Vajon feloszlatja-e a bíróság a Fideszt? Ezt a 4K! kezdeményezte az ügyészségnél arra hivatkozva, hogy a párt nem tartott kongresszust 2012-ben, pedig a ptk. szerint évente kellene. Az újra-új ptk. is ugyanígy rendelkezik majd, ez a szabály általában az egyesülésekre is vonatkozik. A Fidesz alapszabálya a tisztújító kongresszus kétévenkénti megtartásáról szól, ez idén nyárra esik, de rendkívülit nyilván tarthattak volna.

A sajtó nem vette komolyan a hírt, és hát jó kérdés, hogy mennyire is lehet, nyilván nem fognak senkit láncon elvezetni, meg pártirodákat hatósági intézkedéssel kiüríteni és lepecsételni. Inkább elvekről, fundamentumokról, politikiai kultúráról szól az ügy. Ezért kár, hogy Fidesz-reakcióról nem tudni, én legalábbis nem találtam.

Az új szervezetek létrejötte, az LMP osztódása és ezen ügy miatt érdemes újra foglalkozni az alapszabályokkal. 

Azt mondja Kósa Lajos, hogy azért szüntetik meg a kétfordulós választási rendszert, mert a Fidesz mindig a második fordulóban vesztett. Ez két szempontból érdekes szöveg, elsőként a valóság, másodsorban pedig a Fidesz gondolkodásmódjának szempontjából.

Kezdjük Kósa sántító focis hasonlatával. Szerinte az MSZP és az SZDSZ 2002-es második fordulós összeállása „olyan, mintha a Loki lenne a bajnok az NB I-ben, de a mögöttük lévő két csapat összeadja a pontszámait, és ennek alapján ők indulnának a Bajnokok Ligájában”. Hát ha már párhuzam, és az első forduló “a” bajnokság, akkor a Lokinak a bajnoki címhez a pontok abszolút többséget kellett megnyernie, így viszont nincs második forduló és benne az ármánykodás.

A politikai nagyvonalúság egyik példájának tekinti G. Fodor Gábor a kormányoldal elállását a választási regisztrációtól, merthogy megtehették volna, hogy alkotmányba emelik a vitatott törvénypasszusokat, és mégsem tették meg.

Ettől az érveléstől rögtön az a 2002-es jelenet jutott eszembe, amikor még híradósként Pálffy István könnyekkel küszködve úgy kommentálta a vereségét beismerő Orbán Viktor fellépését, hogy “államférfi született”. Egy politikus vagy egy intézmény csatát veszít egy másikkal szemben, és a katarzishoz ennyi elég is? Hát hogyan lehetnek emberek ennyire igénytelenek? 

Nagy újdonságot nem lehet már leírni a felsőoktatási keretszámcsökkentésről, vagyis a tandíjról, de szó nélkül sem lehet hagyni a történteket.

Sok mindent mondhat a kormány a tandíj védelmében, de semmi hiteleset nem fog tudni mondani saját maga védelmében. A fideszes garnitúrának ez egy jól ismert szokása, hogy a politikai és országvezetési módszererekben nem válogat, aztán a módszerek kritikusainak is a döntés eredményét dugja az orra alá. Jönnek ezek a döntések einstandolással (manyup), népszavazás elmulasztásával (új alkotmány) és népszavazási döntéssel szemben (tandíj), de ugyebár csak nézzük az elérendő nagy célokat.

Megy vagy marad-e Semjén Zsolt, az itt a kérdés. Amikor hónapokkal ezelőtt megírtam a Schmitt lemond című posztot, nem volt nehéz a folytatást megjósolni, mert a kilővési engedély már átjött a sajtón. Most viszont még nem, de vannak más különbségek is a Schmitt-esethez képest.

Az első az érintett pozíciója. A politikában épp a perszonalizáció miatt fontos a cím, a pozíció, az intézmény, ami a személy kelléke: a miniszteri pozíció nem az államnak kell, hanem a politikusoknak és nekünk, hogy beazonosíthassuk a terület felelősét, és egy minisztérium léte gyakran önmagában elég ahhoz az érzéshez, hogy az adott terület fontos a kormányzat számára. Egyszóval kell a pozíció ahhoz, hogy személyt és tetteit jelentősnek ismerjék el.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön a hajléktalanság alkotmányos szabályozása ügyében egy újabb nemzeti konzultációt és alkotmánymódosítást helyezett kilátásba. Azt hiszem, Ön egy nem megfelelő eszközt használ fel nem megfelelően. Interjúiban Ön többször kifejtette, hogy mit tekint miniszterelnöki feladatnak, és mit országgyűlésinek, ami azt mutatja, hogy Ön ezekre kényesen ügyel. E szemüvegen át nézve azonban észre kellene vennie, hogy az alkotmányozás nem kormányfői hatáskör, és ennek sugalmazása is rossz üzenet. Nyilvánvaló, hogy Ön vezeti a parlamenti többséget is, és van befolyása az alkotmányozásra, de mondjuk a gazdaságpolitikára is van, mégsem nyilatkozhat folyton a Forint kívánt árfolyamáról.

Az alkotmány az Ön szerepét is szabályozza, az alkotmány és az alkotmányosság Önért és az Ön ellenében is van. Az alkotmányértelmezés épp az Alkotmánybíróság kizárólagos hatásköre, Önnek miniszterelnökként ugyancsak széles hatáskör adatott, ami azonban nem terjed ki és nem jogosítja fel Önt az Alkotmánybíróság bírálatára. És ha már itt tartunk, az Ön által bírált döntésben az Ab semmi különöset nem tett, minthogy előnyben részesített egy alapjogot (emberi méltóság) és alkotmányos jogelveket (jogállamiság, jogbiztonság), mint annyiszor, ami az alkotmányosság világában a lehető “legéletszerűbb”.

Ma minden a pártok erőviszonyairól szól, programokról leginkább azok beszélnek, akik ezt korábban is rendre hiányolták. Az Együtt2014 bejelentkezése is erőviszony-kérdés, hatása, hogy figyelem irányult az ellenzékre: sorban reagáltak a pártok, mindenki ezekre a reakciókra várt (különösen az LMP esetében), emelődött az ellenzéki pártok döntéseinek tétje.

Most az MSZP került sorra, ő épp programról egyeztetést ajánl, de persze ugyanazokat a régi arcokat előtérbe tolva, hogy az egyeztetések után ők szerepeljenek a sajtóban.
Hogy az MSZP programosdival áll elő az E14 rendszeresdije után (és ugyanúgy a kétharmados igénnyel), több feltevést is indukálhat. Egyrészt erősíti a hitet egy előre lezsírozott együttműködési menetrend létezésében, másrészt az is lehet, hogy az MSZP mégis önállóan lépett, versenyez, és többek között az LMP kulcsszerepéről leszálló figyelemre apellál. 

Kedves szavazótársaim, kezdjük azzal, hogy az alkotmányról szóló népszavazás lényegét illetően korábban nem tájékoztattak minket kielégítően sem a politikusok, sem a politika egyéb szakértői. Gyakori volt az az érvelés, hogy alkotmányról szóló népszavazás célja csak a nép véleményének kikérése. Az alábbiakban megkísérlem bebizonyítani, hogy ennél jóval többről van szó.

Az előző írás arról szólt, hogy az Együtt2014 formáció kimondott célja az alkotmányozás, miközben a regnáló Fidesz sem végzett még az általa vezérelt alkotmányozással. A megállapodott viszonyokra vágyók számára nem örömteli dolog, hogy az ellenzékben a politikai rendszer ellenzéke is megjelent, de sajnos a Fidesz egypárti alkotmányozásának ez volt a fő veszélye. Nem elég kétharmadot szerezni, nem elég rendszert alkotni, a rendszer tartósságához széles elfogadottságot, konszenzust kell keresni. Akik úgy gondolják, hogy a tartósság garanciája a Fidesz jelenlegi kétharmada és jövőbeni megkerülhetetlensége, csak gondolják meg, hogy egy párt szimbóluma talán lehet a demokráciának, de metaforája sohasem. 

Az Együtt2014 fogadtatásában rögtön megjelentek a komoly számonkérések, amelyek a következőket feszegetik:

1.) Bajnai megindított valamit, a jelenleginél ez már csak jobbat eredményezhet;
2.) Bajnai a múlt embere, miért ő fog össze, az összefogáshoz érkező emberanyag riasztó lesz, még a mérsékelt jobboldal felé is (pl. Balavány);
3.) itt nem messiást kell várni, nem megváltás lesz, hanem legfeljebb kormányváltás;
4.) adjon programot (pl. Nívó);
5.) az egész "berobbanás" mondvacsinált, sajtókreálmány, pr-fogás (pl. Kövér László).

Ezekről lásd részletesen a kommentek között. Szerintem a lényeg nem Bajnai és mozgalmának megítélésében van, hanem abban, hogy újra egy rendszerkritikus ellenzék erősödhet. Miközben az aktuális rendszeralkotók is elég elszántak, és épp építményük megerősítésére készülnek (kényszerülnek?).

Pedig komoly városban lakom. Ma egy kulcsot akartam lemásoltatni - amire már önmagában is az emberi hülyeség, nemtörődömség és szégyentelenség miatt volt szükség, na de hagyjuk - , és délután három óra környékén nem találtam nyitva tartó kulcsmásolót.

Tudtommal ma nincs hétvége. Az ünnepek miatti hosszú hétvégéket és ledolgozásukat egy kormányrendelet szabályozza, és amint hétfőn szombat volt, most szombaton hétfő, így kerek. Munkanap volt bizonnyal, én legalábbis dolgoztam, ehhez képest mintegy ünnepi nyitva tartásokat találtam.

A fellelt kulcsmásoló helyek jó része nagyobb bolton belül volt, ott jöttek-mentek az emberek, talán kulcsot is másoltak volna, mint máskor is. De még a Mister Minit is zárva volt. Hát ennyire gazdag ez az ország, hogy egy napnyi forgalomkiesésről simán lemondhatnak ezek a vállalkozók? Pont válság idején? Soha ennyi kiadó üzlethelységet nem láttam még, mint ma, és ilyen környezetben ilyen könnyen vagyunk?

Amióta Bajnai belengette visszatérését, három fanyalgó álláspont váltakozik a fontosabb blogokban:

1.) Bajnai nem visszatért, hanem végig jelen volt.
2.) Bajnai nem válthatja le az elmúlt húsz évet, mert része annak, de még az elmúltnyolcnak is.
3.) Csak Orbán leváltását célozni vajmi kevés, programnak elégtelen, de még összekovácsoló erőnek sem jó, mert visszahozza az MSZP-t.

Ezek boncolgatása előtt csak gondoljuk el, hogy egy demokrácia alapállapota, hogy a második legnagyobb párt - hívják akárhogy - vezetője miniszterelnök-aspiráns. Vagyis: mindig van ellenjelölt, tessék elfogadni.

Az 1.) igaz, némi kiegészítéssel. Bajnai magatartása ugyanazt a kivárást tükrözi, ami a közélet iránt fogékonyak többségét is jellemezte, vagyishogy a Fidesz kormányzati produkcióját érdemes lesz nagyobb egységében látni, és csak aztán ítélni. Mára sokaknak világos, hogy ez a kormányzat nem első osztályú, és egyre kevésbé lehet minőségi javulásra számítani. Jó indikátora e vélemény jogosságának, hogy egy komolynak nevezhető csapat is osztja, alkalmasnak látja az időt az aktivizálódásra.

Nem nehéz észrevenni, hogy Orbán elkezdett beszélni. Amint az ellenzék választási sikereket aratott, amint más miniszterelnökjelöltek is szóba kerülnek, elővette magát.

Már az a kis bekapcsolva hagyott mikrofonos mondat is, hogy katonák (tisztek) ne legyenek kövérek, remekül sült el. Nem csoda, hogy Orbán olyan népszerű tud lenni, többek között ezért az egészséges konzervativizmusért és életközeliségért kedveleik annyian. A megjegyzés jogosságával sokat vitatkozni nem lehet, én mondjuk még sohasem gondolkoztam a katonák kövérségén (persze, Svejk meg a trónokharcás Samwell Tarly is kövér), de a karizmatikus politikus épp attól karizmatikus, hogy már akkor ki tudja fejezni, mi a jó nekünk, amikor még mi magunk sem tudjuk.

Egy a Jobbikról szóló bejegyzésben a cigányság és a többségi társadalom viszonyrendszerét társasjátéknak neveztem. Most ideje megmagyaráznom, miről is van szó. Arra kérem az olvasót, egy kicsit tegye félre korábbi ítéleteit, és fogadja be a lenti gondolatmenetet türelemmel és megértéssel.

A magyar-cigány társasjáték lényege, hogy társadalmi méretekben játszák, megvannak a kiosztott szerepek. A dobókocka értéke a legváltozandóbb, befolyásolja a pillanatnyi előrehaladást, de azon kívül minden a maga szabott rendjében megy előre, lényegében változatlanul. Részese majd’ mindenki, egyesek nagy erőbedobással játszák, mások komolyan, de inkább rutinból, ismét mások csak unottan, hogy meglegyen a minimum létszám, a maradék pedig csak néző próbál maradni, de beszólásaival kvázi-játékos lesz.

Rebesgetik, hogy járásokra csak kádártemető miatt lesz szükség. A kormányzati ciklus elején a közigazgatási reformról szóló tanácskozásokon a meghívottak azzal szembesültek, hogy járások biztosan lesznek, de hogy mi lesz a feladatuk, még nem tudni. Vagyis létrehozásuk inkább politikai szándék volt, mint a feladatokból adódó szükségszerűség. A kormányhivatalok vezetőivel egybeszámítva a járási hivatalvezetőket lesz már bőven hely az eltűnő pozíciók pótlására. Káderfialtatónak jobb lenne, de mindegy, ne legyünk telhetetlenek. 

Korábban írtam már a politikusok szavatosságáról. "A nyugati demokráciákban még hosszabban tart a politikai karrier, az idősödő politikusok csak a nőiket cserélik fiatalabbra. Ebbe bele kell nyugodni, az elitcsere a gázáremelés ellentettje abban az értelemben, hogy mit mondanak róla és hogy mi lesz valójában." Nincs mese, az elitcsere lehetetlen, és kevés cél önmagában (ezért nem szeretem a pártpolitikusokat fikázó írásokat), a játékszabályokon lehet finoman igazítani, az hozza magával a többit.

Megszűnik a magyar választási rendszer talán legvitatottabb eleme, az ajánlószelvény, vagy más néven kopogtatócédula. A kis pártok örülnek neki, ugyanis a szelvények összegyűjtése komoly logisztikai problémát okozott, nem volt a célra elég aktivistájuk. A nagyok a maguk hálózatával és adatbázisával könnyen megbirkóztak a gyűjtéssel, ennek ellenére nem nézték le az intézményt, hanem gyorsaságban és mennyiségben is versenyeztek egymással. Az én véleményem nem fekete-fehér, picit sajnálom is a cédulát, kiderül majd, miért..

Elég rossz volt a kormány elmúlt kéthetes mérlege, a baltás gyilkos, Orbán IMF-listája és a Varga István-féle női szerepfelfogás borzolta a kedélyeket. Mindhárom ügy elviekben alkalmas volt arra, hogy a Fidesz korábbi támogatóit is elgondolkodtassa a hogyantovábbról. Mindegyik bekavar a Fideszről eddig kialakult képbe: faragja a párt gyakori erkölcsre hivatkozásának morális alapjait, a szövegelés helyetti cselekvőképességet, a politikai ügyességet, a kérlelhetetlen racionalitást, az összes létező politikai nézet egy párt alá vonhatóságát.

Azt gondolnánk, hogy ennyi probléma már jelent valamit a választóknak, és meglátszanak a kormánypárt támogatottsági görbéjén. Nem teljesen biztos, hogy a megismert lassú lejtmenet ettől gyorsulna.

Végül is született mindre egyfajta megoldás. A baltás ügyben hiába tanácsolta egy háttéranyag, hogy a kormány lükének tettesse magát, Orbán a határozottság-kép megőrzését választotta, amikor magára vette a döntés ódiumát (amit pedig én "tökösségnek" tituláltam, ő a "világnemzet" fogalmával írt le). Az IMF-lista csak egynapos csoda lett, a füllentés célja a választói fül meg a bogara volt. Pont akkora csúsztatás, hogy hosszú magyarázgatással végül feloldódhasson valami olyan értelmezéssé, hogy "amúgy" az IMF ilyen javaslatokkal "szokott" előállni.
A nőkérdés kezelése a Fidesz-közleménnyel indult, micsoda egyensúlygyakorlat volt, amikor is úgy követte meg a nőket, hogy minden tiszteletük azoké, akik az anyaság mellett még munkát is vállalnak. Hát ezzel még Varga István legelszántabb hívei is egyetértenek, most még csak nekik üzent a párt, legközelebb még bocsánatot is tőlük kérnek. Az új hírek szerint a párt akár az élére is állhat a családon belüli erőszak önálló btk-tényállássá tételéhez.

Gyakran beszélünk manapság az állam szerepéről, méretéről és hatékonyságáról, a gazdasági ciklusokhoz igazodva is folynak a viták, és alig képzelhető el olyan kormányváltás bármely demokráciában is, ahol ez ne lenne téma. E viták magyar verziójában szólunk az állami tulajdonlás mértékéről és az állam jó vagy rossz gazda-voltáról, de annál kevesebbet a lényegről: a felelősségről.

Sajnos az állami befolyás növelése nem feltétlenül jár együtt az állam felelősségvállalási hajlandóságával. Mindezt még keresztbe is metszi az államot működtető politika, valamint az állampolgárok állam- és felelősség-felfogása. E bonyolult mátrix a maga váltásaival és ingadozásaival hosszú távra teszi kiszámíthatatlanná a politikai és gazdasági teljesítményt. Habermas már elég régen figyelmeztetett, hogy a jóléti (szociális) állam olyan nyomást helyez a politikai rendszerre, aminek az egyre kevésbé képes megfelelni, és legitimitásának fenntartása érdekében kénytelen újabb és újabb feladatokat vállalni, amivel még tovább fokozza magán a nyomást.

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk, hogy nekünk is voltak ilyen történelmi konfliktusaink, úgyhogy az ezt élező nagyotmondást és hangoskodást soha nem árt gyanakvással és kritikával fogadni.

A legfrissebbek szerint Orbán az E.ON gázüzletágának megvételére konkrét ajánlatot is tett. Egy évvel ezelőtt hallottunk erről először, hogy a kormány az MVM-en keresztül hajtaná végre a tranzakciót. Ugyanekkor az MVM energiapiaci szerepének növeléséről Lázár János is szólt, bár az E.On említése nélkül. Ezen a blogon is volt már szó a kormány energiapolitikájáról, a MOL-ügyletről és a nagyívű háttéregyeztetésről is.

Az idáig vezető folyamatot hosszúnak is vélhetjük. Azt írta egyszer TGM, hogy hiába mondják, Magyarországon sohasem volt szocializmus, a Kádár-rendszer időszaka kőkemény államkapitalizmus volt. Amilyen ma Kína, befelé kommunista lózung és bolsevik hatalomtechnika, kifelé a kapitalista rendszer fogaskereke (motorja), és persze mindkettő szigorúan piaci, keresleti alapon. Van erre igény ma is, mit tagadjuk, íme a legfrissebb.

Már az előző Orbán-kormány is államosítani akart: kétéves vita után 2002-ben - már a vesztes választások után, vagyis csuda erős felhatalmazással - a MOL lakossági gázüzletágát akarta átvenni, az azonban pár év múlva az E.On-hoz került, most meg jöhet vissza az államhoz.

Néhány napja Szabó Máté ombudsman volt Kálmán Olga vendége az Egyenes beszédben. Az újságíró arról érdeklődött, hogy vajon a szakiskolások heti mindössze 6-7 órás közismereti képzésével foglalkoznak-e, és nagyon meglepődött, amikor Szabó ezt "tartalmi kérdésnek" nevezte, amit nem vizsgálhatnak. Kálmán firtatta a dolgot, visszakérdezett, hogy a gyermek joga megtanulni írni-olvasni-számolni "nem alkotmányos kérdés?", és újra csak elutasító választ kapott,

Egyszerűen nem értettem Szabó Mátét, szerintem a kérdés egyértelmű. Talán félreértett valamit, vagy azt hitte, hogy Kálmán Olga az Alkotmánybírósághoz rengeteg beadvánnyal forduló, a kétharmaddal egyedül kekeckedő nagy ellenállónak, a fülkeforradalom ellenforradalmárának szerepét akarja ráerőltetni. Én nagyon nem akarom bántani Szabót, teszi, amit tennie kell, ráadásul jeles politikatudós is, inkább a felvetődött kérdés az érdekes. De ha már Szabó, akkor még két dolog: