Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. december 10. 15:27 - politologus

Amiért Schmitt igen, Semjén csak talán

Megy vagy marad-e Semjén Zsolt, az itt a kérdés. Amikor hónapokkal ezelőtt megírtam a Schmitt lemond című posztot, nem volt nehéz a folytatást megjósolni, mert a kilővési engedély már átjött a sajtón. Most viszont még nem, de vannak más különbségek is a Schmitt-esethez képest.

Az első az érintett pozíciója. A politikában épp a perszonalizáció miatt fontos a cím, a pozíció, az intézmény, ami a személy kelléke: a miniszteri pozíció nem az államnak kell, hanem a politikusoknak és nekünk, hogy beazonosíthassuk a terület felelősét, és egy minisztérium léte gyakran önmagában elég ahhoz az érzéshez, hogy az adott terület fontos a kormányzat számára. Egyszóval kell a pozíció ahhoz, hogy személyt és tetteit jelentősnek ismerjék el.

Semjén “miniszterelnök-helyettes” pozíciója egy hibrid, olyan, mint a nemzeti konzultáció, hogy van is, de nincs is. Több is lehet belőle, a kormánytagok közül kell kikerülnie, Semjén épp nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter. A kormánytag, pláne a tárca nélküli miniszter pedig politikai jelentőségű poszt, gyakran célzottan személyekre, pártok vezetőire hozzák őket létre. Vagyis a miniszterelnök-helyettes nem a második ember a miniszterelnök után, azonban a kifejezés hangzása mégis erre utal, ez is volt a célja létrehozatalának. Szerintem Semjén sorsa azon is múlik, hogy a mi a lakosság vélekedése erről a pozícióról. Ebben pedig a kormányzati kommunikáció tehetetlen, azért mégsem fokozhatja le a poszt súlyát.

Semjén a kisebb kvázi-kormánypárt vezetője, és két lábon járó tábla Orbán Viktor kezében, ami mutatja, hogy a főnök a kereszténydemokráciát is viszi. Bevallom, ahogy minden demokratikus irányzatnak, a kereszténydemokráciának is szurkolok, a nyugat-európai tapasztalatok különösen jók velük kapcsolatban, s ha megengedhető egy kis személyesség, például Isépy Tamást nagyon kedveltem.
A Fidesz ölelő karja nyerssé tette stílusukat, Semjén akkor futott be, amikor mondjuk Rogánból épp “arrogán” lett, és az általuk vitt új hangnem tűnt a politikai sikeresség gondolt (remélt) hangjának. Semjén olyanokat mondott akkor, aminek általában egy kereszténydemokrata szájában idegen anyagnak kellene számítania. Ma már van remény a változásra, a finomabb, megnyerő, türelmesebb kereszténydemokrata hang terjedésére. Tessék csak egy olyan értelmiségire gondolni, mint Süveges Gergő, vagy egy olyan politikusra, mint Rétvári Bence, na ez már igen, más minőség. Semjén ehhez képest nagyon is a múlt embere, és jelen ügye az új kereszténydemokrata nemzedéket valamiképp mozgásba is fogja hozni.

Most tehát az az egyik kérdés, hogy elégséges-e Semjén pozíciója arra, hogy az egész kormányzatra, és legfőképp Orbánra rávetüljön az árnyéka. Schmitt ügyét a köztársasági elnöki cím nagyon magasra emelte, és egyáltalán a politikus előélete, alkalmassága folyamatosan vitatott volt, a szakdolgozat-ügy simán illeszkedett a képbe. Semjén ügye a nem a valóságos hatalmi súly, hanem a “miniszterelnök-helyettes” szó miatt juthat magasra, már ott van a határon, az biztos.

A másik kérdés az új ügy fogadtatása. A politikai folyamatokban néha nehéz megállapítani (bár a szereplők kutatásokkal nyilván igyekeznek mérni), hogy egy a korábbihoz hasonló ügy ráerősít az előbbire, és a szavazók általános következtetéseket vonnak le általa (pl. “most kiderült, ezek ilyenek”), vagy épp a hasonlóság miatt már nem veri ki a biztosítékot annyira, csak igazolja a korábbi vélekedéseket (pl. “hát igen, semmi új, minden politikus lop”). S hasonlóképp a politikai válaszlépésekben is: menjen Semjén, mert a múltkoriban Schmitt is ment, vagy épp azért ne menjen, mert Schmitt már ment a múltkor.

Ahogy a korábbi plágiumügyben is, Orbán döntése kihagyhatatlan a képből. Nem valószínű, hogy Orbán akarja erősödni látni a kereszténydemokratákat, de a két “eszdéeszes” területtel, az oktatás és az egészségügy KDNP-re bízásával ezt már úgyis megoldották. Semjén gyengülése csak annyiban áll érdekében, hogy a kis párt ne törekedjen nagyobb önállóságra, de megy Semjén nélkül is, ha esetleges pártbeli utódai nem változtatnak az irányon. Közben látom, hogy Salamon László, egy tekintélyes kereszténydemokrata politikus kerülhet az alkotmánybíróságba, akár ez is lehet egy pozitív gesztus a Fidesztől a partnere felé, hogy aztán jöhessen a negatív is.

Megjegyzendő, hogy az alacsony államilag támogatott felsőoktatási keretszámok miatt egyesek már a Fidesz-kormány értelmiségellenes-attitűdjéről beszélnek, és akkor jön az újabb plágium-ügy. Az előző plágiumügy is a diplomás értelmiséget akasztotta ki először, most is érik impulzusok őket bőven, ugye a diplomásnak a gyermeke is erősen diplomaesélyes. A nagy jelentőségű keretszám-ügy szintén katalizátora lehet Semjén távozásának.

Most még korai véglegeset mondani, kiderül, lép-e még valamit az érintett egyetem, mit üzen a Fidesz a sajtóján át, hogyan bírja a nyomást Semjén, és amint mondani szoktam, futnak a háttérben közvéleménykutatások, sajtóelemzések, amelyeknek az eredményét kivárják a döntéshozók. Jelen pillanatban nem lehetetlen, hogy a kormányzat kihordhatja lábon az újabb plágiumügyet magát, aztán majd idővel csöndesen lerendezhetik Semjént egy más keretben.

Addig pedig érdeklődéssel lehet figyelni a KDNP belső történéseit.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

28 komment
· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr144958129

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amiért Schmitt igen, Semjén csak talán 2012.12.11. 14:09:01

Semjén a kisebb kvázi-kormánypárt vezetője, és két lábon járó tábla Orbán Viktor kezében, ami mutatja, hogy a főnök a kereszténydemokráciát is viszi.

Trackback: Semjén Zsolt takarodj a közéletből! 2012.12.11. 11:02:52

ErkölcsTan és etikaoktatás Semlyén Zsolt részre: A plágium lopás és csalás. Takarodj a közéletből!  Semjénnek mennie kell.

Trackback: Kakisztokrácia: a szar, ahol élünk 2012.12.11. 00:35:30

A kakisztokrácia az a kormányzási forma, amelyben a hatalom a legdilettánsabb és/vagy legjellemtelenebb emberek kezében van. Görög eredetű szó, a κάκιστος (kakistos, “legrosszabb”), és a -κρατια (-kratia, “kormányzás”) összevoná...

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.11. 00:12:04

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.10. 23:24:44

Ez most már lejárt lemez. De a zIndex kénytelen kitenni, mert a jó blogok náluk indexen vannak.

gono 2012.12.10. 23:40:31

@rabelais:

na mondd mar melyik az a blog, ahol trendibben nyomul a sokkal fényesebb okosság, csak nemszeretik a tudjukkik. tenyleg kivanycsi vagyok.

vallatas 2012.12.11. 00:26:31

Dehogy mond ez a faszi le, ő egy igazi keresztény, nem adja ám úgy csak fel a pénzt amit kap a hivataltól... neki ezután nem lenne munkája.

zajos1 2012.12.11. 06:48:10

Úgy látszik sokaknak nem megy a matek, Semjén dolgozata 1992eleje-közepe, és amivel vádolják? 1992 ősze, és 1993, na most akkor időutazó??? Írja le valaki, hogy a fenében írhatott be valamit is később született írásokból? Semjén, sokkal nagy vonalúbb, mint néhányan vele. Ezért merte feltenni a szakdolgozatát a net-re. Gyurcsányé meg- e van?

the Zen experience 2012.12.11. 07:36:01

Na, drágám, értem én a poszt okát, de most azért fuss neki még egyszer, s legalább a demonstrátornak mutasd meg, mielőtt publikálod! A képzavarok (kézben tartott, két lábon járó tábla), + a jajdecuki a rétvárif@szakalap c. biszatlan bőcsészlánydumákat illetik mellőzni az elégségeshez. UV-csekket befizetni! :P

agymosott 2012.12.11. 07:48:14

@zajos1: visz-sza a droid-gyárba! visz-sza a droid-gyárba! visz-sza a droid-gyárba!

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.11. 08:05:10

@gono: piroslapok.blog.hu/

de ezután ne gyere azzal, hogy önreklám, mert te kérted!

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.11. 08:07:07

@gono: és a Piroslap az indexnél tényleg indexen van. Ki van adva napiparancsba, hogy az nem kerülhet ki.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 08:23:34

Semjénnek mennie kell, ahogy Schmittnek is, nem azért, mert súlytalan vagy nem, politikailag fontos-e vagy nem, hanem mert (józanul) vállalhatatlan, hogy hazug tolvaj.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.11. 08:51:27

A Videoton után a bóvli orbán kormány is megint bukott, sokadszorra.

Egyértelmű, ennek a sunyi, álszent, műmagyar, simlis kormánynak mennie kell!

Tegyél meg mindent a jó ügy érdekében!

Muad\\\'Dib 2012.12.11. 08:55:48

Mondjuk az továbbra sem derült ki, hogy ki másolt kiről, bár az index, mint afféle orákulum megállapította, hogy azért mégis inkább Semjén másolt Molnárról és nem fordítva (hogy ezt mire alapozzák, az a cikk után is homályos számomra). Ez az ügy sokkalta homályosabb, mint az előző plágium sztorik.
Nos, én már sokszor leírtam (és ez ettől az ügytől teljesen független), hogy az egyetemi oktatók, és egyéb állatfajták (természetesen a legmélyebb tisztelet a szép számú kivételnek), rendszeresen használják a diákok beadandóit, munkáit arra, hogy azt a saját publikációikban, doktori munkáikban már úgy adják elő, mintha saját kutatásuk eredménye volna.

Zuzu Petás 2012.12.11. 09:14:22

@zajos1:
Na, akkor figyelj, elmagyarázom:
1. MAK konzulense Semjénnek. MAK mint egyetemi oktató tudományos kutatásokat végez, adatokat gyűjt, esetleg nagydoktorira készül, publikál, stb. Lényeg hogy van egy csomó anyaga.
2. Semjén első szakdolgozatára kap egy szép nagy karót.
3. Valamilyen oknál fogva, nem a következő vizsgaidőszakra kell összehoznia az új szakdolgozatot, hanem kap 2 hetet.
4. A konzulenshez fordul, aki egy készülő anyagából átad neki tizenvalahány oldalt. Ezeken az oldalakon olyan hivatkozások vannak, amihez 3000-4000 oldalt el kellett volna olvasni. MAK-nak fogalma sincs arról, hogy a tanítvány a doktoriját is másolással készítette, így segít.
5. MAK nem is gondolja, hogy majd egyszer lesz valaki, aki az odaadott anyagot, ami egy könyvtárban süllyesztőbe kerülő szakdolgozatban szerepel és az ő, még készülőben lévő, majd 1 év múlva publikálandó munkáját összehasonlítja. Nem gondolja, hogy akit kisegít, az lesz olyan hülye, hogy kirakja a netre /azt sem tudja ekkor még, hogy mi az a net/a 2. dolgozatot, ami egyből gyanús lesz, hogy hogyan tudta 2 hét alatt átírni ezt a szakdolgozatot.

Én azt várom, hogy MAK bírósághoz forduljon, és akkor tanúként SZs-nek az igazat, csakis a színtiszta kelljen mondania, a bibliára tett kézzel megesküdve! De szép lenne!

KG2000 2012.12.11. 09:22:33

@zajos1: Idézhetted volna a klasszikust is: "Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel", vagy a rendszeresen bérmálkozót is. Gerendával a szemükben piszkálják a hazug, rasszista, gyűlöleterjesztő MSZP-SZDSZ-LMP-DK-Millások a másik oldal szeméből a szálkát.

Mondjuk nagyot röhögnék, ha a egy-egy polgári újság fiókjában is lapulnának hasonló plágium-ügyek a legmegfelelőbb időpontra várva...

KG2000 2012.12.11. 09:26:43

@Zuzu Petás: A te MAKod rendkívül súlyos hibát vétett volna, ha tényleg úgy volt, hogy átadta egy anyagát, hogy Semjén bemásolhassa. Ez szintén csalás lenne ill. csalásban bűnrészesség, súlyos etikai vétség, amiért ki kellene rúgni egy egyetemi oktatót.

Állítsuk meg a ......... 2012.12.11. 09:26:56

Mindenesetre "joóó" tudni, hogy van egy Vatikán által delegált miniszterelnök helyettesünk.

KG2000 2012.12.11. 09:30:13

@Muad\\\'Dib: Ez így is van. Még általánosabban, nincs olyan egyetemi ember, akinek tökéletesen makulátlan lenne a szakmai élete. A legenyhébb az, amikor tudja, hogy amit publikál, egy nagy rakás kaka, mégha nem is plágium. Különben is, nemcsak a plágium csalás, hanem a különböző hamisítások is. Azok is gyakran előfordulnak, különösen, hogy egy egyetemi embernek egzisztenciális feltétel, munkaköri kötelesség, hogy évente X publikációt termeljen.

Megfigyelo 2012.12.11. 09:36:53

Semjénnek maradnia kell a helyén -- így reprezentálja megfelelően azt az erkölcsiséget, amit ez a kormány képvisel.

Muad\\\'Dib 2012.12.11. 09:40:36

@Megfigyelo:
Ne legyünk kishitűek. Írjuk nyugodtan az egész parlamentet...

Megfigyelo 2012.12.11. 09:41:35

@KG2000: Már megbocsáss, de én ezt kikérem magamnak! Nekem van vagy 180 publikációm, és egyik sem "kaka", vagy "hamisítás"!

Megfigyelo 2012.12.11. 09:43:32

@Muad\\\'Dib: Azért a parlamentben akad egy-két becsületes ember, még a korményoldalon is (pl. Ángyán).

Muad\\\'Dib 2012.12.11. 09:44:26

@Megfigyelo:
Na jó, akkor esetleg emeljük ki, megesik, hogy valami hiba folytán normális alak is bekerül oda...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.11. 10:30:35

Ártatlanság vélelme...

Bíró még nem mondta a plágium bűncselekményt... tehát addig nem plagizáltak...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.11. 10:55:42

@Muad\\\'Dib:

Igen, pontosan. Ez az ügy abszolút nem egyértelmű. Nem ugyanaz, mint Schmitt ügye.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.12.11. 12:12:05

@lord rotten: A képzavaros bírálat sajnos jogos. A posztnak semmi oka nem volt azon kívül, hogy szerintem nem annyira egyértelmű S. távozása.

kuzmics a kecske 2012.12.11. 12:14:52

tömjén zsolt nem fog lemondani,viktor nem akrja.sok lenne már neki plagi bá után,no meg most el is lehet sumákolni az ügyet a másik nagy fölháborodás közepette.

Zuzu Petás 2012.12.11. 13:23:55

@KG2000: Akár így is lehet. Tölgy néven blogolt a faszi, ott is lebukott. Az erkölcsi tartásban ő sem áll jobban, mint Zsóti. Ezért lenne jó egy rendes per kettejük között! Na persze, pont ezért nem lesz, inkább védik a mundér becsületét.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása