A pedagógusok életpályamodelljének bevezetésében a béremelés megvolt, az előmeneteli rendszer kialakítása most zajlik. Amint ez beindul, zárul az oktatási reformfolyamat. Úgy tűnik, ezt a kormány tényleg végigcsinálta.

Elődjük hiteltelenné válásában nagy szerepet játszott, hogy politikusaik a beindított reformokból kihátráltak. Az akkori Fidesz-vezette ellenzék a népakarattal ellentétesnek minősítette a reformokat, de ezt nem kellett volna annyira komolyan venni, mert nálunk a status quo ellen menni automatikusan a népakarattal ellentétes.
Az elmúlt években a Fidesz és KDNP rendben felsorakozott a reform mögött. Jó-jó, Pokorni Zoltán ellenzett ezt-azt, de ez része is lehetett a színjátéknak, a Fidesz megnyugtathatta saját liberálisait, és nyomhatta kicsit a KDNP-t. Amint az előző ciklusban, most is a kis párt kapta a koptatós tárcákat, micsoda véletlen. Végül Hoffmann Rózsa lepattintása a felsőoktatásról is értelmezhető úgy, hogy a közoktatásban tervezetteket pedig megerősítették, véglegesítették. 

Nem siettek a reformmal, a megfontolatlanság vádját eleve sikerült elkerülni. Sőt, az egész lényege az időben elnyújtás volt. Mindig csak egy újabb lépés, ami ötletként kicsit kiveri a biztosítékot, ám mikor később bevezetik, már nincs rajta semmi ledöbbentő, ami ellen tiltakozni lehetne.

Ez a kormány betartotta azt is, hogy béremeléshez teljesítménynövelést várt el. De még ezt is úgy vezették be, hogy az alanyok a több munkával együtt rögtön megízleljék a jobb pénzt is, ami kedvet csinál a további minősítéshez és a még jobb pénzhez. Mindez egyelőre nem is kerül olyan sokba a kormányzatnak, a későbbi nagyobb fizuk jó részét majd a következő ciklusban kell kigazdálkodni.

Az oktatásban dolgozók persze panaszkodtak az utolsó pillanatban meglépett változtatások miatt, de igazán azt a megszólítási módot sérelmezték, ahogy őket az oktatási kormányzat tekinti: megrendszabályozni való és megszűrendő tömegnek. Meglehet, az egészségügyisek is ezt érezhették az MSZP-SZDSZ egészségügyi reformja idején. De a politika szempontjából mindegy is, mit éreznek ezek a csoportok, mert a közvélemény könnyen ellenük hangolható.

Az iskolaösszevonásokról és a kinevezett új iskolaigazgatókról mindenkinek van saját sztorija, akinek nincs, érdeklődjön, a lényeg, hogy a politika még egy lépést tett befelé az iskolába, és újra lehet ejtőernyősökről beszélni. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy az államnak joga van nyomulni az oktatásban, központosíthat és racionalizálhat. (Mondjuk szerintem a tankönyvellátásban és a tankönyvpiacon nem volna muszáj nyomulnia, azt nem is értem, talán valamiféle betegségtünet lehet.) Sok országban elég központosított az oktatás. Na jó, sok országban ezt ellenőrző és fejlesztó közpolitikai pezsgés is kíséri.

A tankötelezettség határának lejjebb hozása sem ördögtől való. Egy oktatási szakértő mondta a tévében, hogy a régebbi 18 éves korhatárra váltás sem volt rossz, csak az iskoláknak nem biztosították a feltételeket a több év több feladatához (több szociális ügy, magatartási probléma, adminisztráció, és ezekhez idő meg szakemberek). Úgyhogy akkor most sem biztosították, hanem az iskolán kívül, a munkaügyi és szociális eljárásban kíván az állam többet vállalni, ennyi.

Mi lehet a reform eredménye? Nem vagyok oktatási szakértő, itt most csak logikázás következik, a szakértők majd úgyis kiigazítanak.

Egyrészt növelték a pedagógusok óraszámát, de ugye mindennapos tesi van, meg négyig gondoskodnak a gyerekekről, vagyis ez sok órát el is visz. A tanárok fennmaradó ideje kevesebb, azt kell felkészülésre, dogajavításra és adminisztrációra fordítaniuk. Így várhatóan utóbbiak minősége rosszabb lesz. Ugyanez lehet a minősítési eljárással is: emeli majd a módszertani színvonalat, de időt vesz el az alkalmazása elől, vagyis ez javít, amaz ront.

Emlékszem, amikor az új Fidesz-kormány néhány intézkedésének sikerén a Véleményvezér örömködött, fel kellett hívnom a figyelmet, hogy ezek csupán látszatok is lehetnek. Ilyen volt a több rendőr cirkálása az utcákon, ami egyébként többe is kerül, és megtérülése sem biztos, meg az iskolai lógások feljelentési szigorral csökkentése, ahol a tetszetős számadatok az iskolák öncenzúráját is mutathatják.

Ugyanígy szkeptikus vagyok abban, hogy változik-e a lényeg a sok előírásváltozás révén. Itt annyi tantervi vita volt, de vajon mi lett az eredménye? Egyszerűen nem hiszem, hogy egy tantervcserével hirtelen más lesz a gyerekekhez eljutó tananyag. Épp a politikában is látjuk, hogy a tehetetlenségi erő ennél jóval nagyobb. S ugyanígy: itt a környékemen már évtizedek óta ugyanazokat mondják “jó iskolának”, de van a vélekedés mögött valóság is? Azt sem hiszem, hogy ha erkölcstant tanítunk a gyerekeknek, akkor azok erkölcsösebbek lesznek, csak mert megmondtuk nekik. És mi lesz a mintákkal, amelyet otthon, a munka világában, a sportban, a kultúrában, a politikában stb. látnak, azok olyan szépet mutatnak?

Azt hiszem, az alapok inkább változatlanok maradnak mindig. Először: szabad iskolaválasztás van, következésképp kialakulnak iskolák fentre, középre és lentre, vagyis az elitnek, az átlagosoknak, és a lecsúszottabbaknak. Aztán ezek az elkülönülések megerősödnek, és a minőségi különbség iskola és iskola között a “gyerekanyag” lesz. Másodszor: a közélet iránti érdeklődés alacsony nálunk, az emberek passzívak a közügyekben, azt egyedül az érdekkijárásra használják. Biztos vagyok benne, hogy az iskolában is ez van, látszólagos a szülői részvétel, nincs közösségi együttműködés, elsikkad a közjó. Harmadszor: általában nem tudunk mit kezdeni a fiataljainkkal, akik korán kezdenek el dolgozni, folyton számítógépeznek meg a telefonjukon lógnak, és általában simán megtesznek olyanokat, amiket mi még nem mertünk.

Oktatási reform viszont volt. Amint többször is írtam, egy kormányzó többségnek joga van az országot a saját értékei felé terelni. Nem meglepő, hogy egy jobboldali erő nagyobb fegyelmet, kiterjedtebb hittan- és erkölcstanoktatást, meg a nemzeti értékek tantervi megjelenését szorgalmazza. Ezzel nincs semmi baj. Viszont akadhatnak problémák abból, hogy a jelen kormányzat általános politikafelfogása a közpolitikai vitáknak és a közjó civil keresésének egyszerűen nem kedvez. (A mostani Fideszt más dolgok miatt kedvelik.)
Sok bírálatot kapott a kormány oktatáspolitikája, és sok igaztalan is volt közötte, de nem számíthatunk másra, ha a politikai légkör javítása finoman szólva sem kormányzati cél.

Azt kell mondanom, egy reformot megcsinálni mindig becsülendő dolog, nehéz lehet a támogatás csökkenését bevállalni. Ez a ciklus az oktatásiról és a közigazgatásiról szólt, nem nehéz kitalálni, hogy 2014-től az egészségügyiben gondolkodik a Fidesz. És amint abban mindenki biztos, ahogy 2010-ben a Fidesz éjjel-nappal a tervezett reformtervekhez kérte a szavazók támogatását, majd a 2014-es kampány is ilyen értelmes dolgokról fog szólni.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus