A pártalapításról sokat nem érdemes beszélni. A cigányság korábbi pártjai nagyot buktak, és egyáltalán az etnikai jellegű pártok a szokásosnál problémásabbak. Persze, minden párt részérdek képviseletére alakul, de a hatalom teljességére törekszik, például egy zöld párt képviselője nem csak zöld ügyekben szavazhat. Ahogy egy kereszténydemokrata pártra nem csak keresztények szavaznak, úgy egy roma párt befuttatásához sem elegendő csak a romák szavazata. A határon túli magyarok képviseleténél is tudomásul kell venni, hogy pártjaikra a többségi lakosság is szavazhat, amint a magyarok is a nem-etnikai pártokra, és egy pártnak nem elég "nemzeti(ségi)nek" lennie, az ügyek széles skáláján kell állást foglalnia és megoldást javasolnia.

A helyzet az, hogy nálunk nemhogy az etnikai, hanem a kis és az új pártok esélyei sem rózsásak, és a cigányságtól is ugyan ki várhatná el, hogy inkább egy gyenge pártra szavazzon, mint egy nagy és erős néppártra?

A dologban a vajdaság intézményének újrateremtődése az érdekes. Az OCÖ és Kolompár Orbán zűrös ügyei, meg Farkas Flórián politikai karrierje feléleszti azt a gondolatot, hogy a cigányság korábbi képviselete és politikai elitje nem volt az igazi, ami a többségi társadalom politikában való csalódottságára is rímel. Kállai Csaba országos fővajda (ilyen poszt sokáig nem is volt) hat éve járja az országot, vajdákat nevez ki, szerepel, nyilatkozik, és az eddigi önkormányzati rendszert és "díszcigányait" bírálja. Ha ez bejön neki, és az a bizonyos több mint 300 ezer aláírás a vajdaság intézményének támogatásáról jó ajánlólevél, akkor ahogy a többségi társadalom ízlésében, itt is következhet egy "plebejus fordulat".

Az alulról jövő kezdeményezés sokak szerint örömteli. Zolnay János szociológus-oktatáskutató véleménye más, a vajdarendszer létezését nem mutatják ki a kutatások, az újonnan feltűnő vajdák szerinte jobb esetben jószándékú bohócok, a vajdaság intézménye pedig nem cigány hagyomány, mert valójában a többségi nemzet hozta létre azt a cigányság kezelésére.

A dolog akkor válik keményebbé, amikor Kállaiék a vajdarendszer intézményének állami jogrendszerbe való beépítését szorgalmazzák. Ebben két törekvés érződik: a rendszer törvényesítésének igénye, valamint egyfajta végrehajtó hatalom megszerzése. Picit részletesebben:

1.) A vajdarendszer "államiasítása" egyszerre legalizáló és legitimáló hatású. Ha ez elmarad, akkor a rendszer végképp csak a cigányok ügye, a többségi társadalom szélsőségesebben gondolkodó része számára pedig a cigányság elkülönülésének, másságának bizonyítéka lesz. Tegyük fel, hogy a vajdarendszer az állam nélkül is komolyan megerősödik. Ekkor a legszélsőségesebb elemek államellenességet kiálthatnak és "cigányterrorról" beszélhetnek egyes atrocitásoknál (amelynek kiprovokálásában részük is lehet), és lebegtethetik majd a közel-keleti viszonyokat, ahol az államnak versengenie kell a hatalomért más szervezetekkel.
Az új vajdaelitnek ugyancsak szüksége van a legitimációra, valamilyen állami elismerő aktus az ő ingatag pozíciójukat is megerősíti.

2.) A vajdarendszer akkor lenne igazi politikai tényező, ha valamiről dönthetne, és döntéseit végrehajtás kísérhetné. Ne tessék nagyra gondolni, hatósági szerepre vagy bármi másra, egyfajta végrehajtás az is, ha az állam bizonyos pénzek fölötti diszponálást biztosít számukra. Ez több, mint az egyszerű képviselet és hagyományos formája, az érdekkijárás, ebben a tekintetben elmozdulás a korábbi cigány önkormányzat működése felé.
A kezdeményezők motivációi között az igazi, cselekvésre jogosító hatalom iránti vágy mellett ott lehet a már említett csalódás a képviseleti intézményrendszerben.

A célra egyesület létrehozását tervezik, és véleményem szerint ez a lényegi aktus, a többi idővel és szervező munkával jöhet meg. Ha már elég kiterjedt lesz az egyesület tevékenysége és lesznek szakemberei, folyamatosan nyerhet pályázatokat, elindulhat egyfajta kartellesedési folyamat, vagyis "beépülhet az államba". Ha nemcsak több százezer támogatója, hanem hasonló méretű tagsága is lesz, kerülhet olyan pozícióba, ami az állam számára is megkerülhetetlen tényezővé teszi, egyesületként "építhet" és szolgáltathat, hozzá kötődő alapítványok révén pénzt oszthat, ernyőszervezete lehet több romaszervezetnek és így tovább. Vagy, ugyanezzel a támogatással a háta mögött tényleg indulhat választásokon szervezetként, vagy legalábbis támogathat jelölteket.
Ekkor persze a jelenlegi vezetők örök helye sem biztos, "az őseim is vajdák voltak" már nem elegendő háttér egy jogrendszerbe ágyazottan működő és gazdálkodó szervezetnél betöltött pozícióhoz, legfeljebb jó alap a kezdéshez.

A többségi társadalomnak vagy inkább az egész magyar politikai közösségnek szóló üzenet, hogy nem szabad tovább hagyni a képviselet értéktelenedését, kell hogy legyen még benne tartalék. A kétharmad is jött, és egyből és szinte kizárólag csak végrehajt. Nem véletlen, hogy éppen a képviselet köréhez tartozó érdekvédelmi szervezetek lettek a Fidesz-kormányzat leghangosabb ellenzéke. A kétharmad megteremtése nagy döfés volt a képviseletbe, mert a képviselet dolga a különbségeket felmutatni, és ha minden és mindenki egy színben van képviselve, akkor semmi és senki sincsen képviselve.
Orbán Viktor ezen megoldás melletti érvelésétől volt hangos a sajtó a múlt héten. Talán ideje lenne neki is belátnia, hogy az egyirányosodás és az egy akólba kényszeredés még nem együttműködés, és a Nemzeti Együttműködés Rendszere a nemzeti együttműködés egyik gátja.

Nagyon is elképzelhető, hogy a civil irányból lehet újraindítani a cigányság képviseletét: először a civil erősödés, s csak abból kinőve a valódi önkormányzat. Ez vonatkozhat a régi nagy romaszervezetekre is. Újra csak azt tudom mondani, hogy a magyar demokrácia fejlődésének fő kerékkötője a civil szerveződés és közösségi tevékenység tragikusan alacsony mértéke, és ebből kifolyólag a képviseleti és együttműködési kultúra gyengesége.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus