Sok mindenre bizton lehetett fogadni 2010-ben, hogy például a Fidesz nekimegy néhány dolognak, jónak-rossznak válogatás nélkül, hogy Gyurcsány nem fog tudni sokáig csücsülni a fenekén, és foszlik az MSZP, meg hogy a Jobbik újra előveszi a jól bevált masírozást. Az viszont elképzelhetetlennek tűnt, hogy demokrácia-ügyekben nem az LMP lesz a leghangosabb. Nem könnyű megérteni, hogy a Fidesz demokratikus intézmények elleni akcióival feldobott magas labdákat miért nem voltak képesek leütni, miközben e terepen más pártokhoz képest hitelességi többletük van.
Ehhez képest a minap gyors egymásutánjában háromszor volt kemény és elutasító az LMP:
Először a múlt héten az Egyenes Beszédben Schiffer lemondásra szólította fel (a valóban jobb sorsra érdemes) Rétvári Bencét, mert az hazudott az ellenzéki pártok nyugdíjprogramjáról. Szerintem ez az első monnyonle ebben a ciklusban.
Másodjára kizárta az együttműködést Gyurcsánnyal, bár ez már a sokadik alkalom volt, emellett "tévedésnek nevezte, hogy pártjuk szavazóinak jelentős részét adnák az SZDSZ egykori választói".
Harmadjára meg itt a népszavazási kezdeményezés, ami Kumin szerint színtiszta szocdem, és valóban.
Szóval az LMP most nekiállt jó erősen ellenezni és ellenkezni, ez a gondolat a párt születésénél is ott volt. A kis pártokhoz azonban másképp viszonyul a politikai közösség, vagyis a többi párt, a lakosság és a sajtó is. Kevés megszólalási felületet kapnak, és abban sem tudnak mindenről egyszerre jelzéseket adni, könnyen belekényszeríthetők bármilyen szerepbe.
Amikor Dávid Ibolya elkezdte függetleníteni az MDF-et a Fidesztől, senkit sem érdekelt az új politikai profil: a jobboldali sajtó addig jutott, hogy piszok Dávid Ibolya, a baloldalit meg az foglalkoztatta, hogy a Dávid jól befűt a piszok Fidesznek. Hogy eközben az MDF tankönyvi konzervatív programmal jelentkezett, nem jöhetett át (pedig a vezető politikusok minden mondatukba beleszőtték az üzenetet, és mégse).
Mi, emberek, nagyon kisszámú és szegényes narratívával vagyunk képesek leírni a politikai viszonyokat, hajlamosak vagyunk népmesei sablonszerepeket kiosztani a résztvevők között, így aztán megtaláljuk magunknak az egyik óriást, a hatalmas és gonosz tűzokádó sárkányt, vagy a másikat, a behemót, de esetlen és jószándékú óriást, az ártatlan, tiszta és szegény legkisebb fiút, meg a gonosz törpét.