Még zajlik a népszavazás, eddig a viszonylag alacsony részvételi adatok látszanak. Sok választó nem véletlenül marad távol az urnáktól, hiszen általában a szavazások és a következmények között nem oly egyértelmű a kapcsolat, a népszavazásoknál pedig nagyon nem. Mindjárt elmagyarázzuk, de előtte csak annyit, hogy a mindent bevető érzelmi mozgósítás sem elég az üdvösséghez.

Minden ember akkor érzi magát döntési helyzetben, akkor remél tőle előnyt, ha a döntésének valódi, mérhető következménye van. Szavasásnál ehhez mások részvétele is elengedhetetlen, tehát a szavazó egyéni érdeke az, hogy a szavazás tartalmához fűződő sok egyéni érdek magának a szavazás intézményéhez fűződő közérdekké adódjon össze, hogy nagy legyen a szavazás presztízse, és természetesen a részvétel mértéke. A szavazási erőfeszítést elősegíti, ha van a politikának megbecsültsége, a voksolásnak tétje és értelme, a kérdésnek értelmi és érzelmi töltete.

A csatazaj sokszor elfedi, hogy pontosan miként és miért is kezdődött a háború, és egy idő után már nem is szorul újraellenőrzésre. A most vasárnapi népszavazás kiindulópontja nagyon más volt, mint amilyennek újabban tűnik.

A kvótás népszavazás tervét február 24-én jelentette be Orbán Viktor. Ugyanezen a sajtótájékoztatón egy másik népszavazásról is kérdezhették őt (privilegizált helyzetű) újságírók, ez az MSZP-nek a vasárnapi boltzár elleni kérdésleadási kísérlete volt. A miniszterelnök rosszallását fejezte ki, hogy ilyen méltatlan helyzet, melyben kopaszok megakadályozzák a népszavazási kérdések benyújtását, a rossz törvények miatt fordulhatott elő, és rögtön javaslatírásra szólította fel a vonatkozó szerveket.

A hatályos népszavazási törvényt épp Orbán Viktorék alkották. Orbán mindig eltávolítja magától a kevésé védhető ügyeket, a 2010 utáni legvitatottabb döntésekről egyszer úgy nyilatkozott, hogy azok egyéni képviselõi indítványokként születtek, nem tehetett ellenük semmit. Sajnálatos az újságírói kérdés elmaradása, hogy amúgy megpróbálta-e mégis. 

A fenti Orbán-rosszallás után olvashattuk értelmezésekben, hogy a hazatérő miniszterelnök tette helyre a kopaszos balhé dolgait. Eszerint neki nem volt része benne, legfeljebb párttársainak. Arról már volt szó itt nálunk, hogy a kopasz-gate levakarhatatlan a Fideszről, a sajtó oknyomozása után még a legelszántabb hívek legjóhiszeműbb magyarázatai sem nagyon juthatnak másra. Ezt a párt maga ismerte el, amikor a kopaszok túl nagy füstje miatt (azt hitték előtte, a közvélemény megint csak röhög majd a béna szocikon, nem így lett) maga törölte el a vasárnapi boltzárat. Orbánt ebből az egészből kihagyni nagyon merész, mondhatni újító gondolat. Ha most én élek a racionalitás legjóhiszeműbb változatával, Orbán legalább egyszer mondott valami olyat, hogy a szocik kérdésleadását "mindenképp" meg kell akadályozni (a "bárhogy" már erősebb változat).

Ám nem elég kihúzni a képből a boltzárasdit, amíg a kopaszok ügye ott marad a napirenden, és az mindaddig ott is marad, amíg a népszavazás fogalmához kötődik, az pedig újra és újra előjön a kérdés sorsának alakulása folyamán. Második lépésként tehát a népszavazás aktuális tartalmát kellett lecserélni, de gyorsan: ezért dobta be Orbán a kvótás népszavazás ötletét azon az első és utolsó napon, amikor a kopaszos balhéról még kérdezni lehetett. Ugyanazon a napon! - ilyen véletlenek nincsenek, vagy ha mégis, az már az "irányított véletlen" kategóriája.

Van bőven politikus dalszöveg a magyar kínálatban, de a Honeybeast Maradok című száma biztosan a leggyakrabban játszott, legismertebb közülük. Ráadásul nem is az egyetlen politikus dal, úgyhogy Honeybeast-szövegértelmezések következnek, és itt dicsérjük meg Bencsik-Kovács Zoltánt különleges dalszövegeiért.

A Maradok tartalma és címe is azt sugallja, hogy innen sokan elmennek, mert annyira reménytelen a helyzet, a jövő, ami nyilván az aktív, fiatal felnőtt korosztály életérzése. "A mi kis falunk" vagy Magyarországnak, vagy a magyar vidéknek a metaforája. Itt maradni magával hozza a lehajolást, az alávetettséget, a kiszolgáltatottságot, de ami rosszabb: a világos helyzetértékelés ellenében való megalkuvást, és a maradó így már nem is emelheti fel a fejét. Egy olyan helyen, ahol a csalónak a legjobb, ahol magánvagyon lesz a közérdekből ("kinek az álma múlik a közérdeken"), és ahol még a mindenkinek a pozícióját eldöntő, a sorsot húzó kéz is korrupt, "sáros".

A tumblin olvastam egy kis posztot, melyben a szerző egymás mellé válogatta az utóbbi évek politikai vonatkozású haláleseteit a Quaestor-ügy ügyészének hirtelen halálával kezdve. Nyilvánvaló a poszt sugallata: a Fidesz-kormányzás áll az esetek mögött.

Ilyesmit a közösségi média posztjai meg a blogvilág felvethetnek, őfölöttük a téma tabunak számít, esély sincs rá, hogy komoly sajtótermék erre hivatkozzon, vagy politikai elemző bármit ezzel magyarázzon. Még az Átlátszó megy a legmesszebb, amikor a sok magyarázatra szoruló ügyet szinte enciklopédikus igénnyel fűzi össze, és megmagyarázhatatlannak nevezi az eseteket, de ennyi.

Azért szögezzünk le gyorsan valamit: polititkai célból ölni épp annyira nagy múltú és rendszeres tevékenység, mint amennyire más célból. Szerintem ez a konzervatív kiindulópont elkerülhetetlen, az ember nem változhatott akkorát, hogy e műfaj teljesen kivesszen, ami persze nem zárja ki az optimista felvetést, hogy ritkábban, kevésbé magától értetődő természetességgel ölnek, mint a történelem korábbi szakaszaiban. Hasonló tabutéma amúgy a titkosszolgálatok sejtése bármi mögött, hiszen nehéz teljesen kizárni az eshetőségét (és akkor is inkább azért tesszük, mert nem akarunk konteó-hívőnek tűnni, vagy mert nem elegáns így leállni a "valódibb" okok keresésével).

A Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája c. film (fotó: mafab.hu)

Bár épp tanársztrájk volt-lesz, ezt az írást nem csupán az ihlette, hanem egy múltkori vita a weben. Egy cikk azt állította, hogy a tanár nem adhat egyest a tanulónak, ha az nem hoz tesicuccot. A cikkíró idézte is a szabályozást, mely szerint a tanuló nem büntethető osztályzatok által.

Elszomorított ez az érvelés, mert mutatja, hogy mekkora a baj a fejekben általában, és hogy szinte mindannyian gyenge láncszemei vagyunk a rendszernek. A fentiekben ugyanis kifordul a logika: mivel az elégtelen értelmezhető büntetésként, ezért szükségszerűen mindig az is lesz. Pedig nem. Ha a gyerek beszélget órán úgy, hogy alapvetően feladatait elvégzi (és másokat sem akadályoz abban), majd a pedagógus hirtelen ad egy egyest a dumáért, akkor az büntetés, rendben, ezért tilos. De ha tesiórára nem öltözik valaki át, az ugyanaz, mintha nem készít házifeladatot, vagy felelőként nem teljesít, az órai teljesítményére kap egyest, méghozzá jogosan, mert a tanórai teljesítmény osztályzattal értékelhető.

Mindenki, aki oktatásról szól, azt mondja, hogy a gyermekek érdekei a legfontosabbak. Népszerűsége ellenére is fals érvelés, hiszen nincs elkülönített gyermeki érdek, a gyerekek nem szigetek a semmi tengerén. Belőlük nagyon hamar felnőtt válik, addig is felnőttek felelőssége, gondoskodása, öröme-bánata alatt élnek és teljesítenek - hol lehet itt éles választóvonalat húzni érdekek között? Sőt, a gyermeki érdek melletti érvelés is felnőtt találmány. Szerintem helyesebb az oktatást egyéni érdekek és társadalmi érdekek metszéspontjában szemlélni, és megtalálni az optimumot.

Azt írja a minap Stumpf András, hogy mikor az MNB-közpénzt eldugó törvényt Áder János aláírás helyett az Alkotmánybíróságra küldte, kiderült, hogy a nagy hiányolgatásuk ellenére mégis működik nálunk a fékek és ellensúlyok (vagy egyensúlyok) rendszere. Az ilyen véleményeken látszik, hogy mennyire foglyai maradunk régi rendszereknek, és hogy mekkora is a tehetetlenségi nyomaték a politikában.

Ennek az Alkotmánybíróságnak normakontrollra küldeni valamit ugyanis cseppet sem jár ellensúlyozó erővel, illetve Áder részéről kockázattal. Ez a testület jelenlegi összetételében hozhat bármilyen döntést, olyat nem fog, amit Orbán Viktor ne akarna. A múltkor említettük az Ab egyik határozatát, ami több másik mellett is jól mutatja, hogy az Ab néhány tagja kötött mandátummal dolgozik.

A minap Bakó Bea vetette fel a Mandineren, hogy Erdősiné talán nem is akar gyűjteni aláírásokat (vagy csak alibizni azt, ippenhogy nem jön össze a kellő számú), így el lehet húzni az időt az újabb kérdésbeadós fázisig. Ezt a népszavazás témájában kivételesen járatos újságírónő is csodálkozva vezette le.

Hatalmasat hibázunk mi, politikamagyarázók, amikor azt hisszük, hogy ezt mindenki így tudta, és természetesnek veszi. Nekem egy pillanatra nem jutott eszembe, hogy az ilyen erdősinék aláírást gyűjtenének. Ez a játék ugyanis nem új. A 2008-as Fidesz-gründolta referendumnál, még a folyamat elején a párt szándékosan nem gyűjtött aláírást elfogadott kérdésére, hogy újra benyújtsa azt további kérdésekkel együtt, hogy egyben legyen róluk népszavazás. Az Albert-házaspár hasonlót művelt az egészségbiztosítós kérdéssel, ám azt az Alkotmánybíróság rosszhiszemű joggyakorlás miatt leállította (hogy az előbbi esetben miért nem, az rejtély).

Erdősiné-féle trollból sok van. A Fidesz úgy alakította a jogszabályt, hogy ne versengjenek kérdések, egy témában csak egy kérdésre lehet aláírást gyűjteni. Már az elején felvetődött a szakértőkben, hogy a népszavazásokat akadályozók nyernek vele. Mivel a kormányzat tervezi a jogszabályokat, ő tudja a leghamarabb beadni a kérdését azért, hogy más már ne tudjon. Bár a kormány ezt egyszerűen megteheti, mégiscsak átlátszó lenne, ezért magánszemélyek mögé bújva teheti inkább. Még egyszer mondom, ezt már a népszavazási törvénytervezet kijövetelekor el lehetett gondolni. Szóval az a valószínű, hogy a Fidesz áll Erdősiné mögött, és tessék megkapaszkodni, Csabai József mögött is, és úgy sejtem, az elmúlt évek sok átengedett és át nem engedett kérdése is hasonló trollkodás terméke.

Úgy két-három héttel ezelőtt láttam két veszekedő gyereket, és az egyik azt kiáltotta a másikra, hogy „te koszos migráns”. Másnap a „kötelező kvóta” hirdetés közös megtekintése után (én kérek elnézést) a tulajdon lányom fordul oda hozzám, és mondja aggódó arccal, hogy ő tényleg nem akarja, hogy migránsok költözzenek ide hozzánk. Rövid úton tájékoztattam, hogy az én őseim bizony migránsként költöztek ide, illetve hogy mostani családunk több része migránsként él és boldogul itt meg ott több évtizede. Érzékelve csodálkozását még hozzátettem, hogy ne higgy el mindent, amit a tévében látsz.

Az igazság az, hogy szívesen mondtam volna neki mást is megmagyarázván a miérteket, de lehűtöttem magam. Csak annyit fordítottunk itthon a gyerekek politikai képzésére, amennyi feltétlenül szükséges volt. Az országok kapcsán emlegettem nekik ez EU-t, elmondtam Nelson Mandela hőstörténetét, megpróbáltuk megmagyarázni nekik, hogy a tévében látható politikusok az emberek érdekeit képviselik. Ja, és kisebb korukban némely riogatás miatt kicsit féltek, ha rendőrt láttak, nehogy őket mint rossz gyerekeket elvigyék. Orbán Viktor neve úgy két évvel ezelőtt szóba került, a mesékre és az óvodai királylány-jelmezre alapozva azt mondtam, hogy ő a király, ő dönti el, mi lesz, és a népéért dolgozik.

A populizmus/populista minősítéssel általában elítélni szokás valamely politikát, nálunk Orbán is megkapta ezt belföldről és külföldről is. A kormányfő amerikai nyilatkozatában mintegy elismerte populizmusát, hiszen ő azt pozitív tartalmúnak véli.

Nyilván az Orbán-szöveg inkább "kifejezésidomítás", ami régi fideszes módszer azzal a céllal, hogy a nyelvi környezetet a maga érdekeire formálja, az idomítás egyszer szelídítést, másszor vadítást jelent. Orbán értelmezésében a populizmus a nép valós vágyaira való érzékenységet jelentheti, ám ezt korábban a "plebejus" kifejezéssel fedte le, ami talán helyesebb, Tölgyessy Péter 2010-ben ugyanígy a plebejussal minősíti az orbáni politika alapvetéseit.

Sokféle populizmus létezik, pláne történelmi szempontból, és Isaiah Berlin javaslatát komolyan véve nem lehet egyazon mintával leírni valamennyit, legfeljebb közös motívumokat fedezhetünk fel bennük. A fogalom egy amerikai mozgalomból ered, amely a kisembereknek akarja visszaadni a javak (leginkább a föld) feletti rendelkezést, később egy ideológiák között átjáró, mindenféle társadalmi réteget egyesítő mozgalomként lehet azonosítani. Ezek ideológiák is, de a közbeszédben a populizmus inkább módszerként szerepel, amikor demagógiával szólítják meg az egyszerű embereket vagy bárkiben az egyszerűembert. John Lukacs ijesztően helyén, minimálértékén kezelve a kifejezéseket azt állapítja meg, hogy pl. Hitler demokrata volt, fő bűneit a populizmus átvételének következménye. Körösényi András a kifejezést az alkotmány egyes részeinek jellemzésére is használja.

A migráns-ügy kapcsán írt egy hiánypótló cikket Bede Márton, melyben a szerző azt pedzegeti, hogy kár örömködni a tranzitország-státuszunkon, épp az a baj, hogy a migránsok nem akarnak ide jönni. Magyarország nem elég vonzó a dolgozni akarók szemében, pedig ez kellene a 26 év alatt elmulasztott emelkedéshez.

Bede felidézi Orbán Viktor korábbi terveit, mely szerint Magyarországnak is lesz olyan igénye a munkaerőre, amelyet csak kívülről tud biztosítani, sőt már most is van. (A fellendülni készülő gazdaság ugyanis nem tudja azon évtizedeket kivárni, míg a magyar anyák megszülik, az oktatás meg kiképzi a szakembergárdák nemzedékeit.) Ráadásul igazából nincs példa olyan nagyarányú gazdasági növekedésre, ami ne az olcsó munkaerőn alapulna. Ezt tudta és tudja Orbán is, és ő a munkaerőpótlásra a határon túli, elsősorban az erdélyi magyarságot szemelte ki. Igen ám, de Romániából másfelé mennek, Orbán várakozásait nem igazolta vissza az élet, ez a doktrína tulajdonképpen halott, azonban a gazdasági növekedést mint doktrínát csak nem lehet feladni.

Olyannyira emlegette a magyar közvélemény a politikai alternatíva hiányát, most tessék, itt van, Orbánt kihívták valami olyannal, amit nem hagyhat válasz nélkül. No nem Bede Márton, talán neki nincs is erre ambíciója, hanem a hosszú távú kormányzás reális lehetősége merészkedett a kihívásra. Tessék felkészülni, az alábbiakban megtörünk néhány tabut, amiről mindenki tudja, hogy úgy van, csak elhallgatja vagy óvatoskodik. 

(Sok-sok mai elemzés azt jelzi, hogy aktuálissá vált egy korábbi írás, ezért újraközöljük, a változtatások egyedül a kiemelések.)

Miniszterelnökökről lesz szó megint. Gyakran hallani azt a vélekedést, hogy Orbán és az Európai Unió között mekkora szakadék tátong. Ez ínyére van mindkét politikai oldalnak, lehet vele dicsérni is, bírálni is.

Kormányoldalról minden hétre jut valami az EU-ellenes retorikából, hol a Parlament, hol az európai baloldali összeesküvés, meg Tavares és a nemzeti függetlenség megsértése, hol az EU bürokratikussága kap kritikát. Előadva mindezt a politikai nyelvnek a nagy robaj mellett is recsegő-ropogó harci szekereivel. A kormányoldali sajtó és blogvilág ezt megfejeli az EU-t érintő demokráciahiány-értelmezésekkel, amelyek között alig találni helytállót. Orbán ellenzéke pedig úgy érvel, hogy a miniszterelnök rosszat okoz az országnak, elidegenít minket az EU-tól, sőt, a tettei egyenesen a kilépés felé vezetnek, és még a Néppártból is kinézik őt társai.

Orbán és a bizalom köre (A kép forrása: eu2011.hu)

Azt nyilatkozta minap Orbán a FAZ-nak, hogy Európának „meg kell értenie, hogy akit lerohannak, az nem tud befogadni”.

Rögtön az a párhuzam jutott eszembe, hogy Orbán vezetésével a Fidesz 2010-ben "lerohanta" a magyar politikai teret (intézmények, jogállamiság, alkotmányosság, pozíciók, gazdaság stb.), a lerohant rész eszerint jogosan nem fogad be mindent, hiszen "nem tud befogadni", és "ezt meg kell érteni". A "lerohanók" pedig azért azok, amik, mert a határokat feszegetik, netán illegálisan át is lépik, képletesen vagy valóságosan értve.

Ha ugyanis már ilyen szentenciózus megállapításokat alkotnak politikusok, hadd legyenek valóban szentenciák a maguk általános igazságával, és jelentsenek fogódzót mindannyiunknak. És miért is ne lehetne igaz akár mindkét előbbi? Mint ahogy a Gyurcsány-vircsaftról is hasonló vélemény alakult közvélekedéssé: lerohanta az elődjét, a tüntetőket, az országot a reformjaival meg az ötleteléseivel, csoda-e, hogy a lerohantak ezt nem tudták befogadni?

(Kép: Chagall triptichonjáról, forrás: www.or-zse.hu)

A politikus által hangoztatott általános igazság sokszor egy saját álláspontot véd, de ennek nem kell azt jelentenie, hogy az általános igazságok automatice érdekvezérelte üres frázisok. Éppenséggel ugyanezen szentenciák a minimálkonszenzus megnyilvánulásai is lehetnek. Ha például a politika versengő felei együtt elfogadnak olyan szentenciákat, mint hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadj'isten" vagy hogy "aki szajhának megy, ne sírjon, ha ...", akkor elismerik a korlátok és a kritika jogos és értelmes létét, ami ugyan korlátozza őket, de a másik felet ugyanúgy korlátozza. Ez is lehet érdek tárgya!

A kormányzat nyári kommunikációs offenzívája, annak populizmus-gyanús volta arra indított, hogy részletesebben foglalkozzunk a populizmus jelenségével. Meg kell próbálnunk tisztázni, hogy a melyek a helyes keretei a fogalom használatának.

Mindenekelőtt a két nyári hirdetéskampányt boncolgassuk, illetve szólunk egy harmadik jelenségről is. "A magyar reformok működnek" kormányzati kampányban a forma a régi, emberek mondják el, hogy nekik mi a nagyon jó, a Fidesz e formát lassan húsz éve viszi. A "reform" szó azonban új náluk, pláne a lefedett tartalmával! Tessék csak megnézni a hirdetéseket: szoctám lakásokhoz, emelkedő minimálbér, ingyenes óvodai étkeztetés, rezsicsökkentés, családi adókedvezmény - ez mind csupa népjóléti intézkedés! Népjólétnövelésre még sohasem használták nálunk a reform szót, a reformok mindig - és különösen baloldali kormányok alatt - az emberekre rakodó tehernövekedéssel álltak párban (legalábbis a dolgok könnyebben megérthető szintjén).

Westerosi választási riportunk első részében a déli országrészről szóltunk, most Észak van soron. Az itteni politikai klíma más, mint délen: a viszonyok tartósabbak, a hagyományok erősebbek. Újabban mégis nagyot fordult itt a világ a Starkok bukásával és az Éjjeli Őrség gyengülésével, és csöppet sem mindegy, hogy a létrejött hatalmi vákuumba ki és hogyan tud benyomulni.

Első helyszínünkön, Felső-Északon rég nem rúgnak labdába a nagy hagyományú - mondjuk: „történelmi” – pártok. A regionális választások két legesélyesebb pártja, a Vadak és a Mások nevű formációk nem illeszthetők be a megszokott keretekbe, és velük mindenképpen a politika új korszaka jön el Észak, és idővel akár egész Westeros számára.

A végeredmény egyértelmű: a rideghoni körzetben a Mások kiütésszerű győzelmet arattak. A Mások sikerének titka az a manipulatív technika, ahogyan újabb és újabb híveiket megszerzik, majd szinte marionettfiguraként mozgatják őket. Aktivistáik elől lehetetlen elfutni: áldozatukat körbeállják, szinte lyukat beszélnek a hasába, és már egy csillogó szemű aktivistával több portyázik tovább.

Választási gyűlés Rideghonban - itt még a Vadak vannak többen...

A mindig a hideg számítás vezette gazdasági tevékenységükről meghökkentő részleteket tárt föl a vakondvárosi tényfeltáró lap, a Joramun Kürtje. A cikk szerint a Mások bevásárolták magukat a temetőbizniszbe, miközben a magánkórházak és nyugdíjasotthonok működtetésében már évek óta szinte monopolhelyzetbe kerültek. - Amint errefelé beszélik, egy északi utolsó éveiben majd’ biztosan kapcsolatba kerül a Másokkal. Sebaj, legalább élhető közelségbe hozzák egymáshoz a vén csontokat – jegyzi meg lakonikusan a lap.

Alig hihetni, hogy legutóbb még a konszolidációs folyamatokat emeltük ki westerosi riportunkban. Bár Tommen Baratheon államfő még a helyén van, Tywin Lannister kormányfő bukása után nem csupán megtorpant a konszolidációs folyamat, hanem minden a visszájára fordult. A radikálisok nyerik a következő választásokat - jelentették ki rögtön a mindentudók, és kérdezték óvatosan az elemzők. Majd mikor a felbátorodott Hetek Cercei Lannistert vették célba ill. megjött a rideghoni választás végeredménye, egész hollóraj emelkedett a magasba sötét szavakkal.
    
Kár volt Tywin Lannisternek koncepciós perbe ugrania elődje, Tyrion Lannister ellenében. A tekintélyes pártalapító Tywin indította el Tyrion politikai karrierjét, amikor a lannisrévi önkormányzatban a közművek irányítását bízta rá. Milyen ironikus, hogy kettejük konfliktusa a csatornákon kezdődött, és most ott is ért véget, amikor a miniszterelnök magáévá tette Tyrion javaslatcsomagját annak tudta nélkül.  "A Lannisterek szépen elmerülnek a szarban, amit folyton kevertek. Cersei, készülj!" - aláz a kormánypárti lapból hirtelen kritikus lappá váló Égikerti Harsona.
A politikai elemzők visszafogottságra intenek: nem csak Westeroson esett meg, hogy a párt gyermekei kitessékelik az apák nemzedékét.

Tyrion Lannister nem állt a sajtó rendelkezésére, azonnal szabadságra utazott. Utolsó rövid közleménye ennyi: "De hová mennek a szajhák?" Mondani sem kell, hogy a szajha-metafora mögé Tywintól Cersei Lannisteren át Tommen Baratheonig mindenkit beleláttak az értelmezők, de Tyrion akár magára is gondolhatott. Abban egyetértés mutatkozik, hogy a volt kormányfő rendszer- és elitkritikus álláspontját - amelyet már tárgyalásán is előhozott - erősítette meg szavaival.

A Fideszt habitusa miatt hajlamos az ember támadó stílusú pártnak tartani. Itt is volt szó erről, akkor az "erőszakos" kifejezést használtuk. Mindeközben gyanítható, hogy a párt sikereit nem ez, hanem inkább a védelemre berendezkedő politika adta.

A Fidesz mindig ad arra, hogy felhozható legyen mellette valami, ami megvédi. Ezek általában populista panelek az emberekről, a magyarokról, a magyarságról, a szuverenitásról, a családról.
A szavazók a Fideszről is kaphattak negatív infókat, csak azokhoz hozzá tudtak csapni pozitív, erős "de legalább" érveket, és így már szavazhattak is a pártra. Például: ezek is lopnak, de legalább magyar kézbe kerül, ezek is csalnak, de legalább hatékonyak, ezek is torzítják a demokráciát, de legalább adnak az emberek szavára, ezek is követnek el hibákat, de legalább csinálnak valamit, ezek is európéerek, de legalább hisznek a nemzeti önrendelkezésben, és így tovább.

A Fideszt nem konkrét politikai tervei, hanem ezek a "delegalábbok" segítették hatalomba, és szinte csak ezek legutóbb. Persze a Fidesz éveken keresztül gondoskodott is arról a légkörről, amiben a delegalábokkal lehet hatalomra jutni.

Az a hatalmas véleményvezéri kórus - benne politológusokkal - , ami a párt mellett kiépült, a védelemre jött létre. Nem előtte taposták az utat, hanem szálanként egyengették ki utána a fűszálakat.

Mindez a kis momentum azért érdekes most, mert ha a Jobbik tovább erősödne, akkor a jelenleg megtépázott nimbuszú Fidesz mellett újabb delegalább-érv tűnne fel. Az viszont csak mozdítana a mérlegen, mert ma épp a Jobbik a delegalább-érvek legfőbb kedvezményezettje.

Ha tetszett a poszt, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus

Három héttel ezelőtt még ott tartott a veszprémi időközi választás kampánya, hogy a jellöltek többsége még meg sem ismertette magát a választókkal, és a Fidesz mindenkit beelőzött. Posztunk megjelenése után viszont beindult a nagyüzem. Mindjárt, február 22-én vasárnap jön a szavazás, az eddigi kampányanyagokból csemegézünk.

Az első beszámolók szerint csak öten kampányoltak a tizenkettő közül, valójában hatan, mert Karancsi Tibornak is voltak kint táblái (a képet a 8200.hu-n találtuk):

Mai hír a 444.hu-n, hogy Kubatov Gábor fiatalokból álló csapatát ott vetik be, ahol billegnek az eredmények. Ezeken a helyeken megéri akár nagyon vitatható, esetleg el is ítélhető módszerekkel befolyásolni a végeredményt:

"Bizonyos körzetekben azt is kiszámolták, hogy érdemes lehet megtéveszteni a választókat. Így előfordult, hogy egy budapesti külső kerületben a SZECS [Szabad Európa Csapat] fiataljai zöld esőkabátot öltöttek, és az LMP támogatására buzdítottak. Ott úgy számoltak, hogy az LMP erősödése alkalmas lehet arra, hogy elég szavazatot vegyen el a baloldali összefogás jelöltjétől ahhoz, hogy ezen múljon a fideszes győzelem.
(...) Előfordult, hogy piros kabátban vonultak fel, hogy MSZP-s aktivistának tűnjenek ilyenkor. Az is előfordult, hogy a Jobbik gyengítéséért valamelyik helyi civil szervezetet tolták meg a SZECS fiataljai. Ehhez a munkához is a korábban törvénytelenül rögzített, »nem fideszeseket« tartalmazó listákat használták." (az Index.hu összefoglalójából)

Vessük ezt az információt össze egy tegnapi hírrel, mely szerint a veszprémi választás ismert indulóját, Kész Zoltánt ismét elmarasztalta a választási bizottság: 

Simicska Lajos felpörgése kapcsán a találgatás egyik fő alapja, hogy a médiaadó túl kevés pénzt érint ahhoz, hogy ekkora hiszti legyen belőle. (Ámbár ki tudja: lehet, hogy a médiabevétel egyedül Simicskáé, a többiből viszont sokat kell visszaosztania.)

A sok elmélet között kettő igazán figyelemfelkeltő:

Az egyik az IFL blogé, sugalmazása szerint a Fidesz újabb kommunikációs bűvésztrükkjét látjuk, amelyben Simicska és Orbán látszólag kiugrik egymás mögül, és így előállítanak egyfajta ellenzéket, amely csak úgy tűnik, mintha, valójában egy belső és kontrollálható ellenzék.

A másik, a Véleményvezéré szerint a Simicska-Orbán konfliktus valós, a miniszterelnök régi és új oligarchakapcsolatai között zajlik, és az oroszgáz-biznisz a tétje. Eszerint nyilván a lépések időzítése nem véletlenül esik Putyin látogatása előtti időkre, és Simicska oroszellenes mondatai is klappolnak.

Hát igen, miért is ne?

Három hét múlva, február 22-én választások lesznek Veszprémben, amelynek szimbolikus tétje a Fidesz-kétharmad sorsa. Ismétlésként: a Fidesz a város alpolgármesterét, Némedi Lajost indítja, a veszprémi tüntetések egyik arca, a független Kész Zoltán mögött felsorakoztak a baloldali pártok, az LMP az önkormányzati képviselő Gerstmár Ferencet, a Jobbik Varga-Damm Andreát indítja. Rajtuk kívül még nyolc jelölt kisebb pártok képviseletében vagy függetlenként indulnak, köztük olyan arcokkal, mint Szepessy Zsolt, Karancsi Tibor vagy Kásler Árpád.

Talán a leghelyesebb, ha azzal az előfeltevéssel élünk, hogy ez a választás fontos a politikai erők számára. A kormánypártok népszerűségcsökkenésének idején az ellenzék számára kiugrási lehetőség, a kormánypártnak presztízskérdés és trendcáfolási alkalom, amire hivatkozni lehet. A kampánynak ebben a szakaszában már a jelöltek közötti különbségeket illik kommunikálni, hogy a szavazók kiválaszthassák a saját emberüket. Aztán majd az utolsó felvonásban jöhet a mozgósítás.

Ehhez képest információink szerint a veszprémi kampányban alig zajlik verseny - pláne a vélt fontossághoz képest - , mert a jelöltek többségének még az első bemutatkozó szórólapja sem jutott el a háztartásokba. Feltételezhetően vagy úgy gondolkodnak, hogy a jelölőaláírások sikeres összegyűjtése megtette a hatását, vagy abban bíznak, hogy egy késői, egyetlen bemutatkozó anyag elég lesz.