Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2011. április 13. 16:18 - politologus

Hogy mi van?

Örömmel nyugtázhatjuk, hogy mivel első évét ünnepli a kormány, politológusok kapnak lehetőséget megszólalásra. Az MTI rövid összefoglalót készített, abban található ez:

"Kern Tamás a jövőben orvosolandó hibák között említette ugyanakkor a kormány Alkotmánybírósággal megromlott viszonyát, amit véleménye alapján az új alaptörvény tisztázhat."

A Századvég tudományos főmunkatársa ezt mondta volna? Lehet, hogy szó szerint kellett volna idézni.

Már ez az "orvoslandó hibák" is olyan belterjes, amit egy pártkongresszuson szoktak használni, úgy félig magunk között, mert hát azért önkritikát kell gyakorolni.

De a kormány és az Alkotmánybíróság megromlott viszonya számomra értelmezhetetlen. Miféle viszony? Ezek kapcsolatot tartanak egymással? Ha kormány-frakció, szakminisztérium-országgyűlési bizottság, államfő-kormány, nemzeti bank-kormány stb. viszonyról beszélünk, az lehet jó, rossz vagy semleges is, de hát e hatalmi intézmények napi munkájuk során bizony összetalálkoznak. De az említett kettő hogyan?

Netalántán arra gondol az elemző, hogy az Ab elmeszelt egy olyan kormánypárti döntést, aminek képtelenségét sok egyetemista már a harmadik jogelmélet előadásán megtanulta (a visszamenőleges hatály tilalma), a kormánypárt rájuk vágta az ajtót, hogy olyanról döntögessenek csak, ahol kormány a láthatáron sincs? Hát ez biztos nem a kormány-Ab viszonyt érinti, hanem a kormánypárt erkölcsi és jogállam-érzéki magaslatait, meg a mienket is, egzisztenciálisan is, hiszen ki kell dobni régi jogi könyveinket.

Esetleg arra gondol Kern, hogy két dologban újra a kormány ellen döntött az Ab? Na jó, azért olyan nagyon nem sérült az előbbi. Most akkor a kormány durci emiatt az Ab-re, vagy az Ab hozott durciból ilyen döntést?

Végül mit is vár e politológus, hogy majd az új alkotmány tisztázhatja e viszonyt? Mert akkor már nem durcizhat az Ab, hogy jogokat vettek el tőle, és nem csináltathat vissza bármit is? Ha így érti, gratulálok cinizmusához, főnökei örülni fognak neki.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr622823404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása