Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. március 02. 07:20 - politologus

A szavazói magatartásokról

A politikai folyamatok alapvetően embereken múlnak, egyéneken, akik döntenek, közösségeken, akik döntési kultúrát teremtenek. Nemrég szóltunk a szavazások értelméről, a többnyire kétértékű döntési lehetőségekről, most nézzük meg a szavazók viselkedését.

Alapvetően két része van a szavazói viselkedésnek: az egyik, hogy mi visz minket az urnához, a másik, hogy hogyan alakul ki az ott leadott szavazat mögötti döntés. Az előbbit egyszerűbb tanulmányozni, hiszen a viselkedés kétértékű, valaki vagy szavaz, vagy nem, a másodikhoz sokkal többet kell tudnunk az alanyok gondolkodásáról. Az alábbiakban nem különítjük el a két területet, és a felsorolt magatartások között sem vagylagos viszonyt kell feltételeznünk, hanem motívumegyüttesként célszerű kezelni őket, amelyek között egyeseknél az egyik, másoknál egy másik a meghatározóbb.

A racionális szavazás elméletében a szavazók racionálisak, és elegendő információval rendelkeznek választási lehetőségeikről, ezért azokat összehasonlítva képesek dönteni. Így viszont arra is rájöhetnek, hogy az ő egy-két szavazatuk keveset számít a végeredményben, úgyhogy csak a feltétlenül szükséges, vagyis kevés erőforrást szánnak információszerzésre. Döntésükhöz a politika történéseit átértelmező-magyarázó gondolatmankókat fogadnak be, amelyeket pártok és véleményvezérek eleve kínálnak nekik.
Ebből az elméletből származik a mediánszavazó középpontba helyezése, vagyis hogy bizonyos feltételek mellett őt kell céloznia a versengő pártoknak. 

Az expresszív szavazás az előbbi egyik esete (ill. bizonyos szempontból ellentéte is): ennél a szavazó nem a szavazás következményeit mérlegeli, hanem az érzelem mozgatja. Az érzelem mögött ott állhat a csoporthoz tartozás érzése, a rendszer elutasítása, a kötelességtudat és sok más. Racionális alapon nem, csak ezzel lehet magyarázni, hogy valaki egyáltalán elmegy szavazni.

A pártidentifikációs szavazásnál a szavazó kötődik egy párthoz, nem hoz mindig új döntést, szavazói viselkedése is állandóbb. A pártok információ- és értékcsomagot, ezáltal könnyebb eligazodást nyújtanak, plusz állandóságot és biztos szavazókat visznek a rendszerbe. A pártos szavazó sokaknak tűnhet vaknak és kritikátlannak, pedig a minden újabb ügy miatti véleménycsere sem túl jó opció, végül az ilyen szavazó véleménye is változik, csak lassabban.

A szociológiai modell a társadalmi csoporthoz tartozást veszi a leglényegesebbnek. Az biztos, hogy ebből kiindulva várunk valamit az államtól (pl. nyugdíjasként, családosként, egészségügyi dolgozóként, vállalkozóként stb.). Mindez azonban nem lehet egyedül meghatározó. Ronald Inglehart híres nézete szerint a második világháború után született nemzedék politikai viselkedésében a posztmaterialista értékrend révén előtérbe került az önkifejezés igénye, és vele az aktívabb politikai viselkedés, és új politikai nézetek.

A gazdasági szavazás a makrogazdasági helyzet alakulását tekinti a választói döntés alapjának, azon feltevés mentén, hogy a jó kormányzás gazdasági prosperitást hoz, a rossz meg hanyatlást, és ezzel együtt mozog az életszínvonal is. Nem teljesen működik: az emberek nem a gazdaság pillanatnyi pörgetőire, hanem azokra szavaznak, akikről jobban el tudják képzelni a problémák megoldását.

A retrospektív szavazás feltevése szerint a választók összehasonlítják az aktuális kormányzati teljesítményt az ellenzék legutóbbi kormányzati teljesítményével.

A szavazói magatartás elhelyezhető egy egocentrikus-szociotropikus tengelyen is. Ha szavazónk a saját tapasztalatai, mondjuk életszínvonala alapján szavaz, akkor inkább egocentrikus, ha viszont szimbólumok, gondolatmankók irányítják, akkor szociotropikus. Előbbinél politikai érdeklődésében között több a racionális, konkrét, zsebbe vágó elem, utóbbiéban az elvontabb, össztársadalmi ügyek.

A taktikai vagy stratégiai szavazás az, amikor a választó nem a szívéhez legközelebbit választja, hanem szavazatával a rendszerbe akar beleszólni (pl. kifejezheti elégedetlenségét, vagy kedvenc pártja koalíciós partnerét megsegítheti).

A magyar szavazók közül kb. kétmillió soha nem megy el szavazni, további egymillió pedig rendszeresen nem. Akik szavaznak, leginkább az ideológiai elkötelezettség, a demokrácia értékelése, és a közösségekbe tartozás mozgatja őket leginkább (már ha nem 25 év alattiak). A magyar részvételi arány inkább alatta van a kétharmadnak, mint elérné a nyugat-európai háromnegyedet. A pártok biztos szavazói körülbelül a szavazók negyede-harmada, viszont hiányzik a pártok társadalmi beágyazottsága, és létük sem olyan tartós, mint a nagyobb múltú demokráciákban. Meglepőnek tűnhet, de a pártidentifikáció még mindig gyenge nálunk, ehhez a mi demokráciánk még mindig nem elég régi. (Nem mindenki gondolja így, lásd ezt a friss kutatást.)

Taktikai-stratégiai szavazást sejthettünk az olyan kis pártok, mint az MDF és az SZDSZ eredményei mögött, ma pedig azon felfogásokban tűnik fel, hogy a mostani szavazáson leváltható a baloldali ellenzék, így a következőn leváltható a Fidesz-rezsim. A gazdasági szavazás nem meghatározó nálunk, a szociotropikus és a retrospektív viszonyulás jól tetten érhető, vagyis a magyar szavazó sem olyan egyszerű, egyszempontú (megélhetési) lélek, hanem több szempontot mérlegel.
Igazából még ilyen megállapításokat sem szabadna tenni, mert a szavazás mögött okok ezrei húzódnak meg minden egyénnél, és a szavazói viselkedés (meg a körülmények) is folyamatosan változik.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

22 komment
· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr965837678

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A viaszpecsétgomba terhes nőknél is szükséges! 2015.07.30. 00:31:04

A ganoderma terhes és vajúdó nők számára egyaránt szükséges. Amikor egy nő teherbe esik, a szülei talán aggódnak, hogy adhatnak-e neki ganodermát. A várandós anyáknál gyakoriak a hangulatingadozások, különösen az első gyermek eset...

Trackback: Választói névjegyzékből való törlésem 2014.08.14. 14:47:58

Kedves Országos Választási Bizottság! Kérem a választási névjegyzékből való végleges törlésemet, vagy ha úgy jobban értik, akkor a leiratkozásomat. Indokom erre az, hogy álláspontom szerint, minden választás lényegét tekintve választási csalás, ahol ni...

Trackback: Egyik pártra sem, egyik jelöltre sem 2014.08.14. 14:46:53

Ezen teljesen érvényes szavazási lehetőség nélkül a parlamenti választások bizony sértik a demokrácia szabályait. Ez pedig - ha hivatalos úton nem lehet eredményt elérni - akkor bizony kifigurázásra és tiltakozásra érett dolog. Sokat gondolkoztam ra...

Trackback: Egyik pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2014.08.14. 14:46:10

  Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra. Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási bojkott és feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyese...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.03.02. 07:38:38

A fentiek Tóka Gábor, Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Karácsony Gergely, Körösényi András, és általában a DKMKA tanulmányaira épülnek, amelyek elolvashatóak itt: www.valasztaskutatas.hu .

Muzsikok közt 2014.03.02. 16:59:55

Semmi különbség nincs a magyarok és a nyugatiak szavazási - nemszavazási hajlandóságában.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 17:02:44

Szerintem ez hülyeség. Illetve ez minden országra igaz. Mindegyik országban a szavazók kb. 2/3-a szavaz és a többi nem. Nálunk is.

♔bаtyu♔ 2014.03.02. 17:07:02

Lendvai szerint ezek mind-mind MSZP-libsi szimpatizánsok.

sparhelt 2014.03.02. 17:50:38

A tipológiából hiányzik a "politikai hívő", aki ebből következően nem mérlegel.

2014.03.02. 17:56:07

@Muzsikok közt: @♔bаtyu♔: Egyre érdekesebb, Geeeejza! Valószínűleg prémiumot fizetnek Kubatov elvtársék, no meg a hazaáruló elmebeteg habonyárpi apád, mert mindenhol vered magad, hajjá meg.

Flashy7 2014.03.02. 18:23:20

majd ha lesz a pártok között LÉNYEGES különbség, akkor többen mennek. de amíg nincsenek elfogadható okok és érvek, addig nem. az nem indoklás hogy ránk szavazz, "mert a másik hülye", vagy hogy "mi jobbak leszünk". minden program olyan, amit bárki ígérhetne, de nem mondják meg, hogy miért pont rájuk szavazzak, hogy majd ők ne csinálják meg...

eßemfaßom meg áll 2014.03.02. 18:31:10

Aki otthon marad az az Összefogásra szavazott volna, tehát minél többen nem szavaznak annál nagyobb arányban győzőtt az Összefogás.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2014.03.02. 19:50:45

arra azért kiváncsi lennék, mennyien voksolnának, ha arról kellene szavazni, hogy az összes politikust akasszák-e fel.

barli 2014.03.02. 19:52:51

@eßemfaßom meg áll: igen, ez így lesz kimagyarázva :)

Exploiter 2014.03.02. 20:19:18

@defenestratio:

Jó a neved.
Ez lenne az egyetlen politikai szavazás, amiért képes lennék konkrétan aktívan kampányolni és embereket beszervezni, vagy akár saját pénzből megvásárolni.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.03.02. 20:51:29

A csudákat kétharmad körüli a részvétel Nyugat-Európában, még a 80% fölötti sem ritka, nálunk egyszer volt 70, és szinte mindig kétharmad alatti. Itt mindent megtaláltok, jó böngészést kívánok: www.idea.int/vt/# !

czjanos 2014.03.02. 20:51:57

Fóton 30 % szavazott és ennek a fele elég volt ahhoz, hogy a Fidesz által támogatott jelölt nyerjen.
A baloldali szavazók még a téli álmukat alusszák? Ha nem erősíti a baloldal a mozgósítást, akkor bizony a közvélemény-kutatók felmérése fog megtestesülni!

czjanos 2014.03.02. 20:53:56

Ismét megjegyzem, hogy a vezetőváltás nem tett jót a baloldalnak!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 21:04:33

@czjanos:

40%-ot értek el, 4 éve 20-at.
2010-ben a helyi CÖF-t a Fidesz támogatta. A Fidesz 37-t a Cöf 24-et ért el.

Ettől még persze buktak és áprilisban is bukni fognak.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.03.02. 21:48:31

@czjanos: A jobboldali kötődésűek nálunk szívesebben szavaznak, mint a baloldaliak. Ha már itt tartunk, ez is a Policy Solutions kutatásából derül ki, amiből a nemszavazók adatai is származnak: www.policysolutions.hu/userfiles/elemzesek/Nemszavaz%C3%B3k%20Magyarorsz%C3%A1gon.pdf
Olvassátok el, érdemes!

01234567 2014.03.02. 22:07:31

A magyar szavazó politikailag műveletlen, alul kulturált. A magyar elit, a magyar médiával karöltve erre nagyon ügyel. Arra is, hogy akik a nemszavazók között egészséges alternatíva híján maradnak távol, minél inkább szkeptikusakká váljanak, az esetleges lehetséges normális alternatívák pedig semmilyen publicitást ne kapjanak. Mondok egy példát: a XIV. kerületben Papcsák "úr" és Tóth Csaba "elvtárs" mellett indul Horváth András is. Ha egyáltalán össze tudja gyűjteni az elégséges ajánlást. Holott ebben az országban neki, és a hozzá hasonlóaknak utcahosszal kéne nyernie a kerületében, a fentebbi esetben aztán pláne. De nem fog, majd az előző kettő közül valamelyiket választja az unintelligens magyar választó.

ertelmetlensegi 2014.03.02. 22:26:21

Jön a Fülkeforradalom 2.0!

laci_52 2014.03.02. 22:27:13

Racionális szavazó a Fideszre,az egyesült ellenzékre vagy a Jobbikra szavaz, hogy a szavazata ne vesszen el.

Az expresszív szavazók össze-vissza fognak szavazni.

A pártidentifikációs szavazók között a fideszesek vannak többségben.

A szociológiai modell szavazói szintén többségben Fidesz-szavazók, mivel a családok és a nyugdíjasok helyzete pozitív irányban mozdult az elmúlt négy évben.

A gazdasági szavazás is a Fidesz felé billenti a mérleget: gondoljunk az eladósodás megállítására vagy a költségvetési deficit lefaragására és a beindult gazdasági növekedésre stb.

A retrospektív szavazásról csak annyit: az elmúlt nyolc év kormányzása a béka segge alatt volt a legutóbbi négyhez képest...

Nálunk a szavazás inkább egocentrikus, mint szociotropikus. Ebben is inkább a Fidesz esélyeit látom.

A taktikai vagy stratégiai szavazás nálunk azt fejezheti ki, hogy elég volt az országot negyedszázad óta irányító rablóbandákból. Itt látom az LMP és a Jobbik esélyeit.

Az egyesült ellenzék esélyét abban látom, hogy a cikk szerint is sok a passzív állampolgár, aki általában nem megy el szavazni. Őket kellene megszólítaniuk.

Mindent egybevetve: biztos, de nem fölényes Fidesz-győzelem várható április 6-án.

frusztráltapa 2014.03.12. 17:38:28

Az értelmezési keret nem megfelelő...
A jobb és baloldal nem spontán , hanem mesterségesen kialakított preferenciák, érzelmi kötődésekkel. Nem a valós állapotokat tükrözi és sajnálatos módon megosztja a társadalmat teljesen feleslegesen.
Legalább egy pont volna amit mindenki fontosnak tart! Kezdetnek megtenné...
A pártpaletta és az azon helyet foglaló pártok, nem szolgálják a rájuk szavazók érdekeit.
Úgy jó élni, ha nem szükséges állandóan a politikával foglalkozni mindenkinek, mert természetes lenne, hogy a társadalom érdekeit tartja mindenki szem előtt és csak a legjobb megoldások kiválasztása lenne a lényeg!

2016.03.16. 07:04:03

@Nyekenyóka: Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? — megint Szabó Dezső! Mi mindent megírt ez az ember! Mi változott az óta? Talán a hülyeség lett nagyobb, a fal lett simább, melyről lepereg az intés, mint a borsó!
. Naiv, és gyermeki álom az is, hogy a burzsoázia meghajlik a szavazócédulák tömege előtt, amikor osztályuralma fenntartásáról van szó. A demokrácia frázisa csak addig kell a burzsoáziának, amíg az, az ő melle előtt pajzs” Magyar Lajos 1919.
Néhány esztendőnként egyszer eldönteni, hogy a parlamentben az uralkodó osztály melyik tagja fogja a népet elnyomni, eltiporni — ez a burzsoá parlamentalizmus valódi lényege, nemcsak az alkotmányos monarchiákban, hanem a legdemokratikusabb köztársaságokban is. Forradalmi-demokratikus frázisok a falusi Jánosok félrevezetésére, és bürokratikus huzavona a kapitalisták kielégítésére, ez a lényege a becsületes koalíciónak. Lenin
„a respublikák eddigi próbái—pedig semmi egyéb, mint egyedül intelligentia híja miatt — mindig sikertelenek valának, és még nem hangzott elég erősen, hogy iszonyú hazugság!” Széchenyi István 1831.-ben!
„a felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező néprétegeket” Oven 1902.
Fejtő Ferenc: (József Attilával, Szép szó, szerkesztője)

„”A Kelet-Közép-Európai államok politikai sorsa, és a lakosság civilizációs színvonala szorosan összefügg! A Népi. Demokráciák. története 1954!
Értsd saját bunkóságunk, (választásunk) következményeit szenvedjük, tűrjük el, kollaboráns uraikkal, uraiktól!
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása