Mindenki láthatja, ahogy a veszprémi választás széttrollkodása folyik. A celeb-indulók személye foglalkoztatja leginkább a közvéleményt, közben viszont nem árt, ha a magyar politika lényegi problémáit is megnézzük.

Az iskolában megtanultuk, hogy a nagy kulturális boomok a gazdaság prosperitásától függenek, mint az ókori Rómában, a reneszánsz Itáliában és Angliában, az USA és Nyugat-Európa történelmének jó részében, vagy a dualizmus alatti Magyarországon. Éppígy valószínű, hogy a politikai élet fellendülése is pénzigényes. És a kultúra meg a politika felfutása mintha mindig követné a polgárosodás folyamatát: ahol az egyének saját tehetségükből jólétet érhetnek el, majd saját kézbe veszik a közösség ügyeit is, végül mentalitásbeli és intézményi keretet teremtenek a további prosperitáshoz. Na meg pénzelik is ezeket a kereteket.

Lássunk egy 2013-as európai példát! A német választások után Merkel pártja - tessék megkapaszkodni - kapott egy csinos kis összeget, 690 ezer eurót a BMW tulajdonosaitól, mert a kancellár regnálása alatt nekik jól ment, köszönik szépen, és támogatják a folytatást. Nem ez volt az egyetlen adomány, és jutott más pártoknak is.

Többen minálunk erre korrupciót kiáltanak, pedig NEM EZ a korrupció. Ugye senki nem gondolja, hogy a fenti autógyártót csak újdonsült állami megrendelések futtatták fel, és jogszabályokat kifejezetten rájuk írtak volna? Ugye elképzelhető, hogy a konszern tényleg jó és népszerű termékeket készít, attól sikeres? A német nézőpontból beszállni egy BMW-be vagy egy Merkelbe ugyanúgy jó.

Na de térjünk vissza a földre, ahol Simicska az úr. Szóval ha lehetne is, ki a fene szavazna Simicska Lajosra? Legfeljebb aki trollkodni akar a szavazással, meg a Közgép számos dolgozója, aki hirtelen veszprémi lakos lesz. Amint elsőre is érezhető volt, Simicska lépése több üzenetértékű beolvasás a Fidesznek.

Először is: nem fizeti többé automatikusan a Fidesz kampányszámláját, üzeni, még a sajátjára is inkább költené. Így aztán a permanens kampány, a kormányzat mindennapi támogatása, megvédése sem ajándék. Nemcsak a hirdetési helyeket adta ő, hanem valószínűleg nála dolgoznak a trollok, megannyi újságírószerűség, géppuska-kommentelő, blogger, lájker, magánnyomozó, stróman, akik ellátják azokat a feladatokat, ami a kormányzatnak és a Fidesznek kellemetlen lenne.

Másodszor: rejtőzködés helyett személyes jelenvalóságát fenntartja épp egy olyan időszakban, amikor a kormánynak korrupcióellenes lépéseket kellene tennie, és a simicskákat elnyomni a múlt ködébe. Simicska lépései jelentősebbek most, mint bármikor.

Harmadszor: a Fidesz eddigi politikusai azért lehettek azok, és pláne azért győztesek, mert biztosítva voltak számukra erőforrások. Kaphatják azokat mások is, nem? Ez lehet pénz, de információ is, egy remek füles, ami nem feltétlenül fideszes fülbe jut először. Simicska kitúrhatóságot, lecserélhetőséget üzen a Fidesznek.

Szándékosan mentünk itt tovább azon, hogy csak az Orbán-Simicska vetélkedés újabb felvonását látjuk, amelyben a pénzember megmutatja befolyását, és hogy nem lehet háttérbe szorítani. Ezek általánosságok, amelyeket egyéb módokon is meg lehetett már üzenni (amint a Magyar Nemzet és a HírTV tette is). Ám a választási indulás lebegtetése sokkal komolyabb, ezt már konkrétabb és élesebb üzenetként kell értelmezni. Hogy esetleg végsőnek, nem hiszem, akkor az épp csöndesebben menne.

Lépjünk másfelé is: A pénz határozza meg a politika körül rajzók viselkedését is. A politikai sajtótermékek irányvonalát vagy egyes cikkeit simán motiválja a hirdetők (kisebb mértékben az olvasók) pénze, és Lázár János origói szomorúsága sem könnyekben, hanem anyagi javakban fejeződik ki.

De ugyanígy a pénz mozgatja a politológust is. G. Fodort is, amikor állami pénzből ápolhatja barátságát. Giró-Szászt is, aki talán beszállási döntésénél is tudta, hogy hamarosan százmilliók röpködnek a feje körül. De az állami dellától függetlenebb Török Gáborét is, aki közíróként szépen, minden lehetséges eszközzel kielégít egy piaci igényt, amit pontosan addig tesz majd, ameddig ez az igény létezik, és meg is fizetik. Ha politikusok és a jelenleginél több vállalkozás képes lenne fizetni a politológusokat, hogy mindenféle melléktermék nélkül a fülükbe sugdossanak tanácsokat, akkor az történne, és egyébként szerintem jól is történne.

Most ez van, csak az egészet lehet átrendezni. Errefelé a politikát bármely módon érintő javak cseréje során nem születnek BMW-k, amelyek maguktól azok, amik, nincs fix pont és külső, objektív mérce. Még a tudománynak is meg kell húznia magát, ha a piaci trendeket és a jövőbeni megrendeléseket érinti.

Nem a tény a baj, hogy a pénz mozgatja a politikát, ez éppenséggel előny is lehet. A baj az nálunk, hogy a polgári mentalitás hiányzik a politikapénzelés mögül. A kilábalásra konkrét tanács következik: míg négy éve azt javasoltuk, hogy tessék belépni pártokba, most azt, tessék legalább pénzzel támogatni őket. Már csak az itteni és az ottani szemléletformálásért is megéri.

Ha tetszett a poszt, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus