Azt mondja Kósa Lajos, hogy azért szüntetik meg a kétfordulós választási rendszert, mert a Fidesz mindig a második fordulóban vesztett. Ez két szempontból érdekes szöveg, elsőként a valóság, másodsorban pedig a Fidesz gondolkodásmódjának szempontjából.

Kezdjük Kósa sántító focis hasonlatával. Szerinte az MSZP és az SZDSZ 2002-es második fordulós összeállása „olyan, mintha a Loki lenne a bajnok az NB I-ben, de a mögöttük lévő két csapat összeadja a pontszámait, és ennek alapján ők indulnának a Bajnokok Ligájában”. Hát ha már párhuzam, és az első forduló “a” bajnokság, akkor a Lokinak a bajnoki címhez a pontok abszolút többséget kellett megnyernie, így viszont nincs második forduló és benne az ármánykodás.

Nézzünk néhány pontot Kósa tévedését megvilágítandó:

1.) Régen az SZDSZ szavazók jelentős része nemcsak az MSZP-re, hanem a Fideszre is átszavazott, mert közöttük is volt bőven konzervatív liberális, “MSZP-re soha”-szavazó. Akadt körzet, ahol ez egy az egyben döntött is.

2.) A Fidesz 1998-ban épp a Kósa által bírált módon nyert választást. Ha csak az első fordulós szavazatokat nézzük, az MSZP-nek egyéniben négyszázezerrel, területin százötvenezerrel több szavazata volt, viszont a Fidesz az FKGP második frodulós visszalépéseivel komoly mandátumtöbbségre tett szert. És még valami: az akkori Fidesz-szavazók többsége nem szerette annyira az FKGP-t, és a koalíció sem volt előre belengetve nekik.

3.) A Fidesz bizony tehet arról, hogy nem volt szövetségese a második fordulókban. 1998 és 2002 között kinyírták az MDF Békejobb-kezdeményezését, és bedarálták a kisgazdákat. 2002-ben már eleve közös listát állítottak az MDF-fel. Talán nem lett volna elképzelhetetlen, hogy az önállósodó MDF és a finomodó Fidesz választási szövetsége nagyobb választói tömeget szólít meg (mondjuk a liberálisok egy részének átcsábításával), mint az MSZP és az SZDSZ párosa. Ehelyett a Fidesz nyíltan a MIÉP szavazóit szerette volna megszerezni, az ő döntésük volt ez, nem másé.

4.) A szavazói viselkedés nyilván igazodik a választási rendszerhez, ezért nem lehet csak úgy elválasztani egymástól a két választási forduló megítélését. Ebben a rendszerben a szavazó megoszthatta szavazatát az első fordulóban (egyik kedvenc párt jelöltjére egyéniben, másik kedvenc pártra listán), akár épp azért, mert “oldalakban” is gondolkodott, és ezt a második fordulóban explicit is érvényesíthette. Vesztett volna a Fidesz azon, hogy szavazói “jobboldalban” gondolkodtak? Szó sincs róla, sőt. (Plusz a második forduló arra is jó, hogy a kedvenc nélkül maradt választó legalább a kevésbé kedveltet elutasíthassa.) A másodlagos pártpreferencia érvényesítésének lehetősége szerintem érték egy választási rendszerben. Továbbá ez a rendszer a végső győztes mellé további szavazatokat és több szavazót sorakoztatott fel, növelve ezzel az egyéni képviselő elfogadottságát.

Összefoglalva: a szokásos fideszes “csak mi” vagy “csak a Fidesz” szemlélet legalább annyira befolyásolta a számukra vesztes választásokat, mint a választási rendszer.

Sokan biztos azt látják bele még a Kósa-kijelentésbe, hogy a kormánypárt a saját győzelmére szabja a választási rendszert, számomra ez kevésbé lényeges, most legfeljebb elismerték azt, ami sokaknak tudott, a politológusoknak pedig megszokott volt. Nagyobb baj, hogy ezek szerint a változtatás az érzelmek, s leginkább a sérelmek alapján folyik.

Hadd idézzem Török Gábor zseniális meglátását “a pálya lejtéséről”:

“Nekem úgy tűnik, hogy a Fideszt nem valamilyen (akár korlátozott) demokrácia-modell megvalósítása érdekli, nem a mindenkori végrehajtó hatalom számára akar kedvezőbb körülményeket teremteni, hanem erőteljesen és radikálisan meg akarja változtatni azt a helyzetet, amelyben azt érezte, hogy mindig a saját kapuja felé lejt a pálya. (...) A kilencvenes években a magyar jobboldal számára a döntetlen mindig vereséget jelentett: azt érezte, hogy pálya, a kapufa, a bírók, a szabályok és a kommentátorok is az ellenféllel vannak. Ebbe a hagyományba, ebbe a gondolkodásba lépett be a Fidesz”

Valami hasonlót láthattunk az új népszavazási törvény tervezetében (2011), amiben kikötötték, hogy a népszavazási kezdeményezést csak postán lehet eljuttatni a választási irodába. Emlékeztetőül: 2007-ben Pokorni Zoltán személyesen adta le a népszavazási kérdéseket a hivatalban, Kálmán László nyelvész versengő kérdései viszont emailben futottak be, és mindkettővel lehetett aláírást gyűjteni. A Fidesznél a felsülés miatti érzelem, a sérelem tehát még egy győztes népszavazás és három év után is jobban számított, mint a 21. század és egy törvény időtállóságának követelménye. (Az említett tervezetből végül nem lett törvény, csak a régit módosították néhány ponton.)

Amint korábban írtam, a politikai rendszereket “csinálják”, egymáshoz illő alkatrészekből építkeznek. Elborzasztó ennek során a múltba néző sérelmek dominanciája a jövőt kutató értelem rovására! Így persze nem is lehet politikai partnereket keresni a rendszer-átalakításhoz, hiába lenne az indokolt a rendszerépítmény tartósságához.

Egy dologban viszont teljesen igaza van Kósa Lajosnak: a választókat valóban sújtják “átverések”. Reméljük, ez a 175 településre kiterjedő kormánypárti országjárás segít eloszlatni a ködöt, ami eszerint a múltra és a kedélyekre is igencsak rátelepedett.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus