Orbán Viktor levelet küldött többségünknek egy újabb nemzeti konzultációról, tévéhirdetésben pedig azt állítja, hogy az alkotmányozás is konzultatív módon történt. Nyilvánvaló, hogy nem a nemzet konzultál itt egymással, hanem a kormányzat a lakossággal, amiből a végén is csak a kormány hozhat ki valamit, ezt amúgy a miniszterelnök is megerősíti. E konzultáció kormányzati intézkedés, ennek megfelelően kell megítélni.

Mivel már többedik alkalommal látjuk, és esély van továbbiakra is, ideje meghatározni, mi is a nemzeti konzultáció (röviden: NK). Az állampolgároktól vár közpolitikai kérdésekre választ, s ennyiben a népszavazáshoz hasonló, vagyis a közvetlen demokrácia egyik megnyilvánulási formájának vehetnénk.Több érv is létezik arra, hogy miért nem az:

1.) A közvetlen demokrácia a képviseleti demokrácia párja, azonban mindkettő uralomgyakorlási forma, amiben a döntéshozók megfogható hatalommal rendelkeznek. A szuverenitás demokráciákban szokásos forrása, a nép vagy magánál tartja a döntés jogát (közvetlen demokrácia), vagy képviselőkre ruházza át azt (képviseleti demokrácia). A NK esetében semmi ilyenről nincs szó, bár a "közvetlenség" motívuma mégis kiérződik.

2.) Ahogy a képviseleti, a közvetlen demokrácia is intézményekben nyilvánul meg, az eljárás teljes egészében jogilag szabályozott, jogok és kötelességek egész sorát intézményesíti. Nem lehet állítani, hogy a teljes NK-folyamat ne jelenítene meg vagy ne képezne valamiféle hatalmat, ez azonban nem intézményesült hatalom. Ezért nem több az egész kormányzati intézkedésnél, mert a kormány bármiféle jogi szabályozás nélkül folytatja ezt a kérdésfeltevéstől a válaszösszesítésig, a válaszokból következő jogalkotási kötelezettsége abszolút nincs. Ha mégis intézménynek tekintjük az NK-t, maradtunk a kormánynál. Az NK jogi szabályozás nélkül, a hagyománnyal is intézményesülhetne, de ez a magyar politikában elképzelhetetlen, itt az hagyomány inkább, hogy semmi sem hagyomány.

A második lehetőség, hogy ez egy kutatás, közvéleménykutatás. Itt már közelebb járunk az igazsághoz annyiban, hogy a politikai rendszerbe való intézményesítés nem követelmény, de egy átlagos közvéleménykutatás ennél átláthatóbb eredményt produkálna. Nézzük részletesen:

1.) A közvéleménykutatásnak legalábbis célcsoportja van, a politikai támogatottság felmérését kutatva nyilván a szavazóképes lakosság az elsőrendű célpont. Ez itt is megvan, hiszen ez a közösség kapott most levelet. Csakhogy a nagy kérdés, hogy ki küldi vissza kitöltve? A kormány és a kormánypárt szurkolói nyilván nagyobb arányban lesznek közöttük, ill. feltehetőleg a legaktívabb szavazói csoportok itt is felülreprezentáltak lesznek. Sok egyéb mellett kíváncsi lennék rá, hogy hány fiatal él a lehetőséggel. Most mondhatná valaki, hogy az eredményeket súlyozhatják a valós társadalmi összetételt reprezentálóra, de azt is csak a visszaküldött lapok alapján lehet elvégezni, a távolmaradók motivációiból és preferenciáiból nem tudunk meg semmit (a közvéleménykutatók ebben informáltabbak). Míg a pártpreferencia-közvéleménykutatásoknál a választási részvétel logikája miatt elfogadható a rejtőzködő szavazó léte, az NK szélesebb céljaihoz ez kevésbé passzol.

2.) Egy domináns politikai szereplő, egy nagy hatalmú politikai tényező kérdez, akinek érdekei és sugalmazott véleménye is létezik, ami persze meg is jelenik a kérdésekben. Nyilván a válaszadási szokásokban is meg fog jelenni.

3.) A közvéleménykutatások egész kérdéshálóval bombázzák az alanyt, ugyanazt a dolgot többféleképp is megkérdezik, különböző együtthatók alkalmazásával olyan kérdésekre is valószínű választ kaphatnak, amit fel sem tettek az alanynak, vagy feltettek ugyan, de az elzárkózott a válaszadástól. Az erre irányuló tudományos kutatási tapasztalat óriási, amint a közvéleménykutatók gyakorlati tapasztalata is, a szociológiai és matematikai modellek csak tökéletesedni fognak. A professzionális közvéleménykutatás nívóját az NK kérdéssora nyilván nem éri el, de talán nem is célja.

Az NK hatalmas mintán mér, ám önmagában a nagy minta nem ad reprezentatívabb eredményt. Ha csak a szavazók véleményét akarja megtudni a kormány, megbízhat közvéleménykutatókat, azok szépen megcsinálják neki.
Nem akarok álnaiv lenni, de annyit kritikus szemmel is megengedhetünk a kormánynak, hogy tényleg érdekli, miként vélekednek terveikről a választók. Mindazonáltal valószínűbb, hogy nem is annyira a pontos eredmények megszerzése a cél, hanem önmagában megálló politikai akcióról van szó. Válasszuk ketté ezt oly módon, hogy kinek az érdekét szolgálja. Ha a kezdeményező kormányét, akkor egy kormánykommunikációs technikát vagy egy legitimitásnövelő próbálkozást látunk. Ha viszont a megcélzott szavazók érdekét emeljük ki, akkor az NK-t egy állampolgári részvetelt növelő eszköznek vehetjük.

1.) Az NK mint kormánykommunikáció: A kérdéssor által a kormány tájékoztat a céljairól, az ügyek típusa által a változtatásra érett területekről (pl. a munka világa, kit támogasson az állam), és arról, hogy fontosnak tartják az emberek véleményét. Általában az NK képes tematizálni, az egyes ügyekkel is és az egész megoldással is.

2.) A legitimitás növelése: Orbán (és a Fidesz) korábban hangoztatott - szerintem téves - legitimitás-felfogását akarják szolgálni az üggyel. Eszerint a kormánynak rendszeresen, a választásokon kívül és után is meg kell szereznie a néptől a felhatalmazást. Ez már inkább kényszeres cselekvés, nem is illik a kormány valódi, más ügyekben ezerrel hangoztatott felfogásához, a kétharmados többség forradalmi és küldetéses voltához.

3.) A részvétel növelése: Az NK direkt módon házhoz hozza politikát, sugallja, hogy az embereknek a másokat érintő ügyekben is döntéseket kell felvállalniuk. S ehhez nem is kell sokat tenniük, kis gondolkodás, kitöltés, visszaküldés. Ez elsőre nem tűnik ártalmasnak, a részvétel növelésére valóban szükség van. Csakhogy hiába nőne a részvétel mennyisége, ha nem javul a minősége: a polgárok egymástól elszigetelve hoznak döntéseket olyanokról, akik arra nem tudnak reagálni, ezzel a népszavazásoknál emlegetett legfőbb veszélyforrást merítjük ki. A magyarok politikai kultúrájának épp az a legfőbb hiányossága, hogy nagyon kevesen tagjai társadalmi szervezeteknek, a társadalom továbbra is atomizált. Az egyesületek, klubok, szakszervezetek, pártok tagjai érdekeiket többféle módon is artikulálhatják, és szívesebben is mennek el szavazni.

(Folytatjuk azzal, hogy mi a fentiek alternatívája.)

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!