A Fidesz vasárnapi eredménye nekem meglepetés volt, mert győzteshez húzás ide vagy oda, egy nagy párt szavazóinak részvétele egy ilyen választáson korántsem mondható biztosra. A Fidesz-szavazók fegyelmezettsége dicséretes, jó részük valóban szeretheti a pártot. Igaznak tűnik, amit az LMP-ről írnak, hogy sokszínű támogatói kör áll mögötte, nem túl erős kötődéssel. Elég volt most is, bár azt el sem tudom képzelni, mi lenne az erős véleményvezéri kör támogatása nélkül. A Jobbik szintúgy elérte a helyzetébe kódoltakat.
Nézzük az MSZP-t, kicsit kerekebben szemlélve a történetet!
Az MSZP a múltban egyfajta szövetség volt, platformok szövetsége, ezek egyezsége adta ki a követett politikát. A sokszínű választói kört ugyanezzel lehetett kielégíteni: képviselve vagy Te is, de a többiekkel kötött egyezséggel lehet kormányra kerülni.
A Fidesz 1998-as győzelme reformot hozott a politikai kommunikációban, az "egyetlen hang" végül is működőnek bizonyult, leszámítva a 2002-es kampányt. Később a Fidesz is visszahozta a több hangot, csakhogy irányítottan (vagyis igazából egy hang volt az), és rájöttek arra, hogy nem kell összefüggést teremteni a több szólam között. A túloldalon 2006-tól az MSZP több hangja már nem volt arra képes, mint a múltban, sokkal inkább sugallt hatalmi marakodást, és az is volt.
Jellemző volt a párton belüli egyezség (de nem "egység"!) kényszeres megteremtése Gyurcsány kormányalakításánál, a kormányfő tankönyvi módon elégítette ki poszttal a legéhesebbeket. Nem ezzel volt a gond, ez rendszersajátosság is, hanem a vezető mögötti egység hiányával, egy ilyen pártban még a választási siker sem hozhatott összezárást. A népszerűségvesztés miatt (pl. a két reform idején) a párt erős emberei ott beszéltek ki, ahol csak tudtak. Az MSZP hasonló szokása volt, hogy a saját költségvetéseit is szétszavazta módosítókkal (a koalíciós partner SZDSZ ellenében, de a Fidesz-képviselők ilyenkor kimentek az ülésteremből, így nem lehetett leszavazni a szocialista javaslatokat).
Mára kikoptak azok a pártok, amelyeket a rendszerváltás helyzetbe hozott. A mostaniaknak már meg kellett küzdeniük a helyért, ez megteremtett egyfajta belső összetartást, és a vezető iránti lojalitást, neki meg karizmát (lásd mostanra Vonát és Schiffert).
A Fideszt is a "küzdők" közé sorolom, mert a 94-es mélység után egyszer, majd a 2002-es elbukott választás után másodszor dolgozta vissza magát, ezalatt egyszer nyitott, és vagy háromszor átszervezett. Az olyanok, mint az FKGP, az MDF, az SZDSZ egyszer szereztek nagyobb támogatást, az onnantól csak fogyott, és vele a kiosztható poszt, az egyre kielégíthetetlenebb belső hatalmi igények pedig felszámolták az egy irányba tartó munkát. Jellemző, hogy a parlamentből kiesés fel is számolja őket.
A Fidesz az erodálódást a 2006-os önkormányzati választási győzelemmel úszta meg, ezt ma már kevesen emlegetik. Ekkor lehetett kielégíteni a sok éhes szájat, és aztán tartani a gyeplőt úgy, hogy az önkormányzati vezetők munkáját a párt regionális erős emberei igazgatták. Az MSZP-nek ugyanekkor sokat ártott, hogy Gyurcsány simán beáldozta az önkormányzati választásokat. Sőt, a 2002-es önkormányzati "túlnyerés" itt bosszulta meg magát, mert pártok túlnyerése "túlbukásokhoz" is vezethet, csak egyszer forduljon az a bizonyos kocka.
Az elmúlt években megerősödött pártok igazi innovációt voltak képesek felmutatni. Az LMP talált egy új működési módot, egy beszédes jelszót és nevet, a Jobbik a végtelenül hagyományos pártmunka becsületének felélesztését, az Együtt-PM pedig a Haza és Haladás által készített háttértanulmányaival végzett olyat, amit egy pártnak illik. Lassan megérthetnék végre a politikusok és az emberek is, hogy jól eltalált hagyományos eszközökkel is lehet támogatást összeszedni, és csöppet sem nélkülözhetjük a pártokat. A pártok felértékelődése az, amit nélkülözhetnénk, csak volna erős és önálló gazdaság és civil szféra.
A megújulás az MSZP-nél elmaradt, bár szerintem ez nem csupán önhiba volt, hanem a magyar politikai szocializáció defektusa is, mert kicsi a merítés lehetősége. A politikát megújíthatják a meglévő emberek is, de a pártok csak új emberekkel újulhatnak meg, és úgy sem gyorsan. Az emberanyag viszont párton belüli és államvezetésbeli karrierutakra tud mozdulni. Az MSZP ilyet 2006 után egyre kevésbé tudott felmutatni. Egy fiatalnak őket vállalni ciki volt, nekik vagy bárki újaknak a sorozatos választási kudarcok miatt jövőbeni karriert sem ígérhettek.
Az MSZP politikusai már évtizede csak félni tudnak a sikertelenségtől, ami önbeteljesítő jóslatként is működött. A Fidesz még régebben "gyáva pártnak" titulálta az MSZP-t, és ez igaznak bizonyult, mindig mindenből csak kihátrálni tudtak. Márpedig egy politikai tettet sokszor a "beleállás" is minősíti, és a tett kezdeti népszerűtlensége is ledolgozható, ha belelállás hitelesíti.
Nem lehet biztosat mondani arra, hogy a baloldalon osztozkodó pártok közül melyik emelkedik ki és melyik rovására, nyilván az MSZP eltűnése sem vehető biztosra. Az MSZP megkerülhetetlenségének nimbusza viszont tényleg eltűnt, erről döntött az EP-választás. Ezt a nimbuszt ugyanúgy választási sikerekkel lehet visszaszerezni, amely sikereket meg épp a megkerülhetetlenség nimbusza segítette eddig. A kör itt bezárul, valaminek rajtuk kívül is kell történnie.
Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.28. 15:05:47
Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.28. 16:17:30
Rwindx 2014.05.28. 16:26:02
Vagy jó részük tart az mszp újbóli hatalomra kerülésétől.
Narancskommunista (törölt) 2014.05.28. 16:37:58
♔bаtyu♔ 2014.05.28. 16:59:21
"A Fidesz-szavazók fegyelmezettsége dicséretes, jó részük valóban szeretheti a pártot."
Jókora tévedésben vagy te. Mi csak nem szeretjük ha a miniszterelnök elkúrja és még jól meg is vereti azokat akik kimennek az utcára ellene tiltakozni.
Miközben undorító holdudvara demokratának nevezi magát. Vastag véres komcsik és libsik is.
Narancskommunista (törölt) 2014.05.28. 17:32:48
Azt valahogy mégis szereted, ha Orbán kúrja el.
politologus · http://politologus.blog.hu 2014.05.28. 17:41:13
Ha neked nem inged, ne vedd magadra, ott van, hogy "jó részük": akkor te lehetsz olyan is, aki nem szereti.
miva? 2014.05.28. 17:42:34
Kövér, Áder, Orbán, Hogy a múmiákról ne is beszéljünk.
Az ebben a csodálatos, hogy a hullámvasút legtetején örülni látni az utasokat azért, hogy örökre felfelé megy a vonat, ezt soha nem tudom megunni. Szórakoztató.
tothh · http://polizis.blog.hu 2014.05.28. 17:57:28
Már jó ideje - gyakorlatilag Gyurcsány távozása óta - az az érzésem az MSZP kapcsán, hogy ők a teljes stratégiájukat abból vezetik le, hogy azt vélelmezik, hogy olyanok, mint egy nagy múltú nyugati poszt-tömegpárt. Azaz, ha az egész pártrendszer nem rendül meg valamilyen oknál fogva, akkor elpusztíthatatlan, és magától értetődő alternatíva. (Ahogy pl. a francia szocialisták is felálltak a '93-as óriási vereségük után, már négy évvel, de a sor sokáig folytatható lenne.)
Azonban ez nem így van, sokkal inkább egy jellegzetes rendszerváltoztató pártokat érintő jelenség. Sokáig megkerülhetetlennek tűnnek, de miután nem tudnak személyekben és tartalomban megújulni, egyre jelentéktelenebbek lesznek, ha nem tűnnek el teljesen. Szokás a lengyel baloldal példáját mondani, de én megemlíteném Szlovákiát, ahol a posztkommunista párt darabokra szakadt, majd az eredetileg szintén arról a tájékról építkező Smer integrálja az egészet. Vagy Szlovénia, ahol az ottani KISZ utódja, az LDS volt az uralkodó párt többé-kevésbé egészen 2004-ig, mára azonban ők is eltűntek, a törvényhozásból is.
Az MSZP-t egyrészt a 2002-es dupla győzelem tartotta fönn (kormányzati ÉS komoly önkormányzati pozíciók), továbbá az, hogy egyszerűen nem volt rajtuk kívül alternatíva. Nyilván ez utóbbit felismerték valahol, hiszen igen látványos volt, ahogy a tárgyalásoknál az E-PM-et és a DK-t megpróbálják erőből lenyomni. A szavazóközönségben ez most nem sikerült. Így az alternatíva-nélküliség is megdőlt, ráadásul, én nem igazán tudnék olyant mondani, ami a baloldali palettából csak rájuk lenne jellemző. (A szociális demagógia, ill. az ígérgetés jelen van, azonban ebben már a két ciklus után nem hitelesek, ráadásként ott a Jobbik - és a Fidesz(!) is ezen a pályán. A Fidesz, illetve Orbán-ellenesség sokkal markánsabban van jelen a DK-nál, ahogy a "progresszió" képviselete is. A megújulást, új irányokat pedig az E-PM testesítheti meg a szavazók szemében. A kádári nosztalgiára önmagában alapozni 30-40 év körüli karrierpolitikusok esetében, ráadásul a tényleges Kádár-kortól távolodva sem elegendő.)
Nézetem szerint az MSZP-t ezen a szinten is a "megszokás" tartotta meg.
Az FKgP-MDF-SzDSz trió bukásához meg annyit tennék hozzá, főleg utóbbi kettő esetében, hogy a magyar pártrendszer merevsége miatt egyszerűen a korábbi politikájukkal szakítva nem tudtak hová menni (SzDSz a koalícióból kiválás után senki földjén találta magát, Bokros nem volt hiteles az MDF törzstagjai számára sem, hisz markánsan mást képviselt, mint a párt a megelőző húsz évben).
És az a merevség, ami most is jelen van (ti. előre determinált minden párt viselkedése és másikhoz való viszonya) továbbra sem segít a létező baloldali pártoknak, hogy kitörjenek a Fidesz-dominálta helyzetből. Amíg arra törekednek, hogy valahogyan restaurálják a kétosztatú rendszert, (és a Fidesznek lesz ca. másfél millió elkötelezett híve) addig folyamatosan ezek a gondok fognak újra és újra előjönni.
♔bаtyu♔ 2014.05.28. 19:47:41
Molnár Péter 2014. május 23-án nyílt levélben hívta fel Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott Vezérigazgatója figyelmét, hogy úgy érzi, a köztévének törvényi kötelezettsége mielőbb, főműsoridőben bemutatni Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című, a roma magyarok elleni bűncselekmény-sorozat elkövetőinek tárgyalásáról készült dokumentumfilmjét.
El tudom képzelni mi menne itt, ha nem jobbos kormány menne. A cigányok által legyilkolt tízezer nyugdíjas családja nézhetné főműsoridőben húsz ismétléssel, hogy öltek meg hat cigányt.
Azt mondanom sem kell, hogy maga az ügy is nagyon zavaros, úgy néz ki, ezek bármiféle indíték nélkül gyilkoltak, amit nyilván csak a ballibsik hisznek el.
Szóval akármilyen is Orbán, ilyen mocskos ügye nem volt.
Mellesleg azt is leírhatnád Orbán hogyan kúrta el? Lebontotta nálad a kolbászból font kerítést, amit Gyurcsányék idejében sikerült építeni?
_most_ 2014.05.28. 20:13:18
_most_ 2014.05.28. 20:19:49
_mоst_ 2014.05.28. 20:36:23
♔batyu♔ 2014.05.28. 20:40:19
Balt 2014.05.29. 13:20:39
velemenyvezer.444.hu/2013/10/24/kik-is-azok-a-kommunistak
Balt 2014.05.29. 13:26:33
Akárhogy matekozunk, a 25%-ot legfeljebb egymás között szeletelgethetik a "bal"oldalon, de ebből soha nem lesz "bal"oldali kormányzás. (Látva az előzményeket, mondjuk: szerencsére...)