Három hét múlva, február 22-én választások lesznek Veszprémben, amelynek szimbolikus tétje a Fidesz-kétharmad sorsa. Ismétlésként: a Fidesz a város alpolgármesterét, Némedi Lajost indítja, a veszprémi tüntetések egyik arca, a független Kész Zoltán mögött felsorakoztak a baloldali pártok, az LMP az önkormányzati képviselő Gerstmár Ferencet, a Jobbik Varga-Damm Andreát indítja. Rajtuk kívül még nyolc jelölt kisebb pártok képviseletében vagy függetlenként indulnak, köztük olyan arcokkal, mint Szepessy Zsolt, Karancsi Tibor vagy Kásler Árpád.
Talán a leghelyesebb, ha azzal az előfeltevéssel élünk, hogy ez a választás fontos a politikai erők számára. A kormánypártok népszerűségcsökkenésének idején az ellenzék számára kiugrási lehetőség, a kormánypártnak presztízskérdés és trendcáfolási alkalom, amire hivatkozni lehet. A kampánynak ebben a szakaszában már a jelöltek közötti különbségeket illik kommunikálni, hogy a szavazók kiválaszthassák a saját emberüket. Aztán majd az utolsó felvonásban jöhet a mozgósítás.
Ehhez képest információink szerint a veszprémi kampányban alig zajlik verseny - pláne a vélt fontossághoz képest - , mert a jelöltek többségének még az első bemutatkozó szórólapja sem jutott el a háztartásokba. Feltételezhetően vagy úgy gondolkodnak, hogy a jelölőaláírások sikeres összegyűjtése megtette a hatását, vagy abban bíznak, hogy egy késői, egyetlen bemutatkozó anyag elég lesz.
Bezzeg Némedi Lajos és a Fidesz sokkal jelenvalóbb. Egészen véletlenül épp most tervezi az önkormányzat egy sportuszoda felépítését, a felelőse pedig maga az alpolgármester, és erről muszáj megkérdezni a polgárokat. A veszprémiek két hete már megkapták az uszodáról szóló konzultáció szórólapját:
Így köti csokorba tehát a Fidesz a korábbi orbáni konzultációkat és a készülő internetadósat egy helyi akcióval. A választókhoz közel lépés, a megkeresés volt korábban a nyerőnek tűnő taktika, azt alkalmazzák, egyben finoman be is vezetik a jelölt nevét és arcát. Főleg úgy, hogy az alpolgármester fotója megegyezik a párt kampányfotójával. Némedi jelenleg is az uszodatervvel járja a sajtót.
Feltámadt Veszprémben az ottaniak által is ismert Helyi Téma, amely különkiadást szentelt Némedi Lajosnak. Aki nem ismerné, ez az ingyenes lap a Fideszt szolgálja, és a fideszes önkormányzatok is pénzelték (pénzelik?), a veszprémi önkormányzat is. A képeken látott Némedivel kapcsolatos elemek se nem cikkek, se nem hirdetések:
Mivel ma a korrupcióellenes küzdelem hívószó, e kampánytechnikák akár ellenzéki témák is lehetnének, de ilyen tempó és virtus mellett aligha lesznek.
A helyi tévében felvonulnak a jelöltek, bizonyára sok veszprémi látta ezeket ott, mindenesetre az interneten keresztül jóval kevesebben: 10-20 (!) néző a jelölt közvetlen környezetéből kikerül. És "komoly" pályázó is van közöttük, a nézősszám-meglepetésért katt ide. A jobbikos 150, Kásler Árpád 1900 körüli nézőt tud felmutatni, valószínűleg - a többiekkel ellentétben - ők terjesztik is a videójukat. Az interjúkról annyit, hogy sok bennük a hárítás, és az eddigiek közül Kész Zoltán szólalt meg ellenzékiként. A Facebookon ugyancsak érkeznek a fizetett párthirdetések, eddig fideszesről és jobbikosról hallottunk.
Városszerte a Fidesz plakátjai láthatóak, Kész Zoltánék kisebb táblákat helyeztek ki, itt egy cikk arról, hogy szabálytalanul.
A megtartandó vitáról eddig mindenki kedvezően nyilatkozott, egy az önkormányzati választásokon induló egyesület szervezett is már egyet, ám mindössze hatan mentek el rá, a pártjelöltek közül csak az LMP-s Gerstmár. Az mondjuk igaz, hogy ez nem "a" vita volt, annak talán a városi tévé ad helyet.
A személyes kampány is nagyon fontos volna, ebben a Jobbik nagyon aktív utcafórumaival, a Fidesz is csinált már bőven (l. a képeket) A többiekről nem tudunk, mert nem találtuk meg honlapjukon a kitelepülési programjukat. Illetve a baloldal jelöltje visszatér gyökereihez, és felszólal egy tüntetésen.
Ezt a lagymatagságot látva bánhatja igazán Török Gábor, hogy nem indult el ezen a választáson.
(Folytatjuk, és várjuk a további hírek, képek küldését ide: politolog@indamail.hu. Köszönjük!)
Ha tetszett a poszt, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.31. 13:25:02
kugi · http://kugi.blog.hu 2015.01.31. 13:40:43
megamedve 2015.01.31. 19:09:41
Ezt tényleg nem lehet lelkesedésből csinálni, ezt az embert vagy fizetik ezért, vagy spnntán hülye.
baldoc 2015.01.31. 20:28:45
Nekem meg ,mint magyarnak szégyellni való.
program készítő 2015.01.31. 20:41:30
Pádár Jónás 2015.01.31. 20:51:24
csak egy néző 2015.01.31. 21:00:49
Szegény munkanélküli emigráns, semmi dolga nincs ott Bulgáriában, tuti az asszony tartja el, ez egy hereazért lóg itt egész nap.
Íme birca
i0.wp.com/bircahang.org/wp-content/uploads/2014/11/maxval1.jpg?resize=150%2C112
empoftla 2015.01.31. 21:24:33
kvadrillio 2015.01.31. 21:50:35
Rendezvények
Vezetői kompetenciafejlesztő program - I. Modul. Vezetői identitás
Benchmarking képzés - Kvalikon
Excel függvények képzés
Lean tréner képzés - Kvalikon
Captain Tesztrendszer Bemutató
Hatásos Prezentációs Mesterkurzus
Költségcontrolling képzés
Összes rendezvény
Főoldal >> HR hírek >> Vállalati hírek rovat
Címkék: kifizetés, osztalék, MEKH, Elmű-Émász, személyi kérdések,
Az Elműnél 16, az Émásznál 9 milliárd forint osztalékot fizethetnek
2014.03.03
Ilyen nagyságrendű osztalék kifizetésére tettek javaslatot a cégek igazgatóságai. Ez részvényenként 2650 illetve 2950 forintot jelent. Személyi kérdésekről is döntenek a társaságok márciusi közgyűlésein.
A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága 16 milliárd 97 millió forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot az eredménytartalékból a társaság március 21-én tartandó közgyűlésén. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósága pedig 8 milliárd 999 millió forintos osztalékra tett javaslatot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.
Az Elmű igazgatósága javaslata szerint az osztalék mértéke részvényenként 2650 forintnak felel meg. Az Émász szintén március 21-én tartja éves rendes közgyűlését, az igazgatóság összesen közel 9 milliárd forintos osztalékot javasol, ami részvényenként 2950 forintnak felel meg.
Mindkét társaság közgyűlésén személyi kérdésekről is döntenek majd. Maria-Theresia Elisabeth Thiell igazgatósági tagságát október 1-jei hatállyal további három évre; Kövesdi Zoltánét május 1-jei hatállyal egy évre; Hans Günter Hogg mandátumát pedig július 1-jei hatállyal három évre hosszabbítanák meg, mind az Elműnél, mind az Émásznál. Emellett mindkét társaság felügyelőbizottságában Martin Konermann április 25-től, Martin Herrmann pedig április 14-től további három-három évig lenne tag; a március 21-i hatállyal lemondott Hermann Lüschen helyére pedig Marc Wolpensingert javasolják, három éves időtartamra. Az Émász felügyelőbizottsági tagságáról lemondott Gembiczki Tibor munkavállalói küldött, az ő utódját még nem nevezték meg. A leendő tagot ugyancsak három évre választják.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) múlt pénteken előrehozott adatbekérést kezdeményezett az Elmű-Émász előrehozott éves közgyűlésével összefüggésben; tájékoztatásuk szerint ennek célja az érintett társaságok gazdasági helyzetének és jövedelmezőségének vizsgálata, különös tekintettel az ellátásbiztonságot garantáló zavartalan működéshez szükséges felelős gazdálkodás feltételeire. Ugyanis az előrehozott közgyűlésekkel kapcsolatban felmerült az is, hogy ezek célja még a választások előtt kifizetni az osztalékot.
...ENNYI OSZTALÉK UTÁN, NEM KELL CSODÁLKOZNI, HOGY SZARNAK ÁRAMOT SZOLGÁLTATNI A FOGYASZTÓKNAK...UGYE.......
csak egy néző 2015.01.31. 22:16:39
Mi van köcsög, már szégyenled a birca neved, hogy ezen a néven is ideokádsz?
Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.31. 22:41:06
Te hülye, te. :-)
pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.01.31. 22:49:46
kvadrillio 2015.02.01. 00:30:11
" az orosz vadászbombázók transzponderek, vagyis automata válaszjeladókat kikapcsolva repültek, így a katonai radarral nem vették észre őket. " :))) és a britek ettől szartak be ??? :O)))
Reklám Bekérették a londoni külügyminisztériumba Oroszország nagy-britanniai nagykövetét, miután szerdán orosz vadászgépek húztak el a La Manche fölött, állítólag úgy, hogy válaszjeladóik ki voltak kapcsolva. Az oroszok szerint a gépek nem sértették meg egyetlen ország légterét sem, így nem jelentettek veszélyt. A Forbes című amerikai lap orosz nyelvű internetes változata írt először arról, hogy szerdán két orosz bombázót fedeztek fel a La Manche csatorna mentén, a brit partok közelében, Bournemouth várostól délre. Az eset miatt riasztották a brit légierő Typhoon típusú elfogó vadászgépeit, amelyek a brit határ vonaláig kísérték a két vadászbombázót. Zoom TU-95-ös stratégiai bombázó London bekérette az orosz nagykövetet és aggodalmát fejtette ki amiatt, hogy az orosz katonai repülőgépek megzavarták a brit szigetek polgári légi közlekedését. A vadászbombázók miatt ugyanis polgári repülők útvonalát kellett megváltoztatni. Egy név nélkül nyilatkozó brit kormányzati forrás nagyon veszélyesnek minősítette az incidenst. Azt mondta, hogy az orosz vadászbombázók transzponderek, vagyis automata válaszjeladókat kikapcsolva repültek, így a katonai radarral nem vették észre őket. Szerinte az orosz katonai légierőnél stratégiát váltottak, mert korábban a gépeik Skóciához közel repültek, s nem ereszkedtek ennyire délre. A Vedomosztyi című orosz napilap internetes változata pénteken közölte Alekszandr Jakovenkónak az orosz nagykövetség honlapján elhelyezett magyarázatát. A misszióvezető közölte, hogy nem érti Nagy-Britannia aggodalmát, mivel az orosz légierő két TU-95-ös típusú hadászati vadászbombázója rendszeres őrjáratot teljesített az Atlanti-óceán felett, szigorúan betartva a nemzetközi szabályokat. Mint Igor Klimov, az orosz légierő sajtószóvivője a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint közölte, az orosz katonai légierő szóban forgó gépei csütörtökön sikeresen befejezték 19 órás átrepülésüket a Barents-tenger, a Norvég-tenger és az Atlanti-óceán vizei felett. A Vedomosztyi emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén az Európa Bizottság utasítást adott az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnek (EASA), hogy vizsgálja ki azokat az eseteket, amikor transzponderek nélkül közlekedő katonai repülőgépek veszélyesen megközelítettek polgári gépeket. Több európai uniós ország tájékoztatta az EASA-t ilyen esetekről, amikor a tagállamokkal határos tengerek fölött repültek orosz katonai repülőgépek, de nem lehetett velük kapcsolatot létesíteni. Tavaly a NATO több mint 100 esetet rögzített, amikor orosz katonai gépeket észleltek, háromszor többet, mint 2013-ban. A múlt év decemberében a svéd hatóságok közölték, hogy egy orosz katonai repülőgép majdnem összeütközött egy polgári repülővel nemzetközi légtérben, Svédország déli határai felett. (MTI) Kapcsolódó: - Orosz hadihajók jelentek meg a francia partok közelében - "Olyan balhét keltünk a La Manche-csatorna partján is, hogy nem lesz nyugtotok a 21. század közepéig" Reklám
Forrás: kuruc.info/r/4/138868/
ezek az oroszok máááá megent kihúzták a gyufát ! :O))))
pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.01. 00:50:39
Hogy a Tu95 mióta vadászbombázó, azt nem is kérdezem... :DDDD
hu.wikipedia.org/wiki/Tu%E2%80%9395
Valaki ritka nagy baromságokat hordott össze. Gyanítom, a kuruc firkásza.
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.02.01. 02:22:25
maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.01. 07:54:09
Ez az. Valóban miért ugat bele a magyar ügyekbe André Badfriend...
pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.01. 08:54:39
netci 2015.02.01. 09:09:34
Netuddki. 2015.02.01. 10:00:52
Nemrég lett államivá konvertálva 7.2 milliárd adósságuk bazmeg! Mégis miből építenek uszodát? Amikor vannak falvak ahol a szennyvízelvezetés se megoldott?????
maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.01. 10:12:17
Csak egy nevem van, ez, amin írok.
anyadmajma 2015.02.01. 11:16:55
A veszprémi 2x2 sávos elkerülő vajon miért nem fizetős?
@maxval bircaman szerkesztő: Te meg addig írogatsz ide, amíg egyszercsak a kiszúrnak a DK központban, aztán Gyurcsány felhívja Obamát, leüvölti a tíz körméről, Obama már küldi is ki érted a bolgár CIA-t, oszt reggelre biza Guantanamóba ébredsz.
Hát, a helyedben én is be lennék szarva, hogy nem hazaáruló fideszes képviselője lesz Veszprémnek!
csak egy néző 2015.02.01. 11:22:15
"A veszprémi 2x2 sávos elkerülő vajon miért nem fizetős?"
Majd az lesz a választás után. Ha most vezetnék be, annyi esélye lenne a fideszesnek, mint mókusnak az erdőtűzben.
anyadmajma 2015.02.01. 11:25:26
De amíg az emberek még mindig elhiszik ezeknek a hazaáruló fideszesek hazugságait, addig meg is érdemlik, hogy szopjanak.
empoftla 2015.02.01. 16:04:33