Pár éve elhunyt apámnak születésnapja volt a minap, ilyenkor mindig jobban hiányoznak a vele folytatott beszélgetések, viszont nagyjából ezzel egyidőben a vonaton egy hasonló korú, de még mindig nagyon aktív úrral beszélgethettem. Mi több, ismerték egymást apámmal, egy helyen is dolgoztak. A jelenlegi politika és a múlt megértéséhez ezek a beszélgetések nélkülözhetetlenek.

A politika iránti érdeklődésemet is apámtól örököltem. Együtt néztük a rendszerváltástól az országgyűlési közvetítéseket és minden más politikai műsort, s egymásnak adogattuk az éppen aktuális és ütős politikai újságcikkeket. Az egész család ugyanilyen politikus mindkét ágon. Volt itt múlt rendesen, akadt buzgó katolikus és párttag, párttitkár és ötvenhatos hős egyaránt. Apám gondolkodását is ez utóbbi érintette meg leginkább: diákként ott volt a 1956-os pesti eseményeken, ennek megítélésén vitatkozott legtöbbet a család rendszerhűbb részével.

Emlékszem, hogy apám alapos tájékozódás és gondolkodás után milyen okosan tudta megítélni a politikai eseményeket, Őszöd kapcsán úgy vélekedett például, hogy Gyurcsánynak vagy le kell mondania, vagy az egész MSZP-nek kibeszélés nélkül fel kell zárkóznia mögötte, más normális út nincs (mint tudjuk, egyik sem történt meg, a magyar politikában ritkák a normális megoldások). Keményen ítélt meg politikusokat, a legjobban Szekerest, Nagy Sándort, Kónyát és Torgyánt utálta, és kedvelte Kunczét, Isépyt, Csapodyt, és baloldalisága ellenére elismerte és méltányolta Orbán meggyőző erejét vagy Bogár László parlamenti teljesítményét. S ugyanígy volt a pártokkal is, elsősorban a szószegést és a megegyezések felrúgását büntette, a Fideszről pedig azt tartotta, hogy azok bármire képesek a hatalomért. Ezen vesztünk össze leggyakrabban.

Az idősebb emberekkel beszélgetve kaphatunk képet a múlt rendszer ellentmondásosságáról. Nekem ebből a kulturális vonulat a kedvencem. A szocializmusban csak nagy késéssel és szűrve engedték be az új nyugati kulturális termékeket, viszont könnyen elérhetővé tették a korábbi hazaiakat. Állítani merem, hogy akkor sokkal több magaskultúra jutott el fiatalokhoz és idősekhez egyaránt, mint ma, hogy a magyar és világirodalom klasszikusait nemcsak porfogónak használták, hanem olvasták is. Óva inteném az idősebbeket szidalmazókat, a nyuggerezőket, a komcsizókat: nagy valószínűséggel egy mai nyugdíjas jobban ismeri és érti a nemzeti kultúrát, mint egy magyarságát fennhangon hirdető radikális-jobbos fiatal. Meg sem merem becsülni, hogy mennyit olvastak a szüleim és a nagybácsik, nagynénik, ők a politikai machinációkat is Mikszáthtól és Móricztól tanulták. 

Megfigyelésem szerint a idősebbek által a múlt rendszerről leggyakrabban emlegetett érték a biztonság szokott lenni, a tervezhető jövő. Ha odafigyelünk, kihallhatjuk szavaikból az aktivitás, a munka szeretetét is. Ezt mondta az írás elején említett úr is, ezt látni, amikor Kőhalmi Zoltán egyik fellépésén ezt idézi apjától: "én leginkább a vasútnál dolgoztam", valójában ez áll a Fidesz-fiúkra mondott "életükben még nem dolgoztak" bírálatok hátterében, és ezt a munkaszeretetet láttam szüleimtől is. A mai aktívakkal beszélgetve meg az derül ki, hogy szerintük most kevesebben dolgoznak, de sokat és nagy nyomás alatt. Amikor Orbán Viktor a "munka alapú gazdaságról" beszél, jól érzi, hogy itt ér össze e két korosztály értékrendje és tapasztalata, a munka becsületének emlegetése politikai oldaltól függetlenül ízlik e két generációnak.

Annyira sokan várják, hogy a politika is ilyen dolgos legyen: a helyi pártszervezetek mutyi helyett alkossanak és szervezzenek, a képviselők gyűjtsenek tapasztalatot és legyenek ott az üléseken, a gazdasági miniszterek mélyedjenek el a közgazdaságtanban, a miniszterelnökök meg olvassanak külföldi sajtót is. 

Nemcsak szövegalkotási fordulat, tényleg elgondolkodtam rajta több politikai történés kapcsán, hogy na erre mit mondana apám. Azt hiszem, nem fogná vissza magát, politikai véleményben sohasem tette és tenné, ezért irigyeltem mindig is a legjobban.

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!