nélkül marad. Kialakul egy óriási, pártkötődés nélküli, csalódott réteg.

Innentől minden azon múlik, ki tudja megnyerni ezt a hatalmas tömeget.

Egy jelentkezőnek rögtön ott a Jobbik.
Azon túl beindult az említett csoportban a szerveződés, ami meglepne, ha nem szülne meg 2018-ig egy életerős pártot.

2018-ban (ha kihúzzák addig), a Fidesznek nem a ballib összefogással kell majd megküzdenie, hanem a Jobbikkal és a "???" párttal.

A parlamenti 2/3 az övék, de ez nem tükrözi a valós társadalmi támogatottsági arányokat, az eltérés pedig tovább növekszik. Innentől, ha a 2/3-ot kihasználva erőből politizálnak, minden lépésük csak ront a megítélésükön és még jobban radikalizálja az ellentábort, hatás ellenhatás ugye. És ahogy Viktorunk megmondta, a haza nem lehet ellenzékben :)

Olyan csapdában vannak, amiből a Habonyárpik nem hiszem, hogy ki tudják őket navigálni.

nevetőharmadik 2014.12.14. 15:53:01

@Khonsu: @polgári kór: Még azt sem árt hozzátenni, hogy a Fidesz népszerűségét két dolog mentette meg 2014 előtt: azért, hogy ne dőljön be a költségvetés, olyan pénzt szedtek be, ami kevésbé fájt, legalábbis közvetlenül: a bankok+szektorális különadók (ezeket a szolgáltatókat senki sem igazán sajnálta), illetve a manyup, amit az emberek elsöprő többsége sosem érzett a magáénak. Az osztogatásra pedig a mindent vivő rezsicsökkentést használták, ami megint csak más pénze volt.

Szóval a Fidesz 2018-as népszerűsége azon múlik, hogy talál-e még olyan pénzt, aminek az elvétele nem fáj közvetlenül, illetve el tud-e játszani további rezsicsökkentést. A válasz pedig az, hogy nem.

Az, hogy az embereket közvetlenül érintő, rendkívül népszerűtlen netadóban és útdíjemelésben kénytelenek már gondolkodni, mutatja, hogy az utolsó filléreket kénytelenek kicsavarni a gazdaságból. Megpróbálják államosítani a maradék manyupot, de az is legfeljebb egy évre elegendő, vagy annyira sem. Rezsicsökkentést sem játszhatnak el újra, mert egyrészt azzal konkrétan csődbe viszik a szolgáltatókat, mást szolgáltatóknál viszont nincsen hatósági ár (ez is mutatja, milyen hősies, kemény harc volt a rezsicsökkentés).

Még megpróbálják baszogatni a kereskedelmi multikat, de akár a vasárnapi zárva tartás, akár a termékdíj megnövelése miatti áremelkedés közvetlenül fogja érinteni az embereket, és fájni fog. És a tavalyi 5000 Ft-os rezsicsökkenésért érzett hála nem fogja túlélni a holnapi 500 Ft-os áremelkedés miatt érzett dühöt.

midnight coder 2014.12.14. 15:58:19

Igazából csak az történt - történik, hogy az USA kormánya finom eszközökkel megpróbálja megdönteni az Orbán kormányt.

A magyar ballib pedig persze örül a váratlan ajándéknak, és rohadtul nem érdekli, hogy ezzel az ország szuverenitásával játszadoznak. Előre, mindent a hatalomért. Ugyanaz a banda ez ma is, mint akik 56-ban behívták az oroszokat hogy visszaszerezzék a hatalmat. Csak most Washington a főnökük és nem Moszkva.

midnight coder 2014.12.14. 16:00:30

@nevetőharmadik: Igazából annyira nincs is szükségük a pénzre. Ezek inkább a saját hülyeségükből adódnak. Hogy ezt miért időzíti pont arra az időpontra amikor épp Washingtonból is támadják őket azt ép ésszel elég nehéz megérteni.

tothh · http://polizis.blog.hu 2014.12.14. 16:13:15

Érdekes írás, elgondolkodásra inspiráló több szempontból is.

Én az alábbiakon gondolkodtam:

A Fidesz nézetem szerint egyáltalán nem "népszerű". Relatív többségét az ellenzéki pártok viselkedése miatt viszonylag simán tudta kétharmadra, meg utána két simán megnyert választásra fordítani. Viszont, a Fidesz 2006-hoz, a "nagy vesztes" választáshoz képest is sokat bukott - szavazatszámban.

A másik, amit megemlítenék, az a 2006-os MSZP-vel való hasonlítás. Anno az őszödi beszédben mindenki a "hazudtunk", meg az "elkúrtuk" részeket emelte ki, amiatt volt elítélő. Holott, a teljes szövegben ami volt, azok közül a bukást nézetem szerint az hozta el, amikor azt fejtegette GyF, hogy voltaképp fogalmuk sincsen, hogy mit csináljanak, mert nincsenek terveik, max. ötleteik.
Ez a jelenség a mai korra is egyre inkább úgy tűnik, igaz.

És a rá adott reakció is hasonlatos. Ahogy az MSZP-SzDSz 2006 után, úgy a jelenlegi kormányzat is leginkább a "kész átverés show" megerősítésében látja önnön túlélésének a zálogát. Magyarán, a lényeg, hogy a kommunikációs színtéren kell győzelmet elérni. Nagyon úgy tűnik, érdemi háttér nélkül ez sem működőképes.

A harmadik dolog, ami eszembe jutott, annak kapcsán egyetértek a poszttal. A jelenlegi hatalom nem hátrálhat meg, legfeljebb az ilyen beleállásokkal a tétet növelheti. A végeredmény azonban ugyan az. Itt két lehetőség van számára, mivel egyetlen másik politikai közösség sem ismeri el teljesen legitimnek ezt a "rendszert". Az egyik lehetőség lenne a sikeres konszolidáció, egy olyan működés elérése, ami a társadalom jelentős részének elfogadhatóvá tenné a jelenlegi konstellációt.
A másik lehetőség viszont a szükségszerű (rendszer)bukás, hiszen mára nem maradt olyan politikai centrum, amely elfogadná az adott keretrendszereket, és egyfajta szövetségesként lépne föl. És itt teljesen igazat adok Tölgyessynek, aki azt mondja, egy változás a kormány politikai összetételében szükségszerűen a rendszer megváltozását is vonja maga után.

És ezen nemcsak azért nehéz változtatni, mert jól láthatóan saját maguk emelik a tétet - ld. "beleállás", hanem azért is, mert korábban is egyértelműen a hidak felégetésére törekedtek.

Szelid sunmalac 2014.12.14. 16:14:56

@midnight coder: Jajj istenem! Tamadnak minket! Mindneki menekuljon, amerre lat! Mindjart osszeszarom magam! Az amcsik tamadjak Magyarorszagot, mer feltekenyek partunk es vezetonk sikereire, mert mi vagyunk Europa...mit Europa...a VILAG kozepe!

Nem unod meg? Vagy ahogy a fideszesek mondanak: *asit*

sanyix 2014.12.14. 16:16:49

@Khonsu: "Kialakul egy óriási, pártkötődés nélküli, csalódott réteg."

Ez már nagyon rég kialakult(még a gyurcsány időszak elején), csak mérete növekszik, folyamatosan.

Khonsu 2014.12.14. 16:18:50

@midnight coder: Egyedül a kitiltási ügy jött kintről, az meg a kormány hülyesége, hogy beleálltak ahelyett, hogy elmismásolták volna szépen mint a többi ügyüket.
A kitiltáson kívül minden mást maguknak csináltak bentről, az uasákok max örülnek neki.

sanyix 2014.12.14. 16:21:07

@midnight coder: el vagy tévedve. A fidesz ugyan az mint a ballib ugyan azok az mszmp szökevények akik 56-ban behívták az oroszokat.
Mind2 "oldal" (egyébként ha olyan a helyzet gyönyörűen összekoaláznak mint láthattuk sokszor) célja a fosztogatás, és magyarország tönkretétele, a haverok megtömése. Ennyi. Az is színház hogy az oroszok vagy az amcsik mellett állnak. Lásd a ballib néhány éve a ruszkiknak nyalt, orbán pedig a ruszkikat ítélte el. Most pont fordítva van.

Az egyedüli céljuk az hogy megmaradjon a fidesz-maszop (aka mszmp) váltórablógazdálkodás, és etessék a buta tömeget valami színházzal.

polgári kór 2014.12.14. 16:26:45

@Khonsu: @nevetőharmadik: hülyeség. nem lesz új ballib párt, felejtő

a jobbik is felülről korlátos, ott a teteje ahol a fidesz meghúzza a csikot - kövér zsidózhat kettőt a jobbiknak annyi, marad a cukiságkampány

hehe

polgári kór 2014.12.14. 16:29:28

@Khonsu: a ballib már eddig is megújult

volt összefosás, MSZP megújult 3x

van DK

volt milla + együttfogás

meg van LMP a körúton belülre

baloldalnak meg ott a fidesz

a számot tudod, 2/3

Khonsu 2014.12.14. 16:30:47

@sanyix: Akkor még sokkal kisebb volt és közülük sokan halványan reménykedtek a Fideszben, még ha nem is álltak mellé. Mára sokkal többen lettek és minden remény elszállt, most már valóban kristálytisztán állnak szemben a a Fidesszel és a ballibekkel is. Kezdenek végre kiállni, szerveződni, harcolni érdekeikért, ez új jelenség, eddig passzivitásban voltak. Itt már csak egy szikra kell.

dr kíváncsivagyok 2014.12.14. 16:32:46

@Khonsu:
"Amúgy megjegyzem, a Fidesszel nem is az a legnagyobb baj, amiket csinált, hanem az ahogy csinálta.
Tulajdonképpen jó ötleteket valósítottak meg rosszul, és ez a kettősség az, ami miatt a kudarc ellenére is mégy ennyien támogatják. Sokan nehezen értik meg, hogy egy jól hangzó elképzelésnek is csúnya vége lehet, ha rosszul csinálják meg. "

Ez így igaz,...mindent erobol , cinikusan , konszenzus nélkul populista demagóg módon akart a csuti árány megoldani...#

Hiába,..ilyen a jelleme...

dr kíváncsivagyok 2014.12.14. 16:35:07

@dr kíváncsivagyok:

A legnagybb hiba , sot BUN az ,hogy az ellenzéket a ellenségnek kiátotta ki,..és kizárta a NER - bol.
Pl. Alaptorvény

sanyix 2014.12.14. 16:36:17

@dr kíváncsivagyok: hát azért a jó ötletek erősebben kisebbségben vannak.... a többség rossz ötlet volt még rosszabbul megvalósítva.

polgári kór 2014.12.14. 16:41:22

@Khonsu: @dr kíváncsivagyok: hagyjuk már a faszkodást, a fidesszel nemazabaj, hanemazabaj....hehe

3 vállalásuk

növelik a foglalkoztatást
megállitják az eladósodást
beinditják a növekedést

3 pipa - a jobbik mondhatja hogy csinálná szebben jobban mindenki más, pl. a teljes sajtó ballib hisztériakampányt nyomat 5 éve teljesen eredménytelenül

szevasz-tok

polgári kór 2014.12.14. 16:42:04

@dr kíváncsivagyok: a ballenzék ellenség

de legyőzött ellenség, és senki sem rúg egy döglött kutyába

sanyix 2014.12.14. 16:46:29

@polgári kór: 0 pipa.
Foglalkoztatást csak papíron sikerült növelni.
Eladósodás növekedik erősen
Növekedés csak az állami beruházásoknak és az eus támogatásnak köszönhető, és ez is újra csökkenőben van.

És mindezt folyamatos adóemelésekkel. Pacsizhattok fletóval, mert ő sem tudta volna ezt "jobban" csinálni.

Khonsu 2014.12.14. 16:47:04

@polgári kór: Írtam én, hogy ballib párt lesz?

Olvass utána a Szirizának és az 5 csillag mozgalomnak. Valami hasonlónak a megjelenésére számítok. Az a ballibnek és a fityisznek is becsukná a kaput. Szerintem kínjukban még össze is fognának ellenük, ahogy a görögöknél és olaszoknál is rögtön összeborultak az addigi ősellenségek.

A meglévő ballib pártok értelmezésében vett ballibre Magyarországon nincs jelentős kereslet, teljesen mindegy hányszor újulnak meg.

A Jobbik pont azzal nyerhet, ha megmutatják a következő években, hogy nem csak a zsidózáshoz értenek, és elfogadhatóvá válnak azon tömegek számára is, akiket eddig pont a széljobb retorikával taszítottak el maguktól. Mert ha belegondolsz, a Fidesz már úgy kisodródott szélre, hogy már lassan helyet cserélnek a Jobbikkal. Ha betudnak jönni a Fidesz helyére és olyanná válnak mint a régi Fidesz volt, akkor jó esélyeik vannak.

polgári kór 2014.12.14. 16:51:18

@sanyix: na hát ez a 0 pont 3mal több mint a ballibeknél

a számot tudod: 2/3

wantaan 2014.12.14. 16:51:43

@polgári kór: Te igy születtél és tényleg ennyire hülye vagy? ....vagy netán fizetnek érte és csak megjátszod?

Fekete Mamba 2014.12.14. 16:53:30

"Egy ilyen miniszterelnöki beleállás általában csak akkor opció, ha már a háttérben minden el van rendezve."

Én inkább abból indulnék ki, hogy az amerikai hírszerzés azt is napra, órára lebontva, pontosan dokumentálva tudja, hogy melyik tolvaj széklete mikor volt szilárd és mikor folyékony. Akkor és olyan infót tesznek ki az asztalra, amilyet akarnak. Az eddigi nagyon lájtos kis paskolás is nagyon mellbe vágta azokat, akik inkább csak másokat szeretnek pofozni.

sanyix 2014.12.14. 16:54:42

@Khonsu: a ballib és a fütyisz mindig is összefogott. Lásd az ügynökkérdés, és és minden nagyobb horderejű kérdés, vagy a gyökerüket, az mszmp-t, és a feltűnően hasonló intézkedéseiket, és azt ahogy az új pártokat kezdeményezéseket együttes erővel mocskolják be.
A fütyisz és a ballib egy színtársulat, akik eljátsszák hogy egymás ellenségei így megtartva a hatalmat és eladva azt az illúziót a választóknak hogy ők választanak.
Soha nem voltak ellenségek, kiegészítik egymást.

A ballib és a fütyisz egymás barátai, és Magyarország nagy ellenségei.

polgári kór 2014.12.14. 16:54:45

@Khonsu: hehe

hehehehehe

a széljobb-szélbal mind2 proli, és széljobbunk már van

a szélbalnak mo-n soha nem volt támogatottsága, kun béciék is csak külföldi puccsisták voltak, de ilyeneknek akkor v an esélyük ha dúl a nyomor

a fidesz és a jobbik hol ősellenségek? hehe-haha

abban egyetértünk hogy a jobbik még a legesélyesebb...csak nem arra hogy 2018ban kormányra kerüljön

sanyix 2014.12.14. 16:56:01

@polgári kór: a 0 hogy lehet több a 0-nál? Na meg az hogy a balfasz ballibnél valami kicsit jobb(nem) az kit érdekel?

sanyix 2014.12.14. 16:58:17

@polgári kór: "a szélbalnak mo-n soha nem volt támogatottsága" Dehogynem!

a számot tudod: 2/3

polgári kór 2014.12.14. 16:58:31

@Fekete Mamba: 'Én inkább abból indulnék ki, hogy az amerikai hírszerzés azt is napra, órára lebontva, pontosan dokumentálva tudja, hogy melyik tolvaj széklete mikor volt szilárd és mikor folyékony.'

- a kecskepásztort 10 évig keresték
- a kecskepásztor pilótái amerikában simán pilótának tanulhattak
- az iraki tömegpusztitó fegyvereket soha nem látta senki
- senki sem tudja, mitől dőlt össze a 47 emeletes WTC 7 épület

de amúgy általában mindent dokumentálnak, legalábbis utólag

hihi

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:04:45

@polgári kór:
"növelik a foglalkoztatást
megállitják az eladósodást
beinditják a növekedést"
Aha - közmunkával éhbérért - az adósság 5400 milliárddal (27 %) nőtt, a gazdasági növekedés meg 4 év alatt csupán 5 százalék. Eladósodás arányosan a Gyurcsány nagyobb növekedést produkált.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:05:47

@polgári kór: "de ilyeneknek akkor v an esélyük ha dúl a nyomor"
aszondod jönni fog a szélsőbal?

polgári kór 2014.12.14. 17:07:51

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: gyurcsány hány % növekedést csinált 4 év alatt?

minusz 4et

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:08:00

@polgári kór: Ez már szánalmas amit művelsz. Ez komcsi tempó.

index.hu/tudomany/tortenelem/2014/11/16/1958_valasztas/

"Elvtársak, nekünk igazunk volt tegnap is, igazunk van ma is és igazunk lesz holnap is!

Az biztos, hogy erre az évfordulóra a kihalófélben lévő munkásőrökön és Munkáspárt-szimpatizánsokon kívül senki nem fog szívesen emlékezni: idén november 16-án van az 1956-os forradalom utáni első kommunista választás 56. évfordulója.

Az 1953-as, a Magyar Függetlenségi Front laza 98,2 százalékos győzelmét hozó kirakatprocedúrát követően elvileg 1957 nyarán kellett volna újra az urnák elé terelni a népet, azonban az '56-os forradalom utórezgései ekkora még egyáltalán nem ültek el, ezért az MSZMP inkább két évvel meghossszabbította a képviselők mandátumát, hátha addigra sikerül elvégezni a piszkos munkát, és legalább a felszínen konszolidálni a nehezen összetákolt új kommunista vezetést."

Khonsu 2014.12.14. 17:09:00

@polgári kór:

"növelik a foglalkoztatást" - jó ötlet

közmunkával növelik - nem a legjobb ötlet, mert ebből nem lesz termelés, de ám legyen.
ahogy a közmunkaprogramot megvalósították - vicc, röhej, szégyen, katasztrófa.

"megállitják az eladósodást" - jó ötlet

Papiron kb meg is állt, de hogyan is érték el? Nyugdíjvagyont benyelték, EU ezer milliárdokat benyelték, és még egy halom új adót is kaptunk. Látszik eredmény? Nem.

"beinditják a növekedést" - jó ötlet

Beindították? Nem. Arra mozgunk, amerre a világ és leginkább az európai gazdaság húz minket, azon felül, valóban önerőből elért növekedést nem látok.

Tehát nálam is 0 pipa.

Normál esetben értelmes, termelő munkahelyek, 70 % alatti adósság és minimum 4-5 % növekedés kellene, hogy legyen a 3 pipához.

Ez a lassan 5 év kudarc, blabla, böszmeség. Kezet foghatnak Fletóval.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:09:18

@polgári kór: A Bajnai által 2010 májusában átadott adósságnak.
Az 19330 milliárd volt, most meg 24700 milliárd.

sanyix 2014.12.14. 17:10:09

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: szerintem kevés az az 5400 milliárd. Az ellopott nyugdíjvagyont nem számoltad bele? Meg lassan a paksi mutyit is rá kell számolni.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:10:19

@Khonsu: "Papiron kb meg is állt,"
Nem állt meg az adósság növekedés
19330 milliárd -> 24700 milliárd

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:11:01

@sanyix: Nem, azt nem számoltam bele, ahogy a 2000 milliárd új adót sem.

Khonsu 2014.12.14. 17:20:01

@polgári kór: Tulajdonképpen ezt a szélbalt sikerült behülyíteniük a bankok leckéztetésével, a rezsicsökkentéssel, a "Nem leszünk gyarmattal", a változó világrendezéssel és hanyatló kapitalizmusozással, államosítással stb. Ez a nem létező szélbal tartja őket hatalmon 2 ciklus óta.

a számot tudod: 2/3

Csak leöntötték nemzeti mázzal, hogy a jobbereknek is fogyasztható legyen.

polgári kór 2014.12.14. 17:21:33

@Khonsu: európa az idei 0%-os növekedése húzott minket 3% fölé?

-érdekes, főleg hogy a 0-ás átlagban a kiemelkedő magyarország is benne van

polgári kór 2014.12.14. 17:22:37

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: A Bajnai által 2010 májusában átadott adósságnak.

- tiszta mák hogy nem ahhoz kell mérni

hehe

polgári kór 2014.12.14. 17:25:01

@Khonsu: egyelőre azért a népek a bankok fingatására, a rezsicsökire és a nemgyarmatra szavaztak ismét

úgyhogy tiszta mázli, hogy a ballibek továbbra is rezsiemelést, szabadbankárságot és gyarmatot akarnak

ez beárazta őket, meg az eredményeik

hehe

sanyix 2014.12.14. 17:28:25

@polgári kór: én itt nem látok 0-t www.napigazdasag.hu/cikk/20361/
Még a nálunk jóval fejlettebb EU-s országok is növekedtek, pedig az nehezebb mint nekünk innen a béka segge alól :)

sanyix 2014.12.14. 17:31:08

@polgári kór: bankok fingatására szavaztatok, meg a rezsinövelésre (hiszen erősen növekszik, köszönhetően az állandó adóemeléseknek), és az orosz gyarmatosításra is szavaztatok.
Csak kár hogy a 2,2 millió hozzád hasonló retardáltból is csak 1,2 maradt :)

wantaan 2014.12.14. 17:34:43

@polgári kór: Na beszélj s írj csak még ....

Fekete Mamba 2014.12.14. 17:35:23

@polgári kór: rendben, meggyőztél, minden rendben lesz, erősek vagyunk és bátrak, legyőzzük Amerikát.
Szép karácsonyt!

Khonsu 2014.12.14. 17:37:38

@polgári kór: Pont ezt írtam én is, csupa szélbal ötlettel és intézkedéssel maradtak hatalmon, következésképp a szerinted nemlétező szélbal tartotta őket hatalmon. Eddig, mert megindult az elpártolás, ezért kell innentől a széljobbnak muzsikálni.

A ballibeket akárhogy erőlteted ismét csak nem támogattam egy szóval sem. Semmivel sem tartom őket többre a fityisznél, úgyhogy kapufa.

A növekedést külkereskedelmi arányokkal súlyozva és a térséghez viszonyítva, az EU pénzek költésének intenzitásával kiegészítve nézd és máris látod, mi a helyzet.

martineden 2014.12.14. 17:43:25

@midnight coder: ,, Előre, mindent a hatalomért. Ugyanaz a banda ez ma is, mint akik 56-ban behívták az oroszokat "....Szorol szora igaz,ezt teszi most is orban a fideszcsurhe segitsegevel mikor a parttitkar felmenoi peldajat koveti.Hazaarulo,korrupt, tolvaj banda,pfuj.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:49:27

@polgári kór: De ahhoz kell mérni. Mert 27 százalék a növekedés a bruttó adósságban, míg a GDP növekedés csak 5 százalék. Úgyhogy nagy hazugság hogy csökkent a gdp arányos államadósság.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:50:59

@polgári kór: Magyarország egy porszem. Az se számítana az európai átlagban ha 100 százalék lenne a növekedésünk.

martineden 2014.12.14. 17:54:01

@polgári kór: ,,a számot tudod: 2/3"...ami sosem volt igaz.Hazudsz mint minden fideszgoreny de mar nem veszi be senki.Csak a hazaarulo gazdad putyinet de azt melytorkosan.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 17:57:02

Hehehe biztos a Goodfriend klikkelget.

index.hu/belfold/2014/12/14/orban_elmondta_a_magyar_gazdasagi_csoda_hat_titkat/

Hány tényt ismer a fenti hatból?

4296 Egyet sem
433 1
137 2
59 3
39 4
32 5
384 6

Krisz11 2014.12.14. 18:00:46

Nincs itt semmi különös, csak folytatódik a ballib erőlködés. Amerikával vagy nélküle, nincs az az isten, hogy a tanácsköztársaságos, ávó-s, gyurcsányos ballibeket ez a nép visszahozza. Előbb lesz itt forradalom. De külső erőszakos beavatkozás nélkül a gyurcsány/szdsz féle szemétnek itt nem lesz helye.

Khonsu 2014.12.14. 18:09:50

@Krisz11: Ha az jön, ami szerintem jön visszasírjátok majd a ballibeket.

Na mentem, további szép estét! :)

polgári kór 2014.12.14. 18:12:05

@Khonsu: a bankadó meg a rezsicsöki bevett mainstream szokás, és ahogy a GDP emelkedés és az adósságcsökkenés, valamint a foglalkoztatás páratlan bővülése mutatja, igencsak hasznos is...

polgári kór 2014.12.14. 18:13:26

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: még mindig nem értem hova húz minket fel a 0%-os európa

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2014.12.14. 18:23:04

Nimbusz tán csak a rendszerváltáskor volt, azóta csak a kómások és a deliriumosok hittek nekik. ja és a csókosok és alattvalók. De az eltelt időben felháborodni is elfelejtettünk:
kenyszerbagoly.blog.hu/2014/12/14/castingolnak_a_civilek

no_successful2 2014.12.14. 19:15:39

Szerintem a Fidesz akkor követett el taktikai hibát, amikor 2010 után nem mindjárt a megszorításokkal kezdte. Akkor még simán benyalta volna mindenki, hogy a szocik balf.szkodása miatt kell a dolog (és ezzel nem is hazudtak volna ráadásul).
"Bocs, tudtuk hogy nagy a szarkupac, de hogy ekkora !" stb.
Persze aztán jöhetett volna a kamatláb csökkentgetés, persze mindkettőt (a megszorításokat, és a kamatláb csökkentést) óvatosan, hogy a belső piacot ne vágja haza.
Így már jóelőre nagy mozgásteret biztosíthatott volna magának a kormány, (egy szorosra húzott nadrágszíjon lehet csak úgy lazítani, hogy utána ne csússzon le a gatya).

Alapvetően mégis azt mondom, figyelembe véve az akkori és utána következő történéseket, ezt leszámítva kevés dolog van, amit én másképp csináltam volna.

2014.12.14. 19:15:58

@Krisz11: "nincs az az isten, hogy a tanácsköztársaságos, ávó-s, gyurcsányos ballibeket ez a nép visszahozza"

Ostoba vagy. Per pillanat a nép a bolsevik pártodat és kormányodat akarja elkergetni, akik behozták újra az oroszokat. Mocskos kis hazaáruló, kit akarsz te elkábítani? Mennyit fizet neked a századvéges főköcsög? Hányszor jársz szopni Hablaty Árpihoz?

Krisz11 2014.12.14. 19:23:49

@Jules Verne: Szánalmas ballib kisebbség vagy

2014.12.14. 19:24:07

@no_successful2: "Szerintem a Fidesz akkor követett el taktikai hibát, amikor 2010 után nem mindjárt a megszorításokkal kezdte."

Hülye vagy: pont akkor hazudta kampányában az agyonszoláriumozott vezíred, hogy "ne a zemberek fizessék meg" és hogy "csak a szocialisták kormányoznak megszorításokkal". Hibát te követtél el, amikor felböfögted ezt a marhaságot.

2014.12.14. 19:28:17

@polgári kór: @Krisz11: Ennyi? Szánalmasok vagytok. Szerintem, titeket szarul fizetnek vagy alkalmatlanok vagytok kommunista agitátornak. Sőt, inkább ingyen vagytok hülyék, mert folyamatosan jártok szopni a blogokra. Miért nem egymást szeretitek inkább?

wantaan 2014.12.14. 19:42:50

@Krisz11: Azt kérdezte, hogy hányszor jársz szopni Habonyhoz Árpihoz!? ... Válaszolj.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.12.14. 19:49:20

@polgári kór: Nem az EU számolta ki. Ráadásul változott a GDP számítás. Mellesleg ha Gyurcsány adhatott hamis adatokat, akkor Orbán miért is nem?
Különben meg magyarázd meg, ha a GDP csak 5 százalékot nőtt, a bruttó adósság meg 27 százalékot, akkor mennyi változott a GDP arányos?
Na ezt magyarázd meg. Ja?! Magyarázat nem lesz, csak mellébeszélés. :-))

gázóra ellenőr 2014.12.14. 19:50:35

@Krisz11: Te vagy az egyik legundorítóbb fidesz mocsok.

J.László 2014.12.14. 20:03:22

Ebből megint nagy égés lesz libsik:)

Krisz11 2014.12.14. 20:07:26

@gázóra ellenőr: @Jules Verne:

A Jobbikra szavaztam, de mindegy.

Amúgy hiába vergődtök, mert 5%-os kis köcsög búza kisebbség vagytok. Gondolom ez olyan érzés most nektek, mint mikor rájöttetek, hogy 5 centis a farkatok :DD.

no_successful2 2014.12.14. 20:33:44

@Jules Verne:

Nem olvastad el figyelmesen, akkor talán beugrik a kulcsmondat.

"Bocs, tudtuk hogy nagy a szarkupac, de hogy ekkora !"

A haverjaid olyan szinten elb.szták anno, hogy zemberek simán elhitték volna, hogy a Fidesz miért nem tudja hozni az ígéreteket.

vajdasagi 2014.12.14. 20:49:02

@no_successful2: Azt mondod: "Alapvetően mégis azt mondom, figyelembe véve az akkori és utána következő történéseket, ezt leszámítva kevés dolog van, amit én másképp csináltam volna. "

Te is loptál volna, mint a mostani Fidesz-vezetők? Te is csökkentetted volna az oktatásba fektetett pénzeket? Te is rászabadítottad volna a TEK-et az Ökotársra? Sorolhatnám még a kérdéseket, de ha erre válaszolsz így vagy úgy, akkor világos lesz, hogy érdemes-e beszélgetnünk.

♔bаtyu♔ 2014.12.14. 20:52:19

Lehet kínlódni ballibsik, de egyszerűen nincs Orbánéknak alternatívája. Ezt nem mind jobbos szimpatizáns mondom, hanem érdekeim képviselője.

Tehát Orbán mond valamit, amitől felmegy bennem a pumpa és akkor olvasom az indexet, benneteket itt, a kamukat, ahogy eladjátok magatokat most civilnek és úgy fekszem le, hogy ennek a kurva Orbánnak b+, mekkora tartalékai vannak még.

polgári kór 2014.12.14. 20:52:47

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: miért, nem tudod mennyit változott a GDP arányos?

mindenki tudja pedig...fényes NER siker

polgári kór 2014.12.14. 20:54:30

@vajdasagi: A fidesz a mostani 10xesét is lophatja akkor is szarráveri a ballibsiket minden egyes választáson

ismered a számot 2/3

♔bаtyu♔ 2014.12.14. 21:02:39

@polgári kór: Igen, ezt jópár fideszes ki is használja. Sajnos.

sanyix 2014.12.14. 21:03:31

@♔bаtyu♔: ha neked az az érdeked hogy tönkretegyék és kifosszák magyarországot akkor szerintem takarodj ki ebből az országból, menjél fosztogatni máshova.

Orbánéknál még a semmi, vagy egy csapat csimpánz is jobb alternatíva, mert azok se csinálnak semmi értelmeset, de a banánon kívül legalább mást nem lopnak el :)

@polgári kór: tőlem verheti a ballibet a fidesz, csak az a lényeg hogy közben a fideszt is verje valami normális párt, vagy a nép ;)

sanyix 2014.12.14. 21:04:15

@polgári kór: 20%+ államadósság növekedés az siker? Ja igen! Unortodox siker :)

polgári kór 2014.12.14. 21:05:52

@sanyix: ennyit számolt az eu? mert szerintem ilyet csak te számoltál, apa.

hehe

sanyix 2014.12.14. 21:21:19

@polgári kór: saccoltam, de nem nehéz az, mert a számok bárki számára elérhetőek ;)
5400 milliárd forintnyi plusz adósság+ 3000 milliárd lenyúlt mnyp vagyon, és még jön mellé a paksi adósság. Az mennyi is? 5000 milliárd? Na az kb 13400 milliárd forintnyi adósság amit 5 év alatt sikerült összehoznotok.

Balfaszabbak vagytok mint fletó :) gratulálok

sanyix 2014.12.14. 21:25:47

@polgári kór: hvg.hu/gazdasag/20140415_Csucson_az_allamadossag/

És ez még egy baráti szám, nincs benne a lenyúlt nyugdíjpénz sem a paksi mutyi hitele.

polgári kór 2014.12.14. 21:28:15

@sanyix: nem kell erőlködni, az eustat megfelelően számon tartja az ilyesmit

♔bаtyu♔ 2014.12.14. 21:32:10

@sanyix: Ostoba barátom, a te véleményedet nyilván magasról szarom le.

Ezért továbbra sem téged foglak megkérdezni választások előtt, hogy én kire szavazzak.

Azonban mivel szerintem a te kedvenceid fosztották ki az országot, méghozzá elég alaposan, ezért téged ídéznélek, te takarodj innen kifelé.

sanyix 2014.12.14. 21:44:18

@♔bаtyu♔: Én kedvenceim nem fosztották ki az országot, nem is voltak még hatalmon... bár ha belegondolok... nincsenek is kedvenceim a politikában.

Bunkókám még ezután is azt hiszed hogy mivel nem a fos fideszedet imádom az ellenség vagyis ballib vagyok? Már mondtam hogy ez komcsi tempó a tanú című filmet ajánlom neked :)

Én az imádott fideszedet és a ballibet maszoppal szadesszel dk-val együtt ugyanúgy gyűlölöm, hiszen nincs különbség köztük, mind mszmps magyargyűlölő fosztogató hazaárulók, ahogy te is, mivel ezeket támogatod.

Takarodj el moszkvába és ott moszkovitáskodjál. Vidd magaddal a tetű viktort, és a fletót is.

@polgári kór: nem erőlködök, onnan olvastam én is :)

♔bаtyu♔ 2014.12.14. 22:08:38

@sanyix: Ragozhatod, akkor is ez a véleményem.

Egyébként meg mi a faszt háborodsz fel azon, hogy leostobáznak? Nézd már meg hogy köszöntél be b+. Te egy társaságban is így vitázol faszfej? És megúsztad épségben?

sanyix 2014.12.14. 22:25:00

@♔bаtyu♔: Nem, társaságban nem így vitázom, de nem is megyek fanatikus fideszes/ballibsik közé.
Felháborodni egyáltalán nem háborodtam fel, csak meglepődtem hogy több évnyi ballibsi ócsárlásom után(ugyan is őket régebben ócsárlom mint a fütyiszt), ti fanatikus fideszesek vagytok olyan sötétek, hogy még mindig leballibsiztek engem, pedig nem rejtegetem mennyire gyűlölöm őket is :)
Bármennyire is szeretnétek, nem csak ti vagytok 3,2 millióan. Ott van Magyarország másik fele aki utál titeket, és az kívánja hogy takarodjatok moszkvába, washingtonba, tel aviv-ba vagy ahova húz a pénztárcátok.

2014.12.14. 22:39:14

@♔bаtyu♔: "egyszerűen nincs Orbánéknak alternatívája"

Neked ne is legyen soha, nyomorék.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.12.14. 22:50:39

Egy időre eltűnt az utolsó bekezdés, elnézést kérek a bénázásért.

2014.12.14. 22:50:41

@♔bаtyu♔: "továbbra sem téged foglak megkérdezni választások előtt, hogy én kire szavazzak"

Senki se kíváncsi rá, hogy te kire szavazol, én kimondottan magasról leszarom, akárki legyen az (nyilván téged is). Ez legyen a te problémád, tartsd meg magadnak és húzz a retkesbe.
A másik problémádra, mármint hogy az anyádat partiba vágták az általad sokat emlegetett ballibsik, az a megoldás, hogy ha nem tudod feldolgozni, akkor ugorj a Dunába. Igyekezz, mert nem érek rá egész nap.

hosaka 2014.12.14. 23:36:42

@Khonsu: "... Fidesszel nem is az a legnagyobb baj, amiket csinált, hanem az ahogy csinálta. ... jó ötleteket valósítottak meg rosszul, és ez a kettősség az, ami miatt a kudarc ellenére is mégy ennyien támogatják."

Melyik jó ötletre gondolsz? A hatalmi ágak függetlenségének garantálása nem brainstorming kérdése. Nagyon rossz ötlet volt öncélú hülyéskedésből (biztos ami tuti alapon) megbasznia Orbánnak. A többi ötlet ehhez képest már csak diszkrét buzifing lehet "ebben a kontextusban". Így a hülye is tud. Egy darabig. Lásd az attachmentben.

Van egy másik "titka" eme "világraszóló" attrakciónak. Ami kínosabb. Egy ismert mentális viselkedési minta. Hogy mit teszel, miután átbasztak ... nos, nem azt. Nem kapod fel a vasvillát és nem rohansz a csaló után, hogy a hátába állítsd. Hanem megmagyarázod. Hogy te nem vagy hülye. Te valójában jól toltad a dolgokat, csak az a helyzet, hogy ... (és itt jön valami random hülyeség, ami minden lehet, kivéve azt, hogy jól bevittek a búzába, mert hiszékeny voltál).

Béna, mi? Nem az. Senki sem szereti, ha hülyének nézik, még akkor sem, ha saját magát kellene annak néznie. Ez normális. De gyógyítható. Öniróniával, józan önérdek felismerésével, véres forradalommal, ezer módon.

Orbán úr ezzel a normális emberi viselkedéssel él vissza. Ezzel is. De ő fogyatékos. Valami nagyon nem stimmel vele, hogy a benne lévő kvalitásokkal embereket akar "vezetni".

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.14. 23:43:53

Óriási különbség, hogy a szocialisták vesszőfutása idején volt egy komoly alternatív váltópárt, amit most hiába keresünk. A Fidesz még így is a legerősebb politikai erő az országban, alternatívája pedig nincs..

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.14. 23:44:21

@midnight coder: Miért nyomja ezt a mantrát minden jobbant nick? Baromi unalmas már, és attól hogy sokszor elmondjátok még nem biztos, hogy igaz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.14. 23:47:05

@Khonsu: A kitiltási ügyet konkrétan az egyik kormányközeli médiaegység robbantotta, mert túltolta a propaganda-rollert, és a nagy oroszbarátság hevében amerikát akarta támadni vele. Jönnek a hülyenickek ezzel az amerika támad dumával, pedig az egész kirobbant ügy a narancs-seggnyalók hülyesége.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.14. 23:50:26

@polgári kór: Így van, tök feleslegesen ballibezel folyton. Ez zsákutca, rossz irányba lövöldözöl, mert hülye vagy (meg a főnökeid is azok). Jó éjt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.14. 23:52:00

@sanyix: Mégis nevezz meg már egy konkrét személyt aki Orbánt követhené!
Az a baj veletek, hogy két lépéssel sem tudtok előre gondolkodni. A szájkarate nagyon megy, de semmi konkrét forgatókönyv nincs. Harmatgyengék vagytok, ez a helyzet..

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.14. 23:53:53

@A megvalósult amerikai ólom..: Lesz alternatívája. Magyarország elemi érdeke, hogy legyen. És ezt diktálja a "piac" is. Ma Magyarországon a fidesz másfélmillióra apadt szavazóbázisával szemben van kb 5 millió szavazó, akit nem képvisel senki. Ha csak ennek a felét sikerrel megszólítja valaki, a választási törvény alapján alig marad a parlamentben fideszes képviselő. És nem a "ballib" vagy a jobbik fogja megszólítani őket.

hosaka 2014.12.15. 00:01:05

@midnight coder: "... az USA kormánya finom eszközökkel megpróbálja megdönteni az Orbán kormányt."

A legolcsóbb eszközökkel, véletlenül egybeesik a finommal is. De vajon miért ilyen egyszerű nekik? Ezek szerint Husszein faszacsávóbb volt ennél az Orbán királyfinál.

"A magyar ballib pedig persze örül a váratlan ajándéknak, és rohadtul nem érdekli, hogy ezzel az ország szuverenitásával játszadoznak."

Szerintem pofát alapállásba. Putyin és a nemi szerve. Láttad? Már megy az IMAX moziban.

"Előre, mindent a hatalomért."

Jaja. Éljen Orbán. Végül is. Olyan szép ember.

"Ugyanaz a banda ez ma is, mint akik 56-ban behívták az oroszokat hogy visszaszerezzék a hatalmat. Csak most Washington a főnökük és nem Moszkva."

Kiscsákó, összekeversz valakivel. Én egy másik banda vagyok. Neked ki a főnököd? A nagyalföld?

sanyix 2014.12.15. 00:01:31

@A megvalósult amerikai ólom..: mint már mondtam ha senki sem követi az is jobb mint ez, meg ha egy csapat csimpánz követi az is jobb. De akár egy 10 éves gyerek is jobban tisztában lenne a gazdaság számaival mint ezek a szerencsétlen hülyék.
Ilyen szar kormányzás amúgy egy anarchiával ér fel, kaotikusak is a viszonyok a kormányban, azt sem tudják már mire vessenek ki adót... már nincs is sok dolog amire nem vetetettek volna ki adót.

Az ország napi boldogulásához amúgy ideiglenesen sincs szükség kormányra. A munkát nem a kormány végzi hanem az alattuk lévők...

hosaka 2014.12.15. 00:27:47

@midnight coder: "Ugyanaz a banda ez ma is, mint akik 56-ban behívták az ..."

A Pál utcai fiúk az USA-t hívták be, de elkeveredett a levél a postán.

És Kövér elvtárs? Őt már nem szereti senki? Őt már meg sem akarod?

Programozhatsz ezen reggelig, max álmos leszel.

56-ban, persze. Ha 20-as vagy, azabaj, ha 30-as vagy azabaj, ha 70-es vagy ... Cseppet sem zavar Orbán úr enyves tenyere a zsebedben?

Egyvalamiben azért bizonyára egyetértünk. Orbán úr egy kocka, alján tapadókorongokkal. Belerúgnak, de az istennek sem bír odébbgurulni fél centit se. Ez valami szuperképesség nála. A többi képességében meg nem értünk egyet.

vajdasagi 2014.12.15. 00:40:38

@polgári kór: És Te ennek örülsz? Ezt afféle focimeccsnek tartod, amelyen drukkolunk a saját csapatunknak, és örülünk ha a másik balfasz?

Hát tudod, a mi közös jövőnket teszik most éppen tönkre. Ebben nincs nyertes, csak vesztesek vagyunk mi mindannyian. Kivéve persze azok a tolvajok a kormányon és a közelében, akik lopnak még a süllyedő hajónkról is.

Csodálkozom, hogy ezen mit lehet örömködni.

hosaka 2014.12.15. 00:40:57

@sanyix: "Az ország napi boldogulásához amúgy ideiglenesen sincs szükség kormányra. A munkát nem a kormány végzi hanem az alattuk lévők..."

Biztos láttad a Max Max korábbi részeit. Na, ott sem kormányra volt szükség, hanem energiára, vízre és kutyakonzervre.

Ezekre nemcsak a filmben van szükség. És ha ennél kicsit többet is szeretnénk (pl. csajokat, de mondhattam volna bármi mást is), akkor kicsivel több áldozatot is kell hoznunk.

Pédául építeni egy mesterséges intelligenciát, ami szinkronizálja a klánokat. Ne legyen mindenki egyszerre szalonkavadász lóháton, mert abból kurvára nem lesz bevétel. Amíg nincs meg az MI, addig pedig áthidaló megoldásokat leszünk kénytelenek alkalmazni, például faszfej politikust, aki gyártja ugyan a járulékos veszteséget is teljes szorgalommal, de a munkapontja többé-kevésbé beállítható optimálisra. Orbán úr azoban elromlott. Vagy sosem volt jó. Orbán úrnak többször is finoman értésére adták, hogy szétesett a kép, de a hallásával is baj van.

Megoldás márpedig kell, mert láttam az 5. rész trailerét.

sanyix 2014.12.15. 00:54:49

@hosaka: óó te tényleg azt hiszed viktorék irányítják közvetlenül az országot és nélkülük minden összeomlana? Aranyos :D
(ha így lenne éppen azért omlana össze minden mert tőlük függ :)) )
Csak tudnám hogy "működik" amikor ők éppen nyári szünetelnek...

hosaka 2014.12.15. 01:05:51

@sanyix: Lófaszt hiszem azt. Épp azt pofázom, hogy a maradék game server is lefagyott Orbán agyában, a reset gombot pedig (több mással egyetemben) trombitának nézték és megfújták.

Ott leszek a januári tüntetésen, éppen azért, hátha lesz tégla is, az kevesebb kárt tesz a drága redőnyben, lukat ütve áthatol és nem akad fenn rajta, mint a használt számítástecnika.

Esetleg ennél több is lesz ott és annak még jobban örülnék. Erre céloztam óvatosan a kommentemben. A téglát nem tudom megenni, akkor sem, ha sok van.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.15. 01:54:12

@Simlicske: Gratulálok, ezzel kiírnánk magunkat a demokratikus politikai rendszerű országok körül.
Robbants ki egy forradalmat, és kiáltsd ki magad despotának! :)))

gázóra ellenőr 2014.12.15. 05:19:49

@A megvalósult amerikai ólom..: Jaj, hát a ti egyetlen führereteket senki sem tuggya hejettesiteni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.15. 07:47:00

@A megvalósult amerikai ólom..: Mivel írnánk ki? Azzal, ha létrejönne egy politikai szerveződés 2018-ra, aki megszólít mondjuk 2,5 millió szavazót és ezzel leveri a fideszt? Ebben mi a nem demokratikus? Vagy szerinted ha bármilyen módon kikerülnek az isteneid a hatalomból, akkor kiírjuk magunkat a demokratikus országok közül? Mivan?

... én meg egy répa iq-jú emberhez beszélek...

Balt 2014.12.15. 08:59:18

@DarthVader: "U.i.: ezt fekete háttér-fehér szöveg kombót nem kéne átgondolni? Vagy csak engem idegesit? :)"

Off: engem nem zavar: lásd blackle. :)

Andy73 2014.12.15. 09:16:56

Ideje lenne, ha felébrednének már ezek a balos bloggerek a nagy örömködés közepette.
Egyrészt még mindig fölényesen vezet a Fidesz, a második és harmadik párt ÖSSZESEN kevesebb támogatóval rendelkezik.
Másrészt ennél sokkal lényegesebb, hogy a második helyre a JOBBIK jött föl. Csak ők tudtak számottevően profitálni a Fidesz népszerűségének a csökkenéséből. Ez lett a nagy tüntetéssorozat eredménye.
Ez tényleg olyan nagy ok az örömre a baloldalon?

lófüle elemér 2014.12.15. 09:36:19

Sok agyatlan barom itt örömködik. Okoskák. Ismét meg lesztek vezetve, pont úgy, mint négy éve. Mivel a baloldal főleg a seggfej LMP (egyre jobban kiderül, hogy orbán bábjai) miatt képtelen a teljes összefogásra, semmiféle lemondás és előrehozott választás nem lesz. orbán egy rohadék mocskos tolvaj, de pont ezért tökéletesen meg tudja szólítani azokat az agymosott barmokat, akiknek tök mindegy, ki irányít, a lényeg az, hogy a választás előtti évben kapjanak valamit, oszt farokfelvágva rohannak az urnához, és arra szavaznak, aki visszalökött nekik néhány gombot arról a kabátról, amit lemarkecolt róluk.

Balt 2014.12.15. 09:40:58

@Simlicske: OK, koncentráljatok Veszprémre. Ha azt sikerül Gyurcsánnyal súlyosbítva abszolválni, akkor lehet még 1 esélyetek. De nem lesz könnyű, élni vele meg lehetetlen. :)

Balt 2014.12.15. 09:42:54

@Andy73: Mondjuk Ózd megmutatta, hogy ez akár valósággá is válhat. Egy biztos: a Jobbikot nem tudják kihagyni a számításból. (Sajnos.) Ja, és egyébként Langleyben sem...

Balt 2014.12.15. 09:44:34

@Balt: "akkor lehet még 1 esélyetek."

Amit én magam egyébként még 1 hónapja sem hittem.

lófüle elemér 2014.12.15. 09:46:05

@Balt:

Baltaagyú orbáncsicska, ebben sajnos igazad van.
Akkor lehetne változás, ha a baloldalon mindenkinek annyi agya lenne csak, mint nektek, akkor egyszerűbben menne, de a baloldalon nem az egy számjegyű IQ dominál, mint a jobboldalon, így tényleg nehéz összehozni egy birka szellemű csoportosulást akik gondolkodás nélkül állnak bele még abba is, ha kirabolják őket.

Khonsu 2014.12.15. 10:41:11

@lófüle elemér: A magyar szavazók között nincs olyan, hogy balos vagy jobbos. 90% arra szavaz aki többet ígér, vagy akit kevésbé utál.

Khonsu 2014.12.15. 10:52:51

@Simlicske: Bizony bizony, és mindehhez az összes hatalmi korlátot lebontotta a Fidesz. Bárki aki kihasználva a helyzetet hatalomra kerül utánuk az hálás lehet nekik ezért :)
Most mindenki ebben az országban, akinek van olyan elképzelése amiből megszülethet ez az új erő, kényelmesen hátradől és mozizik, mert innen már csak a tökéletes alkalmat kell kivárnia és mindent visz :)

Khonsu 2014.12.15. 11:03:50

@Balt: Ha legkésőbb 2018-ig nem születik valami értelmes(nek látszó) új erő, akkor a Jobbik nyer. Ha létrejön, ami tippre valami radikális szélbal lesz, de igazából bármi lehet, akkor az visz mindent. Sok kreatív ember van ebben az országban, meglepne, ha 4 év alatt nem hozna össze valaki valamit. A szegénység, ha kreativitással párosul csodákra képes.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.15. 11:08:34

@Khonsu: A klasszikust idézve: igény az lenne rá. A Jobbik szerintem is megerősödik. Remélem, hogy a szélsőbalnak semmi esélye sincs, még protestszavazókkal sem.

Khonsu 2014.12.15. 11:10:16

Hamarosan a balos és jobbos blogközösség is rákeres a szótárban néhány furcsa kifejezésre, annyit mondhatok.

Khonsu 2014.12.15. 11:15:04

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Ne aggódj, a radikális szélbal alatt nem a komcsikat értem, hanem inkább a görög Szirizához vagy olasz 5 csillag mozgalomhoz hasonló valamit. Ezeket betudták szélbalnak, de igazából olyan újszerű jelenségek, hogy nem lehet őket egyértelműen elhelyezni a politikai spektrumon, egy kicsit ezek is meg azok is.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.15. 11:40:48

@Khonsu: Értem. Az olasz 5csillagról olvastam már. Nekem inkább klasszik populistának tűnnek. Nem szélsőbal, bár van ilyesmi jellemző is (melegek házassága). Ez a párt amúgy bukott. Szerintem azért mert inkább csak tiltakoztak konkrét megoldási javaslatok nélkül. Azt se felejtsd el, hogy ők euroszkeptikusok, itthon meg Orbán bűne pont az a célközönségnek, hogy nem européer.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.15. 11:45:33

@Simlicske: Szerencsétlen hülye. Ti egész végig arról beszéltetek, hogy most akarjátok megbuktatni a Zorbánt. Döntsétek már el hogy mi a faszt akartok. 2018, hihi, sok idő van még addig kisfiam. A "répa " agyaddal valszeg nem vagy képes felfogni hogy minden kormány a megválasztása utáni időszakban hoz népszerűtlen döntéseket, majd a választások előtt másfél két évvel elkezd népszerűsködni.
Bizony majd jön az újabb rezsicsökkentés, meg a különböző népjóléti intézkedések, és '18-ban ismét szoptok. De addig reménykedj csak, van rá három és fél éved :))))

Khonsu 2014.12.15. 11:54:04

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Az 5 csillagnak egy nagy baja van, a vezetője. Ugyanolyan hatalommániás mint Viktor és saját tulajdonának tekinti az egész pártot, amúgy az elképzelés nem volt rossz.
És igen az 5 csillag inkább közép-populista, euroszkeptikus csapat inkább a görög Sziriza húz szélre, de az se egy klasszikus szélbal.
Szerintem valami 5 csillaghoz hasonló politikaellenes mozgalom jön majd létre nálunk is és az váltja a Fideszt, meg úgy az egész régi politikai elitünket is.

Khonsu 2014.12.15. 12:01:24

@A megvalósult amerikai ólom..: Azt mondta a vezéred, meglepődtek a népszerűségvesztésen, mert az igazán durva dolgok még csak ezután jönnek. Már minden lehetőséget kihasználtak, új rezsicsökkentésre és népjóléti intézkedésre akkor lenne lehetőségük, ha a jómódúaktól, pl gondolom tőled vennének el és abból osztogatnának. Lesz itt még harc a burzsujok ellen, és különadó a gazdagokra, csak Viktor hatalmon maradjon. Ők az egyetlen réteg akik eddig kedvezményezettnek érezhették magukat, de a potenciálisan utálható célpontok fogynak a listáról, rájuk is sor kerül majd meglátod. A hatalomért semmi sem drága.

sanyix 2014.12.15. 12:02:02

@Khonsu: a fideszt kisbetűvel szokás írni, mint ahogy az eddig leszerepelt pártokat.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.15. 12:08:13

@Khonsu: Teljesen nyilvánvaló folyamat lenne. Az lenne az üdvös ha több is megjelenne. Üdvözölném, ha színre lépne egy nem csak mázban nemzeti, gazdaságilag akár liberálisabb, kikezdhetetlen friss erő.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 23:58:57

@Khonsu: Amiből majd osztogatnak, azt szedik be most tőled (is)..Az emberek memóriája + - 3 hónap. Ezt csak a politikai szempontból dilettánsak nem képesek felfogni.
Azért adóztatnak keményebben, mert most még megtehetik. 2016-tól már nem nagyon.
Lesz majd akkor megint rezsicsökkentés, amit a zuhanó szénhidrogén árak is lehetővé tesznek majd, sőt biztos forrásból tudom, hogy egységes 30 %-os árcsökkentés lesz a tömegközlekedésben is 2017-től..
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása