A Fidesz vasárnapi eredménye nekem meglepetés volt, mert győzteshez húzás ide vagy oda, egy nagy párt szavazóinak részvétele egy ilyen választáson korántsem mondható biztosra. A Fidesz-szavazók fegyelmezettsége dicséretes, jó részük valóban szeretheti a pártot. Igaznak tűnik, amit az LMP-ről írnak, hogy sokszínű támogatói kör áll mögötte, nem túl erős kötődéssel. Elég volt most is, bár azt el sem tudom képzelni, mi lenne az erős véleményvezéri kör támogatása nélkül. A Jobbik szintúgy elérte a helyzetébe kódoltakat.

Nézzük az MSZP-t, kicsit kerekebben szemlélve a történetet!

Az MSZP a múltban egyfajta szövetség volt, platformok szövetsége, ezek egyezsége adta ki a követett politikát. A sokszínű választói kört ugyanezzel lehetett kielégíteni: képviselve vagy Te is, de a többiekkel kötött egyezséggel lehet kormányra kerülni. 

A Fidesz 1998-as győzelme reformot hozott a politikai kommunikációban, az "egyetlen hang" végül is működőnek bizonyult, leszámítva a 2002-es kampányt. Később a Fidesz is visszahozta a több hangot, csakhogy irányítottan (vagyis igazából egy hang volt az), és rájöttek arra, hogy nem kell összefüggést teremteni a több szólam között. A túloldalon 2006-tól az MSZP több hangja már nem volt arra képes, mint a múltban, sokkal inkább sugallt hatalmi marakodást, és az is volt.

Jellemző volt a párton belüli egyezség (de nem "egység"!) kényszeres megteremtése Gyurcsány kormányalakításánál, a kormányfő tankönyvi módon elégítette ki poszttal a legéhesebbeket. Nem ezzel volt a gond, ez rendszersajátosság is, hanem a vezető mögötti egység hiányával, egy ilyen pártban még a választási siker sem hozhatott összezárást. A népszerűségvesztés miatt (pl. a két reform idején) a párt erős emberei ott beszéltek ki, ahol csak tudtak. Az MSZP hasonló szokása volt, hogy a saját költségvetéseit is szétszavazta módosítókkal (a koalíciós partner SZDSZ ellenében, de a Fidesz-képviselők ilyenkor kimentek az ülésteremből, így nem lehetett leszavazni a szocialista javaslatokat).

Mára kikoptak azok a pártok, amelyeket a rendszerváltás helyzetbe hozott. A mostaniaknak már meg kellett küzdeniük a helyért, ez megteremtett egyfajta belső összetartást, és a vezető iránti lojalitást, neki meg karizmát (lásd mostanra Vonát és Schiffert).
A Fideszt is a "küzdők" közé sorolom, mert a 94-es mélység után egyszer, majd a 2002-es elbukott választás után másodszor dolgozta vissza magát, ezalatt egyszer nyitott, és vagy háromszor átszervezett. Az olyanok, mint az FKGP, az MDF, az SZDSZ egyszer szereztek nagyobb támogatást, az onnantól csak fogyott, és vele a kiosztható poszt, az egyre kielégíthetetlenebb belső hatalmi igények pedig felszámolták az egy irányba tartó munkát. Jellemző, hogy a parlamentből kiesés fel is számolja őket.

A Fidesz az erodálódást a 2006-os önkormányzati választási győzelemmel úszta meg, ezt ma már kevesen emlegetik. Ekkor lehetett kielégíteni a sok éhes szájat, és aztán tartani a gyeplőt úgy, hogy az önkormányzati vezetők munkáját a párt regionális erős emberei igazgatták. Az MSZP-nek ugyanekkor sokat ártott, hogy Gyurcsány simán beáldozta az önkormányzati választásokat. Sőt, a 2002-es önkormányzati "túlnyerés" itt bosszulta meg magát, mert pártok túlnyerése "túlbukásokhoz" is vezethet, csak egyszer forduljon az a bizonyos kocka.

Az elmúlt években megerősödött pártok igazi innovációt voltak képesek felmutatni. Az LMP talált egy új működési módot, egy beszédes jelszót és nevet, a Jobbik a végtelenül hagyományos pártmunka becsületének felélesztését, az Együtt-PM pedig a Haza és Haladás által készített háttértanulmányaival végzett olyat, amit egy pártnak illik. Lassan megérthetnék végre a politikusok és az emberek is, hogy jól eltalált hagyományos eszközökkel is lehet támogatást összeszedni, és csöppet sem nélkülözhetjük a pártokat. A pártok felértékelődése az, amit nélkülözhetnénk, csak volna erős és önálló gazdaság és civil szféra.

A megújulás az MSZP-nél elmaradt, bár szerintem ez nem csupán önhiba volt, hanem a magyar politikai szocializáció defektusa is, mert kicsi a merítés lehetősége. A politikát megújíthatják a meglévő emberek is, de a pártok csak új emberekkel újulhatnak meg, és úgy sem gyorsan. Az emberanyag viszont párton belüli és államvezetésbeli karrierutakra tud mozdulni. Az MSZP ilyet 2006 után egyre kevésbé tudott felmutatni. Egy fiatalnak őket vállalni ciki volt, nekik vagy bárki újaknak a sorozatos választási kudarcok miatt jövőbeni karriert sem ígérhettek.

Az MSZP politikusai már évtizede csak félni tudnak a sikertelenségtől, ami önbeteljesítő jóslatként is működött. A Fidesz még régebben "gyáva pártnak" titulálta az MSZP-t, és ez igaznak bizonyult, mindig mindenből csak kihátrálni tudtak. Márpedig egy politikai tettet sokszor a "beleállás" is minősíti, és a tett kezdeti népszerűtlensége is ledolgozható, ha belelállás hitelesíti.

Nem lehet biztosat mondani arra, hogy a baloldalon osztozkodó pártok közül melyik emelkedik ki és melyik rovására, nyilván az MSZP eltűnése sem vehető biztosra. Az MSZP megkerülhetetlenségének nimbusza viszont tényleg eltűnt, erről döntött az EP-választás. Ezt a nimbuszt ugyanúgy választási sikerekkel lehet visszaszerezni, amely sikereket meg épp a megkerülhetetlenség nimbusza segítette eddig. A kör itt bezárul, valaminek rajtuk kívül is kell történnie.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus