Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. november 30. 08:22 - politologus

Ez mind a pénzről szól

Mindenki láthatja, ahogy a veszprémi választás széttrollkodása folyik. A celeb-indulók személye foglalkoztatja leginkább a közvéleményt, közben viszont nem árt, ha a magyar politika lényegi problémáit is megnézzük.

Az iskolában megtanultuk, hogy a nagy kulturális boomok a gazdaság prosperitásától függenek, mint az ókori Rómában, a reneszánsz Itáliában és Angliában, az USA és Nyugat-Európa történelmének jó részében, vagy a dualizmus alatti Magyarországon. Éppígy valószínű, hogy a politikai élet fellendülése is pénzigényes. És a kultúra meg a politika felfutása mintha mindig követné a polgárosodás folyamatát: ahol az egyének saját tehetségükből jólétet érhetnek el, majd saját kézbe veszik a közösség ügyeit is, végül mentalitásbeli és intézményi keretet teremtenek a további prosperitáshoz. Na meg pénzelik is ezeket a kereteket.

Lássunk egy 2013-as európai példát! A német választások után Merkel pártja - tessék megkapaszkodni - kapott egy csinos kis összeget, 690 ezer eurót a BMW tulajdonosaitól, mert a kancellár regnálása alatt nekik jól ment, köszönik szépen, és támogatják a folytatást. Nem ez volt az egyetlen adomány, és jutott más pártoknak is.

Többen minálunk erre korrupciót kiáltanak, pedig NEM EZ a korrupció. Ugye senki nem gondolja, hogy a fenti autógyártót csak újdonsült állami megrendelések futtatták fel, és jogszabályokat kifejezetten rájuk írtak volna? Ugye elképzelhető, hogy a konszern tényleg jó és népszerű termékeket készít, attól sikeres? A német nézőpontból beszállni egy BMW-be vagy egy Merkelbe ugyanúgy jó.

Na de térjünk vissza a földre, ahol Simicska az úr. Szóval ha lehetne is, ki a fene szavazna Simicska Lajosra? Legfeljebb aki trollkodni akar a szavazással, meg a Közgép számos dolgozója, aki hirtelen veszprémi lakos lesz. Amint elsőre is érezhető volt, Simicska lépése több üzenetértékű beolvasás a Fidesznek.

Először is: nem fizeti többé automatikusan a Fidesz kampányszámláját, üzeni, még a sajátjára is inkább költené. Így aztán a permanens kampány, a kormányzat mindennapi támogatása, megvédése sem ajándék. Nemcsak a hirdetési helyeket adta ő, hanem valószínűleg nála dolgoznak a trollok, megannyi újságírószerűség, géppuska-kommentelő, blogger, lájker, magánnyomozó, stróman, akik ellátják azokat a feladatokat, ami a kormányzatnak és a Fidesznek kellemetlen lenne.

Másodszor: rejtőzködés helyett személyes jelenvalóságát fenntartja épp egy olyan időszakban, amikor a kormánynak korrupcióellenes lépéseket kellene tennie, és a simicskákat elnyomni a múlt ködébe. Simicska lépései jelentősebbek most, mint bármikor.

Harmadszor: a Fidesz eddigi politikusai azért lehettek azok, és pláne azért győztesek, mert biztosítva voltak számukra erőforrások. Kaphatják azokat mások is, nem? Ez lehet pénz, de információ is, egy remek füles, ami nem feltétlenül fideszes fülbe jut először. Simicska kitúrhatóságot, lecserélhetőséget üzen a Fidesznek.

Szándékosan mentünk itt tovább azon, hogy csak az Orbán-Simicska vetélkedés újabb felvonását látjuk, amelyben a pénzember megmutatja befolyását, és hogy nem lehet háttérbe szorítani. Ezek általánosságok, amelyeket egyéb módokon is meg lehetett már üzenni (amint a Magyar Nemzet és a HírTV tette is). Ám a választási indulás lebegtetése sokkal komolyabb, ezt már konkrétabb és élesebb üzenetként kell értelmezni. Hogy esetleg végsőnek, nem hiszem, akkor az épp csöndesebben menne.

Lépjünk másfelé is: A pénz határozza meg a politika körül rajzók viselkedését is. A politikai sajtótermékek irányvonalát vagy egyes cikkeit simán motiválja a hirdetők (kisebb mértékben az olvasók) pénze, és Lázár János origói szomorúsága sem könnyekben, hanem anyagi javakban fejeződik ki.

De ugyanígy a pénz mozgatja a politológust is. G. Fodort is, amikor állami pénzből ápolhatja barátságát. Giró-Szászt is, aki talán beszállási döntésénél is tudta, hogy hamarosan százmilliók röpködnek a feje körül. De az állami dellától függetlenebb Török Gáborét is, aki közíróként szépen, minden lehetséges eszközzel kielégít egy piaci igényt, amit pontosan addig tesz majd, ameddig ez az igény létezik, és meg is fizetik. Ha politikusok és a jelenleginél több vállalkozás képes lenne fizetni a politológusokat, hogy mindenféle melléktermék nélkül a fülükbe sugdossanak tanácsokat, akkor az történne, és egyébként szerintem jól is történne.

Most ez van, csak az egészet lehet átrendezni. Errefelé a politikát bármely módon érintő javak cseréje során nem születnek BMW-k, amelyek maguktól azok, amik, nincs fix pont és külső, objektív mérce. Még a tudománynak is meg kell húznia magát, ha a piaci trendeket és a jövőbeni megrendeléseket érinti.

Nem a tény a baj, hogy a pénz mozgatja a politikát, ez éppenséggel előny is lehet. A baj az nálunk, hogy a polgári mentalitás hiányzik a politikapénzelés mögül. A kilábalásra konkrét tanács következik: míg négy éve azt javasoltuk, hogy tessék belépni pártokba, most azt, tessék legalább pénzzel támogatni őket. Már csak az itteni és az ottani szemléletformálásért is megéri.

Ha tetszett a poszt, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

28 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr206944313

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan buktass meg 12 lépésben egy kormányt? 2014.12.01. 01:44:09

Puccsolási szamárvezető kezdő forradalmároknak. Saul David Alinsky radikális aktivistáknak szánt tanácsait azok kezdték itthon megfogadni, akik egy éven belül három választást is elbuktak. A "Rules for Radicals" című könyv kötelező olvasmány a baloldal...

Trackback: Ellen tud állni két ilyen csöcsnek Putyin kisöccse? 2014.12.01. 01:34:42

Mellbedobással terelné Orbánt a helyes útra Németország kancellárinája februárban Budapesten. Az mondjuk nem éppen egy afrodiziákum, hogy a tervezett nászról hírt adó, magát konzervatívként meghatározó német napilap online cikkében simán "tökömöccsének...

Trackback: Ez mind a pénzről szól 2014.11.30. 11:52:01

Ha lehetne is, ki a fene szavazna Simicska Lajosra? Legfeljebb aki trollkodni akar a szavazással, meg a Közgép számos dolgozója, aki hirtelen veszprémi lakos lesz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.30. 21:00:10

Ez mind nagyon szép, de ügye Simicska 2010ben is milliárdos vót, valahogy, valamibü.

Gondolom okosabb mint a poszter, egy kicsit.

röhögő 2014.11.30. 21:56:22

@Tiszteltetem Brüsszelet: Vegyépszerre teccik emlékezni? Gyurcsány is milliomos vót 2002 előtt is. Akkó ugyi ő is tiszta mint a patyolat?
Akkó ugye Bajnaira sincs semmi panasz mielőtt politikus lett?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.30. 22:07:47

@röhögő: Bajnaival és Ferivel nem az a baj, hogy van pénzük, hanem az hogy hazudtak éjjel nappal és tönkretették az országot.

Simicskónak annyi előnye van hogy ő ezt egyelőre nem tette meg.

röhögő 2014.11.30. 22:17:25

@Tiszteltetem Brüsszelet: De ő csak egy consiliere, hazudni a don hazudott.
Érdekes lesz. Simicskára milyen mocskot fogtok ráhordani? :-))
A tönkre tevést pedig vegyük csak számba!
A maszoposok 8 év alatt csináltak 10000 milliárd adósságot. Abból 2000 milliárd ment a manyupba alattuk. A nép jól élt volt 13. havi megépültek az autópályák.
De mindegy évi 1000 milliárd a saruk így.
Na nézzük a fideszt!
Négy és fél év alatt 19300 milliárdról 24700 milliárdra ment az adósság, ami 5400 milliárd. 2700 milliárd ment a manyupból az államnak, meg kivetettek több mint 2000 milliárd új adót.
Ez így kb. 10000 milliárd kevesebb mint öt év alatt. Nem épült autópálya, nem volt 13. havi.
Szóval ki is tette tönkre az országot?

röhögő 2014.11.30. 22:25:54

@Tiszteltetem Brüsszelet: Ja! És a fal melléki duma, mellébeszélés nem kell.
Cáfold a számokat ha tudod! Ne is gyere a MOL vásárlással, amikor 23 ezren vették meg, most meg jó h 12 ezret érnek.
Ja megszabadulni az orosz befolyástól? Mint Paks esetén?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.30. 22:42:08

@Tiszteltetem Brüsszelet: Jájj, mekkora bullshit-generátor vagy te. Megtaláltad a helyed az univerzumban, hiszen legalja narancsmosóként dolgozol.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.30. 23:40:47

@Tiszteltetem Brüsszelet: "Simicskónak annyi előnye van hogy ő ezt egyelőre nem tette meg."

azt se tudod, hogy hívják. kurvára képben lehetsz.:)

Rudi Kató 2014.12.01. 05:47:21

Ki az a marha aki a szarházyra meg a török gáborra szavazna?

docika 2014.12.01. 06:37:06

@Rudi Kató: Sok marha lesz! A cél: megállítani a fidesz 2/3-os ámokfutását!

Netuddki. 2014.12.01. 08:46:09

Csak halkan jelzem, hogy a fidesz már év elején is bevetette a kamupártokat. Amik gyakorlatilag szétdobták a nem fideszre szavazók szavazatait. Már azokét akik egyáltalán vették a fáradtságot és elmentek szavazni.
Akkor is elbasztak erre az egészre egy csomó közpénzt, aminek mára látványosan még bottal sem ütik a nyomát...

2014.12.01. 08:55:07

@Tiszteltetem Brüsszelet: Hogy hazudna Simicskó! Hisz a Kaja Ibrahim hazudott, meg a Josip Tot, és a hosszú bitek éjszakája.

2014.12.01. 08:56:15

@Tiszteltetem Brüsszelet:
Tényleg korrekt csávó, mert nem mondta ki, hogy hazudott éjjel nappal....
Mondjuk kinek hazudott volna? Nem nagyon nyilatkozik.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.01. 09:44:13

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: melyik kamupartokra gondolsz? egyutt, dk? mert ugye az ilyen munkaspart, szocdemek stb egyenkent max fel szazalekot hoztak, es osszesen se ertek el 4%-ot, pedig ok meg komolyan is gondoljak. ha ezektol eltekintunk, hogy meg ne sertsuk a gyulat es az andort a kamupartozassal, akkor a "stb" reszre marad vagy 1-2% osszesen. nagy trukk volt, teljesen feloroltek az ellenzeket vele.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.01. 09:57:16

@droid_: Azokat, akikre milliárdnyi közpénz ment el, mert a fideszes politikusok hibásan írták meg a törvényt. Illetve jó esetben "csak" hibásan, rossz esetben szándékosan így.

Felelős? Természetesen nincs.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.01. 10:17:05

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: a penzeket en is visszaszednem, de hogyan lehet elore megmondani, hogy melyik lesz a kamu? talan szurje meg az allam az indulokat? vagy csak az kampanyolhasson akit valaki penzel? esetleg kerjenek a bankoktol, azok majd valogatnak (a sajat szempontjaik szerint)?
de nem ehhez szoltam hozza, hanem a fideszes trukkhoz, miszerint ugyesen szetdobtak az ellenzeki szavazokat.

Ma Baker 2014.12.01. 11:05:20

@röhögő: GDP arányos államadósságról még gondolom nem hallottál... Gyurcsányék úgy szedték össze azt a plusz 10000 milliárd (plusz 15%) adósságot, hogy eleinte döcögött a gazdaság, utánameg zuhant egy évben 8%-ot ilyen eszméletlen eladósodás mellett is.
Orbánék egy grammal nem növelték a GDP arányos államadósságot...

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2014.12.01. 13:16:50

szerintem nincs Simicska-Orbán, Csányi-Orbán ellentét, csak a fidesz propagandagépezetében.
kenyszerbagoly.blog.hu/2014/10/31/a_harmadik_erkolcsi_ko

Netuddki. 2014.12.01. 14:10:52

@droid_: "de hogyan lehet elore megmondani, hogy melyik lesz a kamu?"

Muhaha!
A fidesz egyenesen bátorított új kamupárt indulókat (a cuslágtól kezdve a smukk andorig). Simán ki lehetett volna szűrni őket a támogatások osztogatása előtt, de a fidesznek nem ez volt az érdeke. Ezek a pártok még az alapvető szabályokat se tartották be, felszívódtak, és a milliárdos büntetéseket se tudja senki rajtuk behajtani. Kérdés akarja-e egyáltalán az illetékes (nav?) a büntetéseket behajtani?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.12.01. 14:51:50

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Pont Te diktatúráztál volna leghangosabban, ha a Fidesz elkezdi megszűrni a választáson indulókat...

lazaraki 2014.12.01. 15:03:42

Simicskát akkor lehet a börtönbe zavarni, amikor Orbán akarja.

s 2014.12.01. 15:30:28

Te is, fiam Cassaculch . . . ? :-)

"Még a tudománynak is meg kell húznia magát"
Lófaszt, Mama. A tudománynak SOHASEM szabad meghúznia magát. Jól is néznénk ki. Ember, neked teljesen elment a maradék eszed?

"A kilábalásra konkrét tanács következik: míg négy éve azt javasoltuk, hogy tessék belépni pártokba, most azt, tessék legalább pénzzel támogatni őket."
Aha. Lófaszt, bazdmeg. Választásokra sem járok, nehogy cégéres gazemberek ténykedését legitimáljam akár ezzel is. Kérdés? Ja, a kilábalás . . . Puskával kérjed számon, hova baszták el a pénzedet eddig (hatalomfüggetlen, tehát ne gyere azzal, hogy fideszdroid, vagy ballibbant). Le kell lőni őket mind, mert szarra sem jók, amellett még gecik is. Ebből elvileg érteni fog a többi is, de ha nem, hát gyerünk tovább. Egy okot mondj, hogy miért nem ez a komoly megalapozása a politikusi felelősségnek. Hallgatlak.

belekоtty 2014.12.01. 16:46:39

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Csak a liberális civilek indulhatnának. A többi lényegében náci.

röhögő 2014.12.01. 17:01:30

@belekоtty: Mi van wmiki? belekotty nickjét hamisítod? :-))
A wmiki ciki, mi? :-))

röhögő 2014.12.01. 17:04:14

@Ma Baker: Csakhogy nem a gazdaág nőtt annyit, hanem a számolási mód változott.
A 19300-ról 24700-ra több mint 25 százalékos növekedés? Ugye nem akarod megmagyarázni hogy a GDP nőtt 25 százalékot 4 év alatt?
De a GDP lényegtelen. hol a 10 ezer milliárd

sanyix 2014.12.01. 18:09:54

@röhögő: + 3000 milliárd ellopot nyugdíjpénz, egy rakás megszorítás, adóemelés, és kiderül hogy a fidesz "jobban" teljesített 4 év alatt mint a maszop 8 év alatt a pénzszórásban, ami azért nagy szó.
Soha sem hittem volna fletóékat alul lehet múlni...

duwad 2014.12.01. 21:28:43

Simicska tudta, tudja, s tudni is fogja, amit mi nem.
Mi itt lihegünk, lihegtünk ahelyett, hogy tapsoltunk volna a Fityisznek, s besöpörtük volna a lét.
Tán már késő bánat, eb gondolat.
Már más szelek fúnak.
Fordulj meg, hadd legyen hátszeled.
A lét mindig besöpörte valaki.
A lét mindig besöpri valaki.
Legyél most te az okos, s állj az asztal széléhez, a jó oldalon.
Sok a morzsa, fog neked is hullani, ha épp eltaláltad a nyerő oldalt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.02. 00:56:24

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: gondolom te vallalnad ezt a szurest. de tovabbra is ahhoz szoltam hozza, hogy milyen ugyes trukk volt ez a szavazatszetdobas.
@röhögő: azt ugye tudod, hogy a gdp novekedest nem nominalis ertekben szamoljak. csak most nem jutott eszedbe.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása