Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. június 03. 09:20 - politologus

A Fidesz szavazóihoz

Úgy hiszem, most már szólni is kell hozzátok, ha a politikai előadás egy ideje úgyis nektek folyik.

Az elmúlt napokban a kormányzat több lépése olyan volt, amiről a választások előtt elfelejtettek beszélni: sem a civilek megtámadása, sem a budapesti önkormányzati rendszer átalakítása nem szerepelt az ígéretek között. De még a témák között sem.
Ezek nem tőletek származnak, és nem is szolgálnak titeket, úgyhogy a bírálatuk sem érint titeket.

Fontos, hogy tudjunk különbséget tenni határozottság és agresszió között. Ezt gyakoroljuk mindannyian, amikor dolgozunk, gyereket nevelünk, autót vezetünk vagy csak egyszerűen élünk. A Fidesz-kormány jelenlegi lépései a polgárok politikai önrendelkezését támadják, azt a szándékot, amikor emberek egyesülnek egy cél érdekében, és tenni is hajlandóak érte. Az emberek szolgálatába álló civilek letámadása és az önkormányzatiság felrúgása - vagy akár újságírók kirúgatása is -  az emberek akaratképzését gátolja. Agresszió ez, mert anélkül árt, hogy a közérdeket határozottan szolgálná. 

Léteznek alapszabályok még az életre, ami segít választani határozottság és agresszió között: Ami egyszer megtehető, mindig megtehető. Ami eggyel megtehető, mindenkivel megtehető.
Ha támogatod a politikai agressziót, elszenvedni is fogod majd.

Pedig van más út. Ne higgyünk a felelőtlen politológusoknak, hogy mindig csak egyetlen politikai logika létezik!

A pártok számítanak a szavazóikra, és a pártokkal lehet beszélni, lehet nekik üzenni. Terelgetni kell őket, mert az embercsoportok is esendőek, akárcsak az egyes emberek. Van mód üzennetek a Fidesznek, hogy mostani útja tévút. Nem mondom, hogy fordítsatok neki hátat, de még azt sem, hogy ne szavazzatok rájuk. De bizony lehet beszélgetésben azt mondani, hogy "egyetértek a céljaikkal, és jó volt az előző négy év kormányzása, de az ok nélküli agressziót nem támogatom", lehet írni is erről, akár emailt a képviselődnek. Lehet állást foglalni nyilvánosan, és akár a közvéleménykutatók kérdésére. 

Az egyének rászorulnak egymásra is. Ismételjük csak el: ami egyszer megtehető, mindig megtehető, ami eggyel megtehető, mindenkivel megtehető. A szocialistákat nem azok küldték el, akik sohasem szavaztak rájuk, hanem sajátjaik változtattak véleményükön.

Ti is hűséget választottatok, és nem vakságot. Ha valaha még láttátok Gyurcsányt, láthattátok menni is, mert általában láttatok.
A dolgok igazi valója most is ugyanannyira látható. Ha most nem akartok vagy nem tudtok látni, akkor elhihetitek, már nem Gyurcsány Ferenc lövette ki a szemeteket, hanem Orbán Viktor.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

61 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr86262287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.03. 12:20:03

ej de jó lenne ha ezt minden Fidesz szavazó elolvasná és el is gondolkodna rajta.

ex-dr. vuk 2014.06.03. 14:11:07

"sem a civilek megtámadása, sem a budapesti önkormányzati rendszer átalakítása nem szerepelt az ígéretek között"

Mar hogyne? Az volt a program, hogy "folytatjak" (a diktaturaepitest). Es tenyleg. Nem ertem mi nem stimmel?

room_101 2014.06.03. 14:18:35

Birkanép, suttyó magyar megérdemli.

Rive 2014.06.03. 14:21:46

Ezt már rég nem lehet csak a 'baloldal' töketlenkedésére fogni.

Szóval csak egyetlen kérdés: Sólyom - és mindazok, akik az elmúlt években amúgy jobboldalinak vallották magukat és bőszen baszogatták a 'baloldalt' - a vajh' ezek után is csak lapulnak majd?

Mer' onnantól, hogy a Fidesz de facto kijelentette: aki nincs velük, az ellenük van - onnantól aki nincs ellenük, az a társadalom, Magyarország ellen.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.03. 14:26:04

Inkább a saját szavazóitokkal törődhetnétek.

Tudod, azokkal, akik még befogott orral se voltak hajlandók rátok szavazni.

szonár 2014.06.03. 14:33:01

Hogyne, a TASZ, a K-Monitor és a többi civil az emberek sz9olgálatában áll. Kár, hogy senki nem kérte tőlük, senki nem hatalmazta fel őket, és igazából senki nem is tud arról, hogy ezek őket szolgálnák.

Egyre inkább úgy hiszem, hogy tényleg valamiféle vaj lehet a civilek füle mögött, hogy ennyire nem akarják az ellenőrzést.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.06.03. 14:47:18

@szonár: ne haragudj, de vicceset írsz, szinte látom is, milyen lenne, ha demokratikus felhatalmazással végeznének olyan szolgáltatásokat, mint amit a civilek szoktak. Van ilyen, de történelmileg a civil szerveződés régebbi, mint az állam. Milyen szépek is lennének számodra: állami szakszervezetek, állami állam-figyelők, állami jogvédők és így tovább... A felhatalmazás csodaszép dolog, csak épp köze sincs a tartalomhoz, a civilek felhatalmazása piaci annyiban, hogy versenyben működik.

ex-dr. vuk 2014.06.03. 14:52:06

@szonár:
"senki nem hatalmazta fel őket"
Miert kellett volna barkinek felhatalmazni barmire?... Teged ki hatalmazott fel, hogy lemenj a boltba sorert? Senki? Akkor hogy mersz odamenni???

tralalala 2014.06.03. 14:53:41

"Úgy hiszem, most már szólni is kell hozzátok, ha a politikai előadás egy ideje úgyis nektek folyik."

Ej hogy megváltozott ez a megszólítás a "narancsagyú zombi birkák!!!"-hoz képest :)

Na még ha uramnak/hölgyemnek szólítasz, akkor a bejegyzés többi részét is majd elolvasom :)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.06.03. 14:56:55

Csak egy kérdés.
Politológus = minden nap írok valami hülyeséget, csak dolgozni ne kelljen? :)

szonár 2014.06.03. 15:08:29

@politologus: Nem azt mondtam, hogy az állam helyettesítse a civileket - ez képtelenség, ez lehetetlen és nem is kivánatos.

De azért olyat se mondjunk már, hogy ezek az "emberek szolgálatában" állnak - nem,a magukéban, a saját tagságuk szolgálatában állnak.

szonár 2014.06.03. 15:09:31

@ex-dr. vuk: Én is pont azt kérdezem, hogy ki hatalmazta fel őket? Ha senki, akkor honnan jön az a hülyeség, hogy a civilek a "zemberek szolgálatában állnak"?

azbesztos 2014.06.03. 15:25:10

Ami a "civilek" most siránkozó csoportját illeti, azok nem voltak függetlenek, hiszen pénzeket fogadtak el küldföldről, ráadásul a magyar adófizetők EU-nak befizetett forintjaiból visszacsorgatott pénzeket. Az világszerte teljesen normális, hogy a kerületeke közvetlenül választott vezetői kerüljenek be a fővárosi közgyűlésbe leosztott listák pártkatonái helyett. Ezzel talán elkerülhető, hogy később a kerületek semmibe vett és emiatt sértődött polgármesteri keresztbe tegyenek állandóan a főváros törekvéseinek. Végre lesz tere a megegyezéseknek a kerületek érdekei és a főváros érdekei között. Ráadásul kevesebb lesz a megélhetési "politikus".

azbesztos 2014.06.03. 15:26:21

A cikk utolsó mondata még átvitt értelemben is tömény hülyeség.

ex-dr. vuk 2014.06.03. 15:35:25

@szonár: annyira allnak az emberek szolgalataban, mint egy mobiltelefonszolgaltato. Jo az embereknek? Igen. Akkor meg?

En azt nem ertem, hogy NEKED mi a bajod veluk?

Egyebkent en pl. kozerdeknek tartom, ha van egy tarsasag, aki ramutat a svindlikre, meg a renjtett torvenyekre, amiket a kedves diktatorunk attol a parlamenten eleg surun. Igenis hivjak fel a figyelmet ra, mert ugye az atlagember nem fogja ezeket amugy elolvasni, es ha elolvasna sem ertene.
Ha neked nem tetszik ez van. Nem a te penzedbol munkalkodnak, mit erdekel?

Vidéki László 2014.06.03. 15:41:08

@azbesztos: "hiszen pénzeket fogadtak el küldföldről, ráadásul a magyar adófizetők EU-nak befizetett forintjaiból visszacsorgatott pénzeket"

Milyen EU-s pénzek? Norvégia nem tagja az EU-nak.

ex-dr. vuk 2014.06.03. 15:51:08

@szonár: amugy gondolom a fidesz altal spawn-olt kamupartoknak osztott penzt sokkal hasznosabbanak talalod, mint a civilek tamogatasat :)

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.06.03. 15:56:44

@szonár: Ha a saját érdekkör (akár tagság) szolgálatában állnak, az is hasznos társadalmilag: be van csatornázva egy részérdek.
A hasznosság a pénzfelhasználástól sem függ teljesen. Ha van pl. egy gyerekfoci-klub, ami akár rosszul is gazdálkodik (talán épp többet költenek a vezető notebookjára, mint labdákra), akkor is gyerekeket fociztat, egészséges életre nevel, és szülőket von be a társadalmi tevékenységek terébe.
Az érdekaggregáció és -érvényesítés terében a lét is számít. Találhatnánk pl. olyan pártokat, amelyek annyira kicsik, hogy sohasem jutnak hatalomra. De létük akkor sem felesleges, mellesleg a mai nagyok is ekkoraként kezdték, nem igaz? Vagy: Ha alapítanak egy minisztériumot "vallásügyi" elnevezéssel, hirtelen sokkal több ember gondolja, hogy az fontos ügy (tényleg, ezt kutatják is!), és ez független attól, hogy az a minisztérium amúgy akar-e csinálni valamit, de egy ilyen térbe belépve az úgyis megtörténik.

ex-dr. vuk 2014.06.03. 16:08:15

@politologus: mondjuk a kamupartokra ez eppen nem igaz, azok azert keletkeztek, hogy felvegyenek fejenkent 150 milliot, es hogy az ellenzeki szavazatokat szetforgacsoljak. Persze ehhez kellett egy olyan valasztasi torveny is, ami ennyire igazsagtalanul mukodik.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.06.03. 16:12:26

@tralalala: "Ej hogy megváltozott ez a megszólítás a "narancsagyú zombi birkák!!!"-hoz képest" Iszonyúan utálom ezt a narancsagyús-zombis-birkás szöveget, többször kikeltem ellene.

OkoskaTo:rp 2014.06.03. 16:19:50

Jó írás. Csak sajnos a nyugdíjasok nem olvasnak blogokat.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.06.03. 16:20:40

A t. olvasóknak ajánlom Kern Tamás és Szabó Andrea tanulmányát, amiből megérthetjük, miért is kell a civil nagyon Magyarországnak. www.valasztaskutatas.hu/kiadvanyok/rkpv/reszvetel-kepviselet-politikai-valtozas-1/kern-tamas-2013-szabo-andrea-a-politikai-kozeleti-reszvetel-alakulasa-magyarorszagon-200620132010/view
(Kern Tamás jelenleg helyettes államtitkár)

Balt 2014.06.03. 16:26:22

@ex-dr. vuk: Egy szépséghubája van a dolognak: az én sörömet nem norvég olajkoronákból finanszírozzák...

WLaci 2014.06.03. 16:37:14

@tralalala: Narancsagyú primitív birka vagy.

WLaci 2014.06.03. 16:38:20

@azbesztos: A norvég adófizetők pénzére gondolsz? Tudod, amikre Lázár komád is nyomul mint valami utolsó kéregető?

ex-dr. vuk 2014.06.03. 16:43:16

@Balt: es? mit erdekel teged, hogy ki finanszirozza, amig nem a te penzed? ez olyan mintha te meghivnad a haverodat egy sorre, mire az pult mellol odaszol egy ismeretlen, hogy marpedig ezt te hogy kepzeled?

atkaforce 2014.06.03. 16:43:50

"Az elmúlt napokban a kormányzat több lépése olyan volt, amiről a választások előtt elfelejtettek beszélni: sem a civilek megtámadása, sem a budapesti önkormányzati rendszer átalakítása nem szerepelt az ígéretek között."

Én nekem ebből a felvetésből csak az nem világos, hogy azt várjuk el, hogy egy választás előtt a vetélkedő pártok az összes lépésükről beszéljenek amit a következő 4 éveben meg fognak tenni?

szonár 2014.06.03. 16:45:34

@ex-dr. vuk: Bocs, de nem úgy, mint egy mobilszolgáltató. A mobilszolgáltatóval leszerződöm, azaz felkérem, szolgáltat, és fizetek.

Itt ezeket a kutya nem kérte fel, igaz, nem is fizetek nekik...

A norvég pénz azonban közpénz. És nagyon úgy fest, hogy hülyeségekre költötték el.

atkaforce 2014.06.03. 16:51:27

@atkaforce: Csak pontosítok: Tehát napi programot kérünk tőlük, amitől aztán semerre nem térhetnek el, semmiféle külső, tőlük független esemény kapcsán

cellular 2014.06.03. 17:00:44

@atkaforce: Ez kis túlzás. De például egy választási rendszer átszabása nem egy kis lépés, hanem egy nagyon fajsúlyos elem. De lehetne még sorolni, mint ahogyan az előző ciklusban is lehetett volna sorolni.

Keretek, irányvonal, és főbb célok azért nem árt, ha vannak. A párt szempontjából persze valóban így a jó, mert nem ígért, nem számonkérhető. Folytatjuk. Úgy, ahogy akarjuk. Hisz nincs sehol leírva, hogyan foltatják, és mit.

szonár 2014.06.03. 17:02:13

@politologus: Természetesen, nem tagadom, hogy a részérdekek is fontosak egy társadalomban, és azokat is meg kell jeleníteni. De azért ez mégsem (általában) az emberek szolgálata. És persze nem jelent felmentést az érintetteknek az alól, hogy vizsgálhassák a tevékenységüket, hogy valóban olyan hasznos-e tzársadalmilag, mint állítják. Különösen, mert hasznosságuk azzal is elismerést nyer, hogy közpnz bíznak rájuk...

ex-dr. vuk 2014.06.03. 17:10:54

@szonár: "Itt ezeket a kutya nem kérte fel, igaz, nem is fizetek nekik..."

Na latod. Akkor mi a gondod?

"A norvég pénz azonban közpénz. És nagyon úgy fest, hogy hülyeségekre költötték el."

Honnan tudod, hogy "hulyesegekre" koltottek? Esetleg ez a velemenyed, amugy mas szerint meg hasznos. Egyebkent miert akarsz beleszolni, hogy valaki mas mire kolti a penzet? Szerintem meg a forma-1 baromsag, de nem akarok beleszolni, hogy a mercedes vagy a mclaren miert ol ebbe ennyi penzt. Maganugyuk.

cellular 2014.06.03. 17:13:10

@szonár: Úgy fesz, hogy hülyeségre költötték?
Nem úgy van, hogy az alap pénzeire lehet pályázni, és van egy elbírálás rendszer (ami nem az, hogy előre tudjuk a nyertes nevét, és rászabjuk a pályázatot - vagy 50 évre titkosítjuk), és a pályázók közül a sikeresek nyernek el pénzeket?

Ha nyertek a pályázaton, akkor nem biztos, hogy korábban hülyeségre költötték el a pénzt. Az világos, hogy Lázár valamiért így akarja feltüntetni a dolgot, meg, hogy politikai színezetet ad a támogatásoknak is. De tudjuk, hogy fidesz közeli szervezetek is kaptak pénzt az alaptól, szóval ez a magyarázat meglehetősen ingatag lábakon áll.

cellular 2014.06.03. 17:15:04

@ex-dr. vuk: Csakhogy a Forma-1 futam rendezéséhez nem kevés közpénzt ad az állam. Mint ahogy sok más dologra is jut közpénzből. Amivalóban közpénz, a magyar állam pénze. Azokért kéne aggódni.

ex-dr. vuk 2014.06.03. 17:19:24

@cellular: most ne terjunk ki arra, hogy az allam mekkora faszsagokra herdalja el az adofizetok penzet (mert ugye az nem az allame, hanem az adofizetoke)...

Maradjunk annyiban, hogy mivel a Norveg alap nem a magyar adofizetok penze, igy aztan vegkepp ne hisztizzen magyarorszagon senki, hogy azt ok mire koltik. Valoszinuleg jobban hasznaljak fel, mint amire a fidesz az adofizetoket... (simliskanak meg a felcsuti kiskiralynak mar tele a zsebe - ennel barmelyik civil szervezetnel jobb helye van a penznek).

papi66 2014.06.03. 17:43:39

Mivel Norvégia nem EU-s tagország, azért, hogy vámmentesen szállíthasson az EU-ba, évenként minden EU-s tagországnak bizonyos összeget fizet. Tehát ez nem adománya Norvégiának, hanem kompenzáció a ki nem fizetett vámért. Ezért a magyar kormány, joggal szól bele ennek elosztásában. Talán így érthető.@ex-dr. vuk:

gmihaly 2014.06.03. 17:48:08

Akkor most melyik politológus az "igazi Trebitsch"?

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.06.03. 17:49:52

@papi66:

Nem igaz! Norvégia 1969. szeptember 31-e óta tagja az EU-nak. Nézz csak utána!

ex-dr. vuk 2014.06.03. 17:56:07

@papi66: a kormany lehetoleg ne szoljon bele semmibe, mert ahol o beleszol, ott csak az orban-dinasztia hizik..

Azert mert a baratom baratjae a penz nem jelenti, hogy beleszolhatok, mire kolti.
En orulok neki, hogy lezerjani ebbe nem szolhat bele. Latjuk mi lett azokkal, amikbe beleszolhatott...

papi66 2014.06.03. 17:58:45

@maxell az okoskodó birka: Wikipédia:
"Norvégia csatlakozási kérelmét többször benyújtotta a kormány, de a norvég nép kétszer is leszavazta a tagságot (1972. szeptember 25. és 1994. november 28.)."
Utána néztem...

IPetya 2014.06.03. 18:05:27

@doggfather: Elolvastam, meggondoltam és maradok, mert az értékrendemet ők képviselik a legjobban.
Legyek önző, de a hét unokám adókedvezménye nekem fontosabb, mint a norvég alap ellenőrzése, a fővárosi választás.
A Fidesz törzsszavazóinak többsége a szocialista diktatúra eltakarítására szavazott és nem kérünk újabb véleménydiktatúrából.
Sajnálom a hazudozókat, mert lehetetlenné teszik a Fidesz ellenőrzését. Annyira én sem bízom meg bennük, hogy ne hiányoljak egy hiteles ellenőrző pártot!

Sexual Harassment Panda 2014.06.03. 18:16:01

@politologus: ugyan màr!
Nyugodtan szidjuk csak a fideszeseket!
Lehet naeancskommunistàzni, birkamenetezni, ez a taktika milyen jòl bevàlt eddìg is!

leprecHaUN 2014.06.03. 18:47:52

Nincsen mirol beszelni a fidesz szavazokkal, hiszen szerintuk mas nem is magyar csak ok, boldogak a rezsicsokkentessel, az allandosult mindennapos pofatlan nyilt szinen elkovetett lopasokkal, a stadionokkal. Nem zavarja oket semmi, nem szamitanak a mutyik, a 300 feletti euro. Boldogak a demagogiaval amivel megveszik oket, boldogak a torpe debil es gogos-sertodott partapparatussal. Nem hiaba no, ha a piramis tetejen egy debil ul, alatta csak meg hulyebbek lehetnek. Nincsen miert megszolitani oket, hiszen az amobakkal, kullancsokkal es egyeb fergekkel sem folytat az ertelmes ember parbeszedet. Nem is lehet, mert a valaszok elore meg vannak irva, gondolkodas naluk be van tiltva.
Az orszagon csak akkor segithetne az EU, ha megadna a tiszteletet, de a penzcsapot elzarna. Az osszeomlasbol talan lehetne valamit epiteni a lazalombol valo ebredes utan, de a mostani szarkupacbol mar nem lehet gyurni varat.

s 2014.06.03. 18:55:11

Ezt az írást gondolkodó embereknek szántad. Ezért nem lesz hatása a fidesz szavazóira, és ezért nem lesz hatása a fidesz kormányra. Túl vagyunk ezeken. Nem mi mentünk túl, hanem túltettek minket rajta akaratunkon kívül. A fidesz hatalmat nem lehet már leváltani demokratikus eszközökkel, mert a fidesz - bár demokratikus úton jutott hatalomra - megszünteti a hatalomra jutásához vezető utat. Azért, hogy más többé azon ne járhasson. A fidesz diktatúrát épít ki, ezt most itt kötelességem kimondani, mert ez az igazság. Ennek megfelelően csak a diktatúrák megbuktatására való eszközökkel lehet eltávolítani a hatalomból. A kérdés nem ez, hanem az időpont. A tippem az, hogy amikor a dilettáns módon vezetett magyar gazdaság összeszakad valamilyen világméretű megbillenés okán, akkor jön el a vég.

Ambiorix 2014.06.03. 18:55:17

@poszt
Jé, megint elővettétek a jó öreg "határológgy el, mert különben náci vagy!!!" játékot? :)))

laji 2014.06.03. 19:05:17

@leprecHaUN: Nézd, amikor hallom megbízhat barátoktól, akik az üzleti életben kénytelenek tárgyalni politikusokkal, és a baloldali, jelenleg is listán lévő politikus ennyi+ennyi pénzt kér, hogy ne tegyen keresztbe, akkor vicces hallgatni téged, hogy az EU zárja el a pénzcsapot...
A jobboldalon azt akarjuk, hogy ez a baloldal tűnjön el a süllyesztőben, a maradékon lehessen látni, hogy elgondolkodott és megváltozott. Amíg nem ez lesz, addig jön a 2/3, ami azt csinál, amit akar a cél érdekében. Amíg mondvacsinált ügyek miatt kimegy a baloldali média az utcára, addig 2/3 lesz. Ennyi.

Laci A Lakli 2014.06.03. 19:20:35

"Ha most nem akartok vagy nem tudtok látni, akkor elhihetitek, már nem Gyurcsány Ferenc lövette ki a szemeteket, hanem Orbán Viktor."

Épp ezért lett az ember tele a töke a két egykori "nagy" párttal és az emberek egyre többen már a Jobbikra szavaznak.
El lehet húzni a 3.14csába!

2014.06.03. 19:23:18

@IPetya: Szép is értékrendet lehet, remélem az unokáidnak több tartása és esze lesz. Nézzük csak mi is tartozik az értékrendedbe:
- a király dolgaiba senki se pofázhat bele, azaz az alattvalóknak, máshogy gondolkodóknak kuss a neve,
- ha a király A-t ígér, biztos, hogy B-t fog cselekedni azaz bármikor bármit hazudhatsz,
- ha nem vagy barátja, rokona, talpnyalója a királynak, akkor csak csalással tudsz rendes életet biztosít magadnak, azaz nem a tudás számít, hanem az ismeretség,
- ha a király valamit mégse tud megoldani, akkor keres egy bűnbakot, azaz mindig másban van a hiba, sosem benned,
- ha valaki a király ellen van, akkor gyorsan hoz egy törvény, ami ellehetetleníti vagy bűnössé teszi az ellenfelet, azaz mindegy mit csinálsz, csak te hozhasd a törvényt és onnantól szarhatsz bárki fejére.
Ez a te értékrended néhány eleme, de van még bőven hasonló. A gerincesség és igazmondás ismeretlen fogalmak a mai Magyarországon.

A szocialista diktatúrát éppen most építik olyanok, mint te, kár hogy nem emlékszel milyen volt, de nemsokára érezni fogod a saját bőrödön.

MACISAJT 2014.06.03. 19:23:19

" sem a civilek megtámadása, sem a budapesti önkormányzati rendszer átalakítása nem szerepelt az ígéretek között."

Muhaha.
A soros-falovak elkeseredett lebukás előtti vagdalkozása , az volna a "civilek"?

Vagy.
Érdekes memória zavarokban szenvednek az agyonvert ballibák..:
1994-ben mikor megnyerték a választásokat( 49%-t kaptak, ebből lett 73% a parlamentben, akkor az bezzeg jó volt nekik a demokrácia), minek állt neki rögtön az MSZP/SZDSZ?
Na minek?
Hát persze hogy az őszi önkormányzati választási törvény módosításának...

Emlékeztetőül:

"A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény elfogadásával az 1994-es ciklusban, amikor is bevezetésre került a közvetlen polgármester-választás (az 1994. évi LXI. törvénnyel).
A törvény akkori indokolása szerint: „A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény hatályba lépése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalataira tekintettel szükségesnek mutatkozik a helyi önkormányzati választások szabályozásának átgondolása, melynek során a szabályozás rendszerének alapjaiban való átdolgozására kerül sor.” A jelenlegi törvény egyik legfontosabb újítása a képviselő testület tagjainak csökkentése és a választási fogalomhasználat pontosítása.

Így hát maradjunk annyiban hogy a posztírónak van egy igaz mondata, idézem:
"Ne higgyünk a felelőtlen politológusoknak,"

Helyes. Neked sem kell hinnünk.

Laci A Lakli 2014.06.03. 19:23:57

@Laci A Lakli:
Elnézést megzavartak, ezért lett értelmetlen a mondanivalóm.
A lényeg azért kiszűrhető belőle :D

Ambiorix 2014.06.03. 19:24:16

@s:
De hiszen pont ezért szavaztunk a Fideszre, ezt várjuk el tőle, ezzel bíztuk meg: verje szét véglegesen a kártékony liberálkommancs hatalom még megmaradt háttérszervezeteit, infrastruktúra-elemeit, társadalmi bázisát. Persze ti a saját szempontotokból óbégathattok diktatúráról, bár a 26 %-os mandátumarányotok felől tekintve rettenetesen nevetségesek vagytok. Mi viszont felszabadulásként, fellélegzésként éljűk meg ezt az egész történetet.

MACISAJT 2014.06.03. 19:38:07

@ex-dr. vuk: ("Maradjunk annyiban, hogy mivel a Norveg alap nem a magyar adofizetok penze, igy aztan vegkepp ne hisztizzen magyarorszagon senki, hogy azt ok mire koltik.")

Hülye érv.
Mondj egy országot, ahová anyagi támogatást juttathat helyi "civil" szervezeteknek állam- és /vagy kormányellenes tevékenység finanszírozására egy másik külföldi állam...

Az USA-tól Norvégiáig( Breivik mészárlása óta fokozottan is) ez elképzelhetetlen lenne, pláné egy olyannal l hogy "nem a helyi adofizetok penze, igy aztan vegkepp ne hisztizzen ott senki" és ne követeljen elszámolást...

Ilyen "érvekkel" a Jobbik is nyugodtan finanszírozható lenne Iránból és még isten tudja honnan, ugye?
Vagy az már "más"?

ex-dr. vuk 2014.06.03. 19:44:40

@MACISAJT: A civilt nem kell idezojelbe tenned, ez nem a CÖF.

Kormanyellenes tevekenyseg?
Ha ugy vesszuk tenyleg: pl. korrupcioellenes, es a kormany korrupt.
Van nok elleni eroszak ellenes szervezet, es Balog Zoltan miniszter ur igencsak veri a noket.
Satobbi.
Ha igy nezzuk tenyleg kormanyellenes :DDDDD

"a Jobbik is nyugodtan finanszírozható lenne Iránból"

Iran egeszen mas teszta, mivel az mindenfele (de leginkabb penzugyi) szempontbol bolykott alatt van szinte minden orszagbol.
En ertem a kormany problemajat (es ezaltal a tiedet is). Az a gond, hogy nem ellenoriz mindent. A diktaturahoz elengedhetetlen minden penzugyi forras feletti totalis kontroll. Egyszeruen KELL nekik ahhoz, hogy eltakaritsanak az utbol minden akadalyt, ami a hatalmuk ele gordul.Egy civil (pl. korrupcioellenes) kontroll pup a hatukra.

ex-dr. vuk 2014.06.03. 19:45:36

@MACISAJT: ja, es gondolom az, hogy ez az alap mar soksok eve mukodik, az elkerulte eddig mindnki figyelmet, gondolom. Most, hogy a Nagy Vezer nekiallt harcolni ellene, a hivek is beszalltak a szajkarateba. Gratulalok hozza.

leprecHaUN 2014.06.03. 20:03:51

@laji: Semmivel nem cáfoltad meg az állításaimat, csak a politikai korlátoltságodról tettél tanúbizonyságot. Ha a fideszt nem kedvelem, akkor csakis baloldali lehetek. :) Esetleg jobbikos.
Kedvesem, attól, hogy valaki néha meglengeti a keresztet a mérhetetlen támogatottságú KDNP-n keresztül, vagy hogy cigányember létére bibliai neveket ad a gyerekeinek, nem lesz jobboldali. A jobboldal definícióját sok helyen megtalálod az intertneten, erről most nem kívánok oktatást tartani neked, mert látom, hogy a két agysejted már megtelt a rezsicsökkentéssel.
De azért azt megemlítem, hogy az, aki államosít, a piacgazdaságot leszarja és meg akarja szüntetni, központosít, felduzzasztja az államapparátust, államvédelmi szerveket állít fel a saját védelmére, közmunkát ajánl, államilag befolyásolja az árakat, a médiát és mindent ellehetetlenít ami az ő akaratával ellentétes, (lehetne még sorolni, de minek) nos az kommunista. Még akkor is, ha néha meglengeti a magyar trikolórt. Akkor is, ha jobboldalinak hívja magát. Nem véletlen a népszerűsége, hiszen az átkos korszak "vívmányait" hozza vissza, ami iránt az emberek olyan hatalmas nosztalgiát éreznek.
A pólusok rég felcserélődtek Magyarországon, a lakosság politikailag és a demokráciában is analfabéta, simán megválasztanak akárkit, aki csak kicsit is hajaz a Kádár éra dolgaira.

Talán hallottál már jobboldali liberális értékekről, jobboldali konzervatív értékekről, baoldali értékekről, de fingod nincsen arról, hogy ezek mik. Mi, akik külföldön élünk egyértelműen látjuk a lassú, de biztos visszarendeződést az egypártrendszerbe. Nem a te hibád, hiszen ezen szocializálódtál és fingod nincsen arról, hogy mi a különbség az ellenség és az ellenfél között, mit jelent egy demokráciában az ellenfelet tisztelni. Te csak rezsicsökkentő vagy. Semmi több. :)

tölgyes 2014.06.03. 23:01:39

Már 2010 előtt is azt olvastam, hogy a világban és Mon. a sajtószabadság legnagyobb ellensége a cégtulajdonosok magánérdeke. Ha a cégek érdeke úgy kívánja, akkor elküldenek újságírót főszerkesztőt.
Mi történt most?

Egy cég elküldte a főszerkesztőjét.

A cég nem nyilatkozik. A volt főszerkesztő nem nyilatkozik, mert olyan szerződést írt alá. Viszont az egész világban az a szokás , hogy a főszerkesztők ilyen szerződéseket írnak alá.

Most tehát lábbal tiporják a sajtószabadságot, mert a cégek olyan szerződéseket iratnak alá, amelyek kizárják a nyilatkozatot.

Miért nem tiltakoztak akkor is, amikor a szerződést aláírták?? Talán azért, mert a főszerkesztőnek úgyis megérte aláírni a szerződést? Most pedig azért hallgat, mert megéri neki hallgatni???
Ha meg aláírták, akkor miért tiltakoznak most?

mizrolist 2014.06.04. 07:26:09

@azbesztos: ismerve a kerületi polgármestereket, én inkább arra tippelnék, hogy egymást fogják fúrni és senkit sem fog érdekelni, mi lesz a kerületek felett működő Budapesttel. Például egy ilyen Közgyűlés valsz. soha az életben nem építene olyan új villamos- vagy trolivonalat, ami több kerületen át haladna, akármennyi uniós forrás is múlna rajta.

s 2014.06.04. 09:26:01

@Ambiorix: Te liberálkomancs hatalomról, meg fideszről beszélsz, én viszont Magyarországról. Abból a szempontból nézem a dolgot, hogy az jó -e Magyarországnak, vagy sem. A fidesz nem jó, ezt neked is látnod kellene, de nem látod, vagy nem akarod látni. A gyurcsótány sem volt jó, ezért ment a picsába. Az mszp szavazói nagyrészt felismerték, hogy mi nem jó, ezért nem is szavaztak arra nagy számban. Most a fidesz szavazókon a sor, hogy mérlegre tegyék azt, amit mérni kell. Tartok azonban attól, hogy ők nem lesznek képesek egy kormányzati ámokfutást megállítani, ahogy annak idején az értelmesebb emberek eltűntek az mszp támogatói közül.

ex-dr. vuk 2014.06.04. 09:32:20

@s: "A fidesz diktatúrát épít ki"

Az a durva, hogy amikor en ezt 2010 nyar vegen mondtam haveroknak, akkor lehurrogtak.. Ma mar csak a hummoges megy ;)

Balt 2014.06.04. 16:19:31

@ex-dr. vuk: Nem egészen. Pont olyan ez a TASZ, melegjogi szervezetek stb. részéről, mintha a meghívott szólna be a csaposnak, hogy langyos a sör. (Amihez kétségkívül joga van a meghívottnak is, aztán a kocsma fizető közönsége majd eldönti, hogy igaz-e, vagy sem...)
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása