Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. június 24. 09:19 - politologus

Mi a nemzeti konzultáció?

Orbán Viktor levelet küldött többségünknek egy újabb nemzeti konzultációról, tévéhirdetésben pedig azt állítja, hogy az alkotmányozás is konzultatív módon történt. Nyilvánvaló, hogy nem a nemzet konzultál itt egymással, hanem a kormányzat a lakossággal, amiből a végén is csak a kormány hozhat ki valamit, ezt amúgy a miniszterelnök is megerősíti. E konzultáció kormányzati intézkedés, ennek megfelelően kell megítélni.

Mivel már többedik alkalommal látjuk, és esély van továbbiakra is, ideje meghatározni, mi is a nemzeti konzultáció (röviden: NK). Az állampolgároktól vár közpolitikai kérdésekre választ, s ennyiben a népszavazáshoz hasonló, vagyis a közvetlen demokrácia egyik megnyilvánulási formájának vehetnénk.Több érv is létezik arra, hogy miért nem az:


1.) A közvetlen demokrácia a képviseleti demokrácia párja, azonban mindkettő uralomgyakorlási forma, amiben a döntéshozók megfogható hatalommal rendelkeznek. A szuverenitás demokráciákban szokásos forrása, a nép vagy magánál tartja a döntés jogát (közvetlen demokrácia), vagy képviselőkre ruházza át azt (képviseleti demokrácia). A NK esetében semmi ilyenről nincs szó, bár a "közvetlenség" motívuma mégis kiérződik.

2.) Ahogy a képviseleti, a közvetlen demokrácia is intézményekben nyilvánul meg, az eljárás teljes egészében jogilag szabályozott, jogok és kötelességek egész sorát intézményesíti. Nem lehet állítani, hogy a teljes NK-folyamat ne jelenítene meg vagy ne képezne valamiféle hatalmat, ez azonban nem intézményesült hatalom. Ezért nem több az egész kormányzati intézkedésnél, mert a kormány bármiféle jogi szabályozás nélkül folytatja ezt a kérdésfeltevéstől a válaszösszesítésig, a válaszokból következő jogalkotási kötelezettsége abszolút nincs. Ha mégis intézménynek tekintjük az NK-t, maradtunk a kormánynál. Az NK jogi szabályozás nélkül, a hagyománnyal is intézményesülhetne, de ez a magyar politikában elképzelhetetlen, itt az hagyomány inkább, hogy semmi sem hagyomány.

A második lehetőség, hogy ez egy kutatás, közvéleménykutatás. Itt már közelebb járunk az igazsághoz annyiban, hogy a politikai rendszerbe való intézményesítés nem követelmény, de egy átlagos közvéleménykutatás ennél átláthatóbb eredményt produkálna. Nézzük részletesen:

1.) A közvéleménykutatásnak legalábbis célcsoportja van, a politikai támogatottság felmérését kutatva nyilván a szavazóképes lakosság az elsőrendű célpont. Ez itt is megvan, hiszen ez a közösség kapott most levelet. Csakhogy a nagy kérdés, hogy ki küldi vissza kitöltve? A kormány és a kormánypárt szurkolói nyilván nagyobb arányban lesznek közöttük, ill. feltehetőleg a legaktívabb szavazói csoportok itt is felülreprezentáltak lesznek. Sok egyéb mellett kíváncsi lennék rá, hogy hány fiatal él a lehetőséggel. Most mondhatná valaki, hogy az eredményeket súlyozhatják a valós társadalmi összetételt reprezentálóra, de azt is csak a visszaküldött lapok alapján lehet elvégezni, a távolmaradók motivációiból és preferenciáiból nem tudunk meg semmit (a közvéleménykutatók ebben informáltabbak). Míg a pártpreferencia-közvéleménykutatásoknál a választási részvétel logikája miatt elfogadható a rejtőzködő szavazó léte, az NK szélesebb céljaihoz ez kevésbé passzol.

2.) Egy domináns politikai szereplő, egy nagy hatalmú politikai tényező kérdez, akinek érdekei és sugalmazott véleménye is létezik, ami persze meg is jelenik a kérdésekben. Nyilván a válaszadási szokásokban is meg fog jelenni.

3.) A közvéleménykutatások egész kérdéshálóval bombázzák az alanyt, ugyanazt a dolgot többféleképp is megkérdezik, különböző együtthatók alkalmazásával olyan kérdésekre is valószínű választ kaphatnak, amit fel sem tettek az alanynak, vagy feltettek ugyan, de az elzárkózott a válaszadástól. Az erre irányuló tudományos kutatási tapasztalat óriási, amint a közvéleménykutatók gyakorlati tapasztalata is, a szociológiai és matematikai modellek csak tökéletesedni fognak. A professzionális közvéleménykutatás nívóját az NK kérdéssora nyilván nem éri el, de talán nem is célja.

Az NK hatalmas mintán mér, ám önmagában a nagy minta nem ad reprezentatívabb eredményt. Ha csak a szavazók véleményét akarja megtudni a kormány, megbízhat közvéleménykutatókat, azok szépen megcsinálják neki.
Nem akarok álnaiv lenni, de annyit kritikus szemmel is megengedhetünk a kormánynak, hogy tényleg érdekli, miként vélekednek terveikről a választók. Mindazonáltal valószínűbb, hogy nem is annyira a pontos eredmények megszerzése a cél, hanem önmagában megálló politikai akcióról van szó. Válasszuk ketté ezt oly módon, hogy kinek az érdekét szolgálja. Ha a kezdeményező kormányét, akkor egy kormánykommunikációs technikát vagy egy legitimitásnövelő próbálkozást látunk. Ha viszont a megcélzott szavazók érdekét emeljük ki, akkor az NK-t egy állampolgári részvetelt növelő eszköznek vehetjük.

1.) Az NK mint kormánykommunikáció: A kérdéssor által a kormány tájékoztat a céljairól, az ügyek típusa által a változtatásra érett területekről (pl. a munka világa, kit támogasson az állam), és arról, hogy fontosnak tartják az emberek véleményét. Általában az NK képes tematizálni, az egyes ügyekkel is és az egész megoldással is.

2.) A legitimitás növelése: Orbán (és a Fidesz) korábban hangoztatott - szerintem téves - legitimitás-felfogását akarják szolgálni az üggyel. Eszerint a kormánynak rendszeresen, a választásokon kívül és után is meg kell szereznie a néptől a felhatalmazást. Ez már inkább kényszeres cselekvés, nem is illik a kormány valódi, más ügyekben ezerrel hangoztatott felfogásához, a kétharmados többség forradalmi és küldetéses voltához.

3.) A részvétel növelése: Az NK direkt módon házhoz hozza politikát, sugallja, hogy az embereknek a másokat érintő ügyekben is döntéseket kell felvállalniuk. S ehhez nem is kell sokat tenniük, kis gondolkodás, kitöltés, visszaküldés. Ez elsőre nem tűnik ártalmasnak, a részvétel növelésére valóban szükség van. Csakhogy hiába nőne a részvétel mennyisége, ha nem javul a minősége: a polgárok egymástól elszigetelve hoznak döntéseket olyanokról, akik arra nem tudnak reagálni, ezzel a népszavazásoknál emlegetett legfőbb veszélyforrást merítjük ki. A magyarok politikai kultúrájának épp az a legfőbb hiányossága, hogy nagyon kevesen tagjai társadalmi szervezeteknek, a társadalom továbbra is atomizált. Az egyesületek, klubok, szakszervezetek, pártok tagjai érdekeiket többféle módon is artikulálhatják, és szívesebben is mennek el szavazni.

(Folytatjuk azzal, hogy mi a fentiek alternatívája.)

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

29 komment
· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr334607511

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Indul a konzultáció konzultációja 2012.10.28. 21:18:55

Levelet küld a kormány: a konzultáció megvolt, most jön a konzultációról való konzultáció - és így tovább, amíg csak futja a majd egymilliárdból (azaz 976 millióból), amit a kormány erre a célra csoportosított át. Hiába, ez legalább olyan fontos tevéke...

Trackback: Indul a konzultáció konzultációja 2012.10.28. 21:18:51

Levelet küld a kormány: a konzultáció megvolt, most jön a konzultációról való konzultáció - és így tovább, amíg csak futja a majd egymilliárdból (azaz 976 millióból), amit a kormány erre a célra csoportosított át. Hiába, ez legalább olyan fontos tevéke...

Trackback: Bűnözők és rendőrök – tényleg vége? 2012.06.24. 17:48:30

Orbán Viktor: "Vége a bűnözők és a rendőrség összefonódásának". Hmm... Tényleg vége?  

Trackback: Betiltanád? Orbán Viktor ezer neve A-tól Z-ig összegyűjtve 2012.06.24. 16:12:43

Az Alcsúti krisztustól a Zsugorított fideszjézusig. És te hogy nevezed Magyarország miniszterelnökét az internetes fórumokon? Összegyűjtöttem a közösségi portálokon, fórumokon, kommentlistákon előforduló 100 leggyakoribb ragadványnevet, amelyet Orbán V...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2012.06.24. 16:01:18

"Mi a nemzeti konzultáció?"

265089055 számú abszurditás.

A fidesz jellemét, viselkedését és hozzáállását tekintve pusztán egy kommunista propaganda duma.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.06.24. 16:03:51

Mindig tudtam, hogy a politológia olyan hasznos tudomány, mint a zabhegyezés. Politológus diplomát mindenkinek, elvégre használható diplomát csak kevesen tudnak szerezni!
Az NK kedves blogger pénzkidobás egy porhintésre. Erről ennyit írni .....

derabitz 2012.06.24. 16:16:22

Az NK nem más, mint alibizés és adatgyűjtés a forradalami erők részéről. Szimpla félrevezetés, parasztvakítás. A legszebb az egészben az, hogy a Forradalom Felkent Vezérlő Égi Jele a közrádióban meg is mondja, hogy a kérdésekre mi a helyes válasz.

M_R 2012.06.24. 16:22:08

Droidok számára önigazolás.
Normálisok számára papírhulladék...

niklex 2012.06.24. 16:22:53

NK:
1. pótcselekvés
2. áldemokrácia
3. a kérdezett hülyének nézése az irányított kérédsfeltevéssel és a sugalmazott válaszokkal

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.06.24. 16:24:08

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: Nem a politológiával van baj, hanem a témával és velem: a fenti nem annyira izgalmas, viszont szükséges bevezeő a folytatáshoz (holnap vagy holnapután). Az érdekesebb lesz, ígérem!

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.24. 16:25:09

Nekem már attól égnek áll a hajam, amikor az egycentis viktor kiáll a képernyőre és közli, hogy "mi magyarok már megszoktuk, hogy mindent megbeszélünk..."
Mi az, hogy "mi magyarok"? Mondja ezt egy indiai származású ember...Aztán mit is szoktunk meg? Soha senkivel nem beszélt meg semmit. Max a szobatársakkal...kis köcsögbuzi

töreki 2012.06.24. 16:31:36

"Orbán: Vége a bűnözők és a rendőrség összefonódásának"

Ezzel szemben demokrácia akkor lesz Magyarországon ha a sintér-pintérrel az élen az Andrássy uton himbálja a szél a tényleges bűnözőket!

tonypek 2012.06.24. 16:35:53

Popolizmusmnak tűnő pótcselekvés.
Ahelyett hogy valódi gazdasági és költségvetési fordulatot hajtana végre csak pénzkidobást csinálnak. Legszebb ebben hogy hétről hétre a közrádióban rádióban megmondják
hogyan kell válaszolni a kérdőíven.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.06.24. 16:38:52

Még valami: se a múltkor, se mostanában nem tartottam fontosnak ezt a témát, de érkezett hozzám egy kérdés, am gondolkodásra késztetett.

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.24. 16:56:31

@politologus: Pedig ez újabb adalék orbán jelleméhez...
Tudható, hogy mi volt a kérdés?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.06.24. 17:12:19

Engem nem zavar a nemzeti konzultáció.

Bár jobb lenne, ha online verzióban is lehetne csinálni. Kevesebb lenne a papírhulladék.

El Visco Stello (törölt) 2012.06.24. 17:31:34

Kampány. Egyszerű, sima kampányfogás úgy tenni, mintha érdekelné őket az emberek véleménye.
(közben néhány milliócska leesik a cimbiknek, akik így vagy úgy benne vannak az előállításában)

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.24. 17:51:06

Orbán előszeretettel használja a nemzeti szót. Azt hiszi, hogy ettől hitelesebb lesz...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.06.24. 17:57:14

@El Visco Stello:

"közben néhány milliócska leesik a cimbiknek, akik így vagy úgy benne vannak az előállításában"

Miért? Ki állítja elő? Vagy ezt csak úgy látatlanban mondod?

puffatag 2012.06.24. 18:00:11

a nemzeti konzultáció az, ahol simicska 30% nyúl le (a publimont kft-jén keresztül)

puffatag 2012.06.24. 18:04:01

@ccactus: a gonosz törpe mindent államosít, mert onnan tud lopni simicska... vagy pl. állami mobilcéget hoz létre százmilliárdokért, mi értelme van ennek, miközben emberek éhen döglenek?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.06.24. 18:11:14

@puffatag:

Miért? Szerinted mit kellene csinálnia a gonosz törpének?

puffatag 2012.06.24. 18:55:44

@ccactus: hófehérkét (dávid ibolyát) kúrogatni

G. Wolf 2012.06.24. 19:10:47

Az egész hülyeség... Ki ne akarna több munkahelyet?

Meg a kérdések és a ráadott válaszok nagyon manipulatívak.

Továbbá ami még komoly probléma kiöli a valódi érdekképviseletet, ugyanis az NK-ra való hivatkozással nem egyeztetnek sok esetben civil/szakmai szervezetetkkel. És ebben van a dolog igazi rákfenéje, ugyanis ha a valós szakmai konzultáció hiányzik akkor esélytelen egy egy döntést alaposan előkészíteni (pláne ha még egy nyamvadt hatástanulmány sincs... vagy utókövetés....)

És így tényeleg nehéz (és felelőtlen) dolog törvénykezni....

Sir Galahad 2012.06.24. 19:55:33

Túl sok figyelmet szentelt a szerző a témának és túl komolyan veszi. Ez természetesen csupán egy kommunikációs fogás, semmi egyéb. Ugyanakkor - legalábbis eddig - működött: a kormány lelkesen hivatkozott rá, hogy lám, megkérdezte az embereket, az ellenzék meg nem talált fogást a dolgon, azon kívül, hogy fölvetette, pénzkidobás (tényleg az, de mondjuk az LMP hamvába holt népszavazási kezdeményezése is az volt).

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.06.24. 20:10:59

Kedves Olvasók, elnézést kérek a sok-sok elírásért!

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.06.24. 20:13:31

@Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy!: A kérdés valami olyasmi volt, hogy mi van, ha rendszeres lesz az NK. Itt többen azonnal lesöprik az asztalról (amint magam is tettem), de mi van, ha néhány év múlva már a tizediknél tartunk?

Bakacsin 2012.06.24. 20:51:56

Valószínűleg tényleg nem más, mint marketing fogás és hivatkozási alap teremtés. Egy ilyen széles körű konzultáció után senki ne merje azt állítani, hogy nem ők nem konzultálnak kellő módon. Pedig tényleg nem.

De ha a legjobb indulattal is állunk hozzá az NK-hoz, akkor is röhej, hogy 2012-ben nem lehet elektronikus formában kitölteni.

xéniav 2012.06.24. 21:13:42

Tényleg Direkt marketing, de még annak is gyenge

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.06.25. 10:21:39

Folytatás kedden, igyekszem a hozzászólásokat is "beledolgozni".
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása