A tervezett új választási rendszerben előzetes regisztrációhoz kötnék a szavazást. Nem rossz dolog, mert növeli a szavazói tudatosságot, a szavazópolgári és állampolgári öntudatot. Hasonló ez, mint egyes országokban az utazási kedvezmények igénybevétele, amikor a polgárnak a teljes árú buszjeggyel be kell fáradnia az okmányirodába, hogy visszakapja a kedvezményének megfelelő összeget. Így a polgár nemcsak függ a hatalomtól, hanem kapcsolatba is lép vele, megkeresi. Kétségtelen, hogy e megoldások többleterőfeszítést kívánnak az emberektől, de talán megéri.

A hivatkozott Index-cikk helyesen mondja, hogy a szavazók buszoztatását nem lehet így visszaszorítani. A hasonló szabályozású Egyesült Államokban a pártaktivisták feladata, hogy a választót rávegyék a feliratkozásra, és persze el is szállítják őt a hivatalba.

Nagyobb problémának tűnik a listázás, itt mégiscsak jegyzék készülne a szavazni szándékozókról. Valahogyan garantálni kellene az államnak, hogy ezt az adattömeget semmilyen módon nem elemzik, hiszen a kormány - és egyedül ő - legalábbis megismerhetné belőle a célcsoportját, politikájának vevőkörét. És akkor ez még mindig csak a jobbik eset, a rosszabbikról majd később.

Ez a kormány több alkalommal nyíltan fenyegette meg tisztviselőit, partnereit, gazdasági szereplőket, társadalmi szervezeteket, a manyup-pénzek kapcsán pedig állampolgárait is. Ugyanilyen nyíltan sértették meg többször az akotmányosság és a jogállamiság kereteit - ha ez oly könnyen ment, ugyan mi lenne hozzájuk képest egy választási vagy adatvédelmi törvény meghekkelése, némi kukucskálás és elemezgetés a választói adatokkal? Ráadásul a kormányzók annyira akarták, hát biztos meg is győztek sokakat, hogy erős, kemény, bátor és tökös fickók, ugyanis a választót - esetleg - védő törvények megsértéséhez ennyi elég is: a lehetőség meg a bátorság.

A Fidesz múltjában különben is ott az állandó kíváncsiság:

A Csak a narancs volt című könyv szerint a 90-es évek Fideszében több vezetőségi szavazás borzasztóan titkosan zajlott: az ülésrend rögzített volt, a szavazólapokat szépen sorban, egymásra rakva szedték össze.

Az ezredfordulón az első Orbán-kormány a Milleniumi Országjáró című újságot minden háztartásba eljuttatta. Ezt nem kellett kérni, arról kellett volna nyilatkozni, hogy valaki nem kéri. Vagyis akik szemtelen, közpénzen hízlalt kormánypropagandának tartják, adják meg a nevük a kormánynak, de mivel adva a lemondás lehetősége, mondhatja a kormány, hogy az ezzel nem élők egyenesen kérték is a kiadványt. Remek lap volt egyébként, kár, hogy megszűnt, sok hír mellett olvasói leveleket is közöltek, mint pl. "Gratulálok, ez aztán a családpolitika! B-né Zalaegerszegről".

Nem sokkal később az új köztisztviselői törvény kapcsán az jutott eszükbe, hogy a köztisztviselők esküjének szövegét meg kell őrizni, és választani lehetett a kormány preferálta "Isten engem úgy segéljen!" tartalmú vagy az istenmentes szöveg közül. Aki nem értené: abban az időben Isten és a Fidesz közvetlenül összefüggött. Ilyen előzmények után jól érezte sok közszolga tavaly, hogy a manyup-ügyben titokban kell tartaniuk valódi választásukat.

De mi lenne a demokráciából és a jogállamból, ha mind ilyen bizalmatlanok lennénk? Pár nappal ezelőtti hír, hogy Bajnai Gordon beperli az őt rágalmazó Budai Gyulát és a Magyar Nemzetet, vagyis bízik az igazságszolgáltatásban, a bírói függetlenségben. Helyes, ugyanígy vár minket is a nemzeti bizalom köre.

Végül a korábban elhallgatott legrosszabb opció: ha a biztos választók névjegyzéke olyanok kezébe jut, akiknek saját adatbázisuk is van, és még idő is van a kettő összevetésére.

Addig is tisztelettel kérjük B-nét Zalaegerszegről, hogy iratkozzon fel e blog listájára is, és szavazzon aktuális kérdésünkre.

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!