Az elmúlt két napban a rendkívüli hóhelyzet kezelése mozgásba hozta a politikai felelősségről való gondolkodást. Ha csak két példát megnézünk : a Piroslapok blog Pintér Sándor főfelelősségét állapítja meg, a Benyóblog pedig az államot hibáztató magatartást posztszocialistának nevezi, majd az időjárást magát, és a meggondolatlanul útnak induló emberek saját felelősségét veti fel. Ezek egymástól távolinak tűnnek, de van közös magjuk: az egyéni, a személyi felelősség hiányát látják problémának. A nagy véleménykülönbségek oka az, hogy magunkról, a közösség ilyen helyzetekben gyakorolt hirtelen reakcióiról sok tapasztalat gyűlt már össze, és ezeket súlyozzuk eltérően.

A posztok kommentelői persze ügyesen árnyalják a véleményeket, hiszen felvetik, hogy azért a helyzet súlyosságának megítélésében késlekedett a miniszter, aztán ahogy az előrejelzéseket látva az emberek felkészülhettek volna korábban, úgy a kormányszervek is, meg hogy végső soron az egyéni felelősségre visszavezethetők pl. a balesetek (meg az egészségkárosodások, a szociális helyzet stb.), de akkor is az államnak van módja és eszköze számítani a hülyeségeinkre, és kezelni azokat a szolgáltatásaival. Legfeljebb - ezt már én teszem hozzá - valamiképp “kiszámlázza”.
A fő kérdés tényleg az, hogy kinek van joga cselekedni bajban, mennyi és milyen információ birtokában teheti, és milyen eszközök állnak a rendelkezésére. 

Nézzünk egy párhuzamot a “kicselekedjenre”: Egy régebbi, 2005-ös vagy 2006-os március 15-én Demszky főpolgármester írta közleményében, hogy rossz idő lesz, veszélyes kimenni az utcára, erre azzal vádolták, hogy az emberek nemzeti érzelmeit támadja, azt akarja elvenni. Aztán 2006 augusztus 20-a előtt senki nem mert ilyet szólni, és a katasztrófa után azok lettek a szemetek, akik engedték az embereket ünnepelni. Az idei egyik nagy havazásnál olyat láthattunk, hogy az egyik nap a katasztrófavédelem intézkedett előre a következő napra, aztán kiderült, hogy ő arra nem jogosult, a kormányhivatal visszavonta az intézkedést. A lényeg a két sztoriban: mi lesz legközelebb, ki mer intézkedni? 

Az információk eloszlásáról már mindent leírtak mások, a technika csodálatos, a webkettő rendelkezésünkre áll, az emberek használták ezt, és segítettek. Legfeljebb annyi a baj, hogy az okos kütyük gyorsan lemerülnek, és térerő sincs mindenütt, ill. ha elmegy az áram, információt sem lehet továbbítani. Az állami rész viszont rosszul működött, így a közmédia, a belügy által küldött sms, az állami fenntartású információs honlapok.

Az eszközökben viszont nem állunk jól. Sem az állam technikai arzenálja, sem a szervezési és vezetési technikák nem elég fejlettek.
Évtizedek óta minden havazásban hallja az ember a panaszt az utcán, hogy csak nem jönnek-mennek a hókotrók és a sószórók. Most elintézhetnénk ezt úgy, hogy ez egy panaszország, komoly döntések nehezen születnek, mert mindig mehetsz eggyel följebb panaszkodni, és szeretünk is panaszkodni másokra. De ne intézzük el így: a hókotró látványának hiányán bizony csak a hókotró látványa tud segíteni (azért persze legyünk megértőek, a főbb utak, a buszmegállók elsőbbséget élveznek, elakadhatnak a gépek is stb.).

Szerintem meg lehet értetni az emberekkel, hogy a gépek, eszközök megvétele és fenntartása sokba kerül, és elég sohasem fog jutni rá. Azt már nehezebb lenne megérteni és megértetni, hogy ilyen események után semmi se történjen az ügyben. Ha pedig sehogyan sem tudjuk kigazdálkodni, akkor tessék elgondolkodni mégiscsak bizonyos állam szolgáltatások privatizációján, hogy arra jusson közpénz, ami viszont százszázalékosan állami feladat.

Az egyéni felelősség is fontos, az emberek többsége érvel is mellette valamiképp. Nálunk azonban a politika fő hülyítése épp ez ellen irányul. A jelenlegiek, Orbánék ezt az egyéni felelősséget nyesegették még ellenzéki kritikáikkal, majd tettek annyi mindent államivá már kormányon, miközben ugyanezzel a kézzel intenek nagyobb egyéni felelősségre az adózásban, az oktatásban, a médiában, s leginkább a büntető állam erősítésével.

Csökken az egyéni felelősség tudata, miközben nő az egyéni felelősség mértéke: zavar, bizonytalanság keletkezik a közről való gondolkodásunkban, közben a politikai rendszer is átépülőben, a keretek is bizonytalanok és kiszámíthatatlanok, de nem is fokozom tovább, tessék ilyen háttérrel is tökéletesen politikai szocialaizálódni.

Én mondjuk halálosan utálom a “ki a felelős?” mondatot hörgésként és bosszúért lihegésként hallgatni, de utálom a “következmények nélküli ország” státuszt is. Csak a szokásos javaslat jöhet: mivel a most látott anomáliák is régtől fogva jelen vannak, rendszerszerűnek tűnnek, próbáljunk rendszerben gondolkodni, rendszereken javítani, és a saját helyünket mások javára is kijelölni benne. Ehhez néha nemet kell mondani a populista hülyítésekre az utca emberével és a politikusokkal szemben is.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus