Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2011. július 01. 18:08 - politologus

Kivel van az erő?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó arról, hogy a politika szereplőit típusokba sorolják a "fogyasztók" a könnyebb eligazodás kedvéért. Akkor elsősorban pártok megítélését néztük, most a politikai szereplők alapvető viselkedései kerülnek terítékre.

A politikában a társas érintkezésben (családban, iskolában, munkahelyen stb.) is megszokott mintákat látjuk, ahol is két módon lehet a kívánt célt a többiek testén keresztül elérni: erővel vagy megegyezéssel. Ennek politikai változata az erőpolitika ill. a konszenzusos politika, rendszerbeli megfelelője pedig a többségi ill. a konszenzusos demokrácia.

A magyar politikában (is) ez a két viselkedés látványosan váltogatja egymást, a közöttük lévő fő különbség az 1998-tól a Fidesz-vezényelte  politikai kommunikációs forradalom után jön át igazán. 2002-ben a keményen politizáló, egyes demokratikus normákat feszegető Fidesszel szemben a konszenzust, békét, gesztusokat kínáló úriemberes, valamelyest Antallt és Hornt is idéző Medgyessy-figurát preferálták a választók. Aztán a drágán megteremtett, majd megszokott békében, változó gazdasági körülmények között ugyanez a viselkedés teszetoszaságnak tűnt, az ellenzék nagyon agresszív volt, kitermelődött az ellen-Orbán, Gyurcsány Ferenc. Az ő agilitása tartott egy ideig, majd még cikluson belül meghátrált, váltott "bársonyosra", és alapvetően e stílust vitte Bajnai is. A kormányzást ezen időszakban a teszetoszaságnál erősebb cselekvésképtelenség (vagy annak képzete, mindegy) árnyékolta be, ami megágyazott az erőt mutató és ígérő Orbánnak.

 
Amint láttuk, cikluson belül is lehetnek váltások. Az 1998 utáni Fidesz-agresszió ellenében gründolták Dávid Ibolyáék a Békejobb-kezdeményezést, a Fidesz pedig váltogatta elnökeit, amikor keménység kellett, akkor Kövérből, amikor a finom hangra volt igény, Pokorniból csinált elnököt Orbán Viktor. Ugyanő 2006-ban is meglépte ezt, amikor a választások második fordulója előtt a konszenzusos és szakemberi imázzsal rendelkező Bod Péter Ákost ajánlotta maga helyett kormányfőnek, és a jelen helyzetben is valószínű, hogy a Fidesz a konszenzuskereső típusra vált egy év múlva. Az olyan mértékű agressziót (választók fenyegetése, "alkotmányozás", bohócozás, munkakerülőzés stb.), amit most produkálnak, csak akkor volt értelme bevállalni, ha van igény, mód és idő a konszolidációra is.

A választók politikáról való vélekedésében 2001-től az apolitikus, 2006-tól az antipolitikus hajlamok erősödtek, amire a pártok rá is játszottak. Egyre kevesebben szóltak politikáról, de egyre durvábban, a politikáról való beszédmód megtelt agresszióval. Ma épp jártamban-keltemben a "Fidesz-bagázs" akasztófával való fenyegetését láttam egy falfirkán, rögtön beugrott, hogy két évvel ezelőtt az akkori kormánypárti politikusok képe lógott lámpavason.

A Fidesz egy évtizede elutasítja a konszenzusos politikát, a határozottság és agresszivitás közötti vékony jégen táncolnak hosszú ideje, a kettő elválasztása nekik és bírálóiknak is nehéz feladat, akár csak értelmezés kérdése. 2006-tól a Fidesz megmondói először Gyurcsány személyét bírálták, majd a reformok létét és irányát, végül a már visszalépő reformátorok teszetoszaságát. Ma fideszék reformálnak határozottan, akár a korábban bírált utakon is, megtehetik, merthogy elődeikkel szemben erősek. (Figyeljünk a különbségre: ebben az értelmezésben a reformok lehetősége nem a szükségszerűségből, hanem az erő meglétéből, a "kellő támogatásból" következik.) 

Orbán a 2010-es győzelemtől fogva rögtön használta az erő, az "erős kormány", az "erős Magyarország", az "erős Európa" fogalmait. A Fidesz erőpolitikájának velejárója a gyakori izmozás, és biztosan nem jó érzés, ha diktatúrát sütnek rájuk, amikor épp csak határozottnak és hatékonynak szeretnének látszani. De hát ezt az erőkultuszt imádták, ezt akarták, erre hajtottak, keményeket adtak, azt is kapnak vissza, a viktátorozás az erőpolitika járulékos vesztesége.

Ebben a viktátorozásban van jó is. Bár sokan már most kommunistázzák és "ötvenesévezik" a jelenlegi Fidesz-kurzust, az csak akkor lehetne igaz, ha a tovább durvuló és tartósan fennmaradó erőpolitika gyakorlóit még szeretni is muszáj lenne .

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

51 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr783030803

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dermedt társadalom 2011.07.22. 06:04:04

Fölháborodott és elképedt megnyilvánulások kísérik Balázs József helyi potentát telefonba mondott szavait. Pedig az elhangzottak aligha a rendszer kivételei. Mifelénk minden arra sarkallja a döntési helyzetben lévőket, hogy saját, szubjektív értékeik é...

Trackback: Déjà vu 2011.07.21. 11:38:53

Amikor a tegnapi gyöngyöspatai hírt olvastam a Balázs József vs. Juhász Oszkár beszélgetésről, rögtön beugrott egy emlék. Ugyanis nem először lett hír abból, hogy fideszes képviselő zsarolni próbálta a vetélytársát. Íme egy tudósítás a 2006-os választá...

Trackback: Bírákat is meghívtak a Fidesz-kongresszusra 2011.07.03. 18:42:24

Valaki összekeverhette a protokoll-listát. Vagy nem....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2011.07.03. 15:30:38

Az erőpolitika gyakorlóit muszáj szeretni. Vagy felétek sehol sincsen kint a NENYI?

balambher 2011.07.03. 15:40:59

Bírom a magukat politológusoknak tartó emberekben, hogy őket egyáltalán nem zavarja a valóság, nyugodtan gyártják a jól hangzó, csak éppen nem igaz teóriáikat.
Valóban ez a két fő politikai viselkedéstípus létezik, csak egyrészt ritkán van jelen tisztán, másrészt ezeknek a világon semmi szerepe nincs abban, hogy miért úgy alakultak az események, ahogy alakultak. Sem az egyes embereket (mint választó), sem a politikusokat nem érdekli ez a fajta osztályzás. Az utóbbiakat csak a hatalom, és az ahhoz vezető út. A Fidesz láthatóan sokkal ravaszabb és kifinomultabb eszközöket tud bevetni, a baloldalnak egyetlen eszköze volt: Orbánból mumust csinálni, csak mivel jött az őszödi beszéd, magukból is sikerült, és innentől fogva méregfog nélkül veszélytelenekké váltak, s aki visz, mindent visz alapon nemcsak a saját, hanem az egész politikai elit összes disznóságáért ők fizettek és fizetnek meg. Ők megérdemlik, nem ez a baj, hanem hogy az ország azért nem azt érdemelné, ami most van.
A Fidesz (pontosabban OV) mindent maga alá gyűrt, mindenüvé odarakta feltétlen vazallusait, a sok hülye meg nem veszi észre, hogy miről szól a történet, hanem még tapsol is saját kifosztásához, és még most is abszolút többséget adna nekik. Na, brávó!

3.14159265 2011.07.03. 15:51:59

Én nem adtam oda a nyugdíj-megtakarításomat a kormánynak, mert nem szeretem a fideszt.
Most azzal fenyeget a viktor, hogy időskoromban nem lesz társadalom-biztosításom. Lehet mégis muszáj lett volna szeretni őket?

sh4d0w 2011.07.03. 16:18:57

" a határozottság és agresszivitás közötti vékony jégen táncolnak hosszú ideje"

Ez egy baromi nagy tévedés. A Fidesz semmiben nem határozott, ellenben mindenben agresszív. Pont egy politológustól (vagy politikai újságírótól) ez a csúsztatás nagyon káros. Agresszívek voltak az AB ügyében, a nyugdíjak államosításában, most éppen a különadó tekintetében megint az AB van soron, de ne feledkezzünk meg a KT-ról, az ÉT-ről sem. Demokratikus eszközeik közé tartoznak a Tibet mellett tüntetők elkussoltatása, visszamenőleges alkalmazása az új médiatörvénynek. Ők hírből sem ismerik a konszenzus fogalmát, Orbánék ugyanazt csinálják, mint anno a Bibó kollégiumban - csak nagyobb színpadon. Őket még talán csak-csak túl lehetne élni, de az utánuk következő politikus-generációk ezt látják csak követendő példának - lásd még Cser-Palkovicsot.

emem 2011.07.03. 16:28:35

A Fidesz nem feszegeti a demokratikus normákat, hanem leszarja. És persze a polgári normákat is leszarja. A "politológus" meg próbála ostyába tekerni, hogy ne legyen büdös. Felesleges igyekezet, a sok okos magyar választó így is imádja a nemzetvezetőt. Sőt, ilyennek imádja.

luis5 2011.07.03. 16:32:20

Nekem csak 1 darab kérdésem lenne a konszenzusimádókhoz: kivel és milyen ügyben kellett volna egyetérteni, kompromisszumot kötni? A szélhámos, hazudós pojácával? A szlovák terroristázó Szilvásyékkal? A hitelfelvétellel? Zuschlággal? Tolvaj Hagyóval?
Vagy a széfimádó, kakaóbiztos, füle bubjáig korrupt szdsz-el?
Szerintem a rázós ügyek nagy része fekete-fehér, igen-nem volt. Ezekben nincs kompromisszum

Dub hadnagy 2011.07.03. 16:37:09

@luis5: pontosabban ha megfelelően egyoldalúan tájékozódsz, akkor fekete-fehérnek tűnnek

maskep 2011.07.03. 16:43:48

@luis5: Pölö velem. Olyanok által, akik engem képviselnek, akinek én szavaznék bizalmat. Mielőtt rákérdeznél, Orbán ezek közé nem tartozik... (A jelzők kitalálásában te kreatívabb vagy, hát képzelj hozzán néhány dagályos minősítést).

Káposztakukac 2011.07.03. 16:56:01

@luis5: mert amikor a magánnyugdíj-megtakarításodat ellopták, ott se illett volna megkérdezni, mi? vagy amikor az adórendszert úgy átalakították, hogy kvázi mindenkinek rosszabb lett, aki bruttó 300 alatt vitt haza.

persze, az olyanokat, mint téged, akik 15 évesként osztják a panel 10. emeletéről az észt,és még soha egy fillért nem kerestek...

hazug fidesznyik (törölt) 2011.07.03. 17:01:58

poszter:"Ma épp jártamban-keltemben a "Fidesz-bagázs" akasztófával fenyegetését láttam egy falfirkán"

Akasztófával való fenyegetését... (helyesen). Az agyatokra megy már ez a spórolás... még hogy "akasztófával fenyegetés"... Jézusom, ha ezt Árpád atyánk olvasná...

Virág Árpád 2011.07.03. 17:23:25

Politikailag, eszmeileg kell átgyúrni a kérdést. Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.

Gáborom 2011.07.03. 17:30:51

Itt mindenkinek minden jár, de legfőképpen a szája.
Tulajdonképpen nem értem, hogy az a sok hú de hozzáértő miért csak beszél, és miért nem hoz létre egy olyan politikai pártot vagy hasonlót, ami kormányképes lehetne és meggyőző is egyben, azaz győzne a választáson.
Addig meg azt hiszem felesleges energiapazarlás az örökös szócséplés.
Persze akinek ez tetszik, tegye, szabad országban élünk.

finalNmbr 2011.07.03. 17:33:50

szar ország ez a magyarország.. de hát el lehet menni, nem?

TitokJolán 2011.07.03. 17:37:12

Sirhattok ahogyan csak akartok.Veletek nem lehet kompromisszumot kötni ...Antall megpróbálta szegény....

Azóta is annak isszuk a levét hogy annakidején nem volt felelősségrevonás és a balosok elszemtelenedtek.AZT HITTÉK MINDENT MEGCSINÁLHATNAK, és örökre ök maradnak hatalmon-
Hát most nyolc évig lehet sírni-ríni vagy el lehet menni kéremszépeen....

sh4d0w 2011.07.03. 17:57:34

@luis5: ahogy mondod, sorolom az ügyeket: Ezüsthajó, Happy End, Joszip Tot, Kaya Ibrahim, olajos Pintér. Érdekes módon strabagdemokratáztatok, ma ugyanez a cég a Fidesz támogatói közé tartozik, nem is jár a szátok. Orbán papa miatt tönkrevágták a Dunaferrt, valamint a hazai sport egyik fellegvárát - erről is könnyű megfeledkezni, ugye komám?

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.07.03. 17:57:51

@hazug fidesznyik: Köszönöm, javítom. Való igaz, sokat húz az ember a szövegen.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.07.03. 18:11:55

@sh4d0w: "Pont egy politológustól (vagy politikai újságírótól) ez a csúsztatás nagyon káros." Egy ilyen poszt valóban politikai publicisztika inkább.
Egy politikai tett leírása mindenképp kétoldalú: az egyik a valóság, a másik a választókban megszülető valóságértelmezés, és demokráciában sokszor ez az "igazi" valóság, mert ez dönti el a szereplők sorsát. Nem valószínű, hogy a választók agresszívnak látták volna a Fideszt, de határozottnak mindenképp. Csúsztatni amúgy nem akartam, tévedek eleget.

különvélemény 2011.07.03. 18:52:27

"a többségi ill. a konszenzusos demokrácia."

WTF? Hol élsz, a holdon? Vagy fogalmi zavarban szenvedsz?

Tudod mi a konszenzus?
Ha a másik fél javasol valami hasznos (nem ellentétes, mindkét fél által elfogadhatónak tűnő) dolgot, ami beilleszthető az aktuális témába.

A rohadjon meg a kormány az nem konszenzus teccik' érteni?Ez vonatkozik a fideszre is persze.
Csak a konszenzus nehogy maszopos jelmondat legyen, amikor egyetlen módosítót sem fogadtak el a 8 év alatt, pontosabban 1-2t a több ezerből, ha kötekedni akarsz, idézz.

is 2011.07.03. 19:34:07

@luis5: haha, felteszed a kérdést, hogy ügy, majd személyeskedsz. most ügy, vagy személy? ügyre miért nem hozol példát? ja, mert onnantól gázos lenne mondok egy példát:

a vizitdíj 14 milliárd forint lett volna most a hamburgeradó úgy 30 milliárd, hogy annak veszteségei is lesznek, tehát netto 20. inflációval az pont az a 14, amit 2007-től bevezettek. namost Orbánnak fontos volt megtorpedózni azt, amit most maga is bevezet. ráadásul a vizitdíj közvetlenül ment volna színtisztán az orvosoknak, ez az adó meg bekerül a nagy kalapba, aztán vagy odakerül az orvosokhoz, vagy nem.

még több ilyen ügy is van, és nem megegyezni kellett volna, csak hagyni, hogy csinálják. nem hagyta, és elvett 5 évet az életemből. nincs, ami ezt tisztára mossa.

is 2011.07.03. 19:35:41

@különvélemény: ennek van másik oldala. idézz olyan módosítót, ami hasznos és értelmes. én csak arra emlékszem, amikor karácsonykor csontig szopatták a minisztériumi apparátust 1500 kérdéssel, mert az milyen buli. erről mi a véleményed?

egy maréknyi dollár 2011.07.03. 19:43:33

@emem: Én bízom benne, hogy nem így van.Ebben az évben még nem beszéltem olyan emberrel, akinek tetszene ez a vircsaft.Egy élő Orbán-rajongót ismertem;hát nem megingott ő is?

palackos 2011.07.03. 19:43:53

@TitokJolán: ez olyan rossz duma. ha mindenki elmenne akinek nem tetszik, egy pillanat alatt omlana ossze ez a tragyadomb!

Kard 2011.07.03. 19:54:27

@luis5: Például engem amikor rendes megtakarítóként(nem pénzelégetős devizahitelesként ) a részvényportfóliómra ráverték a különadót sok milliós kárt okozva nekem.
Vagy ugyancsak engem amikor egy multi beszállítójaként dolgozó kisvállalatnál jelentősen apadtak a megrendelések köszönhetően a csodás különadó rendszernek. Lassan mehetek miattuk új állást keresni.

regress 2011.07.03. 20:02:46

@luis5:van ötletem,kaya i.simicska,stb.reggelig írhatnám.bunkó magyar

Szergej55 2011.07.03. 20:17:21

Az a baj, hogy orbánc a miniszterelnöki székben csücsül, és nem egy kényszerzubbonyban az őrültek házában. Agyarország, én így szeretlek?

különvélemény 2011.07.03. 20:33:53

@is:
Na jó, de erre mondhatom, hogy te meg idézz olyanokat, amik jók voltak, bármelyik párttól.
Én olvastam ilyet mindkét féltől az elmúlt évtizedben, de egyik sem lett elfogadva.

NA YA! 2011.07.03. 20:51:37

@Egy új IP-cím Németországból:"Most már leszarom."

@egy új IP-cím Kínából: ez üti a tiedét!:P

Kopi3.14 2011.07.03. 21:17:41

@TitokJolán: inkább te sírj, mert a jelenlegi kormány egykori mszmp-sekkel vette magát körül, sőt, kompletten egykori puszipajtás az egész. Vagy szerinted midnen jött-ment cigány kölke mehetett angolékhoz tanulni?

zembertelen 2011.07.03. 21:44:00

A küzdelem elött az ember felméri az ellenfelét. Ha az a taktika, hogy ki kell hozni a sodrából, meg kell alázni, hogy elveszítse a fejét és hibázzon, ezáltal könnyebben felül kerekedhetünk, azt kell cselekednünk.
A jelen helyzetben nincs ellenfél, a fenti taktika, nem taktika. A primitívség és a butaság mérőfoka. A bumeráng akkor is visszajön, ha arra nem számítanak. És akkor a legrosszabb.

Chicano 2011.07.03. 21:50:42

Nem tudom hogy az aki utálja Orbánt miért gondolja hogy aki rászavazott az meg imádja. Én rászavaztam, de nem szeretem, sőt unszimpatikusnak tartom. Csak megnéztem mi az alternatíva és azért szavaztam rá. Továbbra sem szeretem, sőt irritál az arrogáns stílusa. De az irányt egyenlőre jónak tartom, és ha arra gondolok hogy lehetne még mindig az impotens töketlen emeszpé hatalmon akkor azt kell mondjam továbbra is a fideszre szavaznék. Tessék csinálni egy rendes polgári ellenzéket és majd arra fogok szavazni. Zsebnácikra, lopós szalonkommancsokra és identitászavarral küzdő zöldekre biztosan nem fogok. Ha pedig nem tudtok alternatívát állítani akkor nem a zorbánban hanem bennetek van a hiba.

balfék 2011.07.03. 22:02:38

@Chicano: Ellopott milliárdokkal könnyű pártot fenntartani , legalábbis könnyebb , mint új pártot létrehozni. Hogy is mondta anno Sándor György "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek" .

Chicano 2011.07.03. 22:10:12

@balfék: Ha valóban lenne igény rá akkor nem kellenének milliárdok egy új pártalapításhoz. Szépen megszerveződne az magától, civil pénzekből és nonprofit munkából. De szerintem egyenlőre csak a meglévő ellenzéki pártok szavazói rázzák az öklüket, nekik meg van pártpreferenciájuk. Azok akik elpártoltak a fidesztől és most a senki földjén vannak valószínűleg hasonlóan vannak vele mint én: forgó gyomorral de elfogadják hogy ez van. Egyenlőre nem látjuk hogy bárki az ellenzékben jobban kezelné a helyzetet, ha undorodva is de kénytelen az ember a kisebb rosszat választani.

Alamio 2011.07.03. 22:22:45

@Trolljegeren: Akkor Dunaújvárosban, a régi exszoci fellegvárban most mi történt? 40%-kal a Fideszes nyert. Ez hiba a mátrixban?

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.07.03. 22:35:33

Ez az agymosás eredménye, hogy azt gondolod, csak 2 helyre szavazhatsz, Orbi vagy mszp. Brahiból szavazzunk egy kis fika pártra, pl. kérfarkú kutya, hogy ráeszméljenek a pöcsök, hogy nem kellenek tovább.
A jobbikkal mi bajotok? Eddig nem loptak, csak rendet akarnak, bűneset-csökkenést. Hogy nosztalgiáznak a régi időkre? Miért baj ez? Régen Mo. volt a térség vezető hatalma, nálunk volt először villanyvasút, gépgyártás, volt 3 saját autómárkánk, stb. Ez miért baj? Aki meg nácizik, gondolkodjon el azon, meddig bír el az ország x00000000 nem dolgozó, segélyen élő, bűnöző norvégot? Már nem birja az ország. A kisiskolások 50%-a ma norvég. Ez 10 év múlva ugyanennyi 20 évest jelent, aki nem tesz semmit hozzá az országhoz, csak úgy van. Nagy baj lesz itt.

Alamio 2011.07.03. 22:46:36

@www.doominogame.com: Megvan a forrás? Mert amit én hallottam, arról hamar kiderült, hogy csak bizonyos megyékre igaz az állítás.

(A Kétfarkú Kutyapártra nem szavazhattál, mert nem indultak- nem szerezték meg a szükséges ajánlószelvényeket)

sh4d0w 2011.07.04. 05:54:17

@Chicano: Én is megnéztem, mi az alternatíva és inkább leadtam egy érvénytelen szavazatot - Te is megtehetted volna. Ehelyett "felhatalmazást adtál" ezeknek...

Átutazó 2011.07.04. 06:10:51

@Alamio: 21% ment el szavazni, ennek 40 %-a, azaz a teljes választók alig több, mint 8 %-a szavazott Dunaújvárosban a Fideszre. Nyolc! Az embereknek tényleg tele van a hócipőjük az egészel - viszont Chicano, aki forgó gyomorral szavazott a Fideszre, az még nagyobb balfék. Inkább maradj éhes, de ne nyeld le más hányadékát...

Ja, és ma Esztergomban leáll a helyi közösségi közlekedés, 200 helyi járat. Ami most kicsiben ott, az nagyban 2014 után itt... Megindul az obstrukció a Fidesz részéről megint, amit a fenti poszt írója majd megint az új körmány számlájára ír nyilván és töketlenkedésnek fog tartani.

Hát pedig nem.

adflexum 2011.07.04. 07:59:47

@http://www.doominogame.com:" A jobbikkal mi bajotok? Eddig nem loptak,"
Hahaha, vajon, miért nem?

Az, hogy az egyik párt lop, a másik pedig nem, óriási baromság. Egy párt nem tud lopni, csak az ember.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.04. 09:04:18

@politologus: "Nem valószínű, hogy a választók agresszívnak látták volna a Fideszt, de határozottnak mindenképp."

a fidesz vilag eleteben agressziv volt..
soha nem volt egy percig kompromisszumkesz. legalabbis amiota politikai ero, szoval ugy 88 ota...

es az elmult idoszakban a fidesz felheccelte az orsagot a "poskaporszag van a levegoben,. meg kell induln akormanuy ellen, mozduljunk egyutt" hivoszavakkal, gyakorlatilag igenyt termetett az agressziora.

a soko hulye meg bemelytorkozta, hogy a fulen folyt ki, mert arra nem gondoltak, hogy aki a a haragosomat elveri*, az engem is el fog verni ha olyat teszek ami nem tetszik.

*a vicces raadasul az, hogy a fidesz aknamunkaja tette haragosomma...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.07.04. 09:11:10

általános probléma a határozottság és az agresszió keverése;
erősekről azt hinni, erőszakosak, és erőszakosakról erőt, mi több, karizmát feltételezni...

Balt 2011.07.04. 09:50:35

@3.14159265: Ja kérem, aki pillanatnyi érzelmi alapon dönt az életét hosszú távon befolyásoló kérdésekben, az ne csodálkozzon. (Lásd még: gyerektartás, feleségtartás stb.)

Balt 2011.07.04. 09:51:36

@maskep: Sok sikert nekik a bejutáshoz! :)

Balt 2011.07.04. 09:54:52

@TitokJolán: "Veletek nem lehet kompromisszumot kötni ...Antall megpróbálta szegény...."

Ez sajnos olyan jól sikerült, hogy maga volt a kollaboráció... (Vö.: Szilvásy állmatitkár volt az Antall-kormányban.)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.04. 11:05:12

@Balt: "A szavazatok összesítését követően a sorrend: Sztankovics László (Fidesz) 413 szavazat (39,86 százalék); Sáfrány Katalin (MSZP) 257 szavazat (24,8 százalék); Simon Csaba (Jobbik) 149 szavazat (14,38 százalék); Pochner László (független) 92 szavazat (8,88 százalék); Mudra József (független) 91 szavazat (8,78 százalék); Horváth Tamás (LMP) 34 szavazat (3,28 százalék)."

erre nem recskaznek a helyedben...:-)

Alamio 2011.07.04. 12:21:17

@Átutazó: De az egésszel van tele a hócipőjük?
Ha kormányváltó lenne a hangulat, magas lenne a részvétel - ez könnyen belátható.
Az meg egy másik kérdés (és ezzel ellentétes következtetés) hogy az időközik mindig kevesen vannak.

Alamio 2011.07.04. 12:24:34

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Erre a részvételre és százalékokra senki nem lehet büszke.
Mégis a Fidesznek a legkevésbé ciki, ők már egy éve kormányoznak. Mondj egy kormányt, amelyik ilyenkor nyert időközit (megsúgom, az előző Orbán, más - tudtommal - nem).

Balt 2011.07.04. 12:24:41

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Indított minden ellenzéki párt jelöltet + indult két független. Egyéb kérdés?
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása