Mindig tetszett Kumin Ferenc blogjának fejlécében, az "örörmről, bánatról" témamegjelölés, mert énblogra is lehetőséget ad. Most itt is váltunk egy picit, szóval: OFF.
Megbüntettek gyorshajtásért. Pedig az az autós vagyok, akit folyton leelőznek, amikor csak őzek lakta területen 90-nel megyek, lakott területen meg 50-nel, átengedem a gyalogost a zebrán, nem parkolok tiltott helyekre.
Mindig is azt gondoltam, hogy aki politikával foglalkozik, őrizze meg akár méregdrágán is hitelességét, és legyen a végtelenségig szabálytisztelő, hogy alapja legyen bírálni másokat. Politika és erkölcs igenis nagyon közel van egymáshoz, no nem azért, mintha minden politikai cselekedet erkölcsös lenne, hanem mert az erkölcs számít a politikus megítélésénél. Mérhetelenül felháborított, amikor miniszterek száguldoztak és okoztak balesetet, képviselő kekeckedett a rendőrrel, vagy amikor - úgy emlékszem - Demszky autójában ki volt cetlizve a sztráda sebességradarjainak elhelyezése.
Ugyanígy illik betartani a politikai rendszer írott szabályait, mi több, az íratlanokat is, a szokásjogot, hogy legalább valamiféle minimális kölcsönös bizalom legyen a felek között. Megint naiv leszek, de tiszta szívvel igyekszem mondani, hogy politikus, politológus és politikai újságíró is legyen normakövető, tarsa be a törvényeket és szakmája szabályait, informálódjon körültekintően és ne vezessen félre, és magánéletében is legyen tartása.
Hát én próbáltam: defenzív és fair autós voltam, megvettem az operációs rendszert és a szoftvereket, vagy ingyeneset használtam, váltok jegyet a tömegközlekedésre, sohasem fogok fizetni hálapénzt, nem dolgozom feketén, már meglévő gazdasági, társadalmi és politikai meggyőződésemet nem változtatom érdekeim miatt. Erre most szabályszegő lettem, igen, nem lassítottam le annyira az autót, hogy a 40-es táblánál annyival is menjek, hanem hagytam, hogy az magától lassuljon le.
Úgy is lehetnék ezzel, mint amikor a dacos gyerek érvényesíti a gyermeknevelés kapcsán emlegetett önbeteljesítő jóslatot: ha már azt mondják, hogy rossz vagyok, igyekszem azzá is válni. Vagy, marad minden így, és leírt szavaimat beárnyékolja a hitelvesztés.
Még ekkor is ott a vonzó vigasz, hogy bárkivel megeshet, mint egy közeli példában: családunk legjobb barátja, egy dolgos, akkurátus, életszerető, igazán jó ember tele találta a hulladékgyűjtő konténert, ezért hozott hulladékát nekitámasztotta, amiért az arra járó közterület-felügyelők megbüntették. Csakhogy ott a méltóságos hatóság volt a hülyébb.
Vagy, lehet tojni az egészre, azt mondani, hogy ezt a szüzességet is sikerült - kevésbé élvezetes módon - elveszteni. Kedvenc és sokat idézett sorozatom, az Igenis, miszter(elnök) úr! egyik részében a kezdő közttisztviselő Bernard tanulja az öreg rókáktól, hogyen kell "morális vákuummá" válni, és egy szemét húzása után gratulálnak is, hogy sikerült neki. Ő ettől boldog lett, szakmája dísze, de jó neki.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Török Gábor, a Jobbik és a szépirodalom 2011.08.12. 15:49:18
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.