Előrebocsátom, nem vagyok LMP-szakértő. A párt szakadásáról általam olvasott cikkek nagy többsége egy irányba húzott: magasztalta a maradó részt, és szidta a távozót. Szerintem ez - mint ahogy szinte semmi - nem ennyire egyértelmű, nem "az" igazság, inkább azt érzem, hogy a divatos véleményvezéri kör vallott értékei az LMP maradó részéhez közeliek.

A legkomolyabb érvek a kilépők ellen ezek: a távozók nem adják vissza parlamenti mandátumukat, elárulják az eredeti célt, a kétpárti váltógazdálkodás leváltásást, az ellenzéki szövetségbe hajtanak, engedtek a csábításnak. Úgy érzem, van mód az érvek árnyalására.

A parlamenti mandátum visszaadásával Fodor Gáborék máig egyedül maradtak, abból nem lett szokás. Meglehet, Fodor is tudta, hogy nyugodtan megteheti, van hová mennie, meg a maihoz képest orgonaillatú volt még a politikai légkör. A mandátum visszaadását követelők érvei egyébként rendben vannak, de a politikai erkölcsöt kár lenne erre az egy dologra ráhúzni. Egy szervezet válságánál a feleknek bőven van adujuk arra, hogy a másikat mutassák felelőtlennek és erkölcstelennek, a zsarolási potenciált aztán használják is, ami viszont nem a makulátlan erkölcsről szól.  

Az LMP és több újabb erő fő lőcélpontja a "kétpárti váltógazdaság", a Fidesz és az MSZP szerepcseréje a rossz lényeg változatlansága mellett. Bár e szereplőkön sok védeni való nincsen, azt azért tudni kell, hogy a demokratikus politika eleve a "kettő" és a "váltás" létén nyugszik (vannak bentebb és kintebb lévők, van kormány és ellenzék stb.), akárhány variációja ellenére a pártrendszerek is végső soron efelé tendálnak.
Az ember döntési folyamatait is szemlélhetjük úgy, hogy az mindig két opció közötti választásra, ill. ezek sorozatára redukálódik. Még aki nem szereti a kétpártiságot, és eszerint dönt, rögtön részese lett egy kettő közötti döntésnek, és jön a többi.

Az LMP szakadása kapcsán az opciópárokban odáig mehetünk vissza, hogy egy kormányzás olyan dolog-e, amihez egy ellenéki pártnak viszonyulnia kell, vagy sem. (Gondolom, odáig már nem kell, hogy egyáltalán viszonyuljanak-e valamihez a pártok, vagy hogy létezik kormány és ellenzék.) Ez amúgy a szavazókat is érdekli. Az LMP-ből távozók erre egyértelműbb választ adtak. Igen, ez pártosabb is, mert rögtön rangsorolja a Fideszt és az MSZP-t utóbbi javára. Sokaknak talán épp a pártosság volt az elítélendő mindig is (a rendszerváltás utáni magyar közgondolkodásra ez jellemző), pedig az őszinte és értéktelített állapot is lehet. Amikor az LMP a "lehet más a politika" jelszóval lépett fel, én például úgy értelmeztem, hogy egy politikai erő a vállalhatóságot célozza, hogy olyan új minőséget és kultúrát fog képviselni, amivel érdemes pártosságot vállalni.

Korábban azt írtam, hogy a kis pártok nem csupán azok, aminek ők akarnak látszani, hanem azok is, aminek a narratívákat uraló hatalmasok láttatni szeretnék őket. Pár hónapja például Orbán "labancpártnak" titulálta az LMP-t. A nagy pártok kordában tartják a kicsiket, kapukat nyitnak és zárnak be előttük és mögöttük. Csodálkozom azon, hogy politikában járatos véleményvezérek elhiszik, hogy csak az LMP egyik felét hívják, küldik, vonják - ugyan már! Ez a ráncigálás folyamatos, célozzák egyénre, csoportokra vagy az egész konglomerátumra. A választók persze sok mindenről nem tudnak, a felszínen megy a nagy szembenállás vagy a nagy együttműködés, miközben a kis és nagy pártok egymás közötti akciói szülnek lázas estéket és éjszakákat, s akár csak perceken múlnak kétharmados törvények vagy koalíciók.

Kitérőnek tűnik, de nem az, ha a sajtó pártosságáról is elmélkedünk. Egy sajtótermék akkor tűnik elfogultnak, ha ugyanarról az oldalról ír sok pozitívat (negatívat), és ez így van akkor is, ha ez nem célzatos, hanem egyszerűen igaz. Ha cél az elfogulatlanság, de az igazság is elfogultságot sugallhat, a sajtó a maga módján jár el: kiegyensúlyoz, mindkét oldalra oszt jót és rosszat is. A függetlenséget hangsúlyozó kis pártok is így tesznek, az LMP talán bele is szorult ebbe a helyzetbe.

A pártszakadás egy már nem túl erős LMP-t ért. Az LMP 2010-11-ben nem kapta el megfelelően a hozzá illő demokráciavédelem ügyét, nyilván akkor is féltek a Fidesz erős ostorzásától, nehogy a harmadikutas szavazók elpártoljanak (csak mellesleg mondom, hogy a saját szavazók véleménye formálható is). Esetleg tanultak az SZDSZ hibájából, és minden irányba szerették volna nyitva tartani az együttműködés esélyét, ezért nem akartak a Fidesztől túl messzire kerülni. De hiába nem öklözték a mindenható kormánypártot, olyan új választási rendszert kaptak a nyakukba, amit egyenesen rájuk szabtak, méghozzá úgy, hogy azt a ruhát ne vehessék fel többé.

Tartok tőle, hogy a nagy különbség az LMP maradó és távozott része között nem elvekben van, hanem a célkereszt iránt érzett türelemben.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus