Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. május 18. 09:12 - politologus

Trónok harca - Lesz-e Westerosban konszolidáció?

Egy előrehezott választás, egy kormányfőcsere, és most egy elnökválasztás után alapjaiban változhat meg Westeros politikai élete. Az új elnök, Tommen Baratheon már egy gyengített államelnöki pozíciót lakhat be, és a hatalommegsztás kiszélesítése várhatóan visszaszorítja az elnöki túlkapások lehetőségét, a szinte nagykoalíciós kormányzással együtt sok minden a konszolidációs törekvéseket jelzi.

A Robert Baratheon utáni átmeneti korszakban Joffrey, a Baratheon-párt által adott államelnök mégsem bizonyult tartós megoldásnak. Vele kapcsolatban is sokszor elhangzott, hogy személye alkalmatlan a konszolidációra, és hogy amíg a személyek nem változnak, a politika sem fog.

A Baratheon-, a Tyrell- és a Lannister-párt koalícióját már letárgyalták, Tywin Lannister miniszterelnöki pozíciója biztosabbá vált, előbbi két párt pedig az egyesülés mellett döntött. Margaery Tyrell mindent beleadott, hogy felhozza pártját, és úgy menjen bele a házasságba. A hibát nem is ő, hanem Joffrey Baratheon követte el, mert képtelen volt változtatni habitusán. Már csak az aláírási ceremónia volt hátra, amikor a kiszolgálást láttán Joffreyt elfutotta a méreg, hosszú hörgéssel ellenfeleit vádolta, majd végleg eltávozott.
A visszatetszést keltő eset értelemszerűen Joffrey politikai halálát eredményezte. Nemrég a Stark-vezér, Robb végezte hasonlóképp, az ő pártegyesítési kísérlete is a végén bukott el, amikor saját elvbarátai szúrták hátba.
 tommen.png

A hallgatag Tommen hallgat tanácsadóira

A párt Tommen Baratheont jelölte Joffrey helyére, és a pártegyesülés is folytatódik. Utóbbi nem volt annyira magától értetődő, a Tyrell-közgyűlésen ugyanis felemlegették, hogy Margaery Tyrell már a Renly-pártnál is belehibázott az egyesülésbe. Az érzékeny olvasók most ugorjanak, ugyanis a vitában a Joffrey-esetről is keményen és szókimondóan fogalmaztak a küldöttek: "Ezt is elbasztuk!" - szúrta oda az egyik platform - , "Pont az a baj, hogy nem basztuk el!" - replikázott az ellen.

Utóbbi párt a mérsékeltség bajnoka, erősödésük jelezte, hogy a többieknek is finomodniuk kell. Mikor Renly Baratheon mögé sorakoztak fel, a "jó király" meséje gyakran előkerült a közbeszédben. Miért biztos, hogy a hatalom mindenkit megront, és csak a rosszak képesek kormányozni? - tette fel a kérdést a párt. Az akkori ellenzéki pártok közül többtől is lehetett várni ezen eszmény valóra váltását, mert ugyan nem hirdették nagy szavakkal, de a Stark-, a Stannis- és a Targaryen-párt vezetőjétől is mérsékelt elnöki uralmat lehetett várni.

Nem a mesékben kell hinni - mondja erre Tywin Lannister kormányfő - a mi politikánkban a "jó király" nem csak metafora, hanem élő politikai gyakorlat. Való igaz, Joffrey bukásával a mögötte álló think tank vezetője is hátrébb lépett: Cersei Lannisternek "a hatalom az hatalom"-fémjelezte machiavellista elvei nehezen váltahatók át a konszolidáció gyakorlatára. Tommen elnöknek jelölése, de még inkább a szövetségi politika mutatja Lannisteréknél az új irányt. Végül Dorne-t is visszahívjuk az államszövetségbe - magyarázza a kormányfő - így telik meg tartalommal a nemzeti együttműködés rendszere.

Tywin_Lannister.jpgTywin Lannister az új politikai rendszer motorja

Az ellenzék nem ennyire optimista, véleményük szerint Tywinra konszolidációt bízni olyan, mint a Targaryenekre kecskefarmot. Szerintük egy koncepciós per elég rossz indítás attól a kormányzattól, amelyik a konszolidációt tűzte zászlajára. Az előző miniszterelnök, Tyrion Lannister elleni eljárás valóban a párton belüli leszámolás érzetét kelti, amivel még náluk sem ért egyet mindenki. Megvannak az új bolsevikjaink - sommáz egy névetelenséget kérő forrásunk - hozzájuk képest a Félember legalább embernek tűnt.

game-thrones-tyrion-lannister-trial.jpg

A koncepciós volna az új koncepció? - Tyrion Lannistert perbe fogták

A konszolidációnak kedvez a beállt  viszonylagos nyugalom is, mert a most zárt regionális választások kielégítették a rendszerkritikus pártok hatalmi igényeit. Például Daenerys Targaryen keleten több komoly fellegvárat, mint Astapor, Yunkai és Meereen is megnyert magának. Erős kampánygépezetével bedobta a "bilincs és lánc" motívumokat az alsóbb társadalmi rétegek közé, és e nagyvárosok szegényei szinte messiásként ünneplik. Stannis Baratheon Viharvégen gyújtotta fel az emberek szívét, a Starkok egyelőre feladva mind a szeparatizmust, mind a szövetségi győzelmi ambíciókat északon keresik a helyüket. A Mások nevű - a múltkor még erősnek tűnő - északi mozgalom lendülete is visszaesett, politikai hullákkal és újszülöttekkel csak lassan lehet haladni.

A regionális politika persze más, mint a szövetségi szinté. Továbbra is kérdés, hogy e rendszerkritikus pártok elfogadják-e a kormányzat által diktált új politikát. Targaryen- és Stannis-párti forrásaink szerint hatalomra jutásuk esetén ők is ilyen kormányzást eszközölnének.

daenerys_ül.jpg

Daenerys Targaryen helyet foglalt - Elég neki ennyi?

Azért a meglevő kormánynak is akadnak gondjai. Nem tudni, hogy Tommen Baratheon vajon mire alapozza konszolidációs céljait: a nemzetközi tőkére számít, vagy épp annak ellenében a polgárok szimpátiáját próbálja megnyerni a Vasbank kiebrudalásával. (Az ellenzék részéről Stannis inkább az elsőben, Danaerys a másodikban gondolkodik.) A gazdasági problémák súlyosak, a kormánynak nincs több egyszeri forrása a hiány pótlására. Mialatt a déli és keleti országrész gazdasága az olcsó munkaerőre alapozva jól teljesít, Westeros egyetlen komoly eredménye a szexipar húzóereje (a terület leggazdagabbjai is már innen, nem pedig az építőiparból jönnek). A leszakadást jelzi, hogy Cersei Lannister is délre küldi lányát nevelődni és tanulni. Északon még rosszabb a helyzet, komoly migrációs hullám és elavult oktatási rendszer gátolja a fejlődést. Beszédes adat, hogy a Fekete Vár Nemzetvédelmi Egyetemnek alig száz hallgatója maradt.

A konszolidációnak, még ha nehéz is, mindig vannak szurkolói, és mindig van, aki tesz érte, jellemzően akkor, ha már övé a hatalom. Tywin miniszterelnök legújabb húzása, hogy a dorne-i Oberyn herceget igazságügyi miniszternek hívta a kormányába, így lecsillapítva a régi konfliktust. Az új politika vezérelve a "hallgass a tanácsadókra", vagyis a konszolidáció a korábban szintén sokak által emlegetett szakértői kormányzással is jegyben járhat.

Más kérdés, hogy épp ez a két irány akar leginkább teret elvenni a vérbeli, a konfliktusos politikusok elől, akiknek biztos lesz még szavuk az új idők új dalai ellen.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

9 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr836178774

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trónok harca – Lesz-e Westerosban konszolidáció? 2014.05.21. 11:39:02

A Robert Baratheon utáni átmeneti korszakban Joffrey, a Baratheon-párt által adott államelnök mégsem bizonyult tartós megoldásnak. Vele kapcsolatban is sokszor elhangzott, hogy személye alkalmatlan a konszolidációra, és hogy amíg a személyek nem változnak…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meth, Not even once 2014.05.18. 19:19:21

Ugyan, ti hisztek még ennek a bábszínháznak?
Egyértelmű, hogy a háttérben lévő oligarchák megerősödését próbálják ezzel a konszolidációs maszlaggal takarni. Tudtátok, hogy Lord Baelish - korábbi pénzügyminiszter - már a hét nagy régióból kettőt, a Folyóvidéket és a Völgyet a markában tartja? Erről persze nem szól senki, ahogy arról sem, hogy mi köze volt Baelishnek meg a Tyrell-pártnak Joffrey Baratheon elmozdításához. Eközben elidegenítjük magunktól a nemzetközi hitelezőket, és nem vesszük komolyan a biztonságpolitikai veszélyeket sem.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.05.18. 20:35:38

@Meth, Not even once: Baelish jól meggzdagodott a szexiparon, és magán-titkosszolgálata van. De a magántulajdon sem szent mindig Westerosban, egy jó kis államosítás letörné az oligarcha-szarvait.

Atika!!! 2014.05.18. 21:26:00

Joffrey és Tommen csak elvben tagja a Baratheon-pártnak. Sokkal inkább a Lannisterek által létrehozott bábok. Ne feledkezzünk meg a két szélsőségesről sem, a Baelish pártról és a pókok alkotta Varysről sem. Mindketten bebizonyították, hogy jól tudnak "alkalmazkodni" az aktuálpolitikához.
A Stark párt a túlzott őszinteségével (Eddard amolyan őszödi beszédként kinyilatkoztatta, hogy el...ták, hogy Joffreyt örökösnek tekintik, mert semmi köze a Baratheon párthoz) egyelőre nagyon visszaesett (kellett hozzá Robb hátbadöfése is, dehát neki nem kellett Betti, a csúnya lány, meg is érdemelte). Az alulról szerveződő Targaryan párt is egyre erősebb, de egyelőre csak keleten, a (mostmár csak volt) rabszolgatartó társadalmaknál. Egész jó tárgyalóképessége van a vezetésnek. Plusz szponzorálja őket az egyik legnagyobb energiaital-gyártó, hiszen hárman közülük már kaptak szárnyakat.

Bicepsz Elek 2014.05.19. 03:18:24

Hajra falon kivuliek!!!!

Exploiter 2014.05.19. 09:43:09

Kellett ez így hétfő reggelre, szép összefoglaló.

Meth, Not even once 2014.05.19. 11:10:03

Amúgy a különböző családok politikai beállítottságai (szerintem):

Stark: Klasszikus konzervatív - mindig ragaszkodnak az elveikhez, az erőteljes hagyományaikon sohasem változtatnak (lásd: Öreg Istenek, a büntetést kiszabó fejezi le a bűnöst)

Lannister: Centrista, bár kicsit jobbra húz - igazából pragmatikus politikát folytatnak, erőteljes elitizmusuk van, ugyanakkor hajlandóak bárkivel koalíciót kötni, ha ez az érdekük

Tyrell: Szociáldemokrata - a klasszikus foglalkozzunk a néppel párt, lásd kenyérosztogatás illetve árvákkal való törődés

Targaryen: Radikális baloldali - munkásforradalom helyett rabszolgalázadás, ugyanakkor a szabad rabszolgáknak ugyanúgy egy önkényuralmi szereplőt kell elfogadni vezetőjüknek

Greyjoy: Radikális jobboldali - szakadárok, erős nemzeti indentitással rendelkeznek, a fegyveres konfliktusoktól sem riadnak vissza céljaik elérése érdekében

Locassen 2014.05.21. 13:54:35

Ez mind MASZATOLÁS!

Az összes blog, meg cikk csak a királyvári szöszmötöléssel foglalkozik, közben meg vidéken már nem lehet megélni.

Az volt ÍGÉRVE, hogy két hét alatt rend lesz, ehhez képest a Gregor Clegane, meg a hájfejű TEK-esei csak a tisztességes állampolgárokat VEGZÁLJÁK!!! Személyesen hallottam egy megbízható embertől, hogy a Hegy csak azért hasított valakit háromfelé (3!!!három!!!), mert nem volt a szekerén fényvisszaverő prizma.

De nem ám csak a kormánypárt a ludas, a Starkok ugyanúgy egykutyák (vagy -farkasok); azt mondták, hogy lesz MEGÚJULÁS, meg friss szemlélet, ehhez képest mindegyik egzotikus tanulmányutakra jár, szerintem KÖZPÉNZBŐL.

A Daenerys az meg tuti, hogy KOMCSI, meg lehet, hogy LESZBIKUS is.

Ha rám hallgattok, akkor azokra szavaztok, akik még ismerik a Nép gondjait, akik friss, tiszta erő, nem korrumpálódtak és puritánok. Csak MANCE és az ÉSZAKI LIGA tudja, mi a teendő!

Szebb jövőt, rövidebb telet!
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása