Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. december 15. 09:30 - politologus

A nemzeti gödör

Nagy újdonságot nem lehet már leírni a felsőoktatási keretszámcsökkentésről, vagyis a tandíjról, de szó nélkül sem lehet hagyni a történteket.

Sok mindent mondhat a kormány a tandíj védelmében, de semmi hiteleset nem fog tudni mondani saját maga védelmében. A fideszes garnitúrának ez egy jól ismert szokása, hogy a politikai és országvezetési módszererekben nem válogat, aztán a módszerek kritikusainak is a döntés eredményét dugja az orra alá. Jönnek ezek a döntések einstandolással (manyup), népszavazás elmulasztásával (új alkotmány) és népszavazási döntéssel szemben (tandíj), de ugyebár csak nézzük az elérendő nagy célokat.

Persze lehet logika abban, amit Orbánék most csinálnak: sok mindenben azt teszik, amivel elődeik is kacérkodtak, így a spórolás mellett az ellenzéki kritikát is nehéz helyzetbe hozzák. Már Gyurcsányék is tandíjaztak, és az akkori egészségügyi reform kapcsán Molnár Lajos miniszter is célzott rá, hogy valójában fideszes terveket valósítanak meg. Amiről pedig kevesen beszéltek, hogy a Gyurcsány javaslatára elfogadott többpénztáras egészségbiztosítás terve is az első Orbán-kormánytól származik. Erre nyugodtan hivatkozatott volna Gyurcsány is, ne féljünk, a mostani tandíjnál a kormányoldali kommunikátorok jobban odafigyelnek majd.

A mostani tandíjazást viszont másképp is lehetett volna csinálni. Ez történt eredetileg:

1.) a 2008-as népszavazás a tandíjról, egyértelmű fideszes elutasítás
2.) a 2011-es felsőoktatási keretszámcsökkentés
3.) Orbán 2012-ben megpendíti, hogy ha rajta múlna, államilag támogatott jogászképzés nem is lenne
4.) az IMF ostorozása plakátkampánnyal
5.) az IMF-tárgyalások felfüggesztése
6.) újabb nemzeti konzultáció beharangozása
7.) a költségvetés kapcsán elővett keretszámcsökkentés, vagyis tandíj

Mennyivel gördülékenyebb lett volna így:

1.) a 2008-as népszavazásnál a tandíj részleges elutasítása
2.) a 2011-es felsőoktatási keretszámcsökkentés
3.) Orbán 2012-ben megpendíti, hogy sajnos, fel kell gyorsítani az IMF-tárgyalásokat, mert rövidtávú és hosszútávú kiigazításokra van szükség, és sokféle társadalmi csoportot érint majd
4.) nemzeti konzultáció, például ilyen kérdésgyökökkel: “Egyesek szerint az egyetemi hallgatók nemtanulással és bukdácsolással ne tölthessenek el a szükséges öt helyett akár tíz évet az egyetemen.”, vagy “Egyesek szerint a kormánynak további lépéseket kell tennie a diplomás munkanélküliség csökkentése érdekében.”
5.) megállapodás az IMF-fel, a tandíj bevezetése
6.) az IMF ostorozása plakátkampánnyal (erről lásd a Sorköz blog írását)

Nyilván a politikai hitelesség az egész ügy magva. Ahhoz ugyanis, hogy egy kormány nagy mértékű választói elfordulást kockáztasson, nagyon-de-nagyon mélyen hinnie kell saját igazában, akár az elvi alapvetés szintjén. De ha Orbánék annyira mélyen tandíjpártiak, mi szükség volt évekig hazudni róla? És mi szükség volt épp “hitelességi” népszavazást rendeztetni?

A kisördög kihozza belőlem egy 2002-es fideszes szórólapsorozat felidézését. Azon ilyen okosságok álltak:
“MSZP=tandíj, FIDESZ=diákhitel
MSZP=nemzeti gödör, FIDESZ=Nemzeti Színház”
Milyen szép idők is voltak azok, ugye?

Szerintem csak félig-meddig igaz, hogy az ellenzék kapott egy jó kis húzóügyet, amire felakaszthatja díszként az eddig kevesebb figyelmet kapott bírálatokat is. Ott van ugyanis, amiről már fentebb szó esett, a korábbi tandíjpártiság, ami ráolvasható Mesterházyra, Gyurcsányra vagy Bajnaira is. Az ellenzék többi részének viszont jól jön, ismét szólhatnak az eddigi politikai elit hiteltelenségéről, elvtelenségéről, pálfordulásairól és az elvesztegetett évekről, nemzeti színházról és gödörről, ánblokk.

Végül találhatunk valami olyat, ami nemcsak az ellenzéknek, hanem mindenkinek jó: a tandíj végre kikerülhet a demagógiával és populizmussal leginkább sújtott témák közül.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

70 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr284966451

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez a Fidesz-kommunikáció mélypontja, vagy van még ennél lejjebb? 2012.12.15. 15:09:50

Elérte a teljes káoszt a felsőoktatással kapcsolatos kormányzati kommunikáció. Mert miket is hallottunk eddig? Selmeczi Gabriella még kedden elmondta, hogy "a legfontosabbnak azt tartják, hogy a kormány képviselői a szakemberekkel és a diákok képvisel...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.15. 12:42:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.15. 10:31:58

Az MSZP nem látom, hogy nagyon ütné a vasat. A keresztám-csökkentést egyébként nyugodtan üthetik. Ez verte ki a biztosítékot.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.15. 14:53:09

@rabelais: Szerintem nem önmagában a keretszám-csökkentés ütötte ki a biztosítékot, hanem az, hogy ez két hónappal a jelentkezési határidő előtt derül ki...

béla a görög (törölt) 2012.12.15. 15:02:33

Igazad van felesleges a tandijról bármit elmondani.
Emiatt aztán felesleges a belekeverni az ellenzéket is a múltat is. Mivel ez az egész nem a tandijról szól hanem hogy a kormány szimplán hülyére vesz mindenkit - illetve leginkább a sajátjait. (Érdekes, most miért nem égnek a kukák?)

Persze értem én, ha sikerülne visszaterelni a tandijra/keretszámra a témát akkor lehetne neki valami medret adni, lefedni, lefolyatni - de nem :)

pneumónia 2012.12.15. 15:09:53

Nem értem, nincs itt tandíj, amíg van 1 db aki nem fizet, nem hogy 10 000 kölök akik nem fizetnek! Ja hogy most versengeni kell hogy benne legyél, és nem elég csak hülyéskedni meg Facebookolni, háááát ciki! Mocskosul elég a sok bölcsészből! A fél ország közgazdász tanító, jogász, ocsmány világ ez, muszáj lesz valakinek dolgozni...

Link Elek 2012.12.15. 15:11:19

azt azert sajnalom, hogy a sajto meg a bloggerek ennyire beken hagyjak a fideszes hazudozokat.

elo kene kereni 2006-os fideszes nyilatkozatokat a kepzesi hozzajarulasrol, es melle tenni a mostaniakat, hogy mindeki lassa:
hazudnak, mint a vizfolyas

tomwar 2012.12.15. 15:20:15

@pneumónia: Hol kellene dolgozniuk? A foldeken, napszamba?
Mert mashol lassan nemigen lehet...

Napkutya 2012.12.15. 15:32:50

2020-ra, a magyar munkavállalók 40%-nak kellene felsőfokú képzettséggel rendelkeznie.

Ez, így hogy jön majd össze?

(Vagy, valaki megint hazudott?)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.15. 15:34:28

Magyar Narancs: "Lesz felsőoktatási tandíj, ha kormányra kerül az MSZP? Hogy fogják hívni?"
Kunhalmi Ágnes: "Tandíjnak. Ezt már nyilvánosságra hoztuk a felsőoktatási vállalásaink között. Olyan rendszert fogunk megvalósítani, amely az első évet mindenkinek ingyenessé teszi, hogy a belépés ne ütközhessen anyagi akadályokba. Ez lenne a bizonyítás éve és az első évben nyújtott teljesítmény alapján kezdődne meg másodévtől a mainál jóval kisebb mértékű tandíjfizetés. Ezt egészítené ki egy széles körű ösztöndíjrendszer. Ez az elképzelés hasonlít arra, amit a 2008-as népszavazás eltörölt. Tandíjügyben semmi sem indokolhatja a köntörfalazást."

takácsbálint (törölt) 2012.12.15. 15:36:31

úgy tűnik, hogy mégis lehet hárompólusú az ellenzék. az idősek szavazatát besöprő szocik és a fiatalokat célzó zöldek mellett orbán lehet a radikális, bajnai a mértékadó.

takácsbálint (törölt) 2012.12.15. 15:41:48

@pneumónia:
ha ezt mondaná a kormány, akkor ez is rendben lenne. a probléma az, hogy mindenkit hülyének nézve össze-vissza hazudoznak.

és ugye pont abban volt egyetértés, hogy ilyen vezetéssel az ország nem fog tudni előrejutni. a kormánynak nyílt vitákban érvelve kell következetesen képviselnie az álláspontját. és minden történik, csak nem ez.

2llkedő 2012.12.15. 15:43:15

@immortalis: "hanem az, hogy ez két hónappal a jelentkezési határidő előtt derül ki..."

Meg hogy hazudtunk reggel, délben, meg este, meg merjünk nagyot álmodni.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.15. 15:48:18

Nem tandíjpártiak, hanem a felsőoktatás és általánosságban az oktatás, roppant gazdaságtalanul működik, más országokhoz képest!
-40-60%-al költségesebb,
-a kilencede helyezkedik el csak az adót termelő versenyszférában
-a felsőoktatás nem vesz részt az állam gazdasági, statisztikai, szociális, katasztrófa megelőző igazgatásában! Hanem fiktív cégeket. személyeket bíznak meg tanácsadói szerződéssel
-az ipari fejlesztéseket nem támogatja, nem üzemeltetnek laborokat, nem végeznek ellenőrzéseket! Pedig a felszereltségük meg van hozzá!

Vagyis a felsőoktatásnak nincs meg a miértje. a terrordiktatúrát kiszolgáló aktatologatókonkívül!

Az iparban, mindent fel lehet építeni diplomások nélkül! A tervezéseket megtudják csinálni a technológusok is! Ha el is vannak rendeletekkel lehetetlenítve.. akkor is.. a gyártást meg úgyis a szakemberek végzik!

Akkor miért vannak?!

mazolika 2012.12.15. 15:54:13

@Napkutya: A felsőfokú szakképesítést nem csak diplomával lehet megszerezni. Van rengeteg felsőfokú, 1-2 éves szakképpzés, ahol szakmát tanul az ember. Több gyakorlat, kevesebb elmélet - legalábbis elvben.

Ha tartja magát a kormány a 40%-os felsőfokú papírosos emberarányhoz, akkor a diplomás képzés támogatásának satufékezése a felsőfokú (OKJ-s, stb.) képzések felfutásával jár.

Ez jelenleg egy viszonylag kis piac volt EDDIG. Ha összejön a keretszámcsökkentés és az egyetemekre költött támogatások csökkentése, akkor a diákok elkezdik az olcsóbb, ámde valamilyen felsőfokú szakmát adó lehetőségeket keresni. Hirtelen megnövekszik azon intézményekbe jelentekők száma, ami nem Bsc, nem Msc, hanem felsőfokú papírt adnak.

Így kell a semmiből új piacokat teremteni. Még azt is el tudom képzelni, hogy külön törvény lesz ami a felsőfokú szakképzést adó intézményeket pályázati pénzekkel támogatja. És szerintem ez nem lesz kevés pénz.

Zabaalint (törölt) 2012.12.15. 15:59:13

@Con Storm:
"Az iparban, mindent fel lehet építeni diplomások nélkül! A tervezéseket megtudják csinálni a technológusok is! Ha el is vannak rendeletekkel lehetetlenítve.. akkor is.. a gyártást meg úgyis a szakemberek végzik!"

Nem az a gáz, hogy hülye vagy, hanem még büszke is vagy rá.

2llkedő 2012.12.15. 16:00:00

@mazolika: "Így kell a semmiből új piacokat teremteni."

És így kell a felsőfokú képzést elértékteleníteni.

macitalp 2012.12.15. 16:00:56

@pneumónia:
Reménytelenül nagy barom vagy, inkább a többiek kedvéért írok.
1. 50 emberhez, ha egy normális termelő vagy szolgáltató cégnél dolgozik, kell mondjuk 1 db mérnök, 1 db pénzügyes-HRs és 1 db gazdasági vezető, mondjuk közgazdász. Ha ugyanez az 50 ember közmunkán árkot tisztít, hát oda tényleg nem kell diplomás.
2. Mivel szerinted a diplomás nem dolgozik, neked valsz a 8 általános sincs meg. Ne aggódj mi nem haragszunk rád ezért, próbáld meg feldolgozni.
3. Az ördög a részletekben van (ezt talán már hallottad). Pl. rengeteg munkanélküli pedagógus van. Egy meghirdetett helyre 50-en jelentkeznek. A lányom tanárai közül min. 3 alkalmatlan a tanításra mégsem lehet őket lecserélni. Mert aki jönne helyettük, az se jobb vagy még rosszabb.

mazolika 2012.12.15. 16:03:52

@Con Storm: Jó kérdés. Miért vannak? Elmondom:
- Hogy a diplolmások 90%-a az adót termelő versenyszférában helyezkedjen el
- Hogy részt vegyen az állami gazdasági, szociális, környezeti, stb. igazgatásban
- Ipari fejlesztéseket (is) támogassa, minőségügyi ellenőrzéseket végezzen

Azt hiszem ezek olyan célok, amivel sokan együtt értenének. Az, hogy a jelen helyzet pont a fordítottja, azzal is szerintem egyet lehet érteni.

A jelenlegi felsőoktatási reform mindent rendez, csak éppen ezeket nem (pl. ha államigazgatásban helyezkedsz el, állambácsi biztosan kifizeti a diákhitel2-t. Ha versenyszférában helyezkedsz el, ez jelenleg nem egészen biztos. Ennyit a versenyszférában való elhelyezkedésről:))

elwood 2012.12.15. 16:05:45

poszter abból a téves elképzelésből indul ki, hogy bármilyen stratégiája létezik orbánnak a rövidtávú szavazatmaximalizálás mellett.

nincs.

pénteken leülök és hétfőre lesz valami.

mazolika 2012.12.15. 16:08:31

@félázsiai 2llkedő: Mivel fél éve lenne a piacnak felkészülni a diákáradatra, ezért Igen. Sajnos.

Azért ennél több idő, jól átgondolt cselekvési terv kell. Kincs, ami nincs. Ellenben Politikai Mekk-Mesterünk egy hétvége alatt megoldja nekünk a problémákat :D

2llkedő 2012.12.15. 16:10:31

@mazolika: Pár deci UNICUM mindent megold.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.12.15. 16:10:33

@pneumónia: ez elég ízléstelen megjegyzés volt és főleg hazugság. 1. miért ne lenne tandíj, ha közben 10 ezren kapnak "állami ösztöndíjat"? ha a fer-t nevezhette a fidesz tandíjnak, ezt miért ne lehetne? 2. a kormányfő deklarált célja, hogy a jövőben mindenki fizessen, a 10 ezer hely is megszűnjön. 3. eddig is volt versengés a helyekért. bizony. meg kell nézni a felvételi pontszámokat. 4. az mire érv, hogy "mocskosul elég a sok bölcsészből", meg a "fél ország" ez vagy az? tudniillik, jelenleg az a helyzet, hogy diplomával könnyebb állást találni és magasabb fizetéshez lehet jutni (www.gvi.hu/data/papers/diploma_2012_ksh_diplomas_120801.pdf), viszont nem igaz, hogy az ország felének lenne felsőfokú végzettsége. hőbörögni persze lehet, de az érveket nem helyettesíti és a tényeket sem lehet vele megmásítani.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2012.12.15. 16:10:56

Valami évi 27 milliárdot akarnak Orbánék elvonni a felsöoktatástól. Miközben évente 400 milliárdot adományoznak a halvaszületett adópolitájukkal az oligarchának meg a felsö 15%-nak.
Meg miközben a komplett gazdasági idióta matolcsi által tönkrevert növekedési potenciálok miatt évi 300-500 milliárd hiányzik a költségvetési bevételekböl.

Oligarcha kormány - Munkás-Paraszt képességekkel

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.12.15. 16:12:09

@elwood: szerintem inkább egyetértünk - a tandíj bevezetése épp a rövidtávú szavazatmaximalizálásnak nem felel meg. Ezért gondolkodtam a miérteken.

r222 2012.12.15. 16:17:13

Nekem egy kérdésem van csak!Mikor közeledik a Karácsony,akkor ti mocskos,büdösszájú,gerincferdüléses,irgalmatlanul rossz arcú,skizofrén géneket hordozó baszott csürhe,jól érzitek magatokat,ha rúghattok egyet a Karácsonyba?Értem én,hogy basszuk meg a karácsonyt,de ilyenkor valami hatalmas,Szent tenyér megsimogatja(rettentően ocsmány,debilek is vagytok)fejeteket?Úgy a kistányér alatt?Vagy lazán vagytok annyira undorítóak,hogy az már engem is megmozgat?!:)

2llkedő 2012.12.15. 16:19:41

@r222: Bayer Zsótit hallották, olvasták.

mazolika 2012.12.15. 16:21:11

@pneumónia: Tudod a versengéssel, mint alapelvvel én is egyetértek. Jót teszt mindenkinek, amíg nagyjából egyenlő feltételek mellett versenyezhetünk.

A jelenlegi gazdasági/oktatási szerkezet jelenleg sajnos NEM teszi lehetővé. A mostani kiszivárgott tervek, elhangzott alapelvek (önfenntartó felsőoktatás) és eddig intézkedések alapján (pl. szénszünet az egyetemeken, hogy a legszimbólikusabbat mondjam), meg a többi alapján el lehet mondani, hogy a bekövetkező változások után SEM teszi lehetővé a normális keretek közötti versenyt.

Tehát tessék versenyezni, de a _tisztességes_ kereteket is tessék hozzá biztosítani.

laci0011 2012.12.15. 16:22:04

Besült viktorka csodafegyvere,így elmaradt a gazdaság növekedése,ez a fő probléma.Azt hitték lesz 6-10% növekedés,mert ők a világ csodái,most viszont már nem is mernek IMF kölcsönt felvenni akkor hiányt hoztak össze a nemzeti lepel alatt,tavasszal meg beszabadúlhatnak az MNB-be,azzal a pénzzel csak kihúznak még 1 választást...

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2012.12.15. 16:22:15

@mazolika:

Már pár évtizede nem abból élnek jól a fejlett országok, hogy iparuk van (söt, azt éppenséggel rendre telepítik ki az ócsó országokba), hanem egyéb munkák magas hozzáadott értékéböl.
Ezeknek a primitív Orbánéknak az a jövöképe, hogy csak a kapálást nevezhetjük munkának. Ja, 10 év orbáni butítás után pont ennyi hozzáadott értékkel fog az átlag magyar munkaerö versenyezni a konkurenciával.

Igaz, hála a heti 5 testenevélési órának, a magyarok laposra fogják verni a konkurenciát terpeszállásból, kislabda dobásból, bordásfalon függésböl.
Van tehát jövöje a magyar oktatásnak!!!

elwood 2012.12.15. 16:26:49

@politologus: szerintem is. de én tovább mennék. minden perc elvesztegetett amit azzal töltünk, hogy mi most vagy mi volt a stratégia.

sztem nincs.

a manyupnál jól lehetett látni,
egy időre elvonjuk,
jövőre is elvonjuk,
örökre elvonjuk.

bankadó ugyanez. most, hát jövőre is, hát örökre.

(schmitt pálról ne is beszéljünk)

ha egy napnál is tovább gondolkodna ilyenek nem fordulnának elő. mindig előszed valamit ami az adott helyzetben jól kommunikálható.

csak mostmár két év után nagyon elfogyott a pénz, a kommunikációra meg nem épül gazdaság.

sztem nincs stratégia, napi szintű döntések vannak.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.15. 16:38:45

@immortalis: nyilván az is, ez nem mond ellent annak, amit mondtam.

Arthur55 2012.12.15. 16:40:34

Hogy miért kellett 2008-ban Szociális népszavazást kieröltetni ez nagyon " buta" felvetés. Hát azért hogy a politikai küzdőtéren folyó csatározások minél több helyen folyjanak az ellenfél ( ellenség) ellen. És láss csodát, a " szemellenzős" magyarok bevették egy pszihopata vezette , félázsiai társaság blööffjét

Blogger Géza 2012.12.15. 16:43:30

@immortalis: Miért, jobb lenne, ha két hónappal a jelentkezés UTÁN derült volna ki?

dr. médiafigyelőbété 2012.12.15. 16:47:36

@mazolika:

Igen, ez a "szénszünet" kifejezés manapság olyan fasza, olyan "horthy-s"...

Blogger Géza 2012.12.15. 16:47:59

@manhattan (c): A nagy növekedési ütemet felmutató országokban (Pl. Kína) bizony az ipar a húzóerő. Lehet, hogy Európa jó részén leépült (vagy ki sem épült) az ipar, de biza az a rész komoly növekedési és pénzügyi gondokkal is küzd.

Korea sikere is elképzelhetetlen lenne nagy ipari konglomerátumai nélkül.

röhögő 2012.12.15. 16:49:59

@Con Storm: "Az iparban, mindent fel lehet építeni diplomások nélkül! A tervezéseket megtudják csinálni a technológusok is! Ha el is vannak rendeletekkel lehetetlenítve.. akkor is.. a gyártást meg úgyis a szakemberek végzik!"
- Te komplett hülye vagy. Mi van Hawkinggal? Beperelted már plágiumért?

röhögő 2012.12.15. 16:51:19

@Blogger Géza: Most ez egy érv volt Géza? Vagy abból a seggből amit nyalsz még azt is kinézed hogy a jelentkezés után módosítják a keretszámokat? :-))

Arthur55 2012.12.15. 16:51:37

O.V. mai rövid nyilatkozata " Keretszámok , Azok nem lesznek " Tehát minden évben a felvételi elött, minden egyes szakon a minisztérium fogja közölni a keretszámokat az adott szakra. Hoppá!!!Megszívatott magyarok, bekaphatjátok, mert úgyis az lessz amit O.V. akar

Oszt jónapot

röhögő 2012.12.15. 16:52:50

@r222: Hogy jön ide a karácsony te faszfej?
Ha meg már a karácsonyt emlegeted, neked ez az ajándék a fa alatt hogy egy jót fröcsöghetsz?

Blogger Géza 2012.12.15. 16:54:36

Egyébként súlyos tévedés összemosni a 2006-os és a mostani, 2012-es tandíjhelyzetet. Akkor ugyanis az MSZP kampányígéretét (ingyenes első diploma) megszegve rögtön hatalomra kerülése után azzal gyökeresen ellentétes lépést vezette be. Itt nem volt semmiféle konkrét ígéret, ami meg lett volna szegve, és két és fél év telt el a választások óta, ami alatt bizony sok minden történt...

Tandíj eddig is volt, most is van. Csak annyi a változás, hogy csökken az teljesen állami finanszírozású helyek száma. (Cserébe kedvezőbb utófinanszírozás lehetőség lesz a diákhitel2-vel.)

Blogger Géza 2012.12.15. 16:57:06

@röhögő: Miért ne módosíthatnák a keretszámokat, a keretszám az valami istentől kapott kőtábla? Bokros szarozott bármiféle keretszámmal? Mindenkire rávágta a tandíjat és kész...

Zámolyi 2012.12.15. 16:58:54

@Con Storm: "Az iparban, mindent fel lehet építeni diplomások nélkül! A tervezéseket megtudják csinálni a technológusok is!"

Amit a technológusok terveznek, abból sohasem lesz fejlődés. Kíváncsi lennék, hogy egy pl. modern motor elektronikus vezérlésének fejlesztéséhez melyik technológus tudna hozzászólni?
Vagy melyikük tudna olyan szoftvert írni, ami ma versenyképes? Ehhez felsőfokú végzettség kell, de abból is a jobbik fajta!

Zámolyi 2012.12.15. 17:06:20

@Blogger Géza: "Miért ne módosíthatnák a keretszámokat..."

A keretszám módosítható, csak nem 2 hónappal a felvételi jelentkezés előtt.
Mit szól az a középiskolás, aki azért ment a gimnáziumba humán tagozatára, és tanul emelt óraszámban magyart és történelmet, mert az volt az álma, hogy jogász legyen. Hiába volt eddig színötös, most szembesül azzal, hogy nincs államilag támogatott hely. A tandíjat viszont nem tudja kifizetni, eladósodni sem akar (2-3 milliós összegekről beszélünk.)
Na, ezért nem módosíthatók a keretszámok két hónappal a jelentkezés előtt.
Az viszont igaz, hogy azt lehetne mondani, 4 év múlva nem lesz támogatott hely adott szakon. Erre mindenki fel tudna készülni.

2llkedő 2012.12.15. 17:09:13

@Blogger Géza: "(Cserébe kedvezőbb utófinanszírozás lehetőség lesz a diákhitel2-vel.)"

A hitel rossz!

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2012.12.15. 17:38:39

@Blogger Géza:

Kína eröteljes ipari növekededése a bagóért dolgozó kínai munkaerö alapján történhet meg. Egyik EU-i országban se müködne ez a modell, mert a munkaerö aktuális ára mellett senki nem telepítene gyártást ilyen volumenben. Az EU munkaerö árába ugyanis be van építve a szociális ellátás, a környezetvédelem stb. árai. Egy kínai melós meg megdögölhet, megfulladhat a smogban.

Dél-Korea pedig évszádos ipari hagyományokkal rendelkezik, mint mondjuk Németo. Hosszú távú evolúcióval jutott tehát el oda, ahol van.

Tehát se a kínai, se S-koreai, se egy német példa nem összehasonlítási meg hivatkozási alap egy magyar álomhoz. Mert az, hogy Mo-on lesz nagyléptékü iparosítás és ez lesz majd a megoldás minden jelenlegi problémára -ez csak egy kvalifikálatlan álom.

Szlovákia sokkal jobban iparosított az elmúlt 10 évben mint Mo, mégse tudja még ennyi idö utan se megoldani se a munkanélküliségi problémáit (14%), se a szegénységi problémáit, se az orvos elvándorlást és így tovább.

Szóval ez a 15 éve tartó köldök vakarás egy új magyar ipari álam felépítéséröl, csak az álom és az elégtelen megoldás kategóriájába tartozik.

Különösen akkor, amikor az egyetemet végzettek mind létszámban, mind tudás szinvonalban keményen a környezö konkurens államok mögött lógnak. Na majd akor hol lesz itt a SZELLEMI BÁZIS a konkurencia lekörözéséhez?

Blogger Géza 2012.12.15. 17:43:38

@Zámolyi: Egy végzett jogásznak, ha normálisan dolgozik 10-20 év alatt sokmillios autója, és ennek többszörösét érő lakása van minimum. Mi ehhez képest egy 2-3 milliós tandíjhitel, amit évek alatt vissza kell csöpögtetni?

Másképp megfogalmazva: az ő képzését miért a minimálbéresek (is) finanszírozzák, miért nem csak ő, ha ezt simán meg tudja oldani?

Mert semmi sincs ingyen, csak kérdés, ki fizeti meg.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2012.12.15. 17:48:39

@Blogger Géza:

Barátom, Orbán meg a fidesz nem a kampányígérteit szegte meg, hiszen Ovi eftárs MEGFUTAMODOTT 2010-ben A KAMPÁNYVITA ELÖL!!!

Orbán csupán a szavazók elvárásait szegte meg. Mint kiderült, még a törzsszavazók is csak hasznos hülyének voltak jók az ellenzéki években: a Professzorok Batthiany köre, a fidesz rendezvényken a színpadra dekorációnak felrakott fiatalok, diákok, müvészek stb - ezek mind át lettek Orbán eftárs által kúrva, nemkicsitnagyon. Ugyanis egy fidesz törzsszavazó nem MSZMP-s komcsikkal telerakott sarc hadjáratra szavazott, hanem értelmes, európai megoldásokra.

Ja, hogy primitív tudású MSZMP-s komcsiktól ilyeket elvárni? Egy matolcsitól, hoffmantól meg a hasonló, életükben csak seggnyalásból megélni tudó báboktól? Eleve kudarcra volt programozva ez a 4 éves Orbáni udvari bohózat.

2llkedő 2012.12.15. 17:53:53

@Blogger Géza: "Másképp megfogalmazva: az ő képzését miért a minimálbéresek (is) finanszírozzák, miért nem csak ő, ha ezt simán meg tudja oldani?"

2008-ban ez mennyivel volt másabb?

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2012.12.15. 18:04:59

@Blogger Géza:

Te már nagyon Ázsiában élsz ezzel a demagógiáddal.

Az oktatatást ma sem a minimálbérs finanszírozza, hanem a társadalom közösen. Teccik tudni,a minimbéres valamennyi adót befizet, akinek meg jobban megy többet. Tehát mindenki finanszíroz, mégpedig ahhoz képest, hogy mennyire vitte az életben. Cserébe elveszik a gyerekeiktöl a lehetöséget. Miközben a sarc fizetésük az állm felé semmivel sem lesz kevesebb. Söt!

Azonkívül, ennek a két komplett gazdasági idiótának (Ovi meg Jobbkéz eftárs) csak az adóügyi elkúrásából évi 400 milliárdos kára van az országnak, amit 1 perc alatt lehetne korrigálni. Csak hogy OligarchaBán hülye lenne nem zsebre rakni 400 milliárdot a haverjaival. Ezért inkább másokkal fizetteti ki a felsö 15% dözsölését: ma elvesznek 27 milliárdiot az egyetemektöl, holnap elvesznek 80 milliárdot a pedagógusoktól és így tovább, míg össze nem jön az a halom költségvetési kár ellentételezése, amit ez a komplett gazdasági idióta kormány csinál már lassan 3 éve.

Keresztyén és Magyar (törölt) · http://szentkoronaradio.com/ 2012.12.15. 18:12:48

Nem lesz miről írni a balliberális bloggereknek, mert Orbán Viktor eltörölte a keretszámokat!!!!

Remélem, hogy azok az egyetemi és HÖOK vezetők, akik részesei voltak ezeknek a tiltakozásoknak, most majd felelősségre lesznek vonva. :)

Hajrá Magyarország.

vallatas 2012.12.15. 18:17:35

Orbán Viktor visszavonúlót fújt, elismerte, hogy hibázott!
érdekes

Rókakígyó 2012.12.15. 18:17:52

@Keresztyén és Magyar: a jobbikos parasztokat pedig ezzel egyidőben fejbelövik a keresztényi szeretet jegyében.

Rókakígyó 2012.12.15. 18:20:18

végre a miniszterelnök úr elárulta, hogy jövőre átalakítják a felvételi pontozását és 220 pont lesz a maximum. Ez azért valószínű, mert a 240 pontos határt nem a tüntető diákokkal történő egyeztetés után jelentette be.

2llkedő 2012.12.15. 18:20:19

@vallatas: "elismerte, hogy hibázott!"

Nem ismerte el.

regress 2012.12.15. 18:23:49

@pneumónia: kezdj hozzá@r222: simogasson meg téged a szent tenyér,szívlapáttal.barom

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2012.12.15. 18:54:19

@Keresztyén és Magyar:

Orbán csak a kokikból ért. Most kapott egyet a diákoktól és rögtön padlót is fogott.
Holnap meg jönnek a pedagógusok, ha igaz akkor januárban a vasutasok és hol lehet még a sor vége, ha felébred minden fotel forradalmár.
Koki forradalom készülhet!

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2012.12.15. 19:01:13

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Te, én olvastam Rákosi meg Ceaucescu pártújságjait meg az agitproposainak meg az udvari verselöinek a müveit, pont ugyanazon logika, mondatszerkezetek és hangsúlyok alapján épültek fel mint a te agymenéseid.

Szerintem ez a történelmileg megkésett copyjaid nem viccesek, mert mégsem eredetiek (csak az erdeti utánzásai), de biztos van valami célod vele, hogy másokat hergelj ezzel a primitívséggel.

CICMÓK 2012.12.15. 19:09:45

Aztán szombaton Orbán Viktor egy elegáns budapesti belvárosi romkocsmában egyeztetett néhány középiskolással és egyetemistával – hogy kikkel, arról nem beszélnek, az biztos, hogy a HÖOK és a Hallgatói Hálózat sem tudott a megbeszélésről. A miniszterelnök által ezek után elmondott szűk két és félperces videónyilatkozat gyökeres fordulatról árulkodik.(Index)
HOFFMANN RÓZSA hiba dolgozott heteket, hónapokat...
A dolgok fél óra alatt megoldhatók.
Ideje lemondania.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.15. 19:27:32

Az aljas, sunyi fidesz és bérorvosai dicső tettei.
Legyetek nemzeti büszkék magatokra szarjankók!

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 2012-től több százezer rokkantnyugdíjas ellátását vizsgálja fölül. Akit az orvosok munkára alkalmasnak találnak, az akár teljes járandóságát is elveszítheti. A mainap.hu hat ilyen eseten keresztül mutatja be a rendszer működését és annak visszásságait.
Baczur István számviteli főiskolát végzett, és huszonkilenc évig dolgozott az adóhatóságnál főrevizorként. A Pécs környéki Nagykozáron élő férfi kálváriája 1996-ban kezdődött, amikor felesége elhagyta őt és hároméves gyermekét. Emiatt Istvánt azóta is súlyos depresszióval pszichiáter kezeli.Az apa a válás évében 67 százalékos rokkant lett. Tüdőembóliája és szívinfarktusa volt, az elmúlt évek során három stentet (fémhálós cső, amely az érelzáródást gátolja) ültettek be neki. Súlyos cukorbeteg, napi ötször inzulinozza magát. COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) miatt fulladásos rohamok gyötrik, és sokízületi gyulladása is van, ami miatt sokszor napokig még az ágyból sem tud felkelni.
– Csak altatókkal tudok aludni, sokszor élni sincs kedvem. A fiam tartja bennem a lelket, akit három éves kora óta egyedül nevelek. Ő már a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karára jár - mondja az 54 éves férfi.
Felülvizsgálat: munkaképes
A súlyos beteg férfit az idei felülvizsgálaton rehabilitálhatónak találták, 54 százalékos rokkanttá minősítették vissza, és addigi nettó 156 ezer forintos rokkantsági nyugdíja helyett mindössze 36 ezer forint rokkantsági ellátásra lett jogosult.
– A felülvizsgálaton nem volt jelen rehabilitációs szakértő, és az orvos meg sem vizsgált, ezért nem fogadtam el az eredményt. Fellebbeztem, de közben kénytelen voltam munkát keresni, hiszen ez a pénz még a rezsiköltségünket sem fedezte.
Jelentkeztem egy áruházban, ahol az üzemorvos a betegpapírjaimat látva teljesen felháborodott. "Mit gondol, én vállalom majd a felelősséget, ha itt magával történik valami?" – mondta nekem, és azonnal hazaküldött.
Minden követ megmozgat
István nem törődött bele a döntésbe, igazságügyi orvosszakértőhöz fordult, aki alapos kivizsgálás után 63 százalékos rokkantsági szintet állapított meg nála. Szívbetegségét alulértékelték és kiderült, egyre több szövődménye van cukorbetegségének. Továbbá nem vették figyelembe az emésztőszervi-és reflux betegségét, részleges rekeszizom sérvét és halmozott pszichiátriai károsodását
– Felülvizsgálták az ügyemet, és egy hónapja a C2-es minősítési kategóriába soroltak, vagyis újra visszakerültem a nem rehabilitálhatóak közé. Rokkantsági ellátást viszont ezek után is csak a minimálbér 60 százalékát, vagyis 55.800 forintot kapok. Ezt a döntést sem fogadom el. Beadtam az ügyemet a munkaügyi bíróságra, ha az eredeti nyugdíjamat nem is állítják vissza, megkaphassam a minimálbér 150 százalékát rokkantsági ellátásként.
Honnan jön segítség?
Mivel családjukban senki sem aktív kenyérkereső, István, egyetemista fia és beteg édesanyja a férfi 55 ezer forintos rokkantsági ellátásából él, édesanyja öregségi nyugdíjából pedig a rezsit fizetik.
– Ez így nem élet. Nem futja semmire. Egy hónapban egyszer be tudunk vásárolni, és már el is ment az összes pénzünk. Egyedül a MEOSZ-tól (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) kapunk segítséget. Ők hoztak nekünk élelmiszercsomagot és fát télre. Nem tudom, mi lenne velünk, ha ők nem támogatnának.
A férfi egészségi állapota azóta is romlik, néhány hete cisztát találtak a tüdejében, aminek következtében fulladásos rohamai vannak. Bár sokszor élni sincs kedve, addig megy előre, amíg valaki nem figyel fel az ő és rokkant társai helyzetére.
Lapunk több alkalommal is kereste István ügyében a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalt és az ügyben illetékes Emberi Erőforrás Minisztériumot, ám az illetékesek nem reagáltak érdemben megkeresésünkre.

mazolika 2012.12.15. 19:45:45

@dr. médiafigyelőbété: :D Ha van is negatív kicsengése, számomra csak egy nagyon szép, kicsit archaikus kifejezése annak, hogy nem fűtünk, cserébe nem kell akkora rezsiszámlát fizetni.

A szénszünettel kapcsolatosan vannak emlékeim még általánosból, középiskolából és csak az jut róla eszembe: NINCS SULI! :D Persze felnőtt fejjel egészen más: hol lesz addig a gyerek?

mazolika 2012.12.15. 21:07:32

@manhattan (c): Szerintem meg vicces :D Igaz, kicsit szomorú is egyben, hogy kezdem elhinni, hogy ez a mai magyar valóság. De hidd el, a stefánia blog egy egyszerű stílusgyakorlat. Nem kell komolyan venni, nevetni rajta és jobb lesz a világ.

Hohó60 2012.12.15. 21:41:36

Alapból helyesnek tartom, hogy a felsőoktatást a hallgatók szempontjából befektetésnek tekintsük, a tandíj ennek megjelenési formája.
A felsőoktatásban való részvétel célja, hogy a diploma kézhezvételével az átlagosnál kvalifikáltabb munkát, magasabb beosztást lásson el a diplomás, és ezzel jövedelme, társadalmi státusza is az átlagot meghaladó legyen. Indokolt tehát, hogy az ennek érdekében felmerülő költségeket az viselje, aki miatt azok felmerülnek.
Természetesen a jól tanuló, de rossz szociális helyzetű hallgatókat lehet támogatni.

A megfelelő jövedelmi helyzet és társadalmi státusz terén az már egy másik, messzire vezető kérdés, hogy hazánkban a jövedelmi viszonyok eltorzultak a II. vh. utáni kommunista uralom következtében, és gyakran a diplomások (sem)kapják meg a megfelelő jövedelmet, elismerést.
Azonban valahol el kell kezdeni a viszonyok rendezését, és a fejünk búbjáig eladósodott országunk ott nem tudja kezdeni, hogy minden munkabért mondjuk ötszörösére felelmel. Tehát ott tudjuk elkezdeni, hogy értéket rendelünk a tanulás mellé, befektetéssé tesszük azt. Ez megteremtheti idővel, hogy értéke legyen a diplomának, és megfizetik ellenértékét.
Logikailag érthető, hogy ezzel szemben ellenállás van: miért épp azok kezdjenek fizetni, akik most kerülnek sorra... De valahol el kell kezdeni a normális rendszerre való áttérést, és jelenleg nincs más lehetőség, hiszen több évtized elkúrásait, természetellenes berögződéseit kell kijavítani. Ez nem fog egy-két év alatt menni, de ha nem indulunk el az úton, akkor csak folytatjuk a vegetálást e téren is.

Persze sokkal jobb lenne, ha a diagnózis felállítása után egy nemzeti közmegegyezésen alapuló megoldás szabályozná ezt a kérdést. Erre azonban nyilvánvalóan nincs esély a jelenlegi helyzetben, amikor az ellenzék csípőből és 100%-ban elutasít minden, a nagyrészt általuk előidézett helyzet kezelésére irányuló bármilyen javaslatot.
A Gyurcsány-Bajnai féle erők fiókpártjukkal, az MSZP-vel együtt rövidlátó módon abban gondolják érdekeltnek magukat, hogy minél rosszabbá váljon az ország helyzete, és ennek következményeként majd ismételten ők kerüljenek hatalomra. Bel- és külföldön mindent meg is tettek ennek érdekében, még a hazánk érdekeivel élesen szemben álló internacionalista körökkel is hajlandók voltak öszefogni, hogy közösen minél drágábbá tudják tenni az ország finanszírozását, ezzel közvetlenül rontva az életszínvonalat, amivel elégedetlenséget kívántak szítani.
Nos, ezekkel az erőkkel nyilván nem lehet közmegegyezést kialakítani. A baloldalon egyetlen hitelesnek tekinthető erő van, az LMP.
Bár eszméik baloldaliak, tehát nyilvánvalóan nem jelenthetnek megoldást a legtöbb kérdésben, de legalább nem érződik rajtuk, hogy az ország veszte árán is csak a hatalmat akarnák.
A feladat tehát most csak az lehet rövid távon a normálisan gondolkodó magyar emberek számára, hogy meg kell semmisíteni politikailag a Gyurcsány-Bajnai-MSZP tengelyt, ezzel helyzetbe hozni a tisztességes baloldalt. Ez után pedig engedményeket kell tenni az LMP által képviselt, hitelesnek tekinthető baloldal számára, és kiegyezést kell létrehozni velük, beleértve a politikai váltógazdaság reális esélyének fenntartását is.
Kiegyezés nélkül, anélkül, hogy energiáinkat az állandó védekezés helyett az építésre tudjuk fordítani, hazánknak nincs jövője.

Kerek négyszög 2012.12.15. 21:58:33

Csak előre szólok, hogy nemsokára, ahogy orbánék rászorulnak, a tandíj mellett megjelenik a vizitdíj is. Ó, persze nem ez lesz a neve, majd faramuci ideológiával lesz beadva, hogy az nekünk mennyire jó lesz, meglássuk.

És akkor, mint a tandíj ellen egykor uszító, ma ránkeröltető rémkormány seggnyalói ezeken a blogokon erőltetik majd a köpönyegforgató magyarázataikat, hogy ez nem is az, de igazából ez most mennyire hasznos nekünk.

A berem kifordul ettől a szarházi csúszómászó bagázstól.

Kerek négyszög 2012.12.15. 22:00:17

@Hohó60:
"A feladat tehát most csak az lehet rövid távon a normálisan gondolkodó magyar emberek számára, hogy meg kell semmisíteni politikailag a Gyurcsány-Bajnai-MSZP tengelyt"

Hát basszus, nem sokan vannak már akik önként megszégyenítik magukat eféle szövegekkel.

Blogger Géza 2012.12.16. 11:23:31

@félázsiai 2llkedő: Nem volt elviselhető kamatozású diákhitel. Hozzáteszem, 2008-ban sem arról szólt a dolog, hogy legyen-e tandíj vagy sem. Azóta is folyamatosan, tehát most is van tandíj.

2llkedő 2012.12.16. 11:37:36

@Blogger Géza: "Hozzáteszem, 2008-ban sem arról szólt a dolog, hogy legyen-e tandíj vagy sem."

Meghallgattad, mit is mondott Piktor?

2llkedő 2012.12.16. 11:47:54

@Hohó60: "A Gyurcsány-Bajnai féle erők fiókpártjukkal, az MSZP-vel együtt rövidlátó módon abban gondolják érdekeltnek magukat, hogy minél rosszabbá váljon az ország helyzete, és ennek következményeként majd ismételten ők kerüljenek hatalomra."

Ugyebár Piktor ezt az utat választotta nyóc éven keresztül, ezért gondolod, hogy a másiknak is ez a célja.

Blogger Géza 2012.12.16. 19:41:57

@félázsiai 2llkedő: Nem, ugyanis nem arról szavaztunk, mit mondott valaki, hanem a kérdésről, ami a szavazólapon szerepelt.

2llkedő 2012.12.16. 20:33:59

@Blogger Géza: Nagyon izadtságszagú ez az érvelés! Erölködj még! A hazugság az hazugság!
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása