Mintha megismétlődnének sorban az előző ciklus eseményei: a magánnyugdíjrendszer kormányzati megtámadása, a tüntetéssorozat, az állam terjeszkedése. Ami nagyon más, azt sokszor fogjátok olvasni itt: a véleményekben használt szavak jelentése, a jelentések száma és tartalma, objektívitásának mértéke.

A korrupció fogalma alatt a kormányfő és köre csak azt érti, hogy egy köztisztviselő pénzt kap vállalkozótól valamiféle előnyszerzésért. No erre hirdetik a zéró toleranciát, az ilyen köztisztviselő el lesz kapva. De nem értik bele a korrupció fogalmába a közbeszerzési osztogatást a közeli vállalkozóknak, az ezekre szabott pályázati kiírásokat és jogszabályokat, merthogy az ilyen a kormányzat illetékességi körébe tartozik, az meg van választva, illetve ezek a vállalkozók mégiscsak magyarok.

Csakhogy nehéz elfogadni a korrupció fogalmának leszűkítését, mikor az országok korrupciós fokának megmérésébe a borravalóadás szokását is beleveszik.

Ilyenkor, karácsonykor rendre elhangzik, hogy legalább most ne politizáljunk, inkább tiszteljük meg az ünnepet, és legalább ilyenkor legyünk egymással békében. Szerintem viszont az együttélést tanulni kell, az meg párbeszéddel történik, ahhoz meg találkozni kell embertársainkkal.

A karácsony különben sem csak a családba való visszavonulásról szól, van ennek az ünnepnek is egy közösségi vonulata: a szolidaritás, a jótékonyság, az elesettek megsegítése. Gondoljunk Dickens kisregényének, a Karácsonyi éneknek főhősére, Scrooge bácsira, aki csodálatos karácsonyi átalakulásakor nemcsak a családjával, hanem a külvilággal is jót tesz, adakozik a szegények javára.

Nyilván nem javaslom, hogy a karácsonyi asztalnál a szeretteink állapotának megtárgyalása helyett beszéljünk politikáról. De mellette miért ne? Van annak olyan módja, hogy az nem sértő, nem elítélendő. Az mondjuk elvárható, hogy általában ne minősítsünk le egy komplett politikai oldalt (pl. "Fidesz-droidok", "hazaárulók" stb.), vagy ne akarjuk a Dunába lőni a nem szeretett politikust, meg fellógatni valamennyit. Lehet viszont társadalmi problémákról, értékekről, megoldásokról, sorsokról szólni, és a másik ember eltérő véleményét meghallgatni, tisztelni a sokféleséget. 

A Fidesz és Orbán népszerűségvesztéséről írt vélemények között az elsőként jöttek az érintetteket már temetők, legitimitásukat, hátralévő teljes idejüket kétségbe vonók, majd következtek a körülmények megváltozását, átfordulását említők, végül pedig a népszerűségvesztés akár átmeneti voltát kiemelők.

Az egyre finomodó álláspontok közül az utóbbi kettő még össze is egyeztethető, és mi a  harmadik igazságát helyben hagyva a középső mellett állnánk ki. Ugyanaz történik most a Fidesszel, mint a legutóbbi választáson az MSZP-vel: elveszített egy nimbuszt. A szocialisták a választási "megkerülhetetlenség", a Fidesz pedig a hatékonyságban, a politikai élet egyedüli és mindent biztosan megértő mozgatójának szerepében gyengült.

Mindenki láthatja, ahogy a veszprémi választás széttrollkodása folyik. A celeb-indulók személye foglalkoztatja leginkább a közvéleményt, közben viszont nem árt, ha a magyar politika lényegi problémáit is megnézzük.

Az iskolában megtanultuk, hogy a nagy kulturális boomok a gazdaság prosperitásától függenek, mint az ókori Rómában, a reneszánsz Itáliában és Angliában, az USA és Nyugat-Európa történelmének jó részében, vagy a dualizmus alatti Magyarországon. Éppígy valószínű, hogy a politikai élet fellendülése is pénzigényes. És a kultúra meg a politika felfutása mintha mindig követné a polgárosodás folyamatát: ahol az egyének saját tehetségükből jólétet érhetnek el, majd saját kézbe veszik a közösség ügyeit is, végül mentalitásbeli és intézményi keretet teremtenek a további prosperitáshoz. Na meg pénzelik is ezeket a kereteket.

Lássunk egy 2013-as európai példát! A német választások után Merkel pártja - tessék megkapaszkodni - kapott egy csinos kis összeget, 690 ezer eurót a BMW tulajdonosaitól, mert a kancellár regnálása alatt nekik jól ment, köszönik szépen, és támogatják a folytatást. Nem ez volt az egyetlen adomány, és jutott más pártoknak is.

Többen minálunk erre korrupciót kiáltanak, pedig NEM EZ a korrupció. Ugye senki nem gondolja, hogy a fenti autógyártót csak újdonsült állami megrendelések futtatták fel, és jogszabályokat kifejezetten rájuk írtak volna? Ugye elképzelhető, hogy a konszern tényleg jó és népszerű termékeket készít, attól sikeres? A német nézőpontból beszállni egy BMW-be vagy egy Merkelbe ugyanúgy jó.

Na de térjünk vissza a földre, ahol Simicska az úr. Szóval ha lehetne is, ki a fene szavazna Simicska Lajosra? Legfeljebb aki trollkodni akar a szavazással, meg a Közgép számos dolgozója, aki hirtelen veszprémi lakos lesz. Amint elsőre is érezhető volt, Simicska lépése több üzenetértékű beolvasás a Fidesznek.

Futó Barnabásnak, a Fidesz ügyvédjének feltűnése Vida Ildikó mellett rosszat jelent, elsősorban azt, hogy valami erőszakolt magyarázat várható védence ártatlansága mellett. Ebből az első fordulót már láthattuk az amerikai nagykövetségnél.

Futó mindig ott volt, ha a Fidesz környékéről valaki nagy bajba került. Most is hatékonyan lépett fel, ezt írja az amerikai nagykövethez való váratlan betoppanásukról az Index:

Futó Barnabás szerint a találkozón semmilyen iratanyagot nem kaptak. Az ügyvéd elmondta, kérték, hogy az amerikaiak tényekkel, bizonyítékokkal támasszák alá azt, hogy ügyfele miért érintett korrupciós vádakban. „Ők erre nem voltak hajlandóak, azt mondták, hogy folytassunk le egy vízumeljárást. Fordított bizonyítás van, mint Magyarországon, szerintük mi bizonyítsuk be azt, hogy tulajdonképpen hogy nem lehet ilyen bűncselekménnyel gyanúsítani vagy vádolni az én ügyfelemet. Őket az úgy látszik, különösebben nem érinti, hogy a legfőbb ügyész is nyilatkozott, hogy semmiféle eljárás nincsen az ügyfelemmel szemben” – mondta Futó.

Segítek Vidának és a Futó Barnabásnak 1.: Goodfriend már elmondta korábban, hogy több korrupciógyanús ügy a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, mint például a trafikozás, ott van az "iratanyag" az interneten. Ezekről megtudtak annyit így is, hogy korrupciós ügyeknek tűntek, és e szerint döntöttek.  Ezek a kívülről jött figurák a saját kifejezéseiket használják, nem lehet mindent azzal megmagyarázni, hogy Polt nem indított vizsgálatot. Főleg azért, mert ezek a kívülállók azt is tudomásul vették, hogy a magyar állam minden szintje a kormány(párt) játéktere, az ő embereik ülnek mindenhol, Vida is az, és Polt is.
Ez ennek a rendszernek a problémája, hogy ha egyik elemére árnyék vetődik, akkor mindegyikre, az egészre. 

Ezen kormányciklus elején is tüntetésekről beszélünk. Tegnap épp egy egész tüntetéssorozat elejét vette a kormány, amikor visszavonta a magániskolák ellen irányuló beadványt. Tüntetések zajlanak a hétvégén is, folytatása ez a múltkori nagy netadós tüntetésnek. Azután rögtön megindult az egész jelenség továbbgondolása, tele túlzásokkal.

Sokak szerint itt most megmozdult valami, és ez a reakció eltér a korábban tapasztaltaktól (de mintha a Szolidaritás+Milla tüntetéseinek időszakában ugyaezt hitték sokan, igaz?). Azt azonban ne feledjük, hogy ez is csak egy húsba és pénztárcába vágó kormányintézkedés hatására történt. Az embereket továbbra is ez képes megmozgatni, úgy általában a meglévő állapotok vagy az elsőre nem átlátható változások nem érdeklik őket. Biztosan túlzás tehát "rezsimellenesnek" vagy "rendszerellenesnek" nevezni a netadós tüntetést, de még a "kormányellenes" is vitatható. 

A kitildósdi amerikai indoklása a korrupció, az új nagy ügy több korábbi nagy ügy feltáratlanságának folyománya. Ezek az ügyek pedig kivizsgálásra várnak. Méghozzá egy olyan párt kormányzása alatt, amely első hatalomra jutásakor már lépett a kivizsgálhatóság ellenében. 

Szóval a jelenlegi események szinte kiáltanak a parlamenti viszgálóbizottságokért. Merthogy felmerül politikai felelősség, ha a korrupció az ország renoméját, így nem is túl közvetve a polgárok életminőségét is rombolja. Ezt olyan intézmények végezhetik hitelesebben, amelyek a népképviseletből válnak ki, hiszen ott sok érdek (megmért arányban) aggregálódik.
Eközben a szakmai és jogi felelősséget független intézmények is vizsgálhatják az állam szerveivel párhuzamosan. Még egyszer: a parlamenti vizsgálóbizottságoknak nem kell átvenniük nyomozati szervek hatáskörét, de az államtitkárok, miniszterek és kinevezetteik ténykedésében, és a rájuk bízott szervezetek működtetésében politikai felelősség képződik. 

Navracsics Tibor EU-biztosi karrierjének startja felemásra sikeredett. A hazai reakciók is ilyenek voltak: az egyik oldal azért volt elégedetlen, mert leszavazták egy ígéretes emberét, a másik meg azért, mert nem szavazták le eléggé. A végén meg mindkettőből az csapódik le, hogy milyen szemét vircsaft az EU, mert tele van politikai kavarással, és úgyis valamilyen piszkos kis alkuban végződik minden.

No ehhez annyit, meg kell szoknunk, hogy a politika ilyenekből is áll. A magyarok amúgy ugyanannyit utálnak a politikában, mint más népek. Csak épp azt utálják, amit meg lehetne szokni, ést azt szokják meg, amit nagyon kellene utálni. Nem az jelzi a politika jóságát, hogy minden pöccre megy, sokkal természetesebb a konfliktus, az alkudozás, és egy-két dolog beáldozása egy másik fejében. Ez azért van, mert ott az érdekek ki is fejeződnek, így van köztük a kormányzás érdekén túli is.

De mi lesz az ütközőpontba került Navracsiccsal, az ő karrierjével?

Navracsics sokáig a Fidesz békésebb, finomabb arcát mutatta, ő volt Pokorni utódja e poszton. Poszton, amire éppúgy küldik őket, mint a akár a szóvivős darálóba vagy a polgármesteri plázázásba. 

Ma a választás alkalmából egy kis hétköznapi politikatudomány az aktuális témában: jöjjön Kákai László Önkormányzunk értetek, de nélkületek! című könyvéből egy kis részlet:

"S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”
(Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról)

Jó néhány napja Török Gábortól hangos a sajtó: egy új blogposzt, sok válaszcikk, megosztások és hozzászólások, végül a szerzővel készült interjúk harsogják a kiváló politológus jelenvalóságát.
A reakció mutatja magát a blogbejegyzést is, mert az írás nehezen vitatható igazságtartalmai mellett ott az egész mély kiszámítottsága: a legjobb időben, a legmegosztóbb témáról, már a kezdéssel, amely a “ne olvassa el” közléssel jóhogy azokkal olvastatja el, akiktől mintha óvná az írást, olyan fő tétellel, aminek magja hatalmas közhely, és így tovább. Ez visszatérésnek volt szánva, nagy bummnak, ami persze hozza az interjúkat, bár akár azok is előre tervezettek voltak. Látszik, hogy Török Gábor kiváló újságíró és kommunikációs szakember is. 

Politológiai fogalmakkal operáló publicisztikát írt a múltkor Giczy György, a KDNP egykori elnöke, amelyben egypártrendszeri vonzalmakkal illeti a Fideszt. Többek között ezt írja: 

"Lengyelországban az ún. szocializmus évtizedei alatt a tényleges hatalmat gyakorló párton kívül léteztek más pártok is, mégsem volt államformájában és politikájában megkülönböztethető azoktól, amelyekben ténylegesen csak egy párt működött, akkor még kevésbé tekinthetjük indokolatlannak jelen állapotunkat pártállami összefüggésben vizsgálni. Annál is inkább, hiszen a napjainkban regnáló hatalom már korábbi ellenzéki státuszában is azt hirdette, hogy ő, vagyis a nemzet saját hazájában nem lehet ellenzék. Ezzel valójában bejelentette azt az immár nemzeti érdekké magasztosított, s ezáltal kétségbevonhatatlan igényét, hogy hatalomra kerülése esetén az egypártrendszert kívánja megvalósítani."

Ez így ugye erős. A Mandineren idézett cikkre aztán ráugrottak a kommentelők, de a cikk helyett még inkább az egyik kommentelőre: "Anton Chigurgh" bűne az volt, hogy állítása szerint az egypártrendszerhez elég annyi, hogy egyetlen párt kezében tartósan összpontosul a hatalom, vagyis a jelenlegi Magyarországra ez illik. Támadói, köztük egyébként olyan kitűnő bloggerek is, mint Kvasztics Fedor azért támadták, mert szerintük viszont egypártrendszerben az egyetlen párt tiltja más pártok létrejöttét, vagyis nincs valódi verseny, a mai magyar állapotra ez nem illik, csak a kormányzás egypárti.
Hát, hiába a nagy hang és a nagy mellény, amikor valakit alázni szokás, Anton Chighurgh bizony nem emlékezett annyira rosszul, és bírálóinál nagyobb eséllyel találkozott egy politológia-tankönyvvel. 

A hibák éppúgy a politika részét képezik, mint akár a sportban. Az elemzők a politikai hibákat szépen ki tudják mutatni, miközben az adminisztrációban és a törvénykezésben elkövetett hibák rejtettebbek, de politikai következménnyel is járhatnak. Az alábbiakban sztorizunk egy picit a különböző hibatípusokról.

Jelenleg a tankönyvosztás aktuális, anomáliái biztos adnak okot kritikára, így az adminisztráció hibázásából a kritikusok a kormányzat felelősségét fogják firtatni. Mivel egy nemrég államosított rendszerről van szó, a problémákat magára húzta a kormány. A politika új dolgokat talál ki, az apparátus feladatait újra és újra átszervezik, és nem biztos, hogy a kellő kapacitást is megkapják a feladat ellátásához. A politikának viszont van lehetősége felelősőket keresni, és letakaríthatja magáról a foltot.
A tankönyvosztásra visszatérve azért ne felejtsék el a szigorú véleményvezérek, hogy maga a rendelés és az osztás sohasem ment zökkenőmentesen, éppen az eljárás volumene miatt. (De szól ez azoknak is, akik az ilyenek államosításától a nagyobb rendet várják, ami meg illúzió.)

A felelősség-elhárításra egy példa a múltból: az első Orbán-kormány kedvenc kommunikációs és rendezvényszervező cégeinek valami minisztériumi osztályvezető-helyettes írta alá százmilliós összeg kiutalását, amire nem is volt joga, és a teljesítést igazoló számla sem létezett. Valószínű, hogy rá testálták a fejesek, hogy vizsgálat esetén ő bukjon. Csak az összehasonlítás kedvéért ugyanekkor a szintén közpénzből gazdálkodó egyetemen egy doboz fénymásolópapírhoz négy-öt aláírás - köztük a gazdasági igazgatóé - árán juthattunk hozzá... 

Még hetekkel korábban szerettem volna megírni, hogy mire számíthatunk az októberi választásokig tartó kampányidőszakban. Aztán bejött az ominózus Orbán-beszéd, ami mintha mindent megváltoztatott volna, pedig nem. 

Úgy hiszem, most már szólni is kell hozzátok, ha a politikai előadás egy ideje úgyis nektek folyik.

Az elmúlt napokban a kormányzat több lépése olyan volt, amiről a választások előtt elfelejtettek beszélni: sem a civilek megtámadása, sem a budapesti önkormányzati rendszer átalakítása nem szerepelt az ígéretek között. De még a témák között sem.
Ezek nem tőletek származnak, és nem is szolgálnak titeket, úgyhogy a bírálatuk sem érint titeket.

Fontos, hogy tudjunk különbséget tenni határozottság és agresszió között. Ezt gyakoroljuk mindannyian, amikor dolgozunk, gyereket nevelünk, autót vezetünk vagy csak egyszerűen élünk. A Fidesz-kormány jelenlegi lépései a polgárok politikai önrendelkezését támadják, azt a szándékot, amikor emberek egyesülnek egy cél érdekében, és tenni is hajlandóak érte. Az emberek szolgálatába álló civilek letámadása és az önkormányzatiság felrúgása - vagy akár újságírók kirúgatása is -  az emberek akaratképzését gátolja. Agresszió ez, mert anélkül árt, hogy a közérdeket határozottan szolgálná. 

A Fidesz vasárnapi eredménye nekem meglepetés volt, mert győzteshez húzás ide vagy oda, egy nagy párt szavazóinak részvétele egy ilyen választáson korántsem mondható biztosra. A Fidesz-szavazók fegyelmezettsége dicséretes, jó részük valóban szeretheti a pártot. Igaznak tűnik, amit az LMP-ről írnak, hogy sokszínű támogatói kör áll mögötte, nem túl erős kötődéssel. Elég volt most is, bár azt el sem tudom képzelni, mi lenne az erős véleményvezéri kör támogatása nélkül. A Jobbik szintúgy elérte a helyzetébe kódoltakat.

Nézzük az MSZP-t, kicsit kerekebben szemlélve a történetet!

Az MSZP a múltban egyfajta szövetség volt, platformok szövetsége, ezek egyezsége adta ki a követett politikát. A sokszínű választói kört ugyanezzel lehetett kielégíteni: képviselve vagy Te is, de a többiekkel kötött egyezséggel lehet kormányra kerülni. 

Egy előrehezott választás, egy kormányfőcsere, és most egy elnökválasztás után alapjaiban változhat meg Westeros politikai élete. Az új elnök, Tommen Baratheon már egy gyengített államelnöki pozíciót lakhat be, és a hatalommegsztás kiszélesítése várhatóan visszaszorítja az elnöki túlkapások lehetőségét, a szinte nagykoalíciós kormányzással együtt sok minden a konszolidációs törekvéseket jelzi.

A Robert Baratheon utáni átmeneti korszakban Joffrey, a Baratheon-párt által adott államelnök mégsem bizonyult tartós megoldásnak. Vele kapcsolatban is sokszor elhangzott, hogy személye alkalmatlan a konszolidációra, és hogy amíg a személyek nem változnak, a politika sem fog.

A Baratheon-, a Tyrell- és a Lannister-párt koalícióját már letárgyalták, Tywin Lannister miniszterelnöki pozíciója biztosabbá vált, előbbi két párt pedig az egyesülés mellett döntött. Margaery Tyrell mindent beleadott, hogy felhozza pártját, és úgy menjen bele a házasságba. A hibát nem is ő, hanem Joffrey Baratheon követte el, mert képtelen volt változtatni habitusán. Már csak az aláírási ceremónia volt hátra, amikor a kiszolgálást láttán Joffreyt elfutotta a méreg, hosszú hörgéssel ellenfeleit vádolta, majd végleg eltávozott.
A visszatetszést keltő eset értelemszerűen Joffrey politikai halálát eredményezte. Nemrég a Stark-vezér, Robb végezte hasonlóképp, az ő pártegyesítési kísérlete is a végén bukott el, amikor saját elvbarátai szúrták hátba.
 

A hallgatag Tommen hallgat tanácsadóira

Kellemetlen és kényelmetlen témáról lesz szó, arról, hogy az ellenzék, meg úgy általában a pártok valójában mit tehetnek (meg). Hogy mit tehet a kormányoldal, azt nagyjából sejtjük, fogja is majd. Különben is, a nyilvánosság az előző ciklusban túllépett ezen úgy kb. két év után, és helyette az ellenzék véleményezésére hegyezte magát. Az eredményekből kiindulva pedig az ellenzék nem tette, vagy nem tehette meg azt, ami sikerre vihette volna.

Na jó, mégis kell kicsit a Fidesz-többség eljövendő tetteiről szólni, hiszen jó ideje téma a “lesz-e konszolidáció”. Igaza van félig Schiffer Andrásnak is, amikor ezt a problémát szívesen meghaladná, hiszen e csomagba sokféle politikai tartalom beleférhet az ellenzéknek tett gesztusoktól az alkotmányos-sarkalatos törvénykezés leállításán át a politikai stílus finomításáig. Számunkra most ez annyiban fontos, hogy a Fidesz meddig megy el ellenfeleivel szemben. 

Aaron Judah: Macóka és a bálna

“Egy vasárnap délután Macóka a folyóparton üldögélt, és a világon semmi dolga sem volt. Kis gallyakat tördelt, és a vízbe hajigálta. De ez bizony nem volt túl mulatságos.

 - Nem is tudom, miért nem történik soha semmi izgalmas vasárnap délután - dörmögte maga elé, és bámulta a gallyakat, amint lassan úsznak le a folyón a tenger felé. - Ez nem járja. Igazán történhetne valami, jöhetne egy nagy… nagy… mondjuk bálna! Bizony, ha egy nagy-nagy buta bálna azt venné a nagy-nagy buta fejébe, hogy ő felúszik a folyóba! Csak úszna, úszna felfelé. Éppen itt úszna el, ahol üldögélek. Csak úszna, úszna felfelé, és jobbra-balra csapkodna hatalmas farkával. És a folyó mindig keskenyebb és keskenyebb lenne, de a nagy-nagy buta bálna csak úszna egyre feljebb, amíg egyszerre csak nem tudna tovább úszni. Megrekedne a két part között. Bezzeg paskolná a vizet a farkával, hogy elszabaduljon! De mennél inkább csapkodna, annál inkább megrekedne. Tyű, micsoda mulatság lenne! Mind kitódulnának az emberek a városból, hogy lássák… 

Jó szórakozás a vesztes szociálliberálisok szívatása, az általam kedvelt és olvasott Szily László és Rajcsányi Gellért például teljesen odaadták magukat a témának. Ők sokan másokkal együtt most egészében megerősítve látják azon feltevéseiket, hogy miért nem nyer választást a baloldal.

Itt van rögtön a Schiffer-Kálmán ügy, ami fenntartja ezeket a vitákat. A harmadikutasok bírálják azt, amikor a balosok benyomulnak az emlékművédésbe. De azt értsük meg, ők tennék ugyanazt, ha a balosok nem tennék, de mivel ők azt kiszámíthatóan teszik, így a harmadikutasok egy olyan piaci űrbe nyomulnak be, ahol meg épp ilyenekért lehet bírálni a balosokat. A haramadik út már nem egy levegőben lógó valami, ami jobb és baloldal között himbálózik, hanem több éve létező és képviselt alternatíva, amihez jelesül az LMP is hozzájárul. 

Az eredmény politikailag egyértelmű. Azt sem tartanám fontosnak kiemelni, hogy a Fidesz szavazókat veszített, mert hiszen kormányon volt, ami megosztóbb szerep, természetes dolog támogatók lemorzsolódása.
Valószínűleg lesz eredményvitatás is, esetleg választási hatósági vagy bírói döntések is bekavarhatnak. A kétharmad körüli ingázásról annyit elöljáróban, hogy a kétharmad-közeli eredmény volt a lényeg.

Itt kell gratulálni a választási törvényt összehozó politológusoknak és szociológusoknak, hogy mindent alaposan megterveztek és kiszámoltak, kellett is a lejtős törvény nagyon. Nem fog többet előfordulni, ez a törvény ki is szolgált. Minden más a kormánypárt sikerét hozó tényező nem új, a Fidesz erről mindent tud és mindent mer is.