Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. június 20. 12:52 - politologus

Politikai mítoszok és eposzok

“Nyomot hagyni” - írta Török Gábor Orbán és köre egyik fő politikai és személyes céljáról, hogy megérthessük, miért nem elégszik meg a regnáló miniszterelnök csak egy “sima” kormányzással. Kétségtelen, a név megörökítésének szándékát számos momentum bizonyítja, lásd például azt, hogy a fideszes képviselők majdnem alaptörvénybe vésték saját névsorukat. 1998 és 2002 között megajándékozták a nemzetet a Milleniumi Olvasókönyvvel, most pedig itt az érettségizőknek szánt Alaptörvény-díszkiadás, amely így kezdődik közvetlenül Mátyás trónkárpitja után elhelyezve:

“Készült Schmitt Pál államfő védnöksége alatt Orban Viktor miniszterelnök második kormányzása idején Kövér László házelnök megbízásából”
Majd a Zárszóban megszólal Orbán Viktor is:

“(...) civilizációnk - de legalábbis annak európai fele - lemondani látszik korábbi felemelkedésünk és gazdasági sikereink mögötti legfőbb hajtóerőiről, az élet spirituális mélységeiről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúrák szellemi energiájáról. Helyette istentelen kozmosszal, terméketlen magánnyal, a népélet kapillárisait mellőző magaskultúrával kísérletezik.
Mi, magyarok megadtuk a magunk válaszát. A kommunizmus megdöntését és a szovjetek kiszorítását követő húsz zavaros év után végre gránitszilárdságú alapot vetettünk a jövő számára.”

Nem folytatom, a szöveg egy kiállításmegnyitóról való, elolvasható ide kattintva.

Természetesen elmondható itt a szokásos, hogy Orbán - ahogy mindig - legitimációs forrást keres, valóságot konstruál, keretez, tematizál, gondolatmankókat ad és így tovább, de szerintem másról is van szó: mítoszokat gyárt. A fiatalabbaknak felidézném az első Orbán-kormány idején született (a pártolók és az ellenfelek által is költhetett) narratívát, mely szerint a “Szent István Alcsútdobozon felajánlotta Máriának Magyarországot” nyilvánvalóan analóg az éppen onnan származó Orbán ezer évvel későbbi működésével. 

Nem mozdultunk el innen túl messzire. A fenti Orbán-idézet is kárhoztatja az istentelen kozmoszt, helyette spirituális mélységekre, a népéletre kacsintgat.

A mítosz világmagyarázat, meseszerű történettel magyaráz meg egy az ember számára másképp felfoghatatlan világjelenséget. Az emberek igenis vágynak ilyenekre, az amerikai filmek is ezt használják nap mint nap: a Hoover-gát valójában egy hatalmas, űrből származó kocka szarkofágja (Transformers), a játékok maguktól mászkálnak el, nem a gyerek hagyja szét őket (Toy Story), a folyton idegeneknek fecsegő habókos pedig igazából a történelmi figura és milliomos (Forrest Gump). Ez teszi a szülő is, amikor úgy magyarázza a gyereknek a mennydörgést, hogy az ördög veri a feleségét.

Ma folyamatos politikai mítoszteremtés zajlik, Orbán nap mint nap magyarázza, hogy mi miért van, és általában minden másért van, mint csak magáért és a logikailag levezethetőért. A mítosz kifejezést használjuk az elterelés, a félrevezetés szinonimájaként is. Mindkét jelentést érvényesítve mítosz az, hogy ennek a kétharmadnak bármi más oka lenne, mint egy nagy párt súlyos meggyengülése és két kicsi leamortizálódása egy kétciklusos periódusban. Mítosz, hogy új alkotmányra szükség vagy igény volt. Mítosz, hogy a kétharmados kormánypárti többség feltétlenül szükséges az alkotmányozáshoz, és az is, hogy jobbat vagy tartósabbat teremthet így. Mítosz, hogy az Alaptörvény nemzeti konzultáció útján született, mítosz, hogy egyáltalán van olyan, hogy nemzeti konzultáció. Mítoszgyűjtemény az Alaptörvény díszkiadása is.

Rövidre zárva: azért kellett az új alkotmány meg a köré épített mítosz a képeskönyvi elemekkel, mert erre a ciklusra nem esett millenium.

A mítosz a köznép közepét, az átlagot célozza, elfogadhatóbbnak, néha még nemesebbnek is akarja láttatni a puszta hatalmi érdeket. E mítoszokat olyanok mesélik, akik maguk sem hisznek bennük, mert már az eposzok korának emberei. Rögtön a homéroszi eposzoktól kezdve a mítoszmesélés a hatalmasok saját hatalmát igazoló történetének mellékterméke, s a mesélt mítosz annak jut, aki a nagyok világából kimarad. Az Odüsszeiában a mítikus világ lényei és történetei már egy kisebb kalandbetétbe szorulnak vissza, szinte nem is önmagukat jelentik, hanem - akárcsak az istenek szerepeltetése - csupán jelképek vagy példázatok.

Az eposz a harcról szól, és fegyvert és vitézt énekelt Orbán is két éven át, megszólalásait dominálta a harci retorika. Nem az erőszakosság szólt ezekből a szavakból, hanem az eposzi heroikusság, amikor is nagy tetteket kell hősiességgel végrehajtani. Mily kicsiny képződmény a modern demokrácia (Milyen nyomorúságos dolog is a polyarchia! - ahogy Dahl írja), miszlikbe aprítja a hatalmat, a nemes tettek forrását és eszközét, s mennyire bürökratikus is, hivatalnokot csinál a királyságot álmodókból - hát legalább a hősi tudat és retorika maradjon meg, ha már adott a lehetőség a kinyilatkoztatásra!

Túl vagyunk a nagy ideológiák világmagyarázó erején, a mediatizált politika epikus magyarázatokat, sztorikat igényel. S mindezt hatványozottan akkor, ha - mint nálunk - a társadalmi fejlődésből kimaradt a nyugati típusú közélet kialakulása. Törzsi társadalmaknak csak a mítoszok és eposzok járnak, és normális diskurzus helyett elkúrzus.

Az eposzok dicsérnek, lelkesednek, szerelmet és egyéb tisztaságokat magasztalnak, vigasztalnak, egyszóval mélyen érzelmesek, és általában nosztalgikusak is, amikor azon boronganak, hogy hová tűntek az igazi hősök és a dicsőség.
Vegyük a legnagyobbakat, Homérosz Íliászát és Odüsszeiáját, Vergilius Aeneisét, Dante Isteni színjátékát (ez mondjuk csak eposzszerű), Tasso Megszabadított Jeruzsálemét, Zrínyi Szigeti veszedelmét, Vörösmarty Zalán futását, s gyúrjuk egybe, hogy meglássuk Orbán eposzát:

Új hazáért küzdök, ahol otthon vannak a mi isteneink, ahol már nem a barbárság uralkodik, és ésszel él az ember. Egyszerre kell keménynek és óvatosnak lenni, lám, egyes dicsőket mint érte el az árulás otthonukba térve! De több az én feladatom, mint a haza ügye, Krisztus katonájaként félelem nélkül rontok rá akár a legkeményebb ellenfélre is, szilárd az én hitem. Néha azért durci vagyok, mert sokat sértegetnek, ilyenkor elvonulok a harctól, de barátomat beküldöm oda az én páncélomban, hogy ott is legyek meg ne is. Hosszú csata után csak kivertem innen az alpáriakat, akik bitorolták e területet. Most már jó lenne hazatérni, de ez az út veszélyekkel teli volt és lesz, ki is haltak mellőlem a társaim ostoba vétkeik miatt. De én sokat tapasztaltam, megértettem, hogy a legmélyebbre kell menned, ha a legmagasabbra akarsz jutni. Az út vége mindenképp a béke, a kiengesztelődés, ez az érzés fog el engem is, ha nemes apám tisztességben megőszült fejére gondolok.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

14 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr534600334

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Robbanni készül a Hungarikum bomba 2012.06.21. 09:35:22

Mégsem hamisítatlan Hungarikumok  a Hungarikumok? Már megint átverik a magyart, hívja fel a figyelmet az LMP, a belpolitika grínpísze. Az Elvarázsolt Kastély bojkottra szólít fel. Én gyanítom, hogy ez az Ángyán József az MSZMP által beültetett kak...

Trackback: Élcnél maradandóbb 2012.06.21. 07:43:31

In memoriam új alaptörvény2012. január 1. - 2012. június 18. Olvasom Hoffman Rózsa maturandusokhoz intézett szavait [PDF - nol.hu]. Ezt kár lenne elvitatni az államtitkár asszonytól, nagyon jól eltalált kis szöveg. Hozza a tanévnyitók és egyéb iskolai...

Trackback: Abortusz és kereszténység ellenes vagyok 2012.06.21. 07:24:20

Tényleg nem egy értelmes dolog az, hogy a KDNP-vel az élen, egyes érdekcsoportosulások be akarják tiltani az abortuszt. Mert a legutóbbi már feldolgozott 2001-es népszámláláson különféle csalásokkal kihozták, hogy a népesség kb. 53% katolikus és van...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.06.20. 23:38:37

Orbán újra és újra át akarja élni a Nagy Imre újratemetésén átélt nagy pillanatát.
Ezért is lett mítoszteremtő, megénekli a saját hősi énekét.
Ennyi önfényezéssel talán önbizalomhiányát, kudarcait akarja feledtetni.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.06.21. 00:00:34

Hazátlan, lelketlen bitangok számára valóban nincs már ebben a világban semmi hősi, semmi, ami az embert a szürke anyagi világ fölé emelné, ami a lelket melengetné. Szomorú hazánkban ezek az emberek - hadd ne mondjam ki, melyik politikai oldalra sereglettek mind egy szálig - a nemzeti kormány minden cselekedetét gáncsolják, erőfeszítéseit kigúnyolják, az ország megújulását, emberfeletti teljesítményét megvetik, a magyarság ünnepeit, győzelmeit nevetik, semmibe veszik, Alaptörvényünket megtiporják. És talán valóban odaveszett már a hősi múlt utolsó morzsája is, hiszen Odüsszeusz, Árpád, Zrínyi korában az ilyeneket, mint ti, a pellengérre állították, vagy egy hegy tetejéről, hordóba szögelve a mélységbe hajították volna.

De a nemzeti kormány és Orbán Viktor még a ti szólásszabadságotokat is megvédi. Most csak undorodva elfordulnak tőletek az emberek...

-- dr kotász -- (törölt) 2012.06.21. 06:22:47

Meg vagyok győződve, hogy az új alkotmányt ellenzők nagy része nem is igazán érti, hogy miről van szó. Inkább csak valami görcsös beidegződés lehet, hogy ha valamit a jobboldal csinál, akkor azt a tényektől függetlenül meg kell fikázni.

A posztban is szereplő Orbán idézet úgy nagyjából elmondja, hogy miért kellett. Igen, ezt kellett volna értelmesen dekódolni...

Volt nem egy ismerősöm, akik nagy hangon szídták az alkotmányt. Megkérdeztem tőlük, hogy miért mi nem jó benne, vagy mi volt jó a régiben, ami az újban nincs meg. "Hát... aaa... izéé... aaa... de az orbánc meg a simicska az kétszer annyit lop, hát nem látod!!" Mivel láthatóan nem volt kiegyenlített a "kűzdelem", hagytam az egészet inkább :)

Ott volt a lehetőség az alkotmányozáskor, be lehetett volna nyújtani értelmes javaslatokat. Ja, hogy ott nem lehetett volna a handabandázásból megélni, hanem konkrétumok és értelmes érvek kellettek volna.

Ez a folyamatos asztalra sz*rás (ne tessék nekem itt jönni mindenfélével, 2 év alatt megtanultam: aki a mainstream-el szembemegy, az az asztalra...) láthatóan egyre unszimpatikusabb az emberek szemében. Ilyen hozzáállással nem, hogy választást nem lehet nyerni, de még a Kossuth térre való bejutás is kérdéses.

And37 2012.06.21. 08:09:58

Tetszett az írás.

@-- dr kotász --: "Meg vagyok győződve, hogy az új alkotmányt ellenzők nagy része nem is igazán érti, hogy miről van szó"

Ebben igazad lehet, de azért azt elismerheted, hogy nem sok szükség volt az újra. Vagy sorolj fel pár jelentős előrelépést az Alkotmányhoz képest, amik miatt mégis 0-ról kellett újraírni, és akkor megváltoztatom a véleményem.
(Nem, a hatalom bebetonozása nem előrelépés, az meg hogy alkotmányba írták az adósságcsökkentést, az adósságot nem nagyon zavarja. A Kúria meg a Magyarország átnevezésektől nem lesz semmi jobb vagy más, az önvédelemhez való jog az egyetlen, aminek értelme van számomra, ehhez meg nem kellett volna új alkotmány. A sarkalatos törvények nem részei, de 2/3, úgyhogy akkor mégis?)

Amúgy szerintem nem az alaptörvény a gond, hanem hogy ilyen stílusban inkább ártott. (Egypárti, alaptörvényasztalával stb.)

"Ott volt a lehetőség az alkotmányozáskor, be lehetett volna nyújtani értelmes javaslatokat"

Nem volt ott. Benyújtották, de értelme nem volt, v. ö. "Javaslatai indoklás nélküli leszavazása után döntött úgy a Jobbik, hogy nem vesz részt a továbbiakban a bizottsági munkában".
Más kérdés, hogy voltak vállalhatatlan javaslataik - indokolni attól még meg lehetett volna.

nemsirunk 2012.06.21. 08:33:25

Orbán ténykedéseit és megszólalásait látva meg vagyok győződve arról, hogy egyenesen Mátyás királynak képzeli magát. Csak össze kell vetni a két személy tetteit, viselkedését. Orbán teljesen elszakadt már a valóságtól, egyfajta maga teremtette álomvilágban él. Az ilyen arrogáns, öntelt zsebdiktátorokra az a legjobb ellenszer, ha kiröhögik őket. Aztán amint kihajították a hatalomból az egész „életművét” lehúzzák a WC-n.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.06.21. 11:10:34

@And37: "de azért azt elismerheted, hogy nem sok szükség volt az újra"
Az előző alkotmányt a rendszerváltáskor úgy lett elfogadva, hogy az egy ideiglenes verzió, majd lesz helyette egy új. Elég szomorú, hogy ~20évig ideiglenes alkotmányunk volt.

Hogy mi előrelépés?
Például a vallási és történelmi kérdések helyén való kezelése, a házasság méltóságának megőrzése például, vagy ahogy Te is írtad, az önvédelemhez való jog. Már alapból azért megérte újat csinálni, hogy ne egy összetákolt, agyonmódosított valami, hanem egy egységes koncepció mentén felépített logikus rendszer.

Nem véletlen, hogy például a szoftveriparban is bizonyos esetekben fogják magukat, és a nulláról újraírnak bizonyos dolgokat. A sok-sok módosítás/frissítés elengedhetetlen, de ez egy idő után eljut egy olyan szintre, ahol már több hiba kerül a rendszerbe, mint amennyi tolerálható lenne.

"A sarkalatos törvények nem részei, de 2/3, úgyhogy akkor mégis?"
A régi és az új alkotmány alatt is voltak olyan törvények, amiket úgy alkottak meg, hogy a módosításuk nagyobb méretű összefogást/egyetértést jelentsen, mint egy "sima" 50%-os kormánytöbbség.

"Nem, a hatalom bebetonozása nem előrelépés"
Nyilván mindenki úgy magyarázza a dolgokat,ahogy neki a legjobb (igen, a fidesz is), de ezekkel az a baj, hogy elég szubjektív dolgok. Aki emiatt lapátra kerül, aszerint nyilván a hatalom bebetonozása zajlik, aki meg újonnan kerül be, aszerint meg éppen most erősödik meg a demokratikus intézményrendszer. "Igazodja ki magát az ember", hogy klasszikust idézzek... Már alapból az problémás, hogy ki állapítja meg, hogy "bebetonoz"-e, vagy sem. Ami egyedül kvantitatív dolog tud lenni, az az, hogy a független (és hivatalos) bírálók tudnak-e olyan paragrafusokat felmutatni például a ránk kötelező nemzetközi jogból/egyéb ránk vonatkozó egyezményekből, amikkel ellentétes az alkotmányunk.

"Egypárti"
Fogalmazhatunk így is. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a parlamenti képviselők kicsit több, mint 2/3-a támogatta, ezáltal teljesítve azt a passzust, ami az alkotmány módosítására 2/3-os többséget ír elő. Ahogy az előbb írtam, érthetően mindenki azt a verziót használja, ami neki előnyösebb.

"Benyújtották, de értelme nem volt, v. ö. "Javaslatai indoklás nélküli leszavazása után döntött úgy a Jobbik, hogy nem vesz részt a továbbiakban a bizottsági munkában". "
Aki benyújtott javaslatot, az már megtette a magáét, a többi nem rajta múlt. Viszont ezzel egy olyan előnyhöz jutott, hogy a többiekkel ellentétben neki van erkölcsi alapja kritizálni. (lásd még, aki nem megy el szavazni, az ne hőbörögjön)

And37 2012.06.21. 12:45:49

@-- dr kotász --:

'de azért azt elismerheted, hogy nem sok szükség volt az újra'
"Az előző alkotmányt a rendszerváltáskor úgy lett elfogadva, hogy az egy ideiglenes verzió, majd lesz helyette egy új."

Ez nem túl erős érv, de ok. Mindezzel elbökni fél évet az aktuális helyzetben leginkább gumicsont, amivel a médiát meg lehetett tölteni. Helyette fél év alatt például a korrupciót vissza lehetett volna szorítani, ha érdekükben állt volna. Na annak jelentős hatása lenne az országra.

"Hogy mi előrelépés?
Például a vallási és történelmi kérdések helyén való kezelése, a házasság méltóságának megőrzése például"

Ha történelmileg bármit is helyén akarnának kezelni, akkor az ügynökkérdést nem szőnyeg alá söpörnék. A vallásról nem érdemes sztem vitatkozni, nem jó vitaalap: ha hiszel akkor nem kell hozzá alkotmány, ha nem hiszel akkor meg lehet hogy zavar az alaptörvényben, így inkább megosztó. Inkább legyen egy halom erkölcsös és megértő ateistánk, mint egy raklap vakbuzgó és gyűlölködő katolikusunk - az hogy mennyire élhető a társadalom, nem az alaptörvénybe foglalt hittől függ. (Valószínűtlen, hogy a mélyen hívő katolikusok jelentős része gyűlölködő lenne, csak arra példa, hogy nem a vallás számít.)

"de ez egy idő után eljut egy olyan szintre, ahol már több hiba kerül a rendszerbe, mint amennyi tolerálható lenne."

Mik voltak a régi hibái, és újraírás után mi a garancia h nincs hiba, hol vannak a unit testek, azaz hatástanulmányok? Választás előtt miért nem fárasztották a hibák felsorolásával a választópolgárokat? Miért a magánnyugdíjpénztárak megvédése volt a minimáldizájnos kampányukban és nem az alkotmányozás?

'Egypárti'
"Ahogy az előbb írtam, érthetően mindenki azt a verziót használja, ami neki előnyösebb."

Ez nem előny, ez a hátrány. Nem mondom, hogy az ellenzék konstruktív és konszenzusra törekszik (Fidesztől tanulták? :), de a kormánypártra is igen nehéz rásütni ezt a bélyeget, láttunk már konstruktívabb kétharmadot. Az viszont tény, hogy minden jogalapjuk megvolt az alkotmányozásra.

"Aki benyújtott javaslatot, az már megtette a magáét, a többi nem rajta múlt."

A többiek tapasztalták más témákban, hogy mi értelme van javaslataikat benyújtani, a "biodíszlet" érzést kerülték. Az eredeti érv ettől még nem állja meg a helyét.

Másrészről nekem semmi gondom az új alaptörvénnyel amíg be nem hozzák pl. az abortusz tiltását, pedig az is benne van a pakliban. Az alaptörvényhez vezető út meg a dagályos körítés viszont nem tetszik.

csabakirályfi 2012.06.23. 07:53:51

Nem ennyire misztikus ez, a szobatársak nyilván szocializálódtak valahol, így aztán az osztályharc állandóan éleződik, a magot összefogja az éberség, Sztálin et. meg boldog.

AmBesten 2012.09.30. 09:32:28

Volt Ovival kapcsolatosan még egy mítosz, illetve mítosz-teremtési szándék.
Határozottan emlékszem, hogy azt beszélték a sajtóban, Antal József Orbánt hívta fel utoljára halála előtt, elbúcsúzott tőle és rábízta az országot.
Tanulságos lenne megvizsgálni, kik terjesztették ezt a legendát, és mikortól tűnt el a sajtóból. Mert jó ideje nem hallottam. Bizonyára azért, mert az antali örökségre, vagy az örökség felkent hordozójára való mítoszhivatkozás már nem aktuális politikailag.

déjá vu39 2012.09.30. 22:11:44

@-- dr kotász --:

"Az előző alkotmányt a rendszerváltáskor úgy lett elfogadva, hogy az egy ideiglenes verzió, majd lesz helyette egy új."

És? Attól még beválhatott, és lehetett volna véglegesíteni. Az új, "végleges" változatot már eddig is módosították (és további változtatások is láthatók már) - tehát végülis ideiglenesre sikeredett szegény.

"Hogy mi előrelépés?
Például a vallási és történelmi kérdések helyén való kezelése, a házasság méltóságának megőrzése például".
Ez hogy lett helyretéve? Azzal, hogy a metodista egyházat leminősítették, egy másik (nem történelmi egyházat) meg beengedtek a karámba, helyre lettek téve a vallási kérdések? A történelmi kérdések helyretétele a Horthy kultusz felélesztését, a nem létező "történelmi alkotmány" emlegetését jelenti?

"Nem véletlen, hogy például a szoftveriparban is bizonyos esetekben fogják magukat, és a nulláról újraírnak bizonyos dolgokat.."

Bocsika, ez tényleg nagy szamárság... (Tényleg bocs, de ez aztán semmilyen kapcsolatban nincs a témával - hacsak a Sz. J féle iPod-os alkotmányírást nem számítjuk).

dr. jenőke (jenőke) 2012.10.01. 03:14:49

"Krisztus katonájaként félelem nélkül rontok rá akár a legkeményebb ellenfélre is, szilárd az én hitem."

Mondta a vak ló a tizenhetedik korsó sör után, és elindult vágtában a fal felé.

Kis történet, nagy csattanóval.

dr. jenőke (jenőke) 2012.10.01. 03:57:03

@-- dr kotász --:
Tulajdonképpen irigyelhetném a hitedet Orbánban és bizalmadat Orbán cselekedeteinek jó következményeiben.
Nem teszem. Inkább kétszer elolvasok mindent, hogy megértsem, és szeretek elgondolkodni azon, amit problémának érzékelek.

Nem értelek! Húsz év lehet neked sok, de egy társadalom fejlődésében ez a húsz év semmi.
Az első köztársaság Izlandon alakult ki (no, mikor is?), azután jött a többi. És még mindig tanuljuk.
A magyar embereknek ez új, ilyen nekünk még nem volt, tehát tanuljuk, tanulgatjuk.
Sokallod a módosításokat? Ez vele jár.
Vajon a régit hányszor módosították? És ez számít?

Az átmeneti rendelkezések része-e az Alaptörvénynek?
Része, és lám, mintha egy Patyomkin intézte volna, az Alaptörvényt - látszólag - csak egyszer módosították, de akkor rögtön 38 helyen.
Mindenütt csak a látszat...
Ez nem a jobboldal kritikája, mert nem az. Ott is vannak nagyon értelmes emberek, szellemesen vitatkozók, akik nem harcolnak azért, hogy állandóan neki legyen igazuk. És ez nem kompromisszum, vagy opportonizmus, hanem belátás.
Nem ez számít. Talán egyszer megérted.

Itt egy példa:
Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)1
38 Beiktatta: Magyarország Alaptörvényének első módosítása 1. cikk (1). Hatályos: 2012. VI. 19-től.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása